Adolf Hitler és a náci párt – 9

(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

A berlini Gau kedvező anyagi helyzetére utal, hogy júliusban Goebbels már megjelentetheti külön lapját. A Der Angriff (Támadás) alapításához a támogatók újabb 2000 márkát bocsátottak rendelkezésére. (Október 29-én, születésnapján sem csupán virággal köszöntik hívei: kiegyenlítik több mint 2000 márkás személyes adósságait, és további 2000 márka készpénzt nyújtanak át az ünnepi asztalnál. A náci pártvezetők az ajándékozás e gyakorlatias formáját a későbbiekben sem hagyták kimenni a divatból.)

A pénzbeli adományok azonban az NSDAP támogatásának csak egyik, bár igen fontos formáját jelentették, biztosították az agitáció és a propaganda békés és kevésbé békés eszközeit: az SA és az SS díszes fantáziaruháit és felszerelését, zászlók, transzparensek ezreit, lapok és folyóiratok kiadását, pártházak és gépkocsik fenntartását, a nagygyűlések színtereinek bérleti díját, s tellett a rendezvényeken szinte mindenütt jelenlévő rezesbandák finanszírozására. Ebből fedezték a náci vezetők már ebben az időben sem szerénynek mondható „háztartását” is. A „társadalmi munkatársak” ideje ugyanis hamarosan lejárt – az NSDAP élére a párt által fizetett „függetlenített” politikusok és kalandorok százai kerültek. (Ahogyan egyik nagygyűlést hirdető plakátján magukat – még 1927-ben – a cinikus Goebbels nevezte: az oberbanditák.)

A „külső” támogatás másik formája politikai volt. A párt ugyanis korábbi anyagi támogatói mellett politikailag befolyásos hívei jó részét is elveszítette, vagy – mint Ludendorff – azok veszítették el a befolyásukat. S akárcsak a pénzadományozók, az NSDAP mellé felsorakozó politikai erők is azok táborából kerültek ki, akik egyetértettek a náci párt új célkitűzéseivel, illetve megvalósításának módjával, vagy legalábbis a maguk céljaihoz felhasználhatónak ítélték azokat. A kettő között 1932 végéig lényeges különbség volt. Kirdorf, Thyssen és köre az előzőkhöz, Albert Vögler, a Vereinigte Stahlwerke mindenható vezére, Hugenberg, Schleicher, Papen és – tegyük hozzá — Hindenburg az utóbbiakhoz tartozott. Az első segítség Kirdorféktól érkezett, de az NSDAP megjelenése az ország vezető politikai erői között a Hugenberg-csoportnak volt köszönhető.

Hugenberg az 1928-as választásokat követően került a Német Nemzeti Néppárt élére, a mérsékeltebb irányvonalat képviselő Kuno Westarp gróf helyébe lépve. Az ekkor még jelentéktelen NSDAP-t leszámítva a párt a polgári pártok jobbszélén foglalt helyet, s az 1928-as súlyos választási vereséget követően a korábbinál is szélsőségesebb irányvonal mellett döntött. Hugenberg nacionalista és soviniszta programjával a jobboldal reneszánszát kívánta előkészíteni, természetesen pártja vezetésével. Elképzeléseiben a nagytőkétől a monarchistákig, a Reichswehrtől a Stahlhelmig, a hagyományos polgári jobboldaltól egészen a nácikig terjedő szövetség létrehozása szerepelt. Ennek megfelelően a párt feladta korábbi politikai irányvonalát: képviselői kiváltak a kormányból, hogy ellenzékbe vonulva most már ne csupán a középpárti alapokon nyugvó kabinetek jobbratolódásán munkálkodjanak, hanem éles támadásba kezdjenek a weimari köztársaság és az egész versailles-i rendszer ellen.

Hugenberg és Hitler első találkozójára 1928-ban, a választásokat követően került sor. A megbeszélésről nem maradtak fenn dokumentumok, azonban korántsem lehet kétséges, miről tárgyalhatott Hitlerrel a Krupp Művek volt igazgatója, a leghatalmasabb sajtókonszern és távirati iroda, valamint a legjelentősebb német filmvállalkozás, a már akkor nemzetközi tekintélyű UFA (Universum-Film-Aktiengesellschaft) tulajdonosa. A két párt szorosabb együttműködéséről 1929 nyarán állapodtak meg: a cél a Young-terv megtorpedózása volt.

A Young-terv a német jóvátételek végleges rendezését szolgálta (neve a szakértői bizottságot irányító amerikai bankárra, Owen D. Youngra utalt). Az 1924-ben kidolgozott Dawes-tervvel szemben nem csupán kisebb összeget szabott meg, hanem megállapította a kifizetések végső határidejét is — mégpedig az igen távoli 1988-as évben. A Stresemann irányította külpolitika jelentős eredménye volt továbbá az, hogy a tervet sikerült összekötni a Rajna-vidék megszállt területeinek kiürítésével; Németországot csupán egy keskeny demilitarizált övezet elismerésére kötelezték.

A német uralkodó körök egy része azonban elégedetlen volt a Young-tervvel, s a közvélemény is megoszlott a terv elfogadása esetén várható gazdasági és politikai következmények megítélésében. A baloldal, a kommunista párt azt hangsúlyozta, hogy a „teljesítési politika” újabb terheket ró a dolgozókra, s a francia és a német uralkodó körök kiegyezése a nemzetközi imperializmus erőinek egységét, s ezzel a Szovjetunió ellen irányuló háborús készülődés fokozódását eredményezi. Egyben, amint azt Ernst Thälmann a párt központi bizottságának 1929. október 24-25-i ülésén kifejtette, a nacionalista és soviniszta érzelmek felkorbácsolását is lehetővé teszi, amely a jobboldal és „a monopoltőkét képviselő, mind szélesebb kispolgári tömegbázisra támaszkodó” fasiszták törekvéseinek kedvez.

1929. július 9-én a Német Nemzeti Néppárt, a Stahlhelm, az Össznémet Szövetség és az NSDAP részvételével megalakult a „Nemzeti Ellenzék”. Hugenberg az ellenzéken belül alárendelt politikai szerepet szánt a náciknak, propagandatevékenységükhöz ugyanakkor rendelkezésre bocsátotta egész „sajtóbirodalmát”. A Young-terv népszavazásra bocsátásának programját is náci képviselő, Wilhelm Frick, a párt 12 fős parlamenti frakciójának vezetője terjesztette a képviselőház elé, amelyben törvényt követelt „A német nép rabigába döntése” ellen. S bár november 30-án a törvénytervezetet a parlament a jobboldal 85 (az NSDAP 12 és a német nemzetiek 73) szavazata ellenében elvetette, majd a december 22-i népszavazáson is mindössze 13,81% volt az „igen”-nel jelölt voksok aránya, a náci párt győztesen került ki az összecsapásból. Mégpedig kettős értelemben is. Az NSDAP addig soha nem látott propagandahadjáratot bontakoztatott ki, amelynek során a népszavazás követelése mellett – a német nemzetiek pénzén és eszközeit felhasználva – saját elképzeléseit is kifejthette. Bekapcsolódott az ország politikai életébe, vezetői országszerte ismertté váltak. De ennél több is történt, ami még fontosabb volt. Hugenberg szándéka az ellenkezőjébe csapott át: a „nemzeti népegység” nem szilárdult meg, sőt pártszakadásra került sor, amelyet a pártszervezet meggyengülése és befolyásának rohamos csökkenése követett. S ez kedvezett az NSDAP-nek, amely így a „Nemzeti Ellenzék” szócsövéből és rohamcsapatából a szélsőjobboldal legszervezettebb és legcéltudatosabb erejévé léphetett elő.

Az időközi helyi választások is mutatták, hogy a párt jól kamatoztatta a német nemzetiektől kapott támogatást: Koburgban a június 23-án megtartott tanácsválasztásokon első ízben tesznek szert a nácik abszolút többségre egy város vezetésében; 4%-ot szereznek Mecklenburg-Schwerin parlamentjének ugyanekkori újjáválasztásakor, ahol korábban még csak nem is indulhattak; Badenben ugyanez év októberében több mint ötször annyi szavazatot kaptak, mint 1925-ben; a türingiai választásokon, december 8-án elért 11,31% is háromszorosa volt 1927-es eredményüknek.

Az NSDAP előretörését a taglétszám rohamos növekedése is jelezte: 1929-ben a szervezet több mint kétszer annyi taggal gyarapodott, mint az előző évben, s az SA 100 000 főnyi létszáma elérte a Reichswehrét (!).

A német nemzetiek visszaszorulása és a nácik előretörése fokozatosan választás elé állította a szélsőjobboldalt. Csakhamar azonban nem csupán ez az irányzat, hanem a szélesebben vett jobboldal egésze is ugyanez elé a válaszút elé került.

Az 1929 októberében kirobbant világgazdasági válság alapjaiban rendítette meg a német gazdaságot, s tovább fokozta az 1929 elejétől mind élesebben jelentkező politikai ellentéteket. Németország hamarosan csatatérre kezdett emlékeztetni. Az utcákon a nagy túlerőben lévő barna- és feketeinges SA és SS osztagok vívták harcukat a kommunista Vörös Frontharcosok Szövetségének katonásra szabott munkászubbonyba öltözött alakulataival. A parlamentekben pedig a weimari köztársaságot védő, egyre fogyatkozó erők készítették elő kapitulációjukat a diktatórikus törekvésekkel szemben.

A szociáldemokraták vezette koalíció bukása és a Brüning-kormány megalakulása 1930-ban már egyértelműen jelezte, hogy a német uralkodó körök a polgári demokrácia feladásán és egy mérsékelt, a középpártokra és a jobboldalra támaszkodó diktatúra kialakításán fáradoznak: a kormányintézkedések a „vörös” és részben a „barna” terror megfékezésére irányultak, s fenyegetésekkel, majd ígéretekkel igyekeztek megnyerni a kormánytól balra álló szociáldemokrácia jóindulatú támogatását. Az 1930. szeptemberi választások azonban már megmutatták, hogy az elnöki kormányzat nem támaszkodhat biztos alapokra. Az őt támogató vagy eltűrő valamennyi irányzat veszített korábbi befolyásából. A jobboldal tekintélyes része megvonta bizalmát hagyományos pártjaitól, a Német Néppárttól és a Német Nemzeti Néppárttól – a két párt elveszítette korábbi szavazóinak felét, s ez lehetővé tette az NSDAP hatalmas választási győzelmét. Az NSDAP 2,6%-ról 18,3%-ra növelte szavazatarányát (a hagyományos jobboldal vesztesége 11,0% volt). A náci párt lett – a szociáldemokrata párt után – az ország második legnagyobb pártja, s ami még fontosabb: jóval több szavazatot szerzett, mint a többi jobboldali szervezet együttvéve. Ez utóbbi körülmény egy igen fontos tényt jelez: a legszélesebb „néprétegeknek” szánt antiszemita, a „vörös veszélyről” harsogó, az „élősködő banktőkét” szidalmazó, a demokráciát ócsároló náci propaganda nem hatott sem a polgári pártok középhadát jelentő centrum híveire, sem pedig a munkáspártok hagyományos választóira – sőt ez a helyzet később, a még nagyobb arányú náci győzelmek idején sem változott. A náci párt tömegbázisa a jobboldalról jött. Hugenberg terve, a jobboldal egysége, ha nem is saját pártjának vezetésével, közelebb került a megvalósuláshoz.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .