A Magyar Békekör Egyesület közleménye

Üzenet az amerikai néphez

A Magyar Békekör elismerését fejezi ki az amerikai népnek és intézményeinek kiállásukért a szabadságjogok mellett, az antidemokratikus törekvésekkel szemben, hogy érvényre juttassák az elnökválasztáson megnyilvánult népi akaratot. Várjuk a végeredmény hivatalos kihirdetését, és bízunk abban, hogy az alulmaradt elnökjelölt is elismeri ellenlábasának győzelmét. A Békekör nem akarja, hogy Amerika destabilizálódjon, és háborúkkal próbáljon úrrá lenni súlyos társadalmi megosztottságán, óriási eladósodottságán, a Deep State hatalmi torzsalkodásán. Magyarország abban érdekelt, hogy a leendő amerikai elnök békepolitikát folytasson. Alkalmazkodjon az új realitáshoz: Amerika világuralmi helyzetének megszűnéséhez, az egyenjogúság parancsolatához. Szeretnénk, ha a leendő elnök visszavezetné országát a nemzetközi együttműködési rendszerbe, tiszteletben tartaná az ENSZ Alapokmányán nyugvó nemzetközi jogot, nem felmondana közös érdekünkben álló biztonsági megállapodásokat, hanem bővítené őket a békés együttműködés szellemében! A Békekör a hadászati nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló egyezmény (START) meghosszabbítását tartja a legsürgősebbnek, mert február 5-én lejár. Szeretnénk, ha az USA felülvizsgálná stratégiáját, s lemondana arról, hogy elsőként vessen be atomfegyvert! Ha nem telepítene új közép-hatótávolságú nukleáris fegyvereket európai NATO szövetségeseinek területére, sem Ázsiába! Visszalépne az Iránról kötött nemzetközi atom-megállapodásba, a Nyitott Égbolt (Open Skies) egyezménybe, az UNESCO-ba, az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO), a Menekültügyi és Munkaügyi Ügynökségbe, a Biztonságos, Szabályos és Rendezett Migrációért (GCM) megállapodásba, tagja maradna a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), tiszteletben tartaná a szabad kereskedelem elvét! Nem csak a nemzetközi kapcsolatoknak tenne jót vele, hanem az amerikai nép érdekét is szolgálná, ha embargó- és szankciópolitika, kereskedelmi háborúzás helyett kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködésre törekedne! Azt szeretnénk, ha Amerika leendő elnöke nem szembenállásra biztatná NATO partnereit, köztük hazánkat, Oroszországgal és Kínával, hanem a kapcsolatok építésére velük, s élen is járna ebben! A Magyar Békekör meggyőződése szerint sem Oroszország, sem Kína nem fenyegeti a világ békéjét. Amerika leendő elnökének élnie kellene azzal a történelmi lehetőséggel, hogy nemzetközi összefogással véget vessenek a világjárványnak, és leküzdjék a járvány tetézte gazdasági válságot. Jó lehetőséget kínál a közös cselekvésre a világgazdaság húzó erejének számító Húszak Csoportja (G20). Amerika leendő elnökének gyógyítania kell az amerikai társadalom sebeit, mert a belső béke nélkülözhetetlen a világ békéjéhez! Bízunk benne, hogy fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre való tekintet nélkül az emberi jogokat tarja majd szem előtt az amerikaiak, és a világon élő minden ember érdekében.

Kiadó: Magyar Békekör Egyesület                                                                                        (MTI)

“A Magyar Békekör Egyesület közleménye” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Nehéz komolyan venni a Békekört ilyen nyilatkozatok után. A világ békéjét bármely ország fenyegetheti, ha túl erőssé válik. Naivitás azt hinni, hogy egy ország önként lemond a vezető szerepéről. Természetesen nem fog, legfeljebb a változó körülmények eredményezik az elvesztését, hiszen túl sok befolyásos ember függ tőle. Az USA még mindig a világ vezető gazdasági, katonai és politikai hatalma, bár az igaz, hogy a súlya egyre csökken a versenytársakéhoz képest, így már vége annak a “kegyelmi” időszaknak, ami mintegy másfél évtizedig az Amerikai Egyesült Államokat szinte a világ urává tette. A Békekör ennek ellenére ragaszkodik egy elavult egyezmény (START I) megújításához, holott az egy sokkal korábbi hatalmi állapotot tükröz, és alkalmatlan lenne olyan országok féken tartására, amelyek titokban tartják igen tekintélyes nukleáris arzenáljukat (pl. Kína, Izrael), de önként kevésbé korlátozzák azt. Egyes országok egyébként sem szoktak megjelenni a Békekör kritikáiban (furcsamód). Az atomfegyver bevetésére az esélyek nemhogy csökkentek, inkább növekedtek pl. az új orosz nukleáris doktrína fényében, így aztán az amerikaiaktól az ellenkezőjét várni ismét csak naivitás. A potenciálisan nukleáris fegyver hordozására alkalmas eszközök európai telepítésének átgondolása mondjuk kívánatos cél lenne. Az Iránnal kapcsolatos békeköri elvárások megvalósulására most nagyobb esély lesz, a Nyitott Égbolt a START I-hez hasonlóan viszont már elavult volt, jelentős bővítése lenne szükséges, nem a visszatérés egy korábbi állapotba. Nincs benne pl. Kína, India vagy Pakisztán sem. A WHO-ba való visszatérés az észlelhető, pl. Kínát jelentősen segítő szervezeti korrupció felszámolása után lesz csak jó lépésnek nevezhető, ha meglépik, ha nem (valószínűleg igen).

  2. A geopolitikai erőviszonyok az elmúlt években is változtak, az ázsiai térség felé tolódtak el, de ez
    nem jelent alapvető erőviszony változásokat ! Egy dolog viszont ma is állandó: a föld népeinek
    BÉKÉS ÉPÍTŐ MUNKÁRA van szüksége . A békés együttélés útján kell haladnunk, ha nem akarják
    a “héják ” a föld golyó vesztét !!! … Mert bizony ez a tét .

    1. Kedves Hábé (remélem nem baj, hogy nagy kezdőbetűvel írtam a neved)!
      Pontosan erről írtam több cikkemben is ami a a kommentelők többségét sajnos hidegen hagyta.
      Azt hiszik, hogy magamat akarom “fényezni” azzal, hogy írok, de nem……………………
      Kedves Hábé! Te el tudod ezt az üzenetet (amit leírtál) úgy terjeszteni, hogy az emberek 99%-ához eljusson.
      Mert ha igen akkor megemelem előtted a nemlétező kalapomat!
      Képes lennél segíteni, hogy minél több emberhez eljusson az üzeneted? Hogy végre már vége legyen a gyűlölködés korszakának és a párbeszéd korszaka vegye kezdetét…….. Te képes lennél erre?
      Írjál minél többet ennek érdekében és ezt terjeszd el minél több ember körében! Az társadalmon segítenél ezzel, nem rajtam! Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .