Van okunk az izgalomra!

November 27 – én Teherán közelében megölték Mohsen Fakhrizadeh iráni atomtudóst, akit Bibi Netanjahu izraeli akárki a perzsa ország nukleáris programja egyik vezetőjeként, evégből pedig Izraelre közvetlen veszély jelentő személyként aposztrofált már két éve.

Mohsen Fakhrizadeh autóját Damavand térségében támadták meg eddig ismeretlen személyek, és végeztek a célszeméllyel.

Teherán a gyilkosság hátterében Izrael és az Egyesült Államok titkosszolgálatát gyanítja.

Az Iszlám Forradalmi Gárda vezérkara már reagált a nukleáris mérnök meggyilkolásának hírére. Megfogadták, hogy megbosszulják a gyilkosságot. Arab médiaértesülések szerint az iráni hadsereg növelte harci készültségét.

“A tudós meggyilkolása Iránnak az Egyesült Államokkal és Izraellel fennálló kapcsolatai súlyos kiéleződését jelenti. Teherán vélhetőleg megtorló intézkedéseket fog tenni. Ezt az eseményt a Trump – adminisztráció választások utáni legújabb fellépéseinek összefüggésében kell szemlélni.”- kommentálják szakértők a történteket.

A CNN jelentése pedig arról számol be, hogy a Nimitz amerikai repülőgép – hordozó népes hajókíséretével a Perzsa – öböl felé tart.

CNN: A Nimitz amerikai repülőgép-hordozó a Perzsa-öböl felé tart

A tévécsatorna ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hajónak a régióba történő vezényléséről még azelőtt döntöttek, hogy Mohsen Fakhrizadeht  meggyilkolták volna .

November 17 – én a The New York Times arról számolt be, hogy Donald Trump amerikai elnök csapást fontolgat  Irán egyik nukleáris létesítménye ellen, ám akkor őt egy nagyszabású konfliktus kockázata miatt lebeszélték.   (Forrás: rusvesna/russian.rt.com)

Bal-Rad komm: A helyzet korántsem megnyugtató!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Van okunk az izgalomra!” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Ő volt az 5. meggyilkolt iráni atomtudós !

    Az irániak semmiből sem tanulnak?

    Műholdas észlelések szerint 20 támaszponton kilövőállásba helyezték az iráni ballisztikus rakétákat !
    Kósza nemzetközi kocsmahírek szerint Trampli még utolsó heteiben keménykedni akar – vagy a zsidók kedvében járni – egy Irán elleni fegyveres akcióval.

    Szóval tényleg van okunk az izgalomra !

    1. Nyugat reklámot piárt csinált a virusnak.
      Irán készen áll a Piár mogé valoságot tenni.

      Biologiai hadviselés Usa ellen,és Izrael ellen.
      Irának minden eszkoze megvan hozzá.

      Konnyen valoságá változhat amit a média szajkoz

  2. Igazából Iránnak nem sok lehetősége van, csak a Hormuzi-szorost zárhatná le ezzel zsarolhatná a nyugatot, de ezt nem meri megtenni. Ha elsülyesztene pár hajóját az Ománi szakaszon(hamis zászlós támadás), akkor csak az ő felségterületén haladhatna át kőolaj szállítmány. Ezzel be tudna tenni az Usának.

    1. Szerintem meg nem ! Az USA olajból,gázból teljesen önellátó !

      Iránnak sok lehetősége van, pld.:tudja támadni izraelt, a szaudiakat, a szomszédos emírségek amcsi támaszpontjait !

      Irán rakéta és robotrepülőgép ( cirkáló rakéta ) arzenáljával / meg eltitkolt atomtölteteivel / nagyon-nagyon kellemetlen ellenfél lenne !

      1. Olajból nem teljesen önellátó napi szinten 3-4 millió hordóra van szüksége, ráadásul ebben az évben rengetek palaolajt bányászó cég ment csődbe az Usában. Ezen kivül ott van Kina és Japán a legnagyobb usa hitelező és köolaj fogyasztó, könnyen be tudnák dönteni a dollárt, ha bedobják a kezükben lévő részvényeket.

        1. Szerintem meg megint nem !!!
          Valóban sok kis palaolaj bányászó cég ment tönkre, de őket megvették a nagyok, az olajigény a vírus miatt is csökkent ! Tavasszal negatív áron is adtak olajat mert nem volt hol raktározni !

          Tényleg Japán és Kína az USA legnagyobb hitelezője, de a kínaI Kb. 1 000 milliárd dollár sem alkalmas a dollár bedöntésére !
          A FED ugyanis egy év alatt 4 000 milliárd dollárt nyomtatott, a kínai adósságot vissza tudná vásárolni – persze nyomott áron ! Ezért is nem fogja Kína dömping szerűen bedobni a markában lévő pénzt ! Annyit tesznek,hogy kevesebb amcsi adósságot vásárolnak és lassan-lassan csökkentik az amcsi államadósságba befektetett összeget.,

      2. Gázból SEM TELJESEN ÖNELLÁTÓ, az USA. tisztelt ehnaton ! Az oroszok a szankciók subája alatt is szálitanak az amcsiknak csepfolyósitott gázt, kikerülve a forgalmas nemzetközi hajóforgalmi utakat, az Alaszka partjai mentén lévő amcsi kikötőkbe ! Amit aztán az amcsik jóméreg drágán Európába adnak el,illetve szretnének eladni, amerikai csepfolyósitott gáz név alatt. Ami meg az iráni atomtudós halálát illeti, evel akarják mindenáron háborura kiprovokálni Iránt. A gyilkosságot több mint valószinü az amcsik lelkén szárad, az Izraeli titkos szolgálatok,- mert több is van belőlük izraelben- valamelyike hajtothatták végre. A Moszadon kivül a Szajeret, a Szoldag, vagy a Mathal .

  3. Összefüggést vélek felfedezni az Axiosban nemrég kiadott izraeli vélemény és a tegnapi esemény között. Persze lehet, hogy csak az emberi természet… de talán mégsem csak az.
    A szerencsétlen tudóst egyébként testőrök védték, csak éppen a támadók csapdáját (robbanóeszköz ill. automata fegyverek) nem tudták kivédeni. Könnyen lehet, hogy Izraelnek (is) dolgozó helyi sejt volt. Az ottani kurdok között akadnak ilyenek.
    https://ctc.usma.edu/iranian-kurdish-militias-terrorist-insurgents-ethno-freedom-fighters-or-knights-on-the-regional-chessboard/

  4. Bibi, ez a penészes fejű vén buzernyák mehet oda ahol fogant!Izrael napjai megvannak számlálva!2022,oszt fakereszt!Judapest lakosságát mennyire is akarják növelni talán 4 millára?Kell a hely a menekülő zsidrákoknak
    a magyar meg hagy pusztuljon garmadával!Tapasztalja ezt mindenki, a mindennapokban a legjobban!
    Irán részéről nem bosszú kell, hanem józan gondolkodás,először is azokat kellene kiiktatni akik a probléma okozói minden esetben!Majd az orvosságot is tudják, az általuk okozott bajokra!!!
    Akit megakarnak védeni azt meg is tudják védeni!Akit meg akarnak gyilkolni azt meg is fogják gyilkolni!
    Ez Kennedy óta nem lehet sem titok, sem vitás!!!

  5. Ez Netanyahu egyéni akciója volt, amit kötve hiszem, hogy a szélsőséges cionista Trumpon kívül bárki támogatott volna Nyugaton.

    1. Tehát az izraeli-amerikai provokáció sikerrel járt. Végül is, nehéz volt elképzelni a tartós alávetettséget egy büszke ország még büszkébb vezetése részéről, de talán pár évig működhetett volna. Trump nélkül mindenképpen. Így viszont gyengeségnek tűnhetne a visszatérés. Nem kell tehát akkora titokban tartani a nukleáris hatalommá válásra való készülődés nyilvánvaló jeleit iráni részről.
      A lépés viszont fokozni fogja az igényeket a térség többi nagy játékosánál is. A szaúdiakat és az UAE-t, illetve Egyiptomot talán még féken lehet tartani, de Törökországot már sokkal nehezebb lesz. Ha Irán erre az útra lép, Törökország törvényszerűen követni fogja. És a magam részéről sokkal inkább tartok egy török kézben lévő nukleárisfegyver-potenciáltól, mint egy iránitól. Annak ellenére, hogy Törökország még NATO-tag, a vezetése olyan mértékben fonódott össze a politikai iszlámmal, ami roppant veszélyes. Fanatikusok kezébe pedig csak akkor adnak veszélyes fegyvereket, ha azok “jó”, vagyis “hasznos” fanatikusok (a másik lehetőség, hogy csellel ill. erővel megszerzik valahogy). Kérdés, hogy Törökország Izraelhez hasonlóan “jó” fanatikus lesz-e (Irán most “rossz” fanatikus). Nekem vannak kételyeim. Sem az EU, sem Oroszország, sem az USA (és vele Izrael) nem járna jól. De Kína és India sem.
      Ez pedig elvezet minket a következő dilemmához: ha Törökország “rossz” fanatikusnak bizonyul, és nem juthat atomfegyverhez, akkor Irán sem. Ha viszont Irán hozzájuthat, akkor Törökország is. Az első változat valószínűbb. Következmény: belátható időn belül háború vagy felforgatási kísérlet lesz Irán ellen, ha nem lép vissza, vagy pedig nem lehet érzékeny pontokra mért csapásokkal eltántorítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .