Most akkor hogy is van ez…?

Demeter: Európa Soros György gázkamrája; mi vagyunk az új zsidók

Publicisztikában ír Soros György magyar-amerikai üzletemberről és az uniós kifizetéseket jogállami kritériumokkal összekötő javaslatról Demeter Szilárd író, miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A magyar kulturális élet egyik legbefolyásosabb állami irányítója szerint:

„Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos (…)”

Demeter közvetlenül ezután lényegében a második világháború és a holokauszt során meggyilkolt sok millió zsidó származású emberhez hasonlítja a magyarok és a lengyelek jelenlegi helyzetét a jogállamiságról zajló uniós vitákkal összefüggésben.

„A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók. Mindegy, hogy nyitott társadalomnak, vagy jogállamiságnak, vagy szolidaritásnak hívják-e a verbális furkósbotokat – mind a jogfosztás eszközeiként szolgálnak. Amikor kétségbe vonják a magyar választópolgárok akaratát, képességét arra vonatkozóan, hogy megválasszák, hogyan akarnak élni, kit akarnak hatalmon látni, akkor tulajdonképpen azt mondják rólunk, hogy nagy az orrunk, büdösek vagyunk és tetvesek.”

Demeter ezután Adolf Hitlerhez hasonlítja a holokausztot gyerekként a Lupa-szigeten bujkálva túlélő Sorost.

 „Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai. ”                                                                (444)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Semmiképp sem akarnánk vitatkozni Sorost és az ő terveit illetően a vajda kultúrális alvezérével. Csupán annyit jegyeznénk meg, hogy a tákolmányozásig nem ez volt a trendi! SŐT! Nagyon nem!

 De a tákolmányozást követően a TANÍTVÁNY nagyon összerúgta a patkót a mecénásával és Mesterével! Az okot illetően csak találgathatunk. Olyan sok nem lehet. ROKONLELKEKRŐL lévén szó, szerintünk CSAKIS A ZSÁKMÁNY MIATT dúlhat a háborúság!

“Most akkor hogy is van ez…?” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. A jaffások izraeli kapcsolatai Demeter baromságától nekem még nem lesznek szimpatikusabbak, a zsidókat sem fogom imádni vagy eszementen utálni, és Soros sem lesz démonibb. A politikailag erőltetett “lengyel-magyar barátság” is megmarad a maga – számomra semleges – helyén. Úgy érzem, a fentieket olvasván már igazán nem sok hiányzik, hogy egy vakmerő fideszes ideológus kimondja, amit gondol: “Zsidó, magyar, két jó barát, együtt emel kardot, kipát!” Közben pedig az alábbi jelenet játszódna le a Pokolban:

    Saul Alinsky és Arthur Jay Finkelstein két tortúra között kárörvendően mosolyog a cigarettaszünetben.
    – Megcsináltuk, Finki!
    – Hát persze, Saul! Akik az ördöggel cimborálnak, azok kínnal fizetnek. Most már ők is a mi kottánkból játszanak. Oltsd el a cigit, közeledik Lucifer! A mosolyából látom, hogy ma különleges dolgot eszelt ki. A szukkubuszok is eltűntek, pedig kezdtem izgulni rájuk – és gondolhatod, hogy a preferenciám miatt micsoda kínszenvedés volt idáig eljutnom!

    Mindenesetre bőven sok lett már az átvett amerikai politikai szemét, az importált ideológiai háborúskodás. A lényeg, mint mindig, itt is az érzelmek gerjesztése és megfelelő irányba állítása. Tíz-tizenöt éve a magyar szélsőjobb furcsán nézett volna egy olyan képzettársítás olvastán, mint amit Demeter felhozott a tekervényei mélyéről. Ma már jó részüknek fel sem tűnne. Ez van. Tetszettek volna nem fülkeforradalmat csinálni!

    1. Köszönöm a feltöltést! Nem ismertem ezt a műsort, de ezentúl figyelemmel kísérem! Nehogy elbizonytalanodjak!

  2. 30 évvel az ún. rendszerváltás után oda jutottunk ahonnan indultunk. A ’80-as kádári Magyarországnak is ugyanúgy Soros volt az ellensége, mint most a Fidesznek. Soros György az egyén szabadságában hisz, és ez nem tetszett sem későkádári politikai elitnek, sem a mostani NER-es elitnek. Az autokráciák és a diktatúrák nem tűrik a szabadságjogokat, és nem hisznek a jogállamiságban sem.

  3. Ami – harminc évvel a kapitalista restauráció után – bizonyosság: az erősödő ideológiai harc !
    Ennek a harcnak a mozgatói , a rendszerváltás miatt elszegényedett néptömegek, ezen belül pedig
    a jogosan lázadó ifjúság ! A fiatalok – helyesen – az egyszeri és megismételhetetlen földi életben
    AKARNAK a munkájukból jól élni . Érthetően elutasítják a “vérlázító társadalmi különbségeket”.
    Eljutottak a baloldali eszmékhez, kíváncsiak miért volt Magyarország a ” legvidámabb ba-
    rakk ?” még akkor is , ha – nem folyóáron- de napjainkban az 1 főre eső GDP lényegesen maga-
    sabb mint 31 évvel volt, ugyanakkor ennek elosztása : förtelmes ! ….Ezért , és az ehhez hasonló
    eszmék vonzása miatt újra “ragályos” a szabadság-egyenlőség-testvériség-szolidaritás jelszavak
    vonzereje ! ( Ezt a folyamatot a történelmi egyházak is felismerték, s próbálkoznak a folyamat
    irányítására . Lásd: pápai enciklikák a “szociális elosztásról és – piacról .”)
    ….Tehát , társadalmilag nem ott vagyunk mint a szocializmusban voltunk, hanem attól sokkal
    veszélyesebb helyzetben, mivel a MUNKANÉLKÜLISÉG RÉME, teljes mértékben megfosztotta a
    néptömegeket a földi jólét lehetőségétől ! A mai Magyarországon a társadalom 2/3 -a egyik hó-
    napról a másikra él, megtakarításai pedig nincsenek , egyéni és állami adóssága 4.2 millió/Ft/fő!!
    Sorolhatnám még a létbizonytalanságot erősítő – rétegekre lebontott- társadalmi tényeket .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .