A munkásosztály egységéért a fasizmus ellen

A káderekről
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Zárszó a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán
[1935. augusztus 13.]

Elvtársak, legjobb határozataink is csak papiroson maradnak, ha nincsenek meg azok az emberek, akik végre tudják őket hajtani. És bizony sajnálattal kell megállapítanom, hogy az egyik legfontosabb kérdés, a káderek kérdése, kongresszusunkon úgyszólván teljesen figyelmen kívül maradt.

A Komintern Végrehajtó Bizottságának beszámolóját hét napon keresztül tárgyalták, egész sereg szónok beszélt a különböző országokból, de csak egyesek, azok is felületesen, szóltak hozzá a kommunista pártoknak és a munkásmozgalomnak ehhez a rendkívül fontos kérdéséhez. Pártjaink gyakorlati munkájukban még távolról sem értették meg, hogy minden az emberektől, a káderektől függ.

A káderkérdés elhanyagolása annál inkább megengedhetetlen, mert mi a harcban állandóan elveszítjük legértékesebb kádereink egy részét. Hiszen mi nem tudományos társaság, hanem harcos mozgalom vagyunk, amely állandóan tűzvonalban van. Nálunk a legerélyesebb, a legbátrabb és legöntudatosabb elemek az első sorban vannak. Az ellenség éppen rájuk vadászik, az élenjárókra, megöli őket, börtönökbe, koncentrációs táborokba hurcolja, rettentően megkínozza őket, különösen a fasiszta országokban. Ez a körülmény különös élességgel emeli ki annak a szükségességét, hogy az új kádereket állandóan kiegészítsük, képezzük és neveljük, a meglevő kádereket pedig gondosan óvjuk.

A káderek kérdése különösen nagy jelentőségű azért is, mert a mi hatásunkra bontakozik ki az egységfront tömegmozgalma, amely a proletár aktivisták újabb ezreit és ezreit emeli ki. Ezzel kapcsolatban pártjaink soraiba nemcsak fiatal forradalmárok, forradalmasodó munkások özönlenek be, akik azelőtt sohasem vettek részt politikai mozgalomban, hanem gyakran jönnek a szociáldemokrata pártok volt tagjai és aktivistái is. Ezek az új káderek különös figyelmet kívánnak, kiváltképpen az illegális pártokban, annyival is inkább, mert ezek előtt az elméletileg gyengén képzett káderek előtt gyakorlati munkájuk során nem ritkán a legkomolyabb politikai problémák merülnek fel, amelyeket maguknak kell megoldaniuk.

A helyes káderpolitika kérdése pártjaink, valamint a kommunista ifjúsági szövetség és valamennyi tömegszervezet, az egész forradalmi munkásmozgalom számára a legidőszerűbb kérdés.

Mi a lényege a helyes káderpolitikának?

Először: ismerni kell az embereket. Pártjainkban általában nem tanulmányozzák rendszeresen a kádereket. Csak az utóbbi időben ért el bizonyos sikereket ebben az irányban a Francia Kommunista Párt, keleten pedig a Kínai Kommunista Párt. Németország Kommunista Pártja annak idején – még illegalitásba kényszerülése előtt – szintén hozzáfogott kádereinek tanulmányozásához. Ezeknek a pártoknak a tapasztalatai megmutatták, hogy mihelyt elkezdték tanulmányozni az embereket, azonnal felfedeztek olyan pártmunkásokat, akiket azelőtt nem vettek észre, ugyanakkor pedig a pártok kezdtek megtisztulni az idegen, politikailag és ideológiailag káros elemektől. Elegendő Célor és Barbé példájára hivatkozni Franciaországban, akikről, amikor bolsevik mikroszkóp alá kerültek, kiderült, hogy az osztályellenség ügynökei, mire kirepítették őket a pártból. Magyarországon a káderek felülvizsgálása megkönnyítette az ellenség ügynökeit gondosan rejtegető provokátorfészkek leleplezését.

Másodszor: helyesen kell előléptetni a kádereket. Ennek nem szabad találomra történnie, hanem a párt egyik normális funkciójaként. Rossz dolog az, ha az előléptetést kizárólag szűk pártszempontokból hajtják végre, nem számolva azzal, hogy van-e az illető kommunistának kapcsolata a tömegekkel. Az előléptetés annak figyelembevételével történjék, hogy alkalmas-e az illető ilyen vagy olyan pártfunkció betöltésére, és mennyire népszerű a tömegek előtt. Pártjainkban vannak tapasztalataink olyan előléptetésekről, amelyek kitűnő eredményekkel jártak. Kongresszusunk elnökségében ül például egy spanyol kommunista, Dolores elvtársnő. Két évvel ezelőtt még egyszerű pártmunkát végzett. Az osztályellenséggel való első összeütközésekben kitűnő agitátornak és harcosnak mutatkozott. A továbbiak során a párt vezetőségébe került, és a pártvezetőség egyik legméltóbb tagjának bizonyult. (Taps.)

Számos hasonló esetre mutathatnék rá más országokból is.

Az esetek többségében azonban az előléptetés nem szervezetten, hanem találomra történik, és ezért nem mindig mondható sikerültnek. Néha okoskodókat, szószátyárokat, fecsegőket tesznek meg vezetőknek, akik egyenesen ártanak az ügynek.

Harmadszor: hozzáértően kell felhasználni a kádereket. Meg kell találni és fel kell használni minden egyes aktivistában az értékes tulajdonságokat. Nincsenek ideális emberek; olyannak kell venni őket, amilyenek, ki kell javítani gyengeségeiket és hibáikat. Pártjainkban kiáltó példákról tudunk, amikor helytelenül használnak fel jó, becsületes kommunistákat, akik komoly hasznot tudnának hozni, ha számukra megfelelőbb munkára állították volna őket.

Negyedszer: a kádereket helyesen kell elosztani. Mindenekelőtt szükséges, hogy a mozgalom legfontosabb láncszemeiben megfelelő emberek legyenek, akiknek kapcsolatuk van a tömegekkel, akik a tömegek mélyéből jöttek, tudnak kezdeményezni és szilárdak; szükséges, hogy a központi helyeken kellő számú ilyen aktivista legyen. A kapitalista országokban nem könnyű dolog a káderek áthelyezése egyik helyről a másikra. Ez a feladat ott sok akadályba és nehézségbe ütközik, beleértve az anyagi, családi jellegű stb. nehézségeket is. Ezeket a nehézségeket tekintetbe kell venni, és megfelelő módon el kell hárítani őket, ami nálunk rendszerint egyáltalán nem történik meg.

Ötödször: rendszeresen segíteni kell a kádereket. Ennek a segítségnek részletes eligazításból, elvtársi ellenőrzésből, a hiányosságok és hibák kijavításából, a káderek mindennapi konkrét vezetéséből kell állania.

Hatodszor: gondoskodni kell a káderek megőrzéséről. Idejében kell a kádereket a mögöttes területre vinni, újakkal felcserélni, ha a körülmények így kívánják. Meg kell követelnünk, különösen az illegális pártokban, hogy a vezetőség a legnagyobb felelősséggel tartozzék a káderek megőrzéséért. (Taps.) A káderek helyes megőrzése azt is megköveteli, hogy a pártokban a konspirációt a legkomolyabban vegyék. Pártjaink némelyikében sok elvtárs azt gondolja, hogy a pártok már fel vannak készülve az illegalitásra azáltal, hogy séma szerint, formálisan átépítették soraikat. Drágán kellett megfizetnünk azért, hogy a tényleges átépítés csak az illegalitásba való átmenet után, közvetlenül az ellenség súlyos csapásai alatt kezdődött meg. Gondoljanak arra, hogy milyen sokba került Németország Kommunista Pártjának az illegalitásba való átmenet. Ez a tanulság komoly figyelmeztetésül szolgáljon azoknak a pártjainknak, amelyek ma még legálisak, de holnap elveszíthetik legalitásukat.

Csakis a helyes káderpolitika adja meg a lehetőséget pártjainknak arra, hogy maximálisan kifejlesszék és felhasználják a meglevő káderek erejét, s a tömegmozgalom hatalmas medencéjéből állandóan új és kiváló aktivistákat merítsenek.

Milyen alapvető ismertetőjelek vezessenek bennünket a káderek kiválasztásánál?

Először: a legnagyobb odaadás a munkásosztály ügye iránt, párthűség, amely a harcokban, a börtönökben, a bíróságon: az osztályellenséggel szemközt kiállta a próbát.

Másodszor: a legszorosabb kapcsolat a tömegekkel; ismerni kell a tömegek érdekeit, érezni a tömegek érverését, hangulatait és szükségleteit. Pártszervezeteink vezetőinek tekintélye mindenekelőtt azon alapuljon, hogy a tömegek bennük lássák vezéreiket, a saját tapasztalataik alapján győződjenek meg vezéri képességeikről, a harcban tanúsított elszántságukról és önfeláldozásukról.

Harmadszor: az a képesség, hogy önállóan tudjanak eligazodni minden helyzetben, és ne féljenek a határozatokért való felelősségtől. Nem vezető az, aki fél a felelősséget magára vállalni. Nem bolsevik az, akinek nincs kezdeményezőképessége, aki így gondolkodik: „Csak azt teljesítem, amit nekem mondanak”. Csak az az igazi bolsevik vezető, aki nem veszti el a fejét a vereség pillanataiban, aki nem bízza el magát a siker pillanataiban, aki megdönthetetlen szilárdságot tanúsít a határozatok végrehajtásában. Akkor fejlődnek és nőnek a káderek a legjobban, ha önállóan kell konkrét harci feladatokat megoldaniuk, és érzik érte a teljes felelősséget.

Negyedszer: fegyelmezettség és bolsevik edzettség mind az osztályellenség elleni harcban, mind a bolsevik irányvonaltól történő valamennyi elhajlás elleni engesztelhetetlen harcban.

Annyival is nyomatékosabban kell hangsúlyoznunk, elvtársak, a káderek helyes kiválasztásának ezeket a feltételeit, mert a gyakorlatban igen gyakran olyan elvtársat részesítenek előnyben, aki például tud irodalmi nyelven írni, szépen beszélni, de nem a gyakorlat embere és nem alkalmas a harcra, egy másik elvtárssal szemben, aki talán nem tud olyan szépen írni és felszólalni, de szilárd, tud kezdeményezni, kapcsolata van a tömegekkel, tud harcolni és másokat is harcba vinni. (Taps.) Ritka vajon az olyan eset, amikor egy szektás, doktrinér, egy okoskodó kiszorítja a tömegek emberét, az önfeláldozó, igazi munkásvezért?

Vezető kádereinknek tudniuk kell, hogy mit kell tenniük, s ezt össze kell kapcsolniuk a bolsevik kitartással, a forradalmi jellemmel és a végrehajtáshoz szükséges szilárd akarattal.

A káderek kérdésével kapcsolatban engedjék meg, elvtársak, hogy néhány szóval arra az óriási szerepre is kitérjek, amelyet e téren a Vörös Segély* – A Nemzetközi Vörös Segély kommunista irányítással működő párton kívüli szervezet volt, 1922 és 1947 között működött. 1947-ben beleolvadt a Vöröskeresztbe, illetve a Vörös Félholdba.* hivatott betölteni. Az az anyagi és erkölcsi támogatás, amelyet a VS szervezetei nyújtanak a bebörtönzötteknek és családjaiknak, a politikai emigránsoknak, az üldözött forradalmároknak és antifasisztáknak, a munkásosztály sok ezer igen értékes harcosának mentette meg az életét, őrizte meg erejét és harcképességét a különböző országokban. Aki közülünk ült börtönben, közvetlenül érezhette a VS működésének óriási jelentőségét. (Taps.)

A VS tevékenységével szeretetet, ragaszkodást és hálát vívott ki magának a proletariátus, valamint a parasztság és az értelmiség forradalmi elemeinek százezrei körében.

A jelenlegi körülmények között, a növekvő burzsoá reakció, a dühöngő fasizmus, az osztályharc kiéleződésének körülményei között a VS szerepe rendkívüli módon növekszik. A VS most az előtt a feladat előtt áll, hogy valamennyi kapitalista országban, de főleg a fasiszta országokban is (ott ezeknek az országoknak különleges viszonyaihoz alkalmazkodva) a dolgozók igazi tömegszervezetévé váljék. Bizonyos mértékben a proletár egységfront és az antifasiszta népfront Vöröskeresztjévé kell válnia, amely a dolgozók millióit fogja át – a dolgozó osztályok fasizmus ellen küzdő, a békéért és a szocializmusért harcoló hadseregének Vöröskeresztjévé kell lennie. Hogy a VS ezt a szerepét sikerrel tudja betölteni, saját aktivistáinak ezreit kell kiképeznie, nagyszámú saját kádert kell teremtenie, akik jellemüknél és képességeiknél fogva megfelelnek e rendkívül fontos szervezet különleges hivatásának.

És itt a legélesebben és leghatározottabban ki kell jelenteni: ha a bürokrácia és az emberek iránti lélektelen magatartás a munkásmozgalomban általában ocsmány dolog, akkor a Vörös Segély munkájában nem egyéb, mint gonoszság, amely a bűnnel határos. (Taps.) A munkásosztály harcosai, a reakció és a fasizmus áldozatai, akik tömlöcökben és koncentrációs táborokban sínylődnek, a politikai emigránsok és családjaik a VS-szervezetek és -funkcionáriusok részéről a legnagyobb figyelmet és gondoskodást kell hogy élvezzék. (Hosszan tartó taps.) A VS-nek még jobban meg kell értenie és teljesítenie kötelességét a proletár- és antifasiszta mozgalom harcosainak segítése, s nevezetesen a munkásmozgalom kádereinek fizikai és erkölcsi megőrzése terén. A VS szervezeteiben dolgozó kommunisták és forradalmi munkások minden lépésüknél érezzék azt az óriási felelősséget a munkásosztály előtt, a Kommunista Internacionálé előtt, amelyet a VS szerepének és feladatainak sikeres teljesítéséért viselnek. (Taps.)

Elvtársak, mint ismeretes, a káderek legjobban a harc folyamán, a nehézségek és a megpróbáltatások leküzdése során, valamint a pozitív és negatív példákon nevelődnek. Száz és száz példáját látjuk a mintaszerű viselkedésnek sztrájkok idején, tüntetéseken, börtönökben, tárgyalásokon. Ezernyi hősünk van, de sajnos, nem kevés a kishitűség, az ingadozás, sőt a dezertálás esete sem. És gyakran elfelejtik mind az előbbinek, mind az utóbbinak a példáit, nem használják fel nevelésre, nem mutatják meg, hogy mit kell követni és mit elvetni. Tanulmányozni kell az elvtársak és a munkásaktivisták magatartását az osztály-összeütközések során, a rendőrségi kihallgatásoknál, a börtönökben és a koncentrációs táborokban, a bíróság előtt stb. Ezekből a példákból ki kell választani azt, ami pozitív, ami követésre méltó, és el kell vetni azt, ami rothadt, ami nem bolsevik, ami kispolgári. A lipcsei pör óta számos elvtársunk olyan magatartást tanúsított a burzsoá és a fasiszta bíróság előtt, hogy ezzel megmutatta, milyen nagyszámú olyan káder nő fel nálunk, aki kitűnően érti, mit jelent a bolsevik magatartás a bíróság előtt.

De vajon ismerik-e sokan, akár önök közül, kongresszusi küldöttek közül is a román vasutasok pőrének, a fasiszták által Németországban lefejezett Fiete Schulze pőrének, Itikawa, a hős japán elvtárs pőrének, a bolgár forradalmi katonák pőrének és sok más pörnek a részleteit, ahol a proletár hősiesség legméltóbb mintaképeit láthattuk? (Viharos taps, mindenki feláll.)

A proletár hősiesség ilyen ragyogó példaképeit népszerűsíteni kell, szembe kell állítani a sorainkban és a munkásosztály soraiban fellépő kishitűséggel, nyárspolgáriassággal, mindenféle rothadtsággal és gyengeséggel. Ezeket a példákat a legszélesebb körben fel kell használni a munkásmozgalom kádereinek nevelésére.

Elvtársak! A pártfunkcionáriusok nálunk gyakran panaszkodnak, hogy nincsenek emberek, nincs elegendő ember az agitációra és a propagandára, nincs elegendő az újság számára, nincs elegendő a szakszervezetek számára, nincs elegendő az ifjúság és a nők körében végzendő munkára. Nincs elegendő, nincs elegendő, nincsenek emberek. Erre mi Lenin régi, de örökké új szavaival felelhetnénk:

„…nincs ember és – rengeteg az ember. Rengeteg az ember, mert a munkásosztályban is, a társadalom legkülönfélébb rétegeiben is évről évre több és több az elégedetlen, tiltakozni akaró ember, akik erejükhöz mérten készek támogatni harcunkat az abszolutizmus ellen, amelynek tűrhetetlen voltát még nem látja mindenki, de egyre nagyobb tömegek és egyre fájóbban érzik. És ugyanakkor nincs ember, mert nincsenek vezetők, nincsenek politikai vezérek, nincsenek szervező tehetségek, akik meg tudnák szervezni azt a nagyarányú és egyben jól összefogott, harmonikus munkát, amely biztosítaná minden mégoly jelentéktelen erő felhasználását is.”* – Lenin Összes Művei. 6. köt. Kossuth Könyvkiadó 1964. 118. old.*

Leninnek ezeket a szavait pártjainknak meg kell szívlelniük, és mint mindennapra szóló utasítást kell megvalósítaniuk. Ember van sok, csak fel kell őket fedezni a saját szervezeteinkben, a sztrájkok és a tüntetések idején, a különböző munkás-tömegszervezetekben, az egységfrontszervekben; támogatni kell őket abban, hogy a munka és a harc folyamán fejlődjenek; olyan helyre kell őket állítani, hogy a munkásosztály ügyének valóban hasznot hajthassanak.

Elvtársak! Mi, kommunisták, a tett emberei vagyunk. A feladat, amely előttünk áll: gyakorlati harc a tőke támadása ellen, a fasizmus ellen és az imperialista háború veszélye ellen, harc a kapitalizmus megdöntéséért. Éppen ez a gyakorlati feladat követeli meg a kommunista káderektől, hogy feltétlenül felvértezzék magukat a forradalmi elmélettel, mert az elmélet adja meg a gyakorlat embereinek a tájékozódás erejét, a perspektíva világosságát, biztonságot a munkában és a hitet ügyünk győzelmében.

Az igazi forradalmi elmélet azonban engesztelhetetlen ellensége minden tartalmatlan teoretizálásnak, minden elvont meghatározásokkal való meddő játéknak. „A mi elméletünk nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala” – mondotta nemegyszer Lenin. Ilyen elmélet kell kádereinknek, kell, mint a mindennapi kenyér, mint a levegő, mint a víz.

Aki tényleg ki akarja űzni munkánkból a holt sémaszerűséget, a káros skolaszticizmust, annak izzó vassal kell kiégetnie ezeket mind a gyakorlati harcban, a tömegekkel együtt és a tömegek élén, mind fáradhatatlan munkával, Marx, Engels, Lenin tanításainak, hatalmas, termékeny, mindent legyőző bolsevik elméletének az elsajátítása útján.

Ezzel kapcsolatban különösen szükségesnek tartom, elvtársak, hogy figyelmüket pártiskoláink munkájára irányítsam. Nem szobatudósokat, okoskodókat és idézetmestereket kell iskoláinknak kiképezniük. Nem! A munkásosztály ügyének gyakorlati, aktív harcosai kell hogy kikerüljenek ezeknek az iskoláknak a falai közül. Élenjáró harcosoknak kell lenniük, nemcsak azért, mert bátrak és készek az önfeláldozásra, hanem abban az értelemben is, hogy az egyszerű munkásoknál távolabb látnak és jobban ismerik a dolgozók felszabadításához vezető utat. A Kommunista Internacionálé összes szekcióinak – minden huzavona nélkül – komolyan kell foglalkozniuk a pártiskolák kérdésével, hogy ilyen harcos káderek kovácsműhelyeivé tegyék őket.

Pártiskoláink fő feladata szerintem az, hogy megtanítsák az ott tanuló párttagokat és kommunista ifjúsági szövetségi tagokat a marxi-lenini módszer alkalmazására az adott ország konkrét viszonyai között, nem „általában” az ellenség, hanem az adott, konkrét ellenség elleni harcban. E célból nem a leninizmus betűjét, hanem annak eleven, forradalmi szellemét kell megtanulni.

Kétféleképpen lehet pártiskoláinkban kádereket képezni.

Az első mód: az embereket elvontan, elméletileg nevelik, igyekeznek nekik lehetőleg minél nagyobb mennyiségű száraz tudást adni, teletömik a fejüket, hogy tudjanak irodalmi formában irányelveket és határozati javaslatokat írni, és csak mellékesen, csak amúgy kutyafuttában érintik az illető ország, az illető munkásmozgalom, annak történelme, hagyományai és az illető kommunista párt tapasztalatainak problémáit. Csupán mellékesen!

A másik mód: olyan elméleti tanítás, amelynek segítségével a hallgató a marxizmus-leninizmus alapelveit azoknak az alapvető kérdéseknek a gyakorlati tanulmányozása alapján sajátítja el, amelyek saját országában a proletariátus harca során felmerülnek; mégpedig azért, hogy ha majd ismét visszatér a gyakorlati munkába, önállóan el tudjon igazodni, önálló gyakorlati szervező és vezető tudjon lenni, aki harcba tudja vinni a tömegeket az osztályellenség ellen.

Nem mindenki felel meg feladatainak, aki pártiskoláinkból kikerül. Sok a frázis, sok az elvontság, a könyvszerűség, a felületes tudás. Nekünk pedig igazi, valóban bolsevik tömegszervezőkre és vezetőkre van szükségünk. Ma erre égető szükségünk van. Inkább ne tudjon az ilyen hallgató esetleg jó téziseket írni, bár erre is nagy szükségünk van, de tudjon szervezni és vezetni, ne ijedjen meg a nehézségektől, képes legyen elhárítani azokat.

A forradalmi elmélet a forradalmi mozgalom általánosított, összesített tapasztalata; a kommunistáknak országukban gondosan fel kell használniuk nemcsak a múlt tapasztalatait, hanem a nemzetközi munkásmozgalom többi osztagának jelenlegi harci tapasztalatait is. A tapasztalatok helyes felhasználása azonban egyáltalában nem jelenti azt, hogy mechanikusan vigyük át a harc kész formáit és módszereit egyik helyzetről a másikra, egyik országból a másikba, ami gyakran előfordul pártjainkban. Még a Szovjetunió Kommunista Pártja munkamódszereinek és formáinak puszta utánzása, egyszerű lemásolása is azokban az országokban, ahol még a kapitalizmus az úr, minden jóakarat ellenére is nemcsak hasznot nem hajt, de kárt okozhat, mint ahogy ez nem ritkán fordult elő a valóságban. Éppen az orosz bolsevikok tapasztalatain kell megtanulnunk, hogyan kell elevenen és konkrétan minden egyes ország sajátosságaihoz alkalmazni az egységes nemzetközi irányvonalat a tőke elleni harcban, megtanulni, hogyan kell kíméletlenül kiirtani, megszégyeníteni, általános nevetség tárgyává tenni a frázist, a sablont, a szőrszálhasogatást és a vaskalaposságot.

Tanulni kell, elvtársak, tanulni állandóan, minden lépésnél, a harc folyamán, szabadon és börtönben egyaránt. Tanulni és harcolni – harcolni és tanulni.

*

Elvtársak! Soha, egyetlen nemzetközi kommunista kongresszus iránt sem mutatott a világ közvéleménye olyan élénk érdeklődést, mint amilyet most látunk a mi kongresszusunk iránt. Minden túlzás nélkül el lehet mondani, hogy nincsen egyetlen komoly újság, egyetlen politikai párt, egyetlen valamennyire is komoly politikus vagy társadalmi személyiség, aki ne követné feszült figyelemmel a kongresszus menetét.

A munkások, parasztok, városi kisemberek, alkalmazottak és értelmiségiek, a gyarmati népek és az elnyomott nemzetiségek millióinak tekintete függ Moszkván, a nemzetközi proletariátus első, de nem az utolsó államának nagy fővárosán. (Taps.) Ebben a tényben megerősítését látjuk a kongresszuson tárgyalt kérdések és a kongresszusi határozatok óriási fontosságának és időszerűségének.

Valamennyi ország fasisztáinak, de különösen a tajtékzó német fasizmusnak veszett üvöltése csak azt bizonyítja, hogy határozataink valóban a célba találtak. (Taps.)

A burzsoá reakció és a fasizmus sötét éjszakájában, amelyben az osztályellenség a kapitalista országok dolgozó tömegeit igyekszik tartani, a Kommunista Internacionálé, a bolsevikok nemzetközi pártja világítótoronyként emelkedik ki, s az egész emberiségnek mutatja az egyetlen igazi utat a tőke igájától, a fasiszta barbárságtól és az imperialista háború borzalmaitól való megszabaduláshoz.

A munkásosztály akcióegységének a megteremtése döntő szakasz ezen az úton. Igen: a munkásosztály legkülönbözőbb irányzatú szervezeteinek akcióegysége, erejének tömörítése működésének minden területén és az osztályharc minden szakaszán.

A munkásosztálynak el kell érnie a szakszervezeti egységet. Hiába próbálják egyes reformista szakszervezeti vezetők azzal rémítgetni a munkásokat, hogy a kommunista pártnak az egyesült szakszervezetek ügyeibe való beavatkozása, a szakszervezeteken belüli kommunista frakciók létezése meg fogja semmisíteni a szakszervezeti demokráciát. Bennünket, kommunistákat, a szakszervezeti demokrácia ellenségeiként tüntetni fel – ez a legnagyobb badarság. Mi védelmezzük és következetesen síkraszállunk a szakszervezetek ama joga mellett, hogy maguk döntsék el saját kérdéseiket. Mi még a szakszervezeteken belüli kommunista frakciók megalakításáról is készek vagyunk lemondani, ha erre a szakszervezeti egység érdekében szükség van. Mi készek vagyunk abban is megegyezni, hogy az egyesített szakszervezetek függetlenek legyenek minden politikai párttól. De határozottan ellene vagyunk annak, hogy a szakszervezetek bármilyen függő helyzetben legyenek a burzsoáziától, s nem mondunk le arról az elvi álláspontunkról, amely szerint megengedhetetlen a szakszervezetek semlegessége a proletariátus és a burzsoázia között folyó osztályharcban.

A munkásosztálynak törekednie kell a munkásifjúság minden erejének és az antifasiszta ifjúság valamennyi szervezetének az egyesítésére, arra, hogy magához hódítsa a dolgozó ifjúságnak azt a részét is, amely a fasizmusnak és a nép egyéb ellenségeinek züllesztő befolyása alá került.

A munkásosztálynak el kell érnie és el is fogja érni az akcióegységet a munkásmozgalom minden területén. És ez annál gyorsabban következik majd be, minél határozottabban és keményebben alkalmazzuk a gyakorlatban mi, kommunisták, és valamennyi kapitalista ország forradalmi munkásai a kongresszuson elfogadott új taktikai irányvonalat a nemzetközi munkásmozgalom legfontosabb időszerű kérdéseiben.

Mi tudjuk, hogy sok nehézség áll utunkban. A mi utunk nem aszfaltozott út, a mi utunk nincs rózsákkal behintve. Nem, a munkásosztálynak nem kevés akadályt kell leküzdenie még a saját soraiban is; mindenekelőtt végleg ártalmatlanná kell tennie a szociáldemokrácia egységbontó, reakciós elemeit. Igen sok áldozat vár rá a burzsoá reakció és a fasizmus csapásai alatt. Forradalmi hajójának rengeteg zátony között kell keresztülsiklania, hogy elérje a megváltást jelentő partokat.

De a kapitalista országok munkásosztálya ma már nem az, ami 1914-ben, az imperialista háború kezdetén volt, és nem is az, ami 1918-ban, a háború végén volt. A munkásosztálynak gazdag, húszéves harci tapasztalatai vannak, a forradalmak próbáin ment át, keserű tanulságokat szűrt le több vereségből, például azokból, amelyeket Németországban, Ausztriában, Spanyolországban szenvedett el.

A munkásosztály előtt ott áll a Szovjetuniónak, a győztes szocializmus országának lelkesítő példája, annak a példája, hogy hogyan lehet legyőzni az osztályellenséget, megteremteni a munkásosztály hatalmát és felépíteni a szocialista társadalmat.

A burzsoázia már nem uralkodik osztatlanul az egész világon. A Föld egyhatod részén a győztes munkásosztály kormányoz.

A munkásosztálynak van erős, tömör forradalmi élcsapata, a Kommunista Internacionálé.

A történelmi fejlődés egész menete a munkásosztálynak kedvez, elvtársak. Hiábavaló a reakciósoknak, mindenféle fajtájú fasisztáknak, az egész világ burzsoáziájának minden erőfeszítése, hogy visszafelé fordítsák a történelem kerekét. Nem, ez a kerék forog és forogni fog: a szovjet szocialista köztársaságok világszövetsége felé, a szocializmus világméretű, végleges győzelme felé. (Hosszan tartó, viharos taps.)

A kapitalista országok munkásosztályának már csak egy dolog hiányzik: saját sorainak az egysége.

Harsogjon hát, hogy az egész világ meghallhassa, annál erősebben erről az emelvényről a Kommunista Internacionálé harci felhívása, Marx, Engels, Lenin felhívása:

Világ proletárjai, egyesüljetek!

(Viharos, hosszan tartó taps. Éljenzés az egész teremben, felkiáltások: „Hurrá!!”, „Vörös Front!” „Banzaj!” Mindnyájan felállnak, és az „Internacionálé”-t éneklik…)

(A szöveget a bolgár kiadásban kissé rövidítették.)

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
5. köt. 129-179. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .