Sötét csatornák!

Handelsblatt

A Kelet-Európában érdekelt német nagyvállalatok érdekképviselete, a Keleti Bizottság elnöke arra szólította fel Magyarországot és Lengyelországot, hogy álljanak el a vétótól. Oliver Hermes arra hivatkozott, hogy ha nem megy át a következő hét évre szóló költségvetés, valamint a mentőcsomag az a két országnak is hatalmas gazdasági károkat okoz. Veszélyeztetné a kilábalásukat. Azon kívül a német befektetőknek biztonságra van szükségük, mind a jogban, mind pedig ahhoz, hogy tervezni tudják tevékenységüket. Számukra elfogadhatatlan egy ilyen „függő játszma”. Hozzátette, hogy mielőbb meg kell állapodni, mert az európai gazdaság igényli az egység és annak jelét, hogy számíthat a brüsszeli hátszélre.
Hogy mi lesz a magyar és lengyel ellenállás sorsa, az cseppet sem mindegy Németország számára, mert annak cégei már nagyobb forgalmat bonyolítanak el a négy visegrádi partnerrel, mint Kínával vagy az USÁ-val. A motort Lengyelország jelenti. A ragály miatt azonban a kereskedelem több mint 10 százalékot zuhant a négyekkel. Ugyanakkor a német kivitel igen jól alakult Magyarországgal szeptemberben.
A német üzleti körök újságja hozzáteszi, hogy elsősorban Magyarország igen sokat profitált a brüsszeli támogatásokból, valamint az egész unióból érkező beruházásokból. Ám az EU most meg akarja gátolni, hogy a szubvenciók eltűnjenek mindenféle sötét csatornákon. Főleg Orbán és a Babis környékén van példa ilyesmire.                                                                                (Népszava)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…A ragály miatt azonban a kereskedelem több mint 10 százalékot zuhant a négyekkel. Ugyanakkor a német kivitel igen jól alakult Magyarországgal szeptemberben…”
-Értsd: a germán szemét ITT kiváló felvevőpiacra lel, és evégből a júdáspénzek tekintélyes hányada IS ODA áramlik! VISSZA!
Arról nem is szólva, hogy a V4- ek közül a Döbrögisztánná tett egykori Magyarország ADOMÁNYOZTA Germániának a legtöbbet! A magyar múlt, jelen és jövő (?) materiális értékeit!   
A “SÖTÉT CSATORNÁKAT” PEDIG EGYENESEN BERLIN TERVEZTE MEG!

“Sötét csatornák!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Növekszik a kormányra az a gazdasági nyomás , amely nem csupán a “válságon belüli válságot”
    hatványozná meg, de a hozzátartozók jövedelmét is kurtítaná ! Amint tudjuk : a pénzcsapok elzá-
    rása, komoly politikai következményeket von (-na ) maga után .

  2. Zsirinovszkij már eltervezte Ukrajna jövőjét: “-Miszerint ahhoz, hogy a régiók Oroszország részévé válhassanak, Ukrajnának meg kell támadnia a Luganszki és a Donyecki Népköztársaságot, amely után az Orosz Föderáció mozgósítja saját hadseregét.
    Az ukrán csapatok veresége után a politikus tervei szerint Lengyelország Ukrajna segítségére lesz, de ez is vereséget szenved, majd Németország lesz az, amellyel Oroszország megosztja az ukrán földeket.” -határozottan merész elgondolás, a kérdés az hogy Putyin mit szól mindehhez…
    https://novorosinform.org/836691?utm_source=24smi&utm_medium=referral&utm_term=14579&utm_content=3215981&utm_campaign=2061

  3. A nagy numerológiai mágus hírében álló KSH új felfedezése – állítólag jobban élünk, csak eddig nem vettük észre.
    “A KSH mindig talál pénzt a magyarok zsebében: friss mérésük szerint 392 ezer 300 forint a bruttó átlagkereset.”
    http://ellenszel.hu/2020/11/30/a-ksh-mindig-talal-penzt-a-magyarok-zsebeben-friss-meresuk-szerint-392-ezer-forint-az-atlagkereset/
    Megszóltak az elemzők: torzít a magyar kereseti statisztika, feszültségek várhatóak a bértárgyalásokon
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201130/megszoltak-az-elemzok-torzit-a-magyar-kereseti-statisztika-feszultsegek-varhatoak-a-bertargyalasokon-459528

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .