Ma (is) élvezkedett a dagonya!

Busztenderrel vágott vissza a Szájer-ügyre a horda a dagonyában

Busztenderrel vágott vissza a Szájer-ügyre a Fidesz a parlamentben

Szájer-ügy és uniós vétó az egyik, baloldali kamuvideók és drukkolás a vírusnak a másik oldalon – szópárbajjal kezdődött az Országgyűlés ülése hétfőn. A Demokratikus Koalíció képviselője ereszcsatornát vitt a Parlamentbe, a Jobbik pedig valószínűleg először kimondta az ülésteremben a “gangbang” szót.

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a parlamenti hétfői ülése, ahol elsőként Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke keményen nekiment Orbán Viktornak az uniós vétó, Szájer Józsefnek pedig a képmutatás miatt.

Szabó szerint, ha Orbán Viktor kormányozna, nem lenne ennyi halálos áldozata a vírusnak, ehelyett „tétlenül nézi, hogy egyre többen halnak meg, nehogy leálljon a gazdaság”. Az uniós költségvetés vétójával pedig minden magyar családtól 1 millió forintot vesz el, ami a képviselő szerint bűn.

Az ellenzéki politikus a Szájer-ügyre is kitért: azzal vádolta a kormányt, hogy „keresztény erkölcsökről, papolnak, amikor drogos szexpartikon henteregnek”. Szabó szerint Szájer József olyan fideszes, aki „nevetve tette tönkre mások életét, miközben maga számára olyan élhetetlen volt Magyarország, hogy elszaladt az országból és azt az életet élte, amitől másokat megfosztott”.

A kormány nevében Dömötör Csaba államtitkár válaszolt, elsőként arra figyelmeztette Szabót, hogy úgy tesz, mintha csak Magyarországot érintené a járvány, miközben egész Európában nagyon súlyos a helyzet. Az uniós vétóval kapcsolatban pedig Orbán Viktor miniszterelnököt ismételte, vagyis azzal vágott vissza, hogy Brüsszel a jogállami feltételeket arra használja, hogy a migrációval zsarolja a magyarokat.

A Szájer-ügyre is volt egy érdekes válasza: Dömötör szerint nagy különbség, hogy „a jobboldalon van következménye a cselekedeteknek, a baloldalon nincs”, sőt az ellenzék csak folyamatos kioktatásra képes, miközben megtűri maguk között a kokainos korrupcióval kérkedőket, az antiszemitákat és kamu mentősöket emleget – hozta fel a kispesti Lackner CsabaBíró László és Korózs Lajos ügyeit.

Az államtitkár ezután a BKV busztenderét hasonlította a Szájer-ügyhöz: szerinte, ha a baloldal tisztább viszonyokat és magasabb erkölcsi színvonalat szeretne, akkor előbb tisztázza, hogyan köthetett hat darab busz bérletére kötött szerződést a BKV egy offshore hátterű céggel.

Dömötör szerint a fővárosban tudták, hogy zavaros a nyertes cég, mégis megkötötték a szerződést vele, majd megpróbáltak tagadni. “Ha tisztább viszonyokat szeretnének a közéletben, mielőbb tisztázzák ezt az ügyet” – kérte az ellenzéktől.

Szabó Tímea után Csárdi Antal, az LMP és Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa következett. Varga ajándékként egy ereszcsatornát is bevitt az ülésterembe, amiért az ülést vezető Lezsák Sándor alelnök figyelmeztetésben részesítette.

© Demokratikus Koalíció

Varga szerint a kormány tíz éve teszi tönkre Magyarországot a keresztény erkölcsökre hivatkozva, miközben semmi köze az erkölcshöz és a kereszténységhez. A képviselő egyetértett vele, hogy a gyerek az első, de úgy vélte, a Fidesz elfelejti a családot, amikor „orgiázni és kurvázni kezd”.

“Maguk akarják megmondani, hogy ki a jó keresztény és ki a jó magyar? Hogy az anya nő, az apa pedig férfi? Ha jól értem, akkor a brüsszeli fideszes gyakorlat szerint az apa, ha a család nincsen ott, vagy elaludt, akkor nyugodtan menekülhet ereszcsatornákon a hatóságok elől nagy puttony kábítószerrel a drogos csoportos illegális szexorgiáiról.”

„Maguk a közpénz, a kokain és a kurvák, a 3K kormánya” – tette hozzá.

Válaszában Dömötör Csaba emlékeztette az ellenzéki képviselőt, hogy ne keverje össze az ország házát egy kocsmával, majd sorolni kezdte a baloldal bűneit: ők indítottak magyarellenes kampányt, mind a mai napig rárontanak a határon túli közösségre, hazudtak a saját népüknek, utána rájuk lőttek és még ki is tüntették a felelősöket, majd szétprivatizálták a magyar vállalatokat…”

-Van ám még tovább is! Aki kíváncsi a közpénzen  dúsan makkoltatott hazaáruló nemtelen banditacsürhe dagonyabéli élvezkedésére, az nyugodtan klikkeljen a  hvg.hu beszámolójára. 

Egyetlen problémánk lehet a hírrel! Az, hogy az írás következetesen “KÉPVISŐ” – ket meg “PARLAMENT” – et emleget, holott nyilvánvaló: KÖZÖNSÉGES KÁRTEVŐ DISZNÓK DAGONYABÉLI BUGYBORÉKOLÁSÁRÓL VAN SZÓ!

MI PEDIG CSAK NEVETÜNK MÁR RAJTUK! “EZEK” VISZONT RAJTUNK RÖHÖGNEK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Ma (is) élvezkedett a dagonya!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Még 2015-ben a volt fideszes Ungár Klára vádolta azzal Szájer Józsefet (ő már lebukott) és Kocsis Mátét azzal, hogy buzik. Ez azért jött ki belőle, mert ekkortájt kezdett buzizni a Fidesz örökös elnöke és a habonyista bulvármédia.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .