A Nagy Októberi Szocialista Forradalom

(idézet: Világtörténet 8. kötet)
1
A szovjethatalom győzelme vidéken
A szocialista forradalom bázisa Oroszország központi területe volt, fejlett ipari és kulturálispolitikai központjaival. A forradalom első napjaiban — október 25-étől 31-éig (november 7-étől 13-áig) — a szovjetek 16 kormányzósági központban vették át a hatalmat, november végére pedig már valamennyi fontosabb ipari központban és a harcoló hadsereg legfontosabb frontjain létrejött a szovjethatalom. A szovjethatalom megteremtésében a vidéken nagy szerepük volt Pétervár, Moszkva és a többi proletárközpont munkásainak. A pétervári Forradalmi Katonai Bizottság több mint 600 agitátort, 106 politikai megbízottat, valamint 61 instruktort küldött a különböző kormányzóságokba. A szovjet kormány mintegy tízezer munkást irányított vidékre, forradalmi munkára.

A szovjethatalom megteremtése nem egyformán történt az ország egyes vidékein. Számos nagy ipari és politikai központban, ahol a szovjetek már a szocialista forradalom előkészítésének időszakában a bolsevikok oldalára álltak és gyakorlatilag a helyzet urai voltak, a szovjethatalom gyorsan és nagyobbrészt békés úton született meg. Ez volt a helyzet Luganszkban, Ivanovo-Voznyeszenszkben és az egész ivanovo—kinyesmai munkásvidéken, Jekatyerinburgban, Ufában, az uráli városok többségében, továbbá a Volga-vidék városaiban: Nyizsnyij Novgorodban, Szamarában, Caricinben. Néhány városban viszont az ellenforradalom fegyveres harcra kényszerítette a munkásokat és parasztokat.

Bonyolult körülmények között teremtették meg a szovjethatalmat Szibéria és a Távol-Kelet végtelen térségein. Itt a földesúri nagybirtokok és a fejlett ipar hiánya következtében az osztályharc nem volt olyan éles. Falun az erős kulákréteg uralkodott. A kis létszámú munkásság szétszórtan élt az egyes ipari oázisokon, főként a szibériai vasútvonal mentén. A bolsevik szervezetek száma csekély volt; a munkások, különösen pedig a parasztok körében jelentős befolyásuk volt az eszereknek és a mensevikeknek. Omszkban, Irkutszkban, Csitában és másutt egészen 1917 őszéig egységes szociáldemokrata szervezetek működtek, amelyekben együtt voltak a bolsevikok és a mensevikek; ez is gátolta a szovjetek hatalmáért vívott harcot.

Szibéria és a Távol-Kelet bolsevikjai a párt Központi Bizottságának irányításával rövid időn belül harci szervezeteket teremtettek, és sikeres küzdelmet indítottak a szocialista forradalom győzelméért. Október 29-én (november 11-én) megszületett a szovjethatalom Krasznojarszkban, november 29-én (december 12-én) pedig Vlagyivosztokban. November 30-án (december 13-án) az omszki szovjet is magához ragadta a hatalmat, miután fegyveres harcban szétzúzta az ellenforradalom erőit. December 10-én (23-án) Nyugat-Szibéria szovjetjeinek III. területi kongresszusa, amely Omszkban ülésezett, kikiáltotta a szovjethatalmat egész Nyugat-Szibériában. Krasznojarszk és más városok vörösgárdistáinak támogatásával Irkutszk dolgozói 1917 december végén szétverték a szovjethatalom ellen lázadó fehérgárdistákat. December 6-án (19-én) Habarovszkban is a szovjet kezébe került a hatalom. December 14-én (27-én) a Távol-Kelet szovjetjeinek III. területi kongresszusa deklarációt fogadott el arról, hogy a tengermelléki és az amuri területeken minden hatalom a szovjetek kezébe megy át. 1918 január végére felszámolták és kiűzték Tomszkból az úgynevezett Szibériai Területi Dumát, amely magának követelte a hatalmat Szibériában. A szovjethatalom győzelmét Szibériában és a Távol-Keleten a szovjetek II. összszibériai kongresszusa erősített meg, amelyet 1918 februárjában tartottak Irkutszkban.

A szovjethatalomnak komoly erőfeszítéseket kellett tennie, hogy szétzúzza a doni kozák ellenforradalmat, amelynek élén Kalegyin atamán állt. Kalegyin bejelentette, hogy a doni hadsereg nem engedelmeskedik a szovjet kormánynak, s a szovjethatalom elleni nyílt harc útjára lépett. A Donnál gyülekeztek az oroszországi ellenforradalom főkolomposai: Miljukov, Kornyilov, Gyenyikin és cinkosaik. Kalegyin kapcsolatot teremtett a kubáni, tyereki és asztrahanyi ellenforradalmi kozáksággal, Dutov orenburgi kozákatamánnal és más ellenforradalmi erőkkel. Az imperialista államok pénzzel és fegyverrel támogatták Kalegyint.

Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok kormányai abban reménykedtek, hogy Kalegyin segítségével megdönthetik a szovjethatalmat. Lansing, az Egyesült Államok külügyminisztere, jelentésében a következőket írta Wilson elnöknek: „A legszervezettebb erő, amely végezni tud a bolsevizmussal és meg tudja fojtani a kormányt, Kalegyin tábornok csoportja … E csoport megsemmisülése azt jelentené, hogy az egész ország a bolsevikok kezébe kerül… Kalegyin szövetségeseiben erősíteni kell azt a reményt, hogy ha mozgalmuk elég erős lesz, kormányunktól erkölcsi és anyagi támogatást kapnak.”

Az amerikai pénzemberek, a francia és az angol kormány hatalmas összegeket küldtek Kalegyinnek az ellenforradalmi lázadás szervezésére. A Vöröskereszt amerikai missziója páncélautókat és gépkocsikat próbált átjuttatni a Donon. Alekszejev és Kornyilov cári tábornokok hozzáláttak, hogy a külföldi imperialisták pénzén fehérgárdista — úgynevezett önkéntes — hadsereget szervezzenek.

Kalegyinnek novemberben sikerült bevennie a Don melletti Rosztovot, majd Taganrogot is. Miután ezekben a városokban véres rémuralmat teremtett, bejelentette azt a szándékát, hogy Moszkva ellen vonul.

A szovjet kormány Moszkvából, Pétervárról és a Donyec-medencéből vörösgárdista osztagokat és forradalmi egységeket küldött Kalegyin megsemmisítésére. A bolsevik párt felvilágosító munkát végzett a kozákok között. Januárban Kamenszka kozákfaluban megtartották a kozák-frontkatonák gyűlését, amelyen részt vettek a bolsevik párt Központi Bizottságának és illegális Rosztovi Bizottságának képviselői. A gyűlés elismerte a szovjethatalmat, F. G. Podtyelkov kozák vezetésével megalakította a Doni Forradalmi Bizottságot, küldöttséget választott a küszöbön álló III. összoroszországi szovjetkongresszusra és hadat üzent Kalegyinnek. Kalegyin két tűz közé került. Belátta, hogy a helyzet reménytelen, és agyonlőtte magát.

Február elején Taganrog munkásai felkelést indítottak, és megteremtették a városban a szovjethatalmat. A Vörös Gárda osztagai közvetlenül Rosztov és Novocserkasszk alá értek. Február 24-én a szovjet csapatok bevették Rosztovot, egy nappal később pedig Novocserkasszkot is. A Don mentén megszilárdult a szovjethatalom.

Az orosz néppel együtt önfeláldozóan harcoltak a szovjethatalom megteremtéséért Oroszország nemzetiségi vidékeinek népei is. Oroszország különböző népeinek és nemzetiségeinek forradalmi erőit a lenini nemzetiségi politika egyesítette. E politika alapelveit törvényben rögzítette. „Az oroszországi népek jogairól” szóló nyilatkozat, amelyet 1917. november 2-án (15-én) fogadott el a Népbiztosok Tanácsa. A deklaráció kinyilatkoztatta Oroszország népeinek egyenlőségét és szuverenitását, a szabad önrendelkezési jogot egészen az elszakadásig és önálló állam alapításáig; eltörölt minden nemzeti és nemzeti-vallási előjogot és korlátozást, és kimondta, hogy az Oroszország területén élő valamennyi nemzeti kisebbségnek és etnikai csoportnak joga van a szabad fejlődéshez. Az „Oroszország és a Kelet összes muzulmán dolgozójához” című kiáltványban, az ukrán néphez intézett kiáltványban és egyéb okmányokban a szovjet kormány világosan megmutatta, hogy felszabadító nemzetiségi politikája gyökeresen és elvileg különbözik az ideiglenes kormány politikájától.

A proletár internacionalizmus politikája a szovjethatalom köré tömörítette a nemzetiségi dolgozókat. A szovjethatalom megteremtéséért folyó harcot azonban befolyásolták a nemzetiségi vidékek társadalmi-gazdasági és politikai fejlődésének sajátosságai. A szocialista forradalom azoknak a burzsoá-nacionalista szervezeteknek az elkeseredett ellenállásába ütközött, amelyek még az októberi forradalom előtt jöttek létre (az Ukrán és a Belorusz Rada, a krími Kurultaj, a kazahsztáni Alasorda stb.), s amelyek most ellenforradalmi nacionalista „kormányokat” alakítottak, és — céljaikat a nemzeti függetlenségi harc zászlaja mögé rejtve— hadat üzentek a szovjethatalomnak. Az októberi forradalom után ide gyülekező aktív ellenforradalmi elemek szövetségre léptek a burzsoá nacionalistákkal, és a nemzetiségi vidékeket az ellenforradalom tűzfészkeivé igyekeztek változtatni. A forradalmi erők a külföldi imperialisták nyomását is összehasonlíthatatlanul erősebben érezték a nemzetiségi vidékeken, mint az ország belsejében. A szovjetek hatalmáért vívott harc nehézségei a proletariátus hiányával vagy csekély számával, a bolsevik szervezetek gyengeségével is összefüggtek; mindez odavezetett, hogy a megalkuvó és nacionalista pártoknak viszonylag nagyobb befolyásuk volt a dolgozó tömegekre.

Belorussziának és a Baltikumnak azokon a területein, amelyeket nem szálltak meg a németek, a szovjethatalom gyors győzelmet aratott. Belorusszia területén, Mogiljovban volt a legfelső parancsnok főhadiszállása, itt volt a burzsoá-nacionalista Belorusz Rada, számos ellenforradalmi alakulat, Dovbor-Musznyickij tábornoknak a régi hadseregben szolgált lengyelekből álló hadteste, több rohamzászlóalj stb. Ezek az ellenforradalmi erők komoly veszedelmet jelentettek a szovjethatalomra, minthogy bármelyik pillanatban fel lehetett használni őket Pétervár és Moszkva ellen. A nép támogatását azonban nem élvezték. Belorusszia és a nyugati front bolsevik szervezeteinek már az októberi forradalom előestéjén többségük volt a szovjetekben és a katonai bizottságokban, s ez lehetővé tette, hogy a minszki szovjet 1917. október 25-én (november 7-én) kezébe vegye a hatalmat a városban. Ugyanezt tették a gomeli, a mogiljovi, a vityebszki és más szovjetek is. Amint a nyugati terület szovjetjeinek intézőbizottsága a szovjet kormányhoz intézett jelentésében rámutatott, a hatalom rövid két hét leforgása alatt az összes nagyobb és kisebb helységekben a szovjetek kezébe került.

November második felében Minszkben összeült a munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek területi kongresszusa, a frontkongresszus és a parasztszovjetek kongresszusa. E kongresszusok munkájában részt vettek G. K. Ordzsonikidze és V. Volodarszkij is, mint a bolsevik párt Központi Bizottságának, a Népbiztosok Tanácsának és az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnak a meghatalmazottai. Belorussziában megalakult a nyugati terület népbiztosainak tanácsa, élén a bolsevik párt kiváló tagjával, A. F. Mjasznyikovval.

A Baltikum meg nem szállt részein is sikerrel járt a szovjethatalom megteremtéséért folytatott harc. Október 24-én (november 6-án) felkelés tört ki Revalban (Tallinn); október 26-án (november 8-án) a Forradalmi Katonai Bizottság kiáltványt tett közzé a forradalom győzelméről és a szovjethatalom megteremtéséről Észtországban. Lettországban, Valk (Valga) városában, december 16—17-én (29—30-án) tartották meg a bolsevikok vezetésével a munkás-, katona- és agrárproletár küldöttek szovjetjeinek kongresszusát. A kongresszus megválasztotta Lettország első szovjet kormányát.

Az orosz proletariátus kezdeményezését határozottan támogatták Ukrajna dolgozói is. Kijev forradalmi munkásai és katonái már október 25-én (november 7-én) azt követelték, hogy a hatalmat haladéktalanul vegyék át a szovjetek. Az ideiglenes kormány ellenforradalmi képviselői azonban azzal válaszoltak erre, hogy meghirdették a szovjethatalom elleni harcot.

Ukrajna munkásosztálya a bolsevikok vezetésével a szovjetek védelmére kelt. A kijevi fegyvergyár, a 3. sz. repülőtér és más üzemek munkásai követelték, hogy tegyenek határozott intézkedést az ellenforradalommal szemben. Október 27-én (november 9-én) a munkásküldöttek szovjetjeinek és a katonaküldöttek szovjetjeinek együttes ülésén Forradalmi Katonai Bizottságot alakítottak. Ennek tagjait másnap letartóztatták, de ez a csapás nem törte meg a tömegek akaraterejét. Új forradalmi bizottságot választottak, amelynek vezetésével Kijev munkásai és forradalmár katonái október 29-én (november 11-én) fegyveres felkelést indítottak, és háromnapos harcban megtörték az ellenforradalom ellenállását. A Központi Rada azonban hazahívta a frontról az ukrán burzsoá nacionalisták befolyása alatt álló ezredeket, és így túlerőre jutva, magához ragadta a hatalmat Kijevben. A rada demagógiával megnyerte a parasztság jelentős részét — főként a jómódú parasztokat —, és egész Ukrajnában a hatalom birtokosának nyilvánította magát. November 7-én (20-án) a rada közzétette az úgynevezett harmadik Univerzálist, amelyben kinyilatkoztatta, hogy nem veti alá magát Oroszország szovjet kormányának. Megegyezett Scserbacsov tábornokkal, a román front parancsnokával, hogy a román és a délnyugati frontot Scserbacsov parancsnoksága alatt egységes ukrán frontba olvasztják össze, és szövetségre lépnek Kalegyin atamánnal.

A Központi Rada ellenséges ténykedése arra kényszerítette a Népbiztosok Tanácsát, hogy 1917. december 4-én (17-én) ultimátumot nyújtson át, amelyben követelte, hogy vessenek véget a front dezorganizálásának, ne engedjenek át ellenforradalmi egységeket a Donon, mondjanak le a Kalegyinnel való szövetségről, és adják vissza a fegyvereket az Ukrajnában levő forradalmi ezredeknek meg a Vörös Gárda osztagainak. A szovjet kormány figyelmeztette ukrán nacionalista kormányt, hogy amennyiben nem kap kielégítő választ, úgy fogja tekinteni a radát, mint amely nyílt háborúban áll a szovjethatalommal. Ugyanakkor a Népbiztosok Tanácsa az ukrán néphez intézett kiáltványban elismerte Ukrajna függetlenségét, és leleplezte a rada ellenforradalmi jellegét, szovjetellenes és nemzetellenes politikáját.

A rada nem adott kielégítő választ a szovjet kormány ultimátumára, hanem az antanthatalmak kormányaihoz fordult támogatásért, amelyek azonnal elismerték, és segítségére is siettek. Ukrajna népe a saját tapasztalatából győződhetett meg arról, hogy a rada a nacionalista ukrán burzsoázia diktatúrájának szerve, a külföldi tőke kiszolgálója.

Ukrajnában népi küzdelem lángolt fel a rada és imperialista pártfogói ellen. A forradalmi Donyec-medence nem ismerte el a rada hatalmát. A harkovi bolsevikok Artyom (F. A. Szergejev, a bolsevik párt Központi Bizottságának tagja) vezetésével leverték a helyi ellenforradalmat, és megteremtették a városban a szovjethatalmat. A Donyec-medence szovjetjeivel vállvetve szálltak harcba a szovjethatalom megvalósításáért egész Ukrajnában.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .