Nagy önorrbaverés lesz a NER – buhera vége!

Választási törvény: gereblyére lép a horda, vagy szétzúzza az ellenzéket?

Akár sikerrel is szerepelhet a választásokon egy közös ellenzéki lista, abban azonban ott a csapda lehetősége, hogy a kormánypárt is errefelé terelné a pártokat. Az ellenzék számára legrosszabb forgatókönyv lehet, ha egyetlen Gyurcsány/Jobbik-bélyegzővel ellátott frakció-ketrecbe zárják őket a jogszabályok megváltoztatásával.

Rengeteg meglepetéssel készülhet a Fidesz, hiszen messze még a vége a történetnek, kétharmaddal az utolsó pillanatig megváltoztathatnak szinte mindent – állították egyöntetűen a hvg.hu által megkérdezett elemzők, amikor a választási törvény legújabb módosítójavaslatának támogatásáról faggattuk őket.

Két héttel ezelőtt még a kormány adott be módosítójavaslatot, aszerint 51 választókerületben indított jelölt lett volna a listaállítás feltétele legalább 9 megyében. Ez még nem zárta volna ki, hogy az ellenzék két listán induljon, de az ellenzéki pártok már ezt a módosítást sem fogadták volna el.

Azóta kiderült, hogy a kormány kósza ötlete valamiért megihlette az egykor a Mi Hazánkban, most a saját magáról elnevezett pártban politizáló Volner János független képviselőt is. Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága elé terjesztett és a kormánypárti képviselők által támogatott javaslata ugyanis egyértelműen közös listára tereli az ellenzéket, ugyanis 71 választókerületben és legalább 14 megyében kellene jelöltet állítani annak, aki országos listát akar állítani. A jelenlegi szabályozás ezt 27 választókerülethez köti legalább 9 megyében.

Fárasztásra játszhatnak

Vajon nem pont tartania kéne a Fidesznek egy DK-tól a Jobbikig terjedő monolit pártmonstrumtól? László Róbert, a Political Capital választási szakértője úgy látja, a választásokig hátralévő másfél év még rengeteg mindenre elég lehet a Fidesznek. Éppen ezért nehéz is átlátni a kormánypárt motivációit. Ezek között lehet például a zavarkeltés is.

© Máté Péter

Az elmúlt két hétben nyugtatta a kedélyeket a kormány, mondván, a szigorítás csak a kamupártok ellen szól, továbbra is indulhat az ellenzék két listán. Ha végül valóban 71 jelölt lesz a listaállítás kritériuma, az ellenzéknek nem marad választása, csak egyetlen közös listán tud majd elindulni.

A zavarkeltés része az is, hogy egy szatellitpártként működő formáció képviselője nyújtotta be a jelenlegi módosító javaslatot, amelyet a kormánypárti képviselők “csak” támogattak. Ám ez még korántsem a vége, nincs kőbe vésve, hogy ez az utolsó változat. A törvényjavaslat megszavazása előtt még egy kör, a Törvényalkotási bizottság ülése hátra van, ahol szintén benyújthatnak módosítót a tervezethez, de Sebián-Petrovszki László, a bizottság DK-s tagja a keddi ülés után nem számít arra, hogy enyhülne a szabály. Az elemzők átrajzolt választókerületi térképre, az utolsó pillanatig változó választási törvényre számítanak, de akár a frakciószabályok megváltoztatása is szóba kerülhet.

A Political Capital választási szakértője szerint a Fidesznek valóban megérheti egy listára terelni az ellenzéket. Például azért, mert így a Jobbiktól a Momentumig mindenkire rásüthető a Gyurcsány-bélyeg.

Ez azonban visszafelé is elsülhet, elég emlékezni Bíró Lászlóra. Az októberi szerencsi időközi választáson indított közös ellenzéki jelölt korábbi antiszemita, rasszista kijelentései miatt még Gyurcsány Ferencnek is magyarázkodnia kellett. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig amellett, hogy kijelentette, “nem vennénk fel Bíró Lászlót a Momentumba”, az előválasztás fontosságát hangsúlyozta.

© Túry Gergely

Korábban az LMP és a Momentum lebegtette leginkább, hogy egyetlen közös listán képzelik-e el az indulásukat, vagy az MSZP-től, a DK-tól és a Jobbiktól különálló listán indulnának, akár az LMP-vel közösen. Az előválasztás alkalmazását viszont az összes ellenzéki párt támogatta.

Ideje frissíteni a térképet

László Róbert szerint az egyik legfontosabb lépés, amellyel szintén számolni kell, a választókerületi térkép átrajzolása lenne, hiszen ez nagyon sokat számíthat, ha egy adott helyen szoros a verseny. Itt az utolsó, 2011-es változtatások óta rengeteg minden változott, például akkor még a Fidesztől jobbra állt a Jobbik. Egy ilyen átrajzolásról egyelőre nem szivárognak a hírek, Gulyás Gergely miniszter november 12-én úgy nyilatkozott, a választókerületek esetében csak akkor módosítanak, ha az ellenzéki pártok ezt kívánatosnak tartják.

Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója kiemeli: a választókerületek megváltoztatására a jelenlegi jogszabályi háttér mellett csak 2021. január 1-ig van lehetősége a kormánynak, ám kétharmados többséggel ez a korlátozás is átírható és akár későbbi időpontra is halaszthatják a kerülethatárok átrajzolását.

Ami a törvényjavaslat deklarált célját illeti: László Róbert szerint nyilvánvaló, hogy a kamupártok kizárása a versenyből csak hivatkozási alap, hiszen ehhez bőven elegendő lett volna a már létező szabályozást a gyakorlatba ültetni, illetve kincstári kártyán juttatni el a pártok számára a finanszírozást, részletes elszámolásra kötelezni őket. Bíró-Nagy úgy látja, a Volner-féle módosító javaslat még csak meg sem oldja a kamupártok kérdését, mindössze arra szorítja őket, hogy mostantól már az egész országban gyűjtsenek ajánlóíveket, így viszont országszerte farigcsálhatnak is az ellenzéki tartalékokból. Az igazi kihívást az új javaslat a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak jelentheti.

© Túry Gergely

Az MKKP korábban úgy tervezte, hogy azokban a körzetekben nem állítanak jelöltet, ahol komoly verseny van az ellenzéki és a kormánypárti jelölt között. Kovács Gergely az Azonnalinak azonban már arról beszélt, hogy az új helyzetben nem biztos, hogy ezt képesek lesznek megvalósítani, rá lesznek kényszerítve, hogy szinte mindenhol gyűjtsenek aláírásokat.

Az MKKP a kamupártokhoz képest jóval nagyobb tömegű választói réteget tud megmozgatni, még akkor is, ha ezek az emberek nem feltétlenül szavaztak volna egy közös ellenzéki jelöltre. Kovács Gergely a kormány módosítójának benyújtását követően úgy fogalmazott: “Elképzelhető, hogy azt csináljuk, hogy a 27 helyen normális jelöltjeink lesznek, a maradék 23-ban pedig direkt nagyon rosszak. Akik nem tudnak ígérni, vagy kiugrott KDNP-sek. Az ő kampányuk lényege az lesz, hogy ne szavazzanak rájuk.”

Az ellenzék rémálma: a közös frakció

Azt László Róbert és Bíró-Nagy András is megemlítette, hogy akár az ellenzék javára is játszhat a mostani változás, hiszen a felmérések alapján egy erős ellenzéki blokk már fej-fej mellett állna a Fidesszel. A kormánypárt azonban valószínűleg nem vet véget itt a választójogi törvény változtatásaival. Az igazi feketeleves az a csapdahelyzet lehet, ha a közös listára terelés után a Fidesz megváltoztatja a frakciószabályozást, és közös frakcióba zárja majd az ideológiailag egymástól fényévekre létező és egymással sok korábbi konfliktustól terhelt viszonyt ápoló pártokat.

Ezt azonban nem a választási törvényben, hanem a házszabályban és az Országgyűlésről szóló törvényben kell módosítani. Ezen legutóbb tavaly decemberben változtatott a parlament. Az akkori változtatás értelmében frakciót a képviselők előző általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerző ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak alakítani. A közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz tartozó képviselők közös vagy önálló képviselőcsoportot alakíthatnak.

© MTI / Beliczay László

A választási eljárási törvény úgy rendelkezik: a közös jelölt állításával egyidejűleg be kell jelenteni, hogy a jelölt melyik jelölő szervezethez tartozik. Ugyanígy a közös lista állításakor be kell jelenteni, hogy az egyes jelöltek melyik jelölő szervezethez tartoznak. A parlamenti képviselőcsoport csak a jelölő szervezettel megegyező elnevezéssel alakulhat meg. A közös frakció elnevezésének pedig az összes részes párt nevét tartalmaznia kell.

Egy jelölt mind felett

Nem teljesen világos még, miért érheti meg a Fidesznek egy közös listára kényszeríteni a többnyire egyébként is errefelé tartó ellenzéki pártokat. Závecz Tibor, a Závecz Research alapító-ügyvezetője szerint az egy szövetségbe kényszerülő, de ideológiailag jelentősen eltérő bázisú pártok szavazóinak lemorzsolódása lehet az egyike a kormánypárt motivációinak. A Závecz Research legfrissebb felmérései alapján azonban az nem biztos, hogy bejön. Méréseik szerint a teljes népességre vetítve 3 százalékpontnyira tehető azoknak a szavazóknak az aránya, akik egy közös listával szembeni ellenérzéseik miatt inkább távolmaradnának. A 3 százaléknyi veszteségre azonban akár 6 százaléknyi, párt mellett nem elkötelezett bizonytalan járulhatna az urnákhoz. Ők feltehetően érezve egy erős, közös listából kínálkozó lehetőséget és a kormányváltás szükségességét, úgy mennének el szavazni, hogy más kontextusban ezt nem tették volna meg.

A veszteségek legjobban a Jobbikot érintenék. A párt szavazóinak 20 százaléka nem tenné le a voksát egy közös listára. Ugyanez az arány a többi ellenzéki pártnál 10 százalék körüli, vagy azalatti. A Jobbik-szavazók túlnyomó többsége is tud azonban kompromisszumot kötni, tisztában vannak azzal, hogy mit jelent a közös lista, kik vannak még rajta. Ennek fényében nehezen érthető a Fidesz törekvése a közös ellenzéki listája felé.

Závecz Tibor azonban felhívja a figyelmet, hogy a közös lista egy dolog, ám azt a borsodi 6. választókerület, vagyis Bíró László jelölése is megmutatta, hogy a jelöltek személyén rengeteg múlhat, erre az ellenzéknek figyelnie kell.

© Máté Péter

Az előválasztás azon kívül, hogy egy a helyiek által kiválasztott, erős jelöltet hozhat a listára, alkalmas arra is, hogy az esélyesség reményét keltse, az ellenzéki oldalon folyó dinamikus rendeződést mutasson, és ezzel akár jobban mobilizálhassa is a választókat. És persze a csontvázak is hamarabb kidőlhetnek így a szekrényből.Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója egy hónappal ezelőtt a hvg.hu Fülke című podcast sorozatában úgy fogalmazott, a Fidesz akár az utolsó egy évben is készen állhat változtatni a választási törvényen. Akkor még azt mondta, a kormánypártot nyugtalanítja az ellenzék összefogása és a tény, hogy például a Jobbik és a DK megférhet egy szövetségben. A Medián ügyvezetője akkor azt mondta, az ellenzék számára az egyetlen közös lista a legpraktikusabb választás, ám még ennél is fontosabb, hogy mit gondolnak a választások utáni élet alakításáról, vannak-e közös elképzeléseik. Hann Endre szerint a Bíró-féle “problémás” jelöltek indítása nem fogja jelentősen befolyásolni az ellenzéki választókat, akik szemében “Orbán Viktor démonizálása” olyan szintet ért el, hogy ez lesz a fő motiváló erő az ellenzéki szavazók körében, nem pedig a jelöltek és a választó közötti ideológiai távolság.

Az elemzők mindenképpen sűrű időszakra számítanak a választási törvény életében, mindegyikük valószínűnek tartja, hogy a mostani még nem a végleges forma, vagy ha igen, akkor akár kampány- és pártfinanszírozás átalakítása is tartogathat újabb meglepetéseket az egyetlen közös lista felé irányított ellenzék számára.                                                                                                    (HVG)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A gereblyére lépés kiváló hasonlat, csak egy baj van vele! Sem a horda, sem álellenzéke nem látja kárát. 

A VALÓDI KÁRVALLOTTJA A DOLOGNAK A MAGYAROK TÁRSADALMA!

A rendszerváltás jelentette a valódi gereblyére lépésünket, és ezt azóta is négyévente megismételjük.
A “választási” törvény folyamatos barkácsolgatásával a qrmány a kétpólusú politikai erőteret kívánja csak megteremteni, a hálás álellenzék kéjes nyögdécselésétől kísérve.
A cél: mindenképpen távol tartani a rendszert és valamennyi működtetőjét egyformán útáló, PILLANATNYILAG MÉG összefogó – irányító struktúra nélkül lézengő, ám egyre növekvő tábort az összeszerveződéstől.
CSAKHOGY EZ NEM FOG SIKERÜLNI!
ELŐBB – UTÓBB MEG FOG JELENNI A MOST MÉG HIÁNYZÓ  STRUKTÚRA!
Az élet fogja kikényszeríteni! Na az lesz majd a RENDSZER komoly gereblyére  lépése, nem kis orrbaverésként érve azt a NER -t, aminek egyformán részese  qrmány és álellenzéke!

“Nagy önorrbaverés lesz a NER – buhera vége!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Amikor Szijjártó, a kormány papagája azzal dicsekszik, hogy a magyarországi beruházási érték nagyobb része immár keletről (főképp Dél-Koreából, Japánból és Kínából) érkezik, az előrevetítheti azt, hogy a versenyben elfoglalt kedvező pozíciójukból az európai beruházók veszítettek. Ha csökken az ő beruházásaiknak az aránya, az idővel meg fog jelenni a politikában is, és itt kifejezetten a német kapcsolatok erejére kell gondolni. Eddig Szotyimanó megtehette, hogy látszatharcot folytatott a németekkel szemben, mert tudta, hogy a német gazdasági lobbi irányába tett mórikálásokkal jelentősen csökkentheti a politikai következményeket. A kapcsolat nyilván most sem rossz, hiszen jelentős gazdasági megállapodások születtek az év során, de a súlya folyamatosan csökken. A tűzzel pedig nem lehet sokáig játszani, idővel politikai következmények várhatók. Ha csökken a NER gépezete által szétosztható javak mennyisége politikai okokból, az az ő politikai gyengülésükhöz vezet. Minden hangzatos szövegelés mögött ez az aggodalom áll, semmi más. A következményeket egy darabig még mérsékelni lehet barkácsolgatásokkal, mint ez is, mert a politikai hatások késéssel követik a gazdaságiakat. Ugyanakkor az új koronavírus önmagában is komoly csapást mért a gazdaságra, ezért aztán Szotyimanó kiadta az ukázt: annak működnie kell, bármi áron. Természetesen, hiszen az átcsoportosítható pénz és befolyás nem lehet kevesebb, a tíz év alatt megnőtt étvágy sem lesz kisebb. Ez lesz a rendszer buktatója, mint mindegyiké. Csak győzzük kivárni.

  2. Itt a kétpártrendszer! Éljen a „demokrácia!”
    Várhatóan jelentősen módosul a választási törvény, amennyiben a Parlament is jóváhagyja az Igazságügyi bizottságban kedden megszavazott Volner-féle javaslatot, amely szerint az a párt állíthat országos listát, amely legalább 14 megyében és a fővárosban minimum 71 egyéni választókerületben önállóan állít jelöltet. Mi derül ki ebből? Egy, a kormánypártok azt csinálnak, amit akarnak. Kettő, a parlamentben nincs ellenzék, csak néhány háziasított hangoskodó. Három, jó úton vagyunk a kétpártrendszer felé! Éljen a „demokrácia!”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5078-itt-a-ketpartrendszer-eljen-a-demokracia

  3. Ez is kinek az érdeke, hogy két nagy (váltó)párt jöjjön létre? Nem az amerikai típusú kétpártrendszerre hasonlít? A Fidesz nem egy konzervatív-liberális jobboldali párt, és a DK és leágazásai pedig nem szociáldemokrata baloldali párt, hanem ahogy Puzsér fogalmazta meg: van egy nacionalista neoliberális (Fidesz és leágazásai) és egy internacionalista neoliberális (DK és leágazásai). Pont, mint az USA-ban (Republikánus kontra Demokrata). MO-n ’90 óta az amerikaiak alakítják a politikát és formálják a saját képükre. Mi pedig 30 éve szenvedő alanyai vagyunk ennek a projektnek.

  4. Fű alatt elkölt 170 milliárdot a kormány – írja az alfahir
    A “kormány” a semmiből, -azaz az államadósság terhére-, a kiürített Gazdaságvédelmi Alapból 159,2 milliárd forintot, emellett 6 milliárd forintot a Központi Maradványelszámolási Alapból, 3,9 millárdot pedig a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartaléka előirányzatból “csoportosított át” közúthálózatra, sportlétesítményekre, nagyvállalatok beruházásaira és a kormányzati NER bürokráciára. – de azért 20 milliárd forint jutott a Citadellára és több százmillió a versenysport felkészülésekre. is…ilyenek a magyarországi prioritások, mikor az államadósság összege közelíti a 35 ezer milliárd -számokban leírni is nehéz- forintot, s ez majdnem 4000 milliárdos növekedést jelent három negyedév alatt.
    Unokáink is fizetni fogják, ha addig élnek.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201117/itt-is-nagyot-utott-a-valsag-harom-eve-nem-volt-ilyen-magas-a-magyar-allamadossag-457840,
    https://mfor.hu/cikkek/makro/ismet-sulyos-milliardokat-osztott-szet-az-orban-kormany.html
    https://mfor.hu/cikkek/makro/ezuttal-170-milliard-forintot-mozgatott-meg-a-kormany-egyetlen-hatarozattal.html

    1. A Válasz Online írta meg a héten, hogy az MSZP-közeli pénzemberhez Puch Lászlóhoz továbbra is csordogálnak a közpénzek. Egy a kuckó a kemencével. A régi jó elvtársak 70-30 arányban osztoznak az ellopható közpénzen.

      1. Ha Szotyimanó ráüti a kóserpecsétet az MSZP-hez igencsak kötődő Puchra, az már a végső döfés a vergődő pártnak. Tényleg fel kell készülniük a KDNP-éhez hasonló létformára pár éven belül.

  5. A lényeget írtad Ranger 48 ! … mert ezek a korrupt politikus nemzedékek nem érdekeltek abban,
    amiért mi itt “véleményeket írunk ” , vagyis a többség jólétében . Nekik így jó ahogyan a mai
    gazdasági folyamatok mennek. Nekik eszükben sem jut az a minimum sem: ha bajban a társada-
    lom, akkor a ” költségvetésből abrakoltak ” fizetéseit is csökkenteni kell ! … nem csak a táppénz-
    re kényszerültek kaphatnak 60 %-ot , hanem az eltartott politikusok is !!! Sőt … nekik kellene ,
    példát mutatni a ” nadrágszíj meghúzására ” mivel náluk van miből meghúzni ! … Ezek az utolsó
    sorba süllyedt parazitáktól is rosszabbak . Az anya állatokat a magyar ” birkákat ” teljes mértékben,
    kizsákmányolják ! …A “birkák ” közül , ezt még néhányan élvezik is . Van még ettől lejjebb ? Van.
    Azt már úgy hívják hogy : h á b o r ú ! A problémám az : Európa – 75 év után – újra ebbe az i-
    rányba halad. …Vajon miért nem az amerikai kontinens halad a “nagy háború” felé ? Vajon miért
    nem a béke galambja ( akár a szentlélekkel együtt ) irányítja a döntéshozók eszét ? … Kérdések
    válasz nélkül, a valóság pedig a “káini ” gyilkosságok sorozata ! …Csak ennyit tud /képes a tudat-
    tal és akarattal képes emberiség ? …..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .