A Nürnbergi huszonkettő

Látogatás a nürnbergi börtönben

 

Ekkorra már a világ minden tájáról érkeztek látogatók. A védőket kiválasztották, a tárgyalóterem készen állt, a foglyok pedig nagy buzgalommal dolgoztak védekezésükön. Szenátorok, a kongresszus küldöttei, brit főrendek, magas rangú tisztek és jogászok akarták látni a bírói emelvényt, ahol a perek perének le kellett zajlania. Sokat közülük végig kellett kísérnem a börtönön és természetesen sok olyat is, akikben kényszerű, szinte morbid kíváncsiság élt, hogy szemtől szembe lássák a gonosztevőket.

 

Most hát az olvasót szeretném újabb sétára vezetni. Induljunk el az Igazságügyi Palotából. Az 57-es szoba ajtaja – melyen a „Védelem” felirat olvasható angol és német nyelven – zárva van. De bejutunk, s látjuk, hogy a helyiséget drótháló osztja ketté. Az egyik oldalon ülnek a foglyok és őreik, a másikon a német védők. Összeaszott, ősz hajú ember lép be, és felakasztja a kabátját. Az őr megmotozza. Az ügyvéd átnyújtja az őrnek iratkötegét is, az pedig egyenként átlapozza, és megrázza a papírokat. Borotvapengék lehetnek a papírlapok között. Az idős férfi arca szenvtelen marad a vizsgálat alatt; a fiatal amerikai bólint, ő pedig helyet foglal a fogollyal szemben. Halk, német nyelvű mormolás kezdődik, tehát munkához láttak …

 

A folyosón továbbhaladva, fából készült magas válaszfal állja utunkat, rajta „Tilos a bemenet!”, „Tessék kopogni!” feliratok. Bekopogunk. Megnyílik egy kémlelőlyuk, és valaki megnéz bennünket. Megmutatjuk engedélyeinket; az ajtó kinyílik, mi pedig belépünk. Fegyveres amerikai katona áll előttünk. Szótlanul ellenőrzi iratainkat és továbbenged.

 

Tökéletes csend van, csak lépteink kopognak a kőkockákon. Az az érzésünk, mintha ellenséges világba surrantunk volna be. Az újonnan készült, fából összerótt, fedett átjáróhoz érkezünk, amely a börtönépületbe vezet. Újabb iratellenőrzés következik, s nyomban újabb akadály egy magas vasajtó képében, majd újabb lesőlyuk, újabb igazoltatás. Az átjáróba vékony réseken át szűrődik a fény, mégis inkább az az érzésünk, hogy falak fognak körül, hogy el vagyunk zárva a külvilágtól. Végre egy újabb ajtón át kijutunk a friss levegőre, a szabad ég alá. A sétaudvarban vagyunk. Foglyok caplatnak egymás után egyhangú némaságban. Minden fogoly mögött nyolc lépésnyire ott az őr. Látjuk Göringet világosszürke egyenruhájában, a nyomorúságos Hesst, amint gondolataiba mélyedve összevonja bozontos szemöldökét, mögötte az apró termetű, aggodalmas képű Funkot. Az őrök csak rövid gumibottal vannak felfegyverkezve. Ha fölpillantunk, további őröket látunk a falakon és az őrtornyokban puskákkal és géppuskákkal. Az udvar biztosítva van.

 

Ismét a zárkaépületbe megyünk; átjutunk egy újabb vasajtón, ahol feljegyzik a belépési időt. A bennünket kísérő tiszt is aláírja a nyilvántartást. Ebbe az épületrészbe kísérő nélkül belépni tilos. Munkaruhába öltözött ember halad el mellettünk a folyosón, mögötte őr. A férfi kezében seprű, amelyet benyújt az egyik cellaajtó felső felébe vágott apró nyíláson. Ő is hadifogoly. A művelet közben senki sem szól egy szót sem. Súlyos csend nehezedik ránk, melyet csak a bőrtalpak szaggatott kopogása tör meg, amint az emberek továbbhaladnak a kőkockákon. Megállunk a 26-os számú cella előtt, amely Kaltenbrunneré. Valami kis polcfélén, az ajtó külső oldalán, fületlen bádogbögre áll. Kinyúl egy kéz, s megfogja a bögrét, a hadifogoly pedig egy vizeskannából teletölti, majd továbblép a következő cellához.

 

Ha válla fölött visszanéz, ott láthatja maga mögött az őrt, mint valami árnyékot. A hátborzongató csönd a teljes magány érzetét kelti, mintha megállt volna az idő; odakint a világ fut a dolga után, de erről a zugról megfeledkeztek. Mintha magát a levegőt is börtönbe zárták volna itt.

 

Odébb újabb cellasor következik, majd a raktár, ahol táskák tömege sorakozik a polcokon. De van itt sétabot is, esernyő is, mindegyiken cédula a tulajdonos nevével és a táskák leltárjegyzékével. Göring pompás és csillogó vörös bőr táskakészlete kirí a polcon a mellette álló ütött-kopott kofferok közül.

 

Néhány ajtóval odább nyílik a könyvtár. Ebbe a zárkába polcokat építettek, s rajtuk sorakoznak a könyvek, melyek közül a legtöbb német nyelvű, néhány pedig angol. De vannak iratok és dossziék is – ezeket a foglyok kérték, hogy a védelemhez felhasználják őket. Egy másik cellában egymásra tornyozott, frissen mosott fehérnemű. Aztán egy vaslépcsőn fölkapaszkodunk a következő emeletre; lépéseink zaja visszhangzik az egész épületben. A lépcsőfeljárót drótháló fogja körül, hogy az esetleges öngyilkosságot megakadályozza. Ha letekintünk oda, ahol az előbb jártunk, egy sor őrt látunk, amint minden egyes cella előtt megállnak és a kémlelőnyíláson keresztül bepillantanak.

 

Az emeleti cellákban őrzött foglyok nem perre várnak, ők más okból vannak itt. Itt kissé több a szabadság és kissé enyhébb a felügyelet. A konyhákban német hadifoglyok készítik a marhahúst az ebédhez; ruhájuk makulátlan fehér, eszközeik ragyognak. Az egyik fogoly angolul olvassa az étlapot. „Angolul tanulunk – mondja félénken. – Esténként veszünk órákat. Az amerikaiak megengedik, hogy mást is tanuljunk, hogy mire hazamegyünk, jobban fel legyünk készülve a civil életre.”

 

Ezeket az embereket újra meg újra lenyomozták. Legtöbbjük a Wehrmacht sorkatonája volt, és gyanún felül áll. Most már egy közös céllal rendelkező csoport tagjai. Amíg a náci vezérek cellái csupaszok, kopárak, s híjával vannak mindennek, amivel esetleg öngyilkosságot lehet elkövetni, ezeknek kényelmes ágya van vastag katonai matracokkal, sőt képek függenek a falon. Aztán az egészségügyi szobába lépünk, ahol kellemes külsejű, őszülő úr ül az asztal mögött. Dr. Ludwig Pflücker fölkel, és üdvözöl bennünket; intelligens, művelt ember, aki folyékonyan beszél angolul. „Pillanatnyilag minden fogoly egészségi állapota kielégítő” – jelenti mosolyogva. A falakat körben vastag takarók fedik, hogy megfelelő meleg legyen az orvosi szobában. Csak pár lépés és a fogorvosi műtőbe érkezünk; a fogorvosi műszerek tiszta, fehér törülközőn sorakoznak, hogy ellenőrizni lehessen őket. Minden kezelés után újra meg újra megszámlálják valamennyit. Nem sokkal távolabb Dr. Philip Hambach mosolyogva és büszkén mutogatja a fizikoterápiás szobát hősugárzóival és egyéb gyógyítóberendezéseivel. Aztán kint vagyunk ismét a függőfolyosón, s észrevesszük, hogy az egyik cella ajtaja nyitva áll. Odabent gyalulatlan fapad, rögtönzött oltár, rajta feszület. A helyiség nagyobb, mint a többi cella; valójában két cella, válaszfal nélkül. Az egyik sarokban kis méretű harmónium áll. A nürnbergi per vádlottainak kápolnájában vagyunk, ahol a hírek szerint Göring tele tüdőből énekel, bár hinni nemigen látszik, s ahol az áhítatos Frank olyan elmélyülten imádkozik. Mibennünk pedig, akárcsak a hajdani látogatókban, már eddig is mindenféle érzelmek ébredhettek. Éreztük a teljes lehangoltságot, megéreztük a bűnt a börtöncelláikban sorsukat váró emberek láttán, most pedig megszentelt helyen járunk, ahol – azt mondják – legalább néhányan bocsánatért esedeznek azok közül, akiket az emberiség ellen elkövetett iszonyatos bűnökkel vádolnak.

 

Amint visszaérkezünk a földszintre, továbbhaladtunkban bepillantunk Hess cellájába. Egyszerű vaságy van mereven a falba rögzítve, rajta két pokróc. A törékeny asztalkán néhány könyv és egy törülköző hever. Mellette szék, s ráterítve összehajtogatott pokróc nyújt valamelyes kényelmet a vézna, csontos fogolynak. A szék elég szilárd, az asztal azonban olyan gyenge, hogy még a pehelykönnyű Hess alatt is összeroskadna, mielőtt a fogoly elérhetné róla a magasan nyíló, apró rácsos ablakot, hogy törülközőt vagy ruhacsíkokból sodrott kötelet csomózzon a rács rúdjaira. Durva kőművesmunka nyomai mutatják, hogy a cellában eltüntettek minden kiszögellést, ezzel is csökkentve az öngyilkosság lehetőségeit. A falakon nincsenek képek, mivel felfüggesztésükhöz szög vagy kampó kellene. Csupán egyetlen rejtett szöglet van, ahová az őr nem láthat be. Csak a szűk kis sarokbemélyedésben, ahol a vécé van, ott érezhet a fogoly valamelyes elkülönültséget; kintről csupán a térdét látni. Ez az egyetlen hely, ahol nem érez magán figyelő tekintetet a napnak csaknem mind a 24 órájában.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A Nürnbergi huszonkettő” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .