Az első nap délutánja

„Hitler hatalmon!”
(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

1933. január 30-án déli 12 óra 40 perckor a következő hivatalos közleményt tették közzé a német távirati ügynökségek:

„Von Hindenburg birodalmi elnök Adolf Hitler urat birodalmi kancellárrá nevezte ki. A birodalmi kancellár javaslatára a birodalmi elnök kinevezte

Franz von Papen volt birodalmi kancellárt helyettes birodalmi kancellárrá és Poroszország birodalmi biztosává,

dr. Frick volt államminisztert, a Reichstag tagját birodalmi belügyminiszterré,

Werner von Blomberg altábornagyot honvédelmi miniszterré,

Schwerin von Krosigk grófot birodalmi pénzügyminiszterré,

dr. Alfred Hugenberg titkos pénzügyi tanácsost, a Reichstag tagját birodalmi gazdasági miniszterré, valamint ellátási- és mezőgazdasági miniszterré,

Franz Seldtét, a Stahlhelm szövetség fővezérét birodalmi munkaügyi miniszterré,

Freiherr von Eltz-Rübenaut birodalmi posta- és közlekedés- ügyi miniszterré,

Hermann Göringet, a Reichstag elnökét tárca nélküli birodalmi miniszterré és egyben a légiközlekedés birodalmi biztosává – Göring birodalmi miniszter megbízást kapott a porosz belügyminiszteri teendők ellátására.

Dr. Günther Gereket, a munkaalkalmak létrehozásának birodalmi megbízottját megerősítette hivatalában.

A birodalmi igazságügy-miniszter kijelöléséről a későbbiekben történik intézkedés.”

Hitler kancellár és kormánya a weimari alkotmányra tette le esküjét a birodalmi elnök előtt. Ezzel a majd kétéves kormányválság megoldódott – Brüning, Papen és Schleicher elnöki kabinetjét, az alkotmánnyal mind élesebben szembeforduló és a politikai pártoktól eltávolodó elnöki diktatúrát olyan kabinet váltotta fel, amely „Weimar szellemében” ismét számíthatott a parlament többségének támogatására. A Hitler- kormány azonban nemcsak ebben az értelemben volt visszatérés a „weimari alapokhoz”: megalakítását elősegítette a katonai diktatúra veszélye is.

Hitler persze – elődeitől eltérően – nem alkotmányos hatalmat akart és valósított meg. A parlament számára a totális fasiszta diktatúra létrehozásának egyik, korántsem legfőbb eszköze volt.

Miközben az SA és az SS egyenruhás alakulatai az Állatkertnél gyülekeztek, hogy fáklyás felvonulással ünnepeljék a Führer hatalomra jutását, a kormány tagjai első ülésüket tartották. A miniszterek tanácskozása délután 5 órakor kezdődött; a Wilhelmstrasséra érkező Hitler fekete vászontetős Mercedesét a rendőrségnek kellett kiszabadítania rajongóinak tömegéből.

A birodalmi kancellár, amint arról a korabeli krónikások is megemlékeztek, már ezen az első ülésen nagy hatással volt minisztereire. Rögtön a tárgyra tért: mellőzve a formaságokat, azt a kérdést tette fel a kormány tagjainak, hogyan biztosítható a parlament kétharmados többsége a „felhatalmazási törvény” (Ermächtigungsgesetz) megszavazásához. E törvény alkotmányos lehetőséget teremthetett mindarra, amit Hitler célul tűzött ki. A parlament ugyanis hozzájárulását adhatta ahhoz, hogy a kormány maga bocsásson ki törvényeket, azaz legálisan kapcsolja ki a polgári demokratikus parlamenti rendszert, s végleg megszabaduljon a parlamenttel szemben alkalmazott, azonban egyben az elnök hatalmát is szilárdan biztosító 48. cikkely kényszerintézkedéseitől.

A miniszterek válasza is hasonlóan határozott volt: a kommunista párt betiltásával és mandátumainak megsemmisítésével, vagy, amint Hitler mondta, „bekasszírozásával”. Nem bíztak abban, hogy pusztán a parlament felosztásával és választások kiírásával elérhetik céljukat. A miniszterek és maga a kancellár azonban tisztában volt e lépés kockázatos jellegével. Tudták, hogy a kommunista párt elszánta magát, hogy általános sztrájkkal válaszol a kormány kinevezésére, s felajánlja együttműködését a szociáldemokrata pártnak. Azzal is tisztában voltak, hogy a szociáldemokraták, akik vezetőségi ülésükön a kormány felesketésének pillanataiban egy hivatalnokkabinet támogatását helyezték kilátásba Hitlerrel szemben, nehezen tudnák megakadályozni a kommunista javaslat elfogadását. S bár Hugenberg egyértelműen állította, hogy értesülései szerint nem kell általános sztrájkra számítani, Hitler nem akarta ezt a kockázatot vállalni. Nem utolsósorban Blomberg kijelentése miatt, aki kérdésként felvetett megjegyzésre („a valószínű általános sztrájk leverésére lehetőség szerint nem szabad a Reichswehrt bevetni”) határozottan leszögezte: „a katonák csak külföldről jövő támadás ellen fognak harcolni”.

A kormány egyelőre a fasiszta diktatúra kiépítésének „békésebb” megoldását, az ellenfelek megfélemlítésének és megosztásának – a történelemben már oly sokszor bevált – útját választotta.

Február 4-én a polgári pártok többségének jóváhagyásával rendeletben tiltotta meg a kormány bírálatát, és korlátozta a gyülekezési- és sajtószabadságot. Február 27-én, amíg a szociáldemokrata párt az általános sztrájkkal szemben a legalitás védelme mellett döntött, és ismét a választásokon akart csatát nyerni, a Reichstag felgyújtásának ürügyén betiltotta a kommunista pártot. A március 5-i terrorválasztások után valamennyi polgári párt támogatásával, 414 szavazattal 94 ellenében, elfogadtatta a parlamentben a „felhatalmazási törvényt”. Május 2-án feloszlatta a legalitás reményében a szociáldemokrata párttól eltávolodott szakszervezeteket. Június 22-én a rendszert „toleráló”, a kormány külpolitikai programját a parlamentben megszavazó és a náci terror elleni nemzetközi tiltakozó hullámot támogató Szocialista Munkásinternacionáléval kapcsolatait megszakító szociáldemokrata párt politikai tevékenységét tiltotta be, hogy július 14-én, a polgári pártok „önfeloszlatása után” „Az új pártok alakítása ellen” című törvénnyel tegyen pontot az ország politikai életének „gleichschaltolására”. Ugyanez a folyamat játszódott le a gazdasági életben is: a július 15-én megalakított tizenöt tagú Német Gazdaság Főtanácsa kapott lehetőséget arra, hogy a német finánctőke legreakciósabb, Krupp, Thyssen, Schröder és Vögler képviselte szárnyának irányításával tegyen kísérletet a német állammonopolista kapitalizmus kibontakoztatására.

Az 1933. január 30-i kormány gyűlés után az SA és az SS fáklyás felvonulásának fényei világították meg a Wilhelmstrasse komor palotáit. Hitler a csípős hideg ellenére a kancellária nyitott ablakából üdvözölte a felvonuló alakulatokat.

Hindenburg zárt ablakok mögül figyelte a fellobbanó lángokat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .