Adolf Hitler és a náci párt – 10

(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

Bel- és külpolitikai elképzelések

Néhány nappal a választások után, 1930. szeptember 25-én Hitlert bíróság elé idézik — a védelem tanújának. A pert három katonatiszt ellen indították összeesküvés vádjával. A Birodalmi Törvényszék IV. Büntetőtanácsa előtt fekvő ügy látszólag nem túl jelentős: Hans Ludin és Richard Scheringer hadnagy, valamint Hans Friedrich Wendt főhadnagy azért kerültek a bíróság elé, mert a hadügyminisztérium rendelkezése ellenére – amely a tisztikar számára megtiltotta, hogy tagja legyen „rendszerellenes politikai szervezetnek” – beléptek az NSDAP- be, s a hadseregben terjesztették a náci párt nézeteit. A védelem nem kevesebbre vállalkozott, minthogy bizonyítsa: az NSDAP nem sorolható azok közé a szervezetek közé, amelyek a köztársaság erőszakos megdöntésére törnek.

Hitler — és a náci propaganda — nagy fontosságot tulajdonított a Lipcsében megrendezett pernek. Arra kívánták felhasználni a választásokat követő első, nagy nyilvánosságot biztosító lehetőséget, hogy kifejtsék a párt programját, ismertessék a hatalomátvétel náci tervét és tisztázzák viszonyukat a Reichswehrhez. Ez utóbbira Hitler nagy hangsúlyt helyezett, s nem véletlenül. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy a végrehajtó hatalom csúcsán elhelyezkedő Hindenburg a hadsereget tekinti az ország „talapzatának”, s minden olyan kísérletet, amely a „legfelső hadúrnak” tett engedelmességi fogadalom ellen irányul, a leghatározottabban visszautasít.

A bíróság elé lépő Hitler határozott hangon jelentette be: pártja nem akar beleavatkozni a Reichswehr ügyeibe, sőt elvet minden olyan törekvést, amely a hadsereg bomlasztására irányul. Ígéretet tett arra is, hogy amennyiben a nemzetiszocialisták hatalomra jutnak, első tennivalójuk egyike a hadsereg fejlesztése lesz. Az út ennek valóra váltásához nem más, mint a versailles-i szerződés megszegése. Mint mondotta: ha a nemzetiszocialisták egyszer hatalomra kerülnek, „akár illegális eszközökkel is felszámolják Versailles gyalázatát”. Nos, legalábbis ez utóbbi ígéretét Hitler beváltotta.

A bíróságnak arra a kérdésére, hogy: „Legális vagy illegális úton akarja megszerezni a hatalmat a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt?”, Hitler kifejtette: pártja békés úton, a szavazócédulák erejével kívánja meghódítani a hatalmat. Ezután azonban elragadták indulatai – vagy talán a hatáskeltésben már nagy tapasztalatokra szert tett szónok begyakorlott fogásainak egyikét mutatta be hallgatóságának? -, és szinte hisztérikus hangon így folytatta: „Megmondom Önöknek, ha én legálisan hatalomra jutok, akkor kormányommal olyan állambíróságokat alakítok, amelyeknek majd törvényesen kell elítélniük azokat, akik felelősek népünk szerencsétlenségéért. S akkor, lehetőleg legális úton, fejek fognak hullani.” E fenyegetés után következett a jó előre kiszámított fordulat: az NSDAP vezére ünnepélyesen esküt tett arra, hogy a hatalom megszerzéséhez csak legális, törvényes eszközöket fog igénybe venni.

Másnap az ország szinte valamennyi lapja szalagcímekkel közölte a tárgyaláson elhangzottak lényegét. A jobboldali újságok öles betűi hívták fel az olvasók figyelmét „Hitler legalitásnyilatkozatára”, külön kiemelve az esküt. A mérsékelt és baloldali lapok legalábbis kételkedésüknek adtak hangot a nácik őszinteségét illetően, s inkább a „fejek hullásának” ígéretét hangsúlyozták. Pedig az eset azok közé a ritka kivételek közé tartozott, amikor a „Führer” igazat mondott, s meg is tartotta a szavát. Csupán azt kellett mondataiból a helyére tenni, kinek szólt az esküvel megerősített „legalitásnyilatkozat”, s kinek a „fejek hullása”. Az utóbbi félreérthetetlen volt, Hitler maga adta meg az egyértelmű választ: a „forradalmároknak”. Azaz, a korabeli náci szóhasználatnak megfelelően, a kommunistáktól a szociáldemokratákig terjedő baloldalnak.

Hitler „legalitásnyilatkozata” azonban nem a weimari köztársaságnak, s nem is a polgári demokráciának szólt. Ezt nem is követelhette tőle senki egy olyan korszakban, amikor az ország élén már a parlamenten kívüli s annak ellenében kormányzó Brüning-kabinet állt. A legalitásra tett eskü a jobboldalnak szólt, amelynek Hitler a gazdasági összeomlás rémképével, a polgárháborús méreteket öltő csatározásokkal, a sztrájkokkal és tüntetésekkel szemben a nemzetiszocialista diktatúra „nyugalmát és rendjét” kínálta.

A náci párt vezére nem titkolta külpolitikai programját sem, amelyet a jobboldalon kívül más körök is támogattak. Már ebben az időben igyekezett azonban a külföld számára is elfogadhatóvá tenni elképzeléseit, vagy legalábbis megértést kivívni.

Ezekben a napokban készült el Hitler és a mozgalom iránt egyre nagyobb érdeklődést tanúsító külföldi újságírók tájékoztatásával megbízott sajtófőnök, Ernst Hanfstaenglnek „A birodalmi választások” című cikke, amely meg kívánta ismertetni a náci célokat a nemzetközi nyilvánossággal is. Az írás a Sunday Express című angol lapban jelent meg, s már hangvételével is feltűnést keltett. Egyáltalán nem felelt meg annak a stílusnak, amit egy, az országban ellenzékben lévő párt vezetőjétől megszoktak. Hitler magabiztos nyilatkozatában az egész „német nép” nevében szólt, s kormányfői határozottsággal terjesztette elő követeléseit. A versailles-i szerződés revíziója mellett szerepelt már a Young-terv felülvizsgálatának szükségessége, s elhangzott egy nagy feltűnést keltő területi igény is: „a lengyel folyosónak, amelyet testünkből vágtak ki, vissza kell térnie a birodalom kebelébe”. Amíg ugyanis a versailles-i szerződés revíziója már megszokott politikai fordulatnak számított, s a Young-tervet is már több oldalról bírálták, a „korridor”, a Lengyelország Balti-tengeri kijáratát Danzig (ma Gdansk) szabad város kikötőjén keresztül biztosító, ugyanakkor Kelet-Poroszországot a birodalom többi részétől elválasztó folyosó említése már háborút idéző fenyegetéssel ért fel.

A harcias programot néhány nap múlva magyarázkodás követte. A londoni The Times riporterének adott interjújában Hitler – akárcsak a bírósági teremben – biztosította a legtekintélyesebb angol lap képviselőjét, hogy nem gondol a versailles-i szerződésben foglaltak erőszakos megváltoztatására. Majd a náci módszerekkel korántsem rokonszenvező tudósító további kellemetlen kérdéseire válaszolva megértést kért pártja számára: „Ne ítéljen minket el azért, amiért úgy cselekszünk, ahogyan Önök cselekednének a mi helyzetünkben. Remélem, hogy Anglia sohasem kényszerül abba a helyzetbe, amelyben ma Németország van. Amennyiben azonban úgy állna a dolog, és Angliát a legnehezebb pillanatában érné hátulról a tőrdöfés, vajon mit tenne Anglia annak érdekében, hogy ismét feltámadjon? Milyen magatartást tanúsítanának az angol hazafiak azokkal szemben, akik előbb tönkretették saját nemzetüket, majd megsemmisítésére törtek?”

Az NSDAP – választásokat követően meghirdetett – bel- és külpolitikai programjának célja a nemzet „újrafelemelkedése” (Wiederaufhebung), amit a belső „rend és nyugalom” helyreállításával, valamint a Németországot sújtó nemzetközi egyezmények megsemmisítésével kívánt elérni. A párt ugyanakkor a hatalomátvételre is készült, s taktikáját ez utóbbi határozta meg. A náci képviselők „legális” parlamenti tevékenysége, az SA-erődemonstrációk, a nagygyűlések áradata és az illegális terror egyaránt a feszült belpolitikai helyzet további élezését szolgálta. E törekvésnek felelt meg az újjáválasztott parlament október 13-i megnyitásakor barna ingben bevonuló 107 náci képviselő provokatív magatartása, akik név szerinti szólításuk- kor a szokásos „jelen” helyett harsogó „Jelen, Heil Hitler!” kiáltással válaszoltak. Vagy a Gregor Strasser által felolvasott frakciónyilatkozatban elhangzott nyílt fenyegetés: „… mi most az alkotmány, a weimari demokrácia és a köztársaság védelmére hozott törvény mellett vagyunk – azonban csak addig, amíg ezek megfelelnek nekünk!” Még aznap az illegális módszerekből is ízelítőt kapott Berlin: az egyenruhájukat civil öltözetre cserélő SA-osztagok addigi legnagyobb „spontán” antiszemita akcióját sebesült járókelők, zsidó tulajdonban levő boltok, kávézók és áruházak betört kirakatai jelezték.

Az NSDAP törekvése nyilvánvaló volt. Bizonyítani akarta, hogy Németországban ez a párt az egyetlen erő, amely képes irányítani az eseményeket, s egyben azt is, hogy nélküle, vagy ellenében minden stabilizációs kísérlet eleve kudarcra van kárhoztatva. S a támogatásért cserében nem kevesebbet követelt a maga számára, mint a kormányhatalmat.

Amíg a gazdasági válság hatására tovább mélyülő politikai válság körülményeihez jól alkalmazkodott és széles körben kedvező visszhangot váltott ki a „legalitás” mellett a „rend és nyugalom” helyreállításának ígéretével kiegészült náci program, továbbra is a párt gyenge pontja maradt az egységes gazdaságpolitikai elképzelések hiánya.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .