A vajda szerint “…bennünket a szovjet-kommunisták folyamatosan kifosztottak…”

Döbrögi: A németek fölénye nem a nagyobb tudásuknak vagy szorgalmuknak köszönhető

A miniszterelnök szerint a 2020-as évek végére beáll az egyenlő versenyhelyzet Közép- és Nyugat-Európa között.

A magyar sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint a német – közölte hétfő délelőtti, Martin Schulznak adott válaszában Orbán Viktor. A kormányfő arra az interjúra reagált, amelyet a német politikus a Deutschlandfunknak adott. Schulz Magyarországot és Lengyelországot bírálta és többek között arról beszélt, hogy Orbán Viktornak nem tehet fel kemény kérdéseket a sajtó, mert akkor jönnek a szankciók.

A német szocialista párt, az SPD politikusa CEU-ügyre utalva hozzátette, hogy a magyar kormány antiszemita kampánnyal üldözte el a Soros György által alapított egyetemet. A magyar kormányfő ezzel szemben azt állította Schulznak írt levelében, hogy

elképzelhetetlen Magyarországon az, ami Németországban ma is megtörténhet, zsidó személyek nyílt zaklatása és bántalmazása.

„De legnagyobb lódítása az uniós pénzalapokra vonatkozik. Schulz és sok más német is úgy tesz, mintha ők pénzt adnának a szegényebb országoknak, és nettó befizetők lennének. Pedig éppen fordítva igaz: ők az egységes piacnak nevezett európai gazdasági rendszer nettó haszonélvezői” – állítja Orbán Viktor, szerinte a gazdagabb országok az egységes piacon megtermelt profitjuk egy részét adják vissza az Európai Unió költségvetésén keresztül, „aminek nagyobbik része ismét náluk szokott kikötni”.

Ez az európai gazdasági erőviszonyok realitása, és nekünk ezzel kell együtt élni. De súlyos hipokrácia, ha egyes német politikusok azt várják tőlünk, hogy ezért még hálásak is legyünk,

jelentette ki a magyar miniszterelnök és megjegyezte, hogy míg az EU gazdagabb államai „évente körülbelül 6 milliárd eurót visznek el különböző jogcímeken. Eközben Magyarország az unió költségvetéséből körülbelül évi 4 milliárd eurót kap”. Orbán úgy véli, hogy Németország pénzt keres Magyarországon,

Ráadásul ez a német fölény nem a németek nagyobb szorgalmának vagy tudásának köszönhető. Egyszerűen azért van így, mert Magyarország szovjet megszállás alatt élt, Németországnak pedig csak a harmada. Nyugat-Németország 45 évig tőkét halmozhatott fel, mialatt bennünket a szovjet-kommunisták folyamatosan kifosztottak,

ugyanakkor a miniszterelnök úgy látja, hogy az örökölt nyugati versenyelőny csökken, Közép-Európa felzárkózik és a 2020-as évek végére beáll az egyenlő versenyhelyzet.                                                                                            (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm:  “…Nyugat-Németország 45 évig tőkét halmozhatott fel, mialatt bennünket a szovjet-kommunisták folyamatosan kifosztottak…”

-Íme a példa, amikor a gyakorlat igazolja az elméletet, miszerint “a lét határozza meg a tudatot”.

Szívesen föltennénk a kérdést a jólétébe belehülyült Döbröginek: A SZOVJET – KOMMUNISTÁK KIFOSZTÓAKCIÓJA UTÁN MEGMARADT VAGYON HOVÁ LETT? Ki és mi okozta a rendszerváltás után a magyaroknak a II. világháborús veszteségeinket jóval meghaladó károkat?

MÁRPEDIG EZEKET A KÁROKAT VALAMIBŐL VALAKIK OKOZTÁK!

“A vajda szerint “…bennünket a szovjet-kommunisták folyamatosan kifosztottak…”” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .