A fasizmus és az antifasiszta harc elemzése…

a Komintern IV. kongresszusán
(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)
1
A Komintern IV. kongresszusa 1922. november 5-én kezdte meg munkáját az Októberi Forradalom ötödik évfordulóját ünneplő Petrográdon, egy héttel a Marcia su Roma és Mussolini miniszterelnökké történt kinevezése után. Sem a Komintern olaszországi képviselői, sem pedig a népes olasz delegáció tagjai (az OKP-t 25 fő, a szocialista pártot Serrati, Giuseppe Romita, Maffi, Giovanni Tonetti és Gavino Garruccio képviselte) nem lehettek tanúi az eseményeknek, mivel már korábban elutaztak Olaszországból.1

1 Az OKP jelentősebb vezetői közül Olaszországban maradt Togliatti, Grieco, Terracini, Bruno Fortichiari és Luigi Repossi. A többiek – Bordiga, Gramsci és Tasca, tehát a három irányzat vezetői és főbb képviselői – Szovjet-Oroszországban voltak. Spriano érdekes véletlenre hívja fel a figyelmet: az olasz munkásmozgalom forradalmi szárnyának vezetői minden jelentősebb fordulópont idején távol Olaszországtól, éppen a Komintern kongresszusain voltak. A gyárfoglaló mozgalom idején a II. kongresszus ülésezett, a IV. kongresszus egybeesett a Marcia su Romával, és később, az V. kongresszus idején alakul ki a Matteotti válság. (Spriano: Id. mű, 362. old.)*

Az olaszországi események nagy visszhangot keltettek a kongresszuson. Ezzel is magyarázható, hogy Zinovjev már rövid megnyitó beszédében kitért a történtekre, s nyomban meg is fogalmazta a IV. kongresszus fasizmus-értékeléseinek legáltalánosabb mondandóját: a fasizmus a burzsoá ellenforradalom megjelenési formája, s hatalomra jutásával a forradalom lehetőségét is magában rejtő polgárháborús időszak reakciós megoldása valósult meg.2 – Protokoll des Vierten Kongresses der Kommunistischen Internationale. Petrograd-Moskau vom 5. November bis 5. Dezember 1922. Verlag der Kommunistischen Internationale. (Hoym) Hamburg 1923. (A továbbiakban: Protokoll IV.) 3. old.* Ez volt az a két megállapítás, amelyben a fasizmus kérdéséhez hozzászólók, illetve az azt érintő küldöttek egyetértettek. A részletkérdések vizsgálatánál már jóval tarkább kép bontakozott ki.

Kiindulópontnak tekinthetjük a megnyitó ülésen elfogadott felhívást. „Azoknak a véleménye győzedelmeskedett, akik hajlamosak voltak a félmegoldásokra és az óvatoskodásra – olvashatjuk benne. – Ezek, a népben állítólag meggyökeresedett demokratikus szokásokra és a törvényességre hivatkozva, visszarettentek a proletariátus diktatúrájától. És most bekövetkezett az, amit a Kommunista Internacionálé előre megmondott nektek: amíg a centristák a jobboldallal huzakodtak, a burzsoázia magához tért, a reakció támadásba lendült, a hatalom azoknak a banditáknak a kezébe került, akik az osztályellenség legfékezhetetlenebb dühének hordozói ellenetek és eszméitekkel szemben.”3 – Ugyanott, 18-19. old.*

A fasizmus hatalomra jutásának előzményei közül – a fontossági sorrendet figyelembe véve – mindenekelőtt a forradalmi megoldás szubjektív előfeltételeinek hiányát, illetve a reformisták felelősségét hangsúlyozták. A gondolat lényege: ha az olasz proletariátusnak sikerült volna kivívnia a proletárdiktatúrát, ilyen fordulatra nem kerülhetett volna sor. Másik tényezőként a burzsoázia „magához térését”, a „reakció támadását” jelölték meg. Ez az előzővel szoros egységet alkot, és lényegében megfelel a Komintern általános helyzetelemzésének, amely szerint: valamennyi tőkés országban bekövetkezett a „tőke támadásának” időszaka. A harmadik, záró megállapítás nincs kapcsolatban az előző kettővel, csupán tény közlése: a fasizmussal az osztályellenség érdekeinek legkíméletlenebb hordozói ragadták kezükbe az államhatalmat.

A fasizmus eredetének és az osztályharcban betöltött funkciójának a megfogalmazásából egyébként érződik, hogy a dokumentum szerzőinek – az olasz kommunistáknak és a Komintern munkatársainak – eltérő volt az álláspontja. Különösen szembetűnik ez, ha egybevetjük egyfelől a fasiszta mozgalom összetételének és a kialakult helyzet fő jellemzőinek pontos leírását, másfelől a fasizmus osztályjellegét vázoló ellentmondásos és határozatlan bekezdéseket. Az osztályjelleget illetően a dokumentumban egyrészt megállapították, hogy „A fasizmus olyan fegyver, amely elsősorban az agráriusok kezében van. Az ipari és a kereskedő burzsoázia aggodalommal tekint a fékezhetetlen reakció e kísérletére, amelyet egyfajta fekete bolsevizmusnak ítél.” Másrészt, néhány sorral alább ezt olvashatjuk: „A fasizmus végeredményben a nemzetközi kalandorság politikáját jelenti. A fasizmus, amely nélkülöz minden programot, minden eszmét, minden határozott és egységes osztályalapot, a legrövidebb időn belül tömeges felháborodást fog kiváltani azokkal szemben, akik felidézték.”4 – Ugyanott, 19-20. old.* (Kiemelés tőlem. – Sz. G.) Az idézett két megállapítás amellett, hogy egymásnak is részben ellentmond, nem felel meg a dokumentum elején megfogalmazott fő tételnek, amely a fasizmusban az osztályellenség érdekeinek hordozóját látja, és ezzel ha nem is egységes, de határozott „osztályalapot” tulajdonít neki.

Az antifasiszta küzdelem szempontjából legfontosabb kérdésre – ki ellen kell harcolni – adandó válasszal a kongresszus elején elhangzott felhívás adós maradt. Még kezdetleges formában sem tartalmazta az antifasiszta harc akcióprogramját, nem jelölte meg az osztályharc frontjait.

Nagy hiba lenne azonban, ha pusztán e felhívás szövegéből messzemenő következtetéseket vonnánk le.5

5 Aldo Agosti, aki külön tanulmányt szentel a IV. kongresszuson elhangzott fasizmus-elemzéseknek (L’analisi del fascismo al IV. Congresso dell’ Internationale Comunista. Problemi del socialismo, 1972. 11-12. szám. 797-821. old.), azt állítja, hogy a kiáltványban megfogalmazottak külön irányzatot képviselnek: azokét, akik a fasizmust az agrárreakcióval, a squadrizmussal azonosítják. Ehhez az irányzathoz sorolja Lenint is. Agosti szerint a másik két irányzat egyikeként Zinovjevé szintén agrárjellegűnek tartja a fasizmust, de rámutat, tömegbázisának tarkaságára, lényegében pedig „komédiának” nevezi. Radek elemzése viszont összetettebb képet ad: minden hiányossága ellenére is kimutatja a fasizmusban megtestesült irányzat sajátos, a tőke támadásának általános megnyilvánulásaitól eltérő jellegét. (Agosti: Id. mű, 807-810. old.) Látni fogjuk azonban, hogy az irányzatoknak ez a merev elkülönítése nem indokolt. Az olyan leegyszerűsítő felfogás sem tükrözi a valóságot, amely a felszólalások és a dokumentumok azonos jellegű részei alapján úgy írja le a kongresszuson folyó elemző munkát, mint alapjában véve homogén vélemények összegezését, amely a már megalkotott összképet csupán a részletekben egészíti ki. (Lásd még Vladimir Suchopar: Kommunistická internacionála proti fasizmu v letech 1921-1935. Nakladatelstvi politické literatury. Prága 1964. 65-70. old.)*

Az előzmények ismeretében ugyanis nyilvánvaló, hogy a Kominternnek volt átfogó koncepciója. Hogy a felhívás mégsem az egységfrontnak, a munkáskormánynak és a két munkáspárt akcióegységének létrehozását sürgette – ahogyan ezt 1922 nyarától a Komintern vezetői számos dokumentumban megtették -, annak oka elsősorban az olasz delegáció többségének és személy szerint Bordigának a merev, elutasító álláspontja volt.

A kongresszus második ülésén, november 9-én Zinovjev számolt be a Komintern Végrehajtó Bizottságának két kongresszus közötti tevékenységéről. Beszédének a nemzetközi politikai helyzettel foglalkozó részében tért ki a fasizmusra. Az olaszországi változásokat két általános összefüggésben elemezte: a polgári demokráciák válságával és a forradalmi folyamat értékelésével kapcsolatban.

„Mit jelentenek az olaszországi események? Vajon nem mértek-e hallatlan csapást a polgári demokráciára? Nem volt-e Olaszország a polgári demokráciával leginkább megáldott országok egyike? Olaszország valóban ilyen ország volt. A fasiszta támadás nem csupán a monarchista eszmékre, hanem a polgári demokrácia eszméire mért csapás is volt. Nem csupán az olasz uralkodó vesztett presztízséből azáltal, hogy egy banda politikailag háttérbe szorította, hanem a polgári demokrácia egész rendszere is. Számunkra világosnak kell lennie: ami Olaszországban történt, nem helyi jelenség. Más országokban is, valószínűleg más formákban ugyan, de szükségszerűen végbemegy ez a folyamat. Amennyiben a fasiszták Olaszországban tartják magukat – és ez az elkövetkező időkben valószínű -, úgy szinte teljesen bizonyos, hogy hasonló jelenségek, mindenekelőtt Németországban, de talán egész Közép-Európában fellépnek.”6 – Protokoll IV. 57. old.* Zinovjev beszédének ez a része két szempontból is érdekes. Egyrészt: nemzetközi kommunista fórumon első ízben mutattak rá arra, hogy a fasizmus és a polgári demokrácia között különbség van, hogy a kapitalizmus két különböző politikai rendszeréről van szó. Azt ugyan Zinovjev pontosan nem határozta meg, hogy milyen különbségre, milyen erőkre gondol, de azáltal, hogy a király presztízséről és a polgári demokráciával szemben a „bandák” hatalmáról beszél, érzékelteti az uralkodó osztályok közt feszülő ellentéteket. E kérdéscsoportot később csak Radek, illetve Bordiga tárgyalta elemzőbben referátumában. Másrészt: a korábbi nézetekkel ellentétben Zinovjev hangsúlyozta, hogy a fasizmus nemzetközi jelenség, megjelölve azokat az országokat, illetve térségeket is, ahol a nemzetközi munkásmozgalomnak számolnia kell a fasizmus hatalomra jutásával.

Az elemzés másik problémaköre, a világforradalom és a fasizmus összefüggése Zinovjev beszédének leginkább félreérthető és általában félre is értett része. Zinovjev abból indult ki, hogy „Ez a folyamat [ti. a világforradalom. – Sz. G.] egyáltalán nem egyenes vonalú. Nem, különböző epizódok következhetnek be. Amit Olaszországban látunk, az az ellenforradalom egy felvonása. Perspektívában azonban a helyzet kiéleződésének, a proletárforradalom érlelődésének egyik epizódja ebben az országban.”7 – Ugyanott, 57-58. old.* Zinovjev álláspontját e megfogalmazásból kiindulva, általában helytelenül értékelik. „Balos, s ugyanakkor kapituláns” módon úgy vélekedett a fasizmusról – mondják róla hogy „forradalmasító tényező lesz”, a fasizmus uralomra jutása Olaszországban történelmi perspektívában „a helyzet kiéleződését és az olasz proletárforradalom érlelődését jelenti”.8 – A Kommunista Internacionálé története. 152. old. (A Zinovjevtől idézett sorok fordítása itt pontatlan, pl. kimaradt az „egyik epizódja” kifejezés.)* Hogy az ilyen értékelések nem kellőképpen megalapozottak, azt bizonyítja Zinovjev december 4-én elhangzott hozzászólása, amelyben a fasizmus elleni harc feladataival foglalkozott. Zinovjev itt nem tért ki a fasizmus fogalmának taglalására, figyelmének középpontjában ezúttal a konkrét tennivalók megjelölése állt. Mindenekelőtt azokkal vitatkozott, akik lebecsülték a fasiszta mozgalom erejét, illetve a fasizmus hatalomra jutásának jelentőségét.

Mondandóját két témakör köré csoportosította. Az első az olasz munkásmozgalmon belüli irányzatok szerepe és felelőssége a fasizmus hatalomra jutásában; a második a munkásmozgalom feladatai általában a fasizmus és konkrétan a hatalmon levő olasz fasizmus elleni harcban, ezen belül a kommunista párt tennivalói az antifasiszta erők lehető legszélesebb összefogása érdekében.

A fasizmus hatalomra jutásában Zinovjev itt is, akárcsak előzőleg a VB-beszámolóban, jelentős szerepet tulajdonított a szocialista párt által elkövetett hibáknak. Bírálatát nem szűkítette le a párt vezetőinek politikájára, hanem a munkásmozgalom általános elmaradottságából vonta le következtetését: „Amikor a proletárforradalom történetírójának jellemeznie kell majdan évtizedünket, azt fogja mondani: a proletariátus számát tekintve elég erős volt ahhoz, hogy a burzsoázia uralmának ezen utóbbi évtizedében megdöntse a polgári rendet, ez a létszámában hatalmas proletariátus azonban eszmeileg és politikailag túl gyenge volt feladatának megoldásához. Az utóbbi évtizedben osztályunknak az a tragédiája, hogy bár az osztályharcban már régen rendelkezünk azzal a fizikai erővel, amely a kapitalizmus megdöntéséhez szükséges, és bár rég létrejöttek osztályunk győzelmének objektív előfeltételei, a polgári ideológiának olyan jelentősek a maradványai, és a burzsoáziának olyan nagy a befolyása osztályunkra, hogy a munkások számszerű előnye ellenére sem vagyunk még képesek azonnal és véglegesen legyőzni a burzsoáziát.”9 – Protokoll IV. 897. old.* A forradalmi helyzet kiaknázásának elmulasztását, illetve a munkásosztálynak és pártjainak felkészületlenségét azonban Zinovjev nem hozta közvetlen összefüggésbe a fasizmus kibontakozásával, Mussolini hatalomra jutásával. Így annak a kérdésnek megválaszolásakor, hogy kit mennyiben terhel a felelősség a fasizmus hatalomra jutásáért, nem azt vizsgálta, ki mit tett a forradalmi harcok idején, hanem azt, hogy a munkásmozgalom különféle irányzatait képviselő szervezetek mit tettek a fasizmus előretörésének megakadályozására. Értékelése mindkét pártot illetően kritikus és elmarasztaló volt. Bírálta a szocialista párt passzív, egyezkedésre törekvő politikáját, utalt összefogási kísérletére a fasisztákkal. A Turati és D’Aragona vezette jobboldal a nyugat-európai jobboldali szociáldemokrácia útját járva nem csupán az általuk hirdetett „evolúciót” nem tudta megvalósítani, de az egész munkásosztály vereségét készítette elő. „Az evolúció nem következett be, áldozatok mégis vannak.”10 – Ugyanott, 908-914. old.*

A kommunista párt bírálatánál Zinovjev lényegében az 1921. decemberi KIVB-ülés álláspontját erősítette meg, konkrétan megjelölve az egységfronton is túlmutató antifasiszta összefogás lehetőségét és szükségességét. A Mussolini hatalomra jutása után kialakult helyzetben, bár nehezebben megvalósíthatónak, de továbbra is lehetségesnek tekintette ezt. Ugyanakkor – erőteljesebben és határozottabban, mint korábban – az összefogás előfeltételét a két párt egyesülésében látta. Vitatkozva azokkal, akik Mussolini rendszerét önmagától hamarosan összeomló hatalomnak vélték, a következőket mondotta: „Mi tudjuk, hogy még a Mussolini-periódus kezdetén vagyunk. Egy olyan korszakban, amelyben nyugodtan kijelenthetjük: azokkal, akik végül is szakítottak a reformistákkal és most a Kommunista Internacionáléhoz kívánnak csatlakozni, meg kell kísérelnünk a megegyezést.”11 – Ugyanott, 916. old.*

Mint Zinovjev beszédéből is kitűnik, az egységes párt létrehozásának szükségessége nem volt vitakérdés a Komintern vezetői között. Más volt a helyzet az olasz delegációban. Az olasz küldöttek több-kevesebb következetességgel a már említett október 12-i KB-ülésen elfogadott irányvonalat védelmezték, vagyis az egyesülés ellen léptek fel. Ez utóbbi körülményt mindenképpen figyelembe kell vennünk, amikor Zinovjev beszédének egyes megállapításait elemezzük. Az egyesült párttal foglalkozó részben pl. a reformizmus elleni fellépéssel kapcsolatban megállapítja: „Az egyesülés meg fogja változtatni a tömegek hangulatát, összefogja a munkástömegeket a reformisták és a fasiszták elleni igazi harcra. Ezért az egység föltétlenül szükséges, meg kell valósítani.”12 – Ugyanott, 922. old.* A fasizmus és a reformizmus elleni harcnak ez az összekapcsolása – ha figyelmen kívül hagyjuk Zinovjev beszédének tulajdonképpeni célját, illetve azokat az érveket, amelyekkel az olasz kommunisták az egyesülés elleni magatartásukat igyekeztek igazolni – könnyen félreérthető. Nem arról van szó ugyanis, hogy Zinovjev már 1922 végén egyforma fontosságot tulajdonított volna a szociáldemokrácia és a fasizmus elleni fellépésnek. Mondanivalója egyáltalán nem ez volt. A „reformisták” kifejezés nem a szociáldemokráciát, hanem a jobboldali szociáldemokrata vezetőket jelölte, a szocialista párt és a szakszervezetek kisebbségét képviselő D’Aragona, Turati típusú politikusokat. (Beszédének megelőző részéből ez egyértelműen kiderül.) Zinovjev célja éppen az volt, hogy világosan megértesse: a Kominternnek az az álláspontja, hogy az olasz kommunistáknak egyesülniük kell a jobboldali vezetőkkel szakító szociáldemokrata többséggel.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .