Faragtak egy kicsit ma a GRÁNITSZILÁRCSÁGÚN!

Megszavazták az Alaptörvény kilencedik módosítását

Az anya nő, az apa férfi.

A törvényhozás 134 igen, 45 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett fogadta el az alaptörvény kilencedik módosítását a kormány kezdeményezésére – közölte az állami hírügynökség. A szavazásban a Demokratikus Koalíció képviselői nem vettek részt.

Ahogy lapunk korábban megírta, kormány november 10-én nyújtotta be az Alaptörvény kilencedik módosítására vonatkozó javaslatát, amely Varga Judit igazságügyi miniszter közlése szerint “a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát” hivatott szolgálni. A miniszter szerint a módosítás biztosítja minden gyermek számára a “Magyarország keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést, és garantálja a gyermek születési nemének megfelelő háborítatlan fejlődését”.

A most megszavazott módosítás szerint bekerült az Alaptörvénybe, hogy

  • “az anya nő, az apa férfi”;
  • “Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”;
  • “közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése”.

Rendelkezik a módosítás a közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványokról is, amelyek a fenti passzus alapján a továbbiakban valóban nem közpénzt fognk kezelni, tehát tényleg elveszíti majd az alapítványokba adott pénz a közpénz jellegét. Az alapítványokat ugyanakkor egy új bekezdés szerint csak sarkalatos (vagyis kétharmados többséget igénylő) törvényekkel lehet csak létrehozni, működtetni, megszüntetni.

Szintén az Alaptörvény része lett, hogy a kormány 30 napra hirdetheti ki a veszélyhelyzetet, azonban “a Kormány a veszélyhelyzetet az Országgyűlés felhatalmazása alapján meghosszabbíthatja, ha a veszélyhelyzet kihirdetésére okot adó körülmény továbbra is fennáll”, és mindent meg kell tenni ahhoz, hogy a parlament egyébként veszélyhelyzet idején is működjön. Ha az Országgyűlés akadályoztatva van a munkájában, akkor köztársasági elnök is felhatalmazhatja a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbítására. Azt, hogy az Országgyűlés akadályoztatva van, “az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a miniszterelnök egybehangzóan állapítja meg”

Bekerült egy olyan bekezdés is, amely szerint különleges jogrend idején a parlament hatályon kívül helyezheti a kormány rendeletét, amelyet a kormány csak kivételes esetben alkothat újra.

különleges jogrendnek – hat helyett – három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet. A módosítással mind a három esetben a kormányt ruházzák fel rendeletalkotási joggal, ezzel megszűnik az, hogy rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanácsnak, szükségállapot idején pedig a köztársasági elnöknek van rendeletalkotási joga. A rendkívüli állapot helyébe a hadiállapot lép.

Kimondja ezentúl az Alaptörvény, hogy „hadiállapot idején a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiak katonai szolgálatot teljesítenek”. Hadiállapot idején honvédelmi munkakötelezettség írható elő, háborús helyzet kinyilvánításához, valamint békekötéshez az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.                                                                                (magyarnarancs)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Van némi hiányérzetünk. A tákolmány ugyanis nem definiálja a férfi és a nő pontos meghatározását. Mert példának okáért: honnan tudhatná a jámbor de együgyű pórmagyar, hogy a Szájer József az pontosan bácsi vagy néni. Vagy az Ungárok egyike – másika miféle szerzet? Már csak azért is illene pontosan definiálni a nemeket, mert “hadiállapot idején” ennek hiányában akkor az említettek (pl.) szabadon választhatják meg identitásukat? Mondjuk kibújni akarván a férfifeladatok alól, ők nőknek vallják magukat! Vagy ami még rosszabb: férfimunkára vágyva a Klára azt állítja mgáról, hogy ő…! 

Legalább olyan körmönfontan körülírhatnák, mint a közpénz fogalmát.

“Faragtak egy kicsit ma a GRÁNITSZILÁRCSÁGÚN!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. És mindezt egy gombnyomással fogadták el, saláta formájában.
    Igazi fideszes rafinéria nyomán…

    1. Mi van nyugatiak?
      Hulyére vettek bennetek az Ungárise cigájnerek?
      Orsos elmész ám te a jo kurva anyádbe,de jol nyomod,profi vagy.

      Tudod ,hogy a Paks 2 nem játék ,mert ott nagyfaszoskodsz neked annyi.
      A nyugatiakat fejed az a te dolgod.

  2. “az anya nő, az apa férfi”;
    Mi ezzel a baj?
    apa 1+apa 2
    anya 1+anya 2
    na ebbe kössön bele valaki.
    .
    Ezen kívül nem értem miért eröltetik ezt a “köztársasági elnök”dolgot?
    Minek az elnöke ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .