Nuland “Cukrosnéni” ismét csatasorba áll! Varga “Amazon” Judit pedig…

Victoria Nuland magas posztot kaphat az amerikai külügyminisztériumban

Újabb részletek derültek ki a leendő amerikai kormány összetételéről, miután a Politico arról írt, hogy már a héten újabb tagokat nevezhetnek meg a formálódó külügyminisztériumból. A lap értesülései szerint Antony Blinken leendő külügyminiszter helyettese egy veterán diplomata, Wendy Sherman lesz, míg az ő helyettese, azaz az amerikai külügy harmadik embere Victoria Nuland lesz.

Mindketten külpolitikai szerepet vállaltak már az Obama-kormányok idején is, Nuland akkor az európiai és az eurázsiai ügyekért volt felelős, és többször is szerepelt a magyar hírekben, mivel ismerten karcos volt a viszonya az Orbán-kormánnyal.

Victoria Nuland

Nuland 2014 októberében például lényegében arról beszélt, hogy Orbán Viktor a demokrácia rákját testesíti meg. Mert bár Nuland beszédében egyszer sem nevezte nevén Orbánt, de mint akkor írtuk, elég egyértelmű volt, kivenni, kiről beszél. És Nuland volt az is, aki 2014 végén rátelefonált Szijjártó Péterre, hogy megtudja, Orbán Viktor ugyan mégis miért biztatja az amerikai ügyvivő, Andre Goodfriend feljelentésére Vida Ildikót. A viszony az Obama-ciklus végére annyira feszült volt, hogy Washingtonban külön 56-os megemlékezést szerveztek, hogy ne kelljen az Orbán-kormánnyal ünnepelni, és Nuland is ezen vett részt.

Az amerikai külügyminisztérium akkor ki is szivárogtatta Nuland külügyi államtitkár és Thomas Melia azért nem mentek el a követségi fogadásra, mert nem akarják, hogy ezt a magyar kormány úgy „adja el” később, hogy támogatják politikáját.                                                                                                              (444.hu)

Bal-Rad komm: “…Nuland akkor az európiai és az eurázsiai ügyekért volt felelős, és többször is szerepelt a magyar hírekben, mivel ismerten karcos volt a viszonya az Orbán-kormánnyal…”

-Persze Nuland asszonyság – legalábbis a balrad.ru olvasói számára – azidőtájt a “kijevi  cukrosnéni” – ként volt inkább ismert személyiség, MINT A 2014 – ES MAJDAN FŐKOORDINÁTORA!

West Using Crimea to Hide Real Intentions – Archives | Veterans Today

Munkálkodásának “eredményessége” ismert. Tízezrek halála, káosz Ukrajnában. Mindez pedig kezdődött Ukrajna legitim elnökének és kormányának az akkor demokrata irányítású USA – által szervezett megpuccsolásával. Nuland “Cukrosnéni” vezényletével, hathatós ukrán “ellenzéki” óhajtásra és közreműködéssel.

Döbrögink Amazonjának – Varga Judit (i)gazságügyi miniszternek – is nagyon rossz előérzete támadhatott.  Vélhetőleg Nuland asszonyság újbóli frontvonalba helyezése is táplálhatja Amazon Judit riadalmát.

propeller.hu ugyanis arról ír, hogy 

 

“Varga Judit: Egy elemzés arra kérte Bident, hogy támogassa Magyarország és Lengyelország megbüntetését

Varga Judit közölte, hogy egy elemzés arra kérte Joe Bident, hogy támogassa Magyarország és Lengyelország megbüntetését.

A Politico nemzetközi lapban megjelent elemzés arra kérte Joe Biden megválasztott amerikai elnököt, hogy avatkozzon be az európai politikába, és támogassa azokat az erőket, amelyek Lengyelország és Magyarország megbüntetését akarják elérni

– közölte az igazságügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Varga Judit azt írta, hogy a sajtó jól irányzott csapást vár el az amerikai vezetőtől a liberális demokrácia védelméért.

A miniszter szerint ez még komikusnak is nevezhető lenne, de “sajnos a legtöbb politikus retteg a nemzetközi liberális média erejétől és inkább követik az elvárásaikat, ha népszerűek akarnak maradni a nemzetközi politikában.”

Hangsúlyozta:

“Nuland “Cukrosnéni” ismét csatasorba áll! Varga “Amazon” Judit pedig…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Mintha Biden úr is folytatott volna némi “akciót” Ukrajnában ( Jelentkezzen aki elhiszi, hogy nem tudott fia disznóságairól!). Összenő ami összetartozik.

  2. EZ A FASZOPO ASSZONYSÁG KINA BÁBJA.
    UKRAJNÁBAN AZ O KOZREMUKODÉSÉVEL,KINAIAK VETNEK ARATNAK.
    Az Ukrajnában termelt kabona 60% kinába landol.
    Kinaiak tulajdonolják az ukrán termofoldeket.
    Ez az asszonság kina kulkert képviseli.

  3. Orbánra az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha az amerikaiak olyan ügyet tudnak bizonyítékkal alátámasztva kirobbantani, ami a radikális nemzeti oldalt (fociultrákat) is a Fidesz ellen képes fordítani. A Szájer-ügy láthatóan nem volt ilyen, a nemzeti oldal csak a kötelező buzizós kört lefutotta, de nem követelte a Fidesz távozását. Sőt, igazából a Fidesz uralkodása alatt jó néhány “ösződi beszédet” lenyeltek nekik. Nyilván ennek egyik fő oka, hogy nem szeretnék, ha a Gyurcsány banda visszatérne a hatalomba. Az az igazság, hogy nekik az Orbán-rezsim a kisebbik rossz. Ezért EuroMaidanra nem is érdemes számítani.

  4. Smith!
    Nálunk mindegy,hogy melyik oldal visz bennünket a sírba!Egyformák!
    Az USA-ban meg bújnak elő Biden mögött a sátánista csontvázak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .