A fasizmus-elméletek

  1. A fasizmus elemzése a plénumon

Míg az olaszországi helyzettel és az olasz munkásmozgalom feladataival kapcsolatos vitában elsősorban az antifasiszta harc gyakorlati feladatait, a kommunista párt és a baloldali szocialisták akcióprogramját vitatták meg a felszólalók, addig a fasizmussal foglalkozó napirend során átfogóbb értékelések hangzottak el.

„A fasizmus elleni harc” témában a fő referátumot az előzetes tervek szerint – súlyos betegsége ellenére is – Zetkin tartotta. Beszámolója – ez túlzás nélkül megállapítható – a plénum legjelentősebb és legmaradandóbb dokumentuma. A nemzetközi munkásmozgalom történetével vagy a fasizmussal foglalkozó könyvtárnyi irodalom minden egyes darabja hosszabban vagy rövidebben kitér erre az elemzésre, legyen írója kommunista, szociáldemokrata vagy polgári beállítottságú. Egyhangúan elismerik: Zetkin beszámolója a korszak legjelentősebb fasizmus-elemzése, egyben az első átfogó, a fasizmust és az antifasiszta harc lehetőségeit egyaránt elemző Komintern-dokumentum.69

69 Pirker: Komintern und Faschismus. Stuttgart 1965. 118-120. old., Nolte: Id. mű, 88-111. old., Faschismusanalyse und Antifaschistischer Kampf der Kommunistischen Internationale und der KPD. 1923-1945. Sendler. Heidelberg 1974. 21-61. old.*

Zetkin referátumának elkészítésében részt vett Sas Gyula is: beszámolót állított össze hozzá. Ezenkívül Zetkin felhasználta Radeknek és Zinovjevnek a IV. kongresszuson elmondott beszédeit, valamint a kongresszuson elfogadott határozatot. E források alapján állította össze 1923 márciusában  Frankfurtban tartott előadását is.

Zetkin beszéde három nagyobb szerkezeti egységre tagolódott. Az első részben, a különféle fasiszta mozgalmak és az olaszországi fasiszta rendszer elemzéséből kiindulva, megfogalmazza a fasizmus legáltalánosabb törvényszerűségeit, bemutatja történeti útját. A második részben a német fasiszta mozgalommal foglalkozik, a harmadikban a plénum elé terjesztett határozattervezet egyes pontjaihoz fűz megjegyzéseket.

Felszólalásának elején Zetkin szükségesnek véli, hogy bemutassa és cáfolja a fasizmussal kapcsolatos téveszméket. Ezért már a bevezetőben megfogalmazza a fasizmus legáltalánosabb meghatározását: „A fasizmus a világburzsoázia általános támadásának legerőteljesebb, legkoncentráltabb, klasszikus kifejeződése a jelenlegi pillanatban.”70 – Protokoll der Konferenz. 203-205. old.*

Különösen fontosnak tartja, hogy cáfolja azt a helytelen álláspontot, amely szerint a fasizmus nem más, mint a burzsoázia „puszta terrorja”. Ismét, akárcsak Frankfurtban, a magyarországi fehérterror példáját említi; ezúttal azonban már pontosabban mutat rá a két rendszer közötti lényeges különbségre: „Magyarországon a terror a proletariátus győzelmes, bár rövid forradalmi harcát követte: a burzsoázia átmenetileg megrettent a proletariátus hatalmától. A Horthy-terror bosszú a forradalomért. E bosszú végrehajtója a feudális tisztek kicsiny kasztja volt. A fasizmussal egészen más a helyzet. A fasizmus egyáltalán nem a burzsoázia bosszúja a harcrakelt proletariátussal szemben. Történetileg, objektíve szemlélve, a fasizmus inkább büntetés, büntetés azért, hogy a proletariátus nem vitte tovább, nem fejlesztette tovább az Oroszországban megkezdett forradalmat.” A másik lényeges különbség, hogy „a fasizmus hordozói nem egy kicsiny kaszt tagjai, hanem széles társadalmi rétegek, nagy tömegek, amelyek egészen a proletariátusig terjednek”.71 – Ugyanott, 205. old.* Zetkin most is azért különíti el egymástól a burzsoázia ellenforradalmi terrorját és a fasizmust, hogy az antifasiszta harc sajátos jellegét hangsúlyozza. „A fasizmust nem küzdhetjük le csupán fegyveres úton – hogy ezt a kifejezést használjuk -, hanem ideológiailag és politikailag is le kell vernünk” – állapítja meg. Ezt követően tér ki a fasizmussal kapcsolatos szociáldemokrata értékelésekre. Otto Bauer hamburgi felszólalását ismertetve lényegében annak az elképzelésnek a tarthatatlanságáról beszél, amely nem tesz különbséget terror és terror között, a burzsoázia terrorja és a proletárdiktatúra között.

Zetkin rámutat arra is, hogy alapvetően téves Bauernek és általában a szociáldemokratáknak az a felfogása, miszerint a fasizmusban a tőkés társadalmi rendszer ereje nyilvánul meg. „A fasizmus egyik gyökere valójában a kapitalista gazdaság és a polgári állam bomlása” – állapítja meg. E fejtegetésének célja tulajdonképpen az, hogy bemutassa, mennyire tarthatatlan a Bauer által meghirdetett kivárási taktika, amely csupán a parlamenti lehetőségek kihasználásában látja az ellenállás lehetőségét és megelégszik azzal, hogy a Szocialista Munkásinternacionálé hozzon létre tájékoztató irodát a reakció megnyilvánulásainak tanulmányozására. Ezeket a részeket Zetkin idézi is Bauer beszédéből.72 – Ugyanott, 206-207. old.*

A fasizmus rövid meghatározása, a kommunista és más nézetek áttekintése csupán bevezető. Indoklása annak az elemzésnek, amelynek során Zetkin igyekszik meghatározni a fasizmus létrejöttében legfontosabb szerepet játszó tényezőket.

Elsőnek a gazdaság és a társadalmi élet különböző területein megnyilvánuló válságjelenségekkel foglalkozik. Kiindulópontja – Radek IV. kongresszusi beszédéhez hasonlóan – a háborút követő gazdasági és politikai válság. Zetkin nem tért ki e válság jellemzésére, csupán azokat a vonásait elemezte, amelyek a fasizmus, a fasiszta mozgalmak létrejöttében kisebb vagy nagyobb szerepet játszottak. Ebből a szempontból a legfontosabbnak a különféle társadalmi osztályok és rétegek helyzetének megváltozását tartotta.

Zetkin a fasiszta mozgalom létrejöttének vizsgálatakor kiemelkedő szerepet tulajdonított a középrétegek válságának. A válságjelenségek elemzésekor is ennek a rétegnek a helyzetét írja le a legrészletesebben, és csupán utal a munkásosztálynak, a burzsoáziának, valamint az uralkodó osztály egyes csoportjainak helyzetére. Zetkin abból indul ki – és ez a későbbiekben több félreértésre adott okot73 -, Togliatti is úgy véli, hogy Zetkin fasizmus-meghatározásában nem tudta „összekapcsolni a két elemet: a burzsoázia diktatúráját és a kispolgári tömegek mozgalmát”. (Palmiro Togliatti: A fasiszta diktatúra fő jellemzői. PFK 1976. 3. szám. 91. old.)* hogy a fasiszta mozgalom kibontakozásának előfeltétele egy olyan politikailag aktivizálódott, ugyanakkor társadalmi létükben fenyegetett tömeg megjelenése, amely nem kapcsolódik szorosan egyik alapvető osztályhoz sem. Olyan tömegekről van szó, amelyek az osztályharcban mindig arra az oldalra állnak, ahol egyrészt a győzelem esélyei nagyobbak, másrészt lehetségesnek vélik érdekeik megvalósítását. A középrétegek súlyos válságát azonban Zetkin nem tekinti a fasizmus okának, csupán olyan szükséges előfeltételnek, amely nélkül nem képzelhető el a fasiszta mozgalom létrejötte. És ebből a szempontból – különösen a munkásosztály és politikai pártjai számára – valóban elsőrendű fontosságú volt azon okok vizsgálata, mi állította a forradalom potenciális szövetségeseit az ellenforradalom oldalára.

Zetkint a középrétegek helyzetének részletesebb vizsgálatára késztette az is, hogy a fasizmus és az ellenforradalom más formái közti döntő különbséget éppen e tömegek sajátos szerepében látta. Hogy mennyire nem tekintette ugyanakkor a középrétegek szerepét még a fasiszta mozgalom szerveződésének időszakában sem kizárólagos tényezőnek – a fasiszta rendszer létrehozásáról már nem is szólva -, azt jól mutatja, hogy már e résznél is szükségesnek tartotta leszögezni: „A fasizmus lényegét azonban nem érthetjük meg teljesen, ha fejlődését, amelyet az állam financiális helyzete és csökkenő tekintélye nem kevésbé segít, csupán ebből az egy okból kiindulva tárgyaljuk.74 – Protokoll der Konferenz. 208-209. old.*

Zetkin beszédének ez az a pontja, ahol megállapítható: fasiszta mozgalomnak és fasiszta rendszernek csak a reakció olyan formáját tekinti, ahol megjelenik egy jobboldali tömegmozgalom. Ugyanakkor – és ezt feltétlenül hangsúlyozni kell, mert ennek figyelmen kívül hagyása okozta a félreértést Zetkin koncepciójának értékelésekor – a kispolgárság nem meghatározója a fasizmus alapvető céljainak, hatalma jellegének. Nem meghatározója annak ellenére, hogy a kibontakozás időszakában bizonyos felszíni jelenségekből erre lehetne következtetni. Zetkin mind a fasiszta mozgalom tömegmozgalommá válásához, mind a fasiszta rendszer létrejöttéhez egyetlen döntő és meghatározó tényezőt tart végső soron szükségesnek – és ez a tényező a burzsoázia fellépése. A burzsoáziának ugyanis – és ezt több ízben is kiemeli beszédében – nem csupán a fasizmus hatalomra juttatásában, hanem magának a fasiszta mozgalomnak a megerősödésében is döntő szerepe van. „A burzsoázia már nem várhatja osztályuralmának biztosítását csupán államának reguláris hatalmi eszközeitől. Ezért fogad fel egy illegális, államon kívüli hatalmi szervezetet. E szedett-vedett martalóccsapatot a fasizmus kínálja fel számára. A burzsoázia nem csupán kézcsókkal fogadja a fasiszták szolgálatait, írott és íratlan törvényeivel ellentétben a legnagyobb mozgásszabadságot biztosítva számukra. Továbbmegy ennél. Táplálja és fenntartja őket, segíti fejlődésüket minden rendelkezésére álló eszközzel – pénzszekrényével és politikai hatalmával.”75 – Ugyanott, 211. old.*

Az alapvető ok, amely előidézte a fasizmus létrejöttét, tehát a burzsoázia gazdasági és politikai válsága, vagy ahogyan azt Zetkin konkretizálja, a gazdasági és politikai elnyomást biztosító „hatalmi eszközök” válsága.

Zetkin természetesen foglalkozik a fasizmus és a munkásmozgalom viszonyával is. Elsőként azt vizsgálja, mennyiben terheli felelősség a munkásmozgalmat a kialakult helyzetért. Nem azt kutatja elsősorban, hogy a munkásszervezetek megfelelő módszerekkel szálltak-e szembe a fasizmussal, hanem azt, hogy miért nem volt képes az európai munkásmozgalom a válságnak egy olyan megoldására, amely forradalom segítségével biztosíthatta volna a szocialista kiutat. Zetkin ugyanis nemzetközi méretekben ebben látja a fő problémát. Egy győztes szocialista forradalom esetén ugyanis semmi esélye sem lett volna a burzsoáziának: sem arra, hogy hagyományos módszerekkel, sem arra, hogy a fasizmus segítségével stabilizálja saját diktatúráját. Ez a motívum megtalálható a Komintern szinte valamennyi korábbi fasizmus-elemzésében is, ám Zetkinnél van egy jelentős különbség: nem direkt módon veti fel a problémát, hanem egy bizonyos történeti helyzethez köti. Azt vizsgálja, milyen hatással van a reformista politika az aktivizálódott, a proletárdiktatúrával szimpatizáló, ugyanakkor a gazdasági válság által létükben fenyegetett társadalmi osztályokra, rétegekre: „A proletarizálódott vagy a proletarizálódástól fenyegetett kis- és középpolgári rétegek, az alkalmazottak, a polgári értelmiségiek a háborús pszichológia hatására bizonyos mértékig bíztak a reformista szocializmusban. A reformista szocializmus »demokráciájától« világméretű fordulatot reméltek. Ezeket a várakozásokat azonban mélységes kiábrándulás követte. A reformista szocialisták csendes koalíciós politikát folytattak, amelynek árát a proletariátussal és az alkalmazottakkal együtt a különféle hivatalnokok, értelmiségiek, a kis- és középpolgárok fizették meg. Ezek a rétegek általában nem rendelkeztek elméleti, történeti, politikai iskolázottsággal. Szimpátiájuk a reformszocializmus iránt nem gyökerezett mélyen. Így történhetett, hogy nem csupán a reformista vezetőkbe vetett bizalmukat vesztették el, hanem magába a szocializmusba vetett bizalmukat is.”76 – Ugyanott, 209. old.* Zetkin, határozottabban mint Frankfurtban, felveti azt a problémát is, hogy a „szocializmusból kiábrándult polgári elemekhez proletár elemek is csatlakoztak”.

Mindez azonban nem jelenti azt, mintha Zetkin egyáltalán nem tulajdonított volna fontosságot az antifasiszta ellenállás erőtlenségének. Ebben látta a proletariátus lehetséges szövetségesei elfordulásának másik okát, amiért viszont hangsúlyozottan a kommunista pártokat tette felelőssé: „Nem kétséges, hogy éppen némely igen aktív, energikus, forradalmi érzésű proletár nem találja hozzánk az utat, vagy szembefordul velünk ezen az úton, mivel úgy érzi, hogy nem vagyunk elég tetterősek, támadó fellépésűek, és mivel nem értettünk hozzá, hogy eléggé világosan tudtukra adjuk, miért kellett az adott körülmények között egy indokolt kényszerű visszalépést végrehajtanunk.”77 – Ugyanott, 209-210. old.*

A fasiszta mozgalmak létrejöttének nemzetközi előfeltételeit tárgyaló rész végén állapítja meg: „Kézenfekvő, hogy a fasizmus a különböző országokban más-más jellegű a kialakult konkrét körülményeknek megfelelően. Azonban két lényeges vonás valamennyi országban azonos: egy álforradalmi program, amely igen ügyesen alkalmazkodik széles társadalmi tömegek hangulatához, érdekeihez és követeléseihez, valamint a legbrutálisabb, legerőszakosabb terror alkalmazása.”78 – Ugyanott, 211-212. old.*

Zetkin legáltalánosabb fasizmus-meghatározása a következő: az uralkodó osztály a fasizmusban vél reakciós, ellenforradalmi megoldást találni a háború utáni gazdasági és politikai válságban, a tőkés társadalom stabilizálása céljából. Ez határozta meg a nemzetközi kommunista mozgalom viszonyát a fasizmushoz. A fasiszta mozgalom törekvései reakciósak, a mozgalomhoz csatlakozott erők azonban csak részben és bizonyos körülmények hatására azonosulnak az uralkodó osztály céljaival. A kommunista mozgalomnak, de általában a munkásmozgalomnak is ez utóbbit figyelembe véve kell kialakítania a fasiszta mozgalomban résztvevőkkel szemben folytatott politikáját, amelynek célja a mozgalom felbomlasztása és nem fegyveres felszámolása.

Mondanivalóját Zetkin az olaszországi mozgalom és a Mussolini-rendszer példájával teszi szemléletesebbé. Különösen tanulságosnak tartja a fasiszta mozgalom kibontakozásának időszakát (1920 végétől Mussolini hatalomra jutásáig). E kibontakozást két tényező tette lehetővé. Az első és legfontosabb, hogy az uralkodó osztály, amely a forradalmi fellendülés időszakában a hagyományos eszközök segítségével sikerrel használta ki a munkásosztály vezető erőinek perspektívátlan politikáját és megakadályozta a válságból kivezető forradalmi út megvalósulását, a forradalmi fellendülést követően már nem rendelkezett a tőkés társadalom stabilizálásához szükséges legális államhatalmi eszközökkel. A gazdasági és politikai válság közepette, amikor a munkásmozgalomnak még jelentős erői vannak, az „egyesült ellenforradalom” a fasizmus felé fordul: „A burzsoázia, mind az ipari, mind pedig az agrár, nyíltan pártfogásába vette a terrorista fasizmust, támogatta pénzzel és más eszközökkel.”79 – Ugyanott, 214-215. old.* Ez a folyamat természetesen változást idézett elő a fasizmus jellegében. Kialakult az agrárius érdekeket képviselő squadrizmus (a rohamosztagosok mozgalma) és az „igazi” fasizmus, az ipari burzsoázia érdekeit előtérbe helyező Mussolini-csoport.

Zetkin látja az „agrárfasizmus” térnyerését, hangsúlyozza sajátos szerepét, azonban nem abszolutizálja jelentőségét még a vidéki megmozdulásokban sem. Ugyanakkor a fasizmuson belül bekövetkező változásokat az uralkodó osztály e két fő csoportjának egymáshoz való viszonyával magyarázza. Ezzel oldja meg Zetkin azt a dilemmát, amely korábban szinte egységesen megfigyelhető volt a kommunisták körében, amikor arra próbáltak választ adni: a fasizmuson belüli ellentmondások miért nem vezettek és miért nem vezethetnek a mozgalom felbomlásához.

Zetkin a hatalomért folyó harc időszakát összeveti a már hatalomra jutott fasizmus pár hónapjával. Ebből még világosabban kitűnik, hogy a korabeli kommunista fasizmus-felfogás mennyire nem a „kispolgári fasizmus” elméletén nyugodott. Ennek során Zetkin, a fasiszta mozgalom programjából kiindulva, tényekkel bizonyítja, hogy a programnak éppen antikapitalista és a dolgozók, szűkebb értelemben a kispolgárság érdekeit megfogalmazó része merült feledésbe.80 – E részletes elemzés adataiban és koncepciójában egyaránt megegyezik a Sas Gyula munkáiban, cikkében találhatókkal. (Vő.: Protokoll der Konferenz 218-223. old.; Sas Gyula: Hatalmon a fasizmus. 123-124. old., Der Faschismus in Italien. 42-52. old.)* A hatalomra került fasizmus azonban annak ellenére, hogy éppen a burzsoázia érdekeit képviselve a mozgalom „ideológiai csődjét” idézte elő (amelyet – teszi hozzá Zetkin – a politikai csőd is hamarosan követni fog), nem omlik össze automatikusan. Azért nem, mert nem azonos magával a fasiszta mozgalommal. „Ellenkezőleg, számolnunk kell azzal, hogy a fasizmus minden terrorista eszköz igénybevételével megkísérel hatalmon maradni. Ezért kell a forradalmi olasz proletariátusnak még súlyos harcokra felkészülnie.”81 – Protokoll der Konferenz. 233. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .