Döbrögisztán 2021 01. 02 – i ragálymérlege

Azt vetíti mai ragálymatiné előadásában a koronavirus.gov.hu nevű qrmányvetítölde, hogy 2021 első napján Döbrögisztánban “1410 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 326 688 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 114 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9781 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 164 403 fő, az aktív fertőzöttek száma 153 504 főre csökkent. 5529 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen…”

Ezek szerint a ragály tegnap csak kevesebb mint fele annyi emberbe fészkelte bele magát vajdaságunkban, mint az előző napon. És majd’ kétszer annyiba, mint 2020 december 30 – án! Ki érti ezt a hektikusságot? (Persze lehet, hogy a szilveszteri megszállotti mérlegbe a vetítölde már év végi hangulatban leledző gépészei beszámítolták a kijózanítókba beszállított öntudatlanok több mint ezer fős állományát is.)

Komolyabbra fordítva a szót: enyhén fejezzük ki magunkat akkor, amikor a vetítölde napi adatai iránt KÉTSÉGEKET fogalmazunk meg.

DE HÁT NINCS EBBEN SEMMI MEGLEPŐ! HISZEN EZ ITT DÖBRÖGISZTÁN!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Döbrögisztán 2021 01. 02 – i ragálymérlege” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Ha jol emlekszek kb egy hete admin azt irta hogy a mai datumot jegyezzetek meg .
    meg jegyeztetyek ? vagy eszre se vettetek ?
    tegnapi videotmat megneztetek volna mar kepbe lennetek ,talan.
    Tamasnak uzenem nem kell felni a virustol ,de a vaccinatol meg a politikatol sokkal jobban, de mar attol sem sokaig .

    1. Tisztelt MX4! Szerintem megnézem az Ön által felrakott videót mert kíváncsi vagyok rá. Nem tartom magam okosabbnak a többi kommentelőnél (én is tévedhetek), csak leírom a gondolataimat. Beképzelt sem vagyok. Néha nehéz alázatosnak maradnom ha az az igazamat érzem, de próbálok az lenni és megadni azoknak is a tiszteletet akik velem ellentétes álláspontot képviselnek. Én csak egy ember vagyok a sok közül, tudom.
      Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

  2. Izraelben százak fertőződtek meg COVID-19-el miután megkapták a Pfizer-BioNTech vakcináját. (Russia Today)
    Izraelben kb. 240 ember fertőződött meg COVID-19-el, akik korábban megkapták a védőoltást (Az izraeli Channel 13)
    Kalifornia államban a frontvonalban dolgozók átlagosan 20-50 százaléka visszautasította a védőoltást. (Los Angeles Times)

    1. A teljes védettség kialakulásához kell néhány nap az oltás MÁSODIK adagja után számítva. Ha valaki azt gondolja, hogy az első vagy a második adag után már egyből lehet mindent úgy csinálni, mint régen, az téved. Az is “érdekes”, amit a britek csinálnak (elhúzzák az időt a vakcina két adagja között, hogy minél gyorsabban megkapja mindenki az elsőt, ez nem szerencsés a maximális védettség szempontjából). Most vissza lehet gondolni Szotyimanó megjegyzésére, hogy ők képesek lennének egy hétvége alatt mindenkit beoltatni, és lehet figyelni a barommétert…
      Egyébként Kalifornia Riverside megyéjére igaz az 50%-os adat a frontvonalon dolgozók körében. Általában 10 amerikaiból kettőt már annyira megfertőzött a sok faszság az oltásokkal kapcsolatban, hogy biztosan nem adatná be magának egyiket sem. Egy bit.
      https://www.nbcnews.com/news/us-news/many-frontline-workers-refuse-covid-19-vaccines-distribution-rollout-struggles-n1252617

      1. hat engem mar nem erdekel , sokat olvastam terjesztettem infot feszbookon
        ma is 4 ora ota neten vagyok ,belefaradtam mostmar emberek töbsege ugyis esznel van ,gerjed ez mar magatol is .aki beoltatja magat hat tegye olyanokra ugy sincs nagy szukseg .
        tudod mit nem tudok hova tenni ? ebbe segithetnel ha tudsz , mi ez a sok kamu oltas a neten , hogy fugg össze a operation varp speed-el miert szunetelik az oltast nincs oltoanyag vagy mert nincs önkentes ? ha van oltoanyag az mar varp speed projekt.
        ennak az egy bitemnek sok volt az utobi honapokba a munkla hatodikaig mar teszek a covidra .

        1. Ez az az eset, amikor a hülyeség szorgalommal párosul. Teljesen fölösleges volt itt vesztegetned az idődet egyébként, nemcsak azért, mert viszonylag kevés emberhez jut el az ostobaságokkal telebeszélt fejed napi terméke, hanem azért is, mert van itt még legalább egy hozzád hasonlóan “elhivatott” ember, aki legalább olyan szorgosan terjeszti a “tudást”.
          “…hatodikaig mar teszek a covidra .”
          Nem baj. Ha így folytatod, még találkozhatsz vele. A COVID nem tesz rád.

  3. A végtelenül nem tisztelt agyonpénzelt fősodratú miért hallgat erről?
    “Egy franciaországi idősek otthonában rühkitörés volt márciusban és ivermektinnel kezelték a lakókat. Az otthon jóval kevesebb COVID-esettel rendelkezett, mint más ottaniak: 69 lakos közül mindössze hét – átlagéletkoruk 90 – fertőződött meg, és egyikük sem került kórházba vagy halt meg. További ilyen jelentések érkeztek Cali-ból (Kolumbia, Toronto és Lajeado, Brazília is) , ahol 28 orvos írt alá egy levelet, amelyben sürgette az ivermektin COVID-kezelésként történő alkalmazását.
    Argentínában 788 egészségügyi dolgozó heti egy tablettát vett be három hónapig, és egyik sem kapott COVID-et; közben a 407 kezeletlen dolgozó 58 százaléka megfertőződött. Egyiptomból, Indiából és Bangladesből származó tanulmányokban hasonlóképpen jóval kevesebb magas kockázatú ember kapott COVID-et ivermektin bevétele után. Egy indiai állam, amely ingyen adott csomagolt ivermektint, doxiciklint, valamint C- és D-vitamint, meredeken esett a COVID esetek száma, és nem sokkal később a halálesetek száma is.
    Ez a kutatás azt sugallja, hogy a gyógyszer megelőzésre, valamint a fertőzés korai szakaszában vírusellenes szer és későbbieknél toxicitás és gyulladáscsökkentő hatású. Egy bangladesi 400 beteg kontrollos vizsgálatában egyetlen kezelt beteg sem halt meg, a kezeletlen csoportban lévő háromhoz képest, míg egy külön vizsgálatban 100 beteg három napon belül meggyógyult az ivermektin kezeléstől. A Chest folyóiratban megjelent floridai tanulmány a halálozások 40 százalékos csökkenéséről számolt be, amikor az ivermektint más kezelésekhez adták kései stádiumú kórházi betegeknél.”
    Az orvosok látták, hogy a gyógyszer működik a betegeknél, (25 év alkalmazási tapasztalattal) életüket fenntartja, és gyógyít, ami elegendő kell legyen az ivermektin használatának igazolására a mai intenzív orvosi sürgősségben.”
    Ennek ellenére azt kurva vakcinát erőltetik mindenkire, aminek kiterjedt klinikai hatásvizsgálatai sincsenek.Vakcinával lövöldözni olyan, mintha korom sötétben lövöldöznénk a nem látható ellenségre, hátha valakit eltalál.Tudálékos egészségügyi hatalmasságok, bűnös tudatlanságból, hivatali presztízsből vagy más anyagi érdekeltségből eredendően akadályozzák a már bizonyítottan eredményesen gyógyító humán ivermectin engedélyezését és használatát.Normális országokban ezért a mulasztásért felelősségre vonás is járna.De hát hol van itt a környéken normális ország…?(Talán Ausztria, Csehország és Szlovákia)
    https://trialsitenews.com/in-far-flung-places-covid-19-is-being-treated-early-and-well-heres-why-americans-dont-know-this/
    https://jddonline.com/articles/dermatology/S1545961616P0325X

  4. A magyar belpolitika egy dolog…………… Semmit nem jelent globálisan. Nem én írom, ezek tények. A lényeg a jövő……………
    A jövő jó lesz függetlenül attól, hogy ki hiszi el és ki nem!
    A jövő Nagy Tamás nélkül is megy előre.
    Elfáradtam, hadd ne írjak többet (sokat írtam úgy is eddig)!
    Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

    1. Most , hogy vaz ez? Az idő megy el mellettünk és mi állunk?
      Vagy az idő áll és mi robogunk az ösvényen ?

  5. Azt hiszem MX4-hez és Nagy Tamáshoz hasonlóan -talán egy időre- én is elköszönök.Valami olyasmit érzek mint Ők.Nem csalódás, nem bánat, csak tehetetlen üresség.Először vívja meg mindenki a saját legbelső harcait, hogy aztán megtisztulva találkozhassunk egyszer a barikád azonos oldalán…
    “Semmi sem örök, csak a változás”

    1. dölj hatra nyugottan a fotelba , 6. an ha Trump elkezdi a takaritast akkor
      az vegig söpör szinte az egesz vilagon , ha megsem igy lenne akkor majd a nepek megoldjak nincs mitöl felni szabsadsagunkert jo lessz kuzdeni

      1. MX4 2021-01-02 – 20:00
        Utolsó bejagyzés:
        Orbitális bukás az amerikai elnökválasztás szavazatainak meghamisítása:
        A nemzeti szavazási feljegyzések szerint az Egyesült Államok teljes területén mintegy 140 millió regisztrált szavazó van.
        A tömegmédia egyetért abban, hogy Trump elnök 74 millió szavazatot kapott.
        Így 66 millió marad Joe Biden számára.
        Mégis ugyanazon tömegmédia állítása szerint Biden 80 millió szavazatot kapott.
        Ha csak 66 millió szavazat maradhatott meg, akkor honnan származik a Bidenre leadott többi tizennégy millió nem létező plusz szavazó szavazata?(Százezer dolláros kérdés)
        Hogy a Washingtonba utazó amerikaiak január 6.-án a cselekvésükkel hogy döntenek, az kizárólag rajtuk múlik.
        Az internetes hírekből kiderült, hogy az ország minden tájáról félmillió felfegyverzett amerikai lesz az Egyesült Államok fővárosa körül. Ez sokkal több amerikai fegyveres, mint az amerikai fővárosi rendőrség létszáma.
        Ha ezek az amerikaiak úgy döntenek, hogy behatolnak az Egyesült Államok fővárosába, és fegyveresen véget vetnek a csalóknak, és bűncselekményüknek, akkor a rendőrség teljesen tehetetlen lesz, hogy megállítson bármit is.
        Vajon az amerikaiak készen állnak-e arra, hogy ők maguk intézkednek, vagy nem tesznek semmit?
        Erre a kérdésre január 6-án ismerjük meg a választ.
        https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/news-nation/congress-voting-for-biden-electors-will-make-them-accomplices-to-the-fraud-they-will-then-be-guilty-persons
        https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/news-nation/pallets-full-of-phony-election-ballots-found-in-georgia-gov-t-warehouse-near-atlanta-moved-by-rental-trucks-within-hours-of-audit-order
        Január 6.-án Trump a választási bűncselekményekről szóló leleplező bejentései alapján elindul a tisztogatás és az érintett kongresszusi tagok lemondási sorozata.
        https://www.naturalnews.com/2021-01-02-situation-update-jan-2nd-the-big-reveal.html

        1. Tisztelt Ranger48!

          Nem mindegy, hogy Trump marad-e vagy sem? USA már nem igazi tényező. Érdekli bárkit is, hogy ki mondjuk Franciaország elnöke? Változtat bármit is a tényeken? USA a “sakkjátszmában” már mattot kapott mint régen a SZU. Ennyi. Aztán, hogy a “poraiból”, hogyan támad fel a “főnixmadár” a jövőben az majd eldől. Végül is a romokat is “el lehet takarítani” és újra építkezni. Az USA-t én nem becsülöm le. Az Alkotmánya is tiszteletet érdemel. Az egész USA-ban van valami “spirituális, felsőbbrendű”, de az alantas érdekpolitikája az évek alatt szellemileg “romokba” döntötte és elveztette a gazdasági vezető szerepét. Bárki mondhatja ennek az ellenkezőjét, de azok csak leírt szavak lesznek a tények figyelmen kívül hagyásával. Persze, lehet “álomvilágban élni” és kommentelgetni bármit, ami nem sért senkit (szólásszabadság van).
          Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

  6. Nem tartozik a témához, de küldök egy zenét, hogy mindenki vidámabb legyen a nehéz helyzetben is.
    A videoklip nagyon profi. A magyar szövegét is küldöm.
    A zene: https://www.youtube.com/watch?v=InBiaRBUjUs
    A magyar szöveg: Pet Shop Boys – Szerelem stb.

    Többet érdemelsz, többet érdemelsz, többet érdemelsz
    Többet érdemelsz, többet érdemelsz, többet érdemelsz
    Többet érdemelsz
    Fiú, nem könnyű kilépni az életbe
    Ha nem ragyog a nap és egy lányra vágysz
    Olyan ez mint az erdőben bolyongani, szerencse kell
    De elveszettnek érzed magad, és nem tudod mit csinálj
    Nem kell menő holivúdi sztárnak lenned
    Nem kell szuper sportkocsival nyomulnod
    Nem kell gazdagnak és hatalmasnak lenned
    Nem kell gyönyörűnek lenned (bár ez segit)
    Nem kell Beverly Hillsben házat venned
    Nem kell, hogy apád fizesse a számláid
    Nem kell gazdagnak és hatalmasnak lenned
    Nem kell gyönyörűnek lenned (bár ez segit)
    Többet érdemelsz
    Mint egy biankó csekket hogy szerető legyél
    Egy kis repülőnél mi háztól házig repit,
    és minden tengerpaton új lány vár
    Többet érdemelsz, többet érdemelsz, többet érdemelsz
    Többet érdemelsz, többet érdemelsz, többet érdemelsz
    Szerelem kell neked
    Szerelem kell neked
    szerelem kell neked
    Valamiből túl sok
    Soha nem lehet elég
    Valamiből túl sok
    Soha nem lehet elég
    Fiú, nem könnyű kilépni az életbe
    Ha nem ragyog a nap és egy lányra vágysz
    Olyan ez mint az erdőben bolyongani, szerencse kell
    De elveszettnek érzed magad, és nem tudod mit csinálj
    Nem kell menő holivúdi sztárnak lenned
    Nem kell szuper sportkocsival nyomulnod
    NEm kell fagyosabban mosolyognod mint a jég
    Nem kell gyönyörűnek lenned, de azért az jó
    Többet érdemelsz
    Mint hogy Gerhard Richter alkotás lógjon a falon
    Hogy sapkás sofőr vigyen limuzinnal téged,
    a feleséged meg a szeretőd szmokingos estékre
    Többet érdemelsz, többet érdemelsz, többet érdemelsz
    Többet érdemelsz, többet érdemelsz, többet érdemelsz
    Szerelem kell neked
    Hiszek benne, hogy ez lehet igy
    A szerelem minden, ami nekünk kell
    Hívhatsz naivnak, de hiszek benne
    Hogy a szerelem ingyen, mindenkié
    Nem kell menő holivúdi sztárnak lenned
    Nem kell szuper sportkocsival nyomulnod
    Nem kell gazdagnak és hatalmasnak lenned
    Nem kell gyönyörűnek lenned (bár ez segít)
    Gyönyörű, de segít
    Gyönyörű, de segít.” Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

  7. Tegnap még jó kis csend volt a hülye petárdázós majmokat kivéve,de ma már kiszabadultak,.ugatnak mint a fene.
    A gazdák kivitték sétálni a gyáva kutyákat. Élhetetlen környék lett . BUÉK!!

    1. Tisztelt mindenki! Természetesen “vicceltem” és el is írtam. Tehát a kutyának és a gazdának is oltás kell….. 🙂 Egyenlőre meg mindkettőnek szájkosár. 🙂
      De viccen kívül, az emberiség történelmében volt már pestis, kolera, stb., amíg ezek ellen nem volt gyógyszer, addig azok a betegek bajban voltak. Miután lett gyógyszer, utána már ezeknek a betegeknek is több reményük lett mint gyógyszer nélkül.
      Többet erről felesleges írnom, ugyanis ahogy már írtam, az én írásaim nélkül is szépen megy előre az idő……. De mindenkinek legyen REMÉNYE az egészségre! Kérem!
      Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .