A munkásosztály egységéért a fasizmus ellen

Az egységfront kormányáról
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Zárszó a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán
[1935. augusztus 13.]

Ha az a magatartás, amelyet a szociáldemokrácia a proletariátus egységfrontjának gyakorlati megvalósításával szemben tanúsít, általában minden országban fő ismertetőjele annak, hogy megváltozott-e, és ha igen, milyen mértékben a szociáldemokrata pártnak vagy egyes részeinek előbbi szerepe a burzsoá államon belül, akkor különösen éles ismertetőjele lesz ennek a szociáldemokrácia magatartása az egységfront-kormány kérdésében.

Olyan helyzetben, amikor az egységfront-kormány megalakítása közvetlen gyakorlati feladatként kerül majd napirendre, az illető országbeli szociáldemokrácia válaszút elé kerül: politikájának döntő próbaköve lesz, hogy a fasizálódó burzsoáziával halad-e együtt a munkásosztály ellen vagy a forradalmi proletariátussal a fasizmus és a reakció ellen, nem szavakkal, hanem tettekkel. Ez elől a kérdés elől nem lehet majd kitérni sem az egységfrontkormány megalakításának pillanatában, sem annak fennállása alatt.

Az egységfront- vagy antifasiszta népfrontkormány megalakításának jellegéről és feltételeiről, azt hiszem, elvtársak, a beszámolómban megmondottam azt, ami az általános taktikai tájékozódáshoz szükséges. Ha ezen túlmenően részletezni akarnánk egy ilyen kormány megteremtésének összes lehetséges feltételeit és válfajait, akkor ez csupán tévelygés volna a meddő találgatások útvesztőjében.

Óvni akarom az elvtársakat minden leegyszerűsítéstől vagy sematizmustól ebben a kérdésben. Az élet bonyolultabb minden sémánál. Helytelen például úgy képzelni a dolgot, hogy az egységfront-kormány kötelező szakasz a proletárdiktatúra megteremtésének az útján. Ez éppoly helytelen álláspont, mint ahogy helytelen volt, amikor azelőtt úgy képzelték el a dolgot, hogy a fasiszta országokban nem lesz semmiféle közbeeső szakasz, s a fasiszta diktatúrát okvetlenül és közvetlenül a proletárdiktatúra váltja majd fel.

Az a kérdés lényege, hogy maga a proletariátus készen áll-e majd a döntő pillanatban arra, hogy közvetlenül megdöntse a burzsoáziát és megteremtse a saját hatalmát, s képes lesz-e majd biztosítani ebben az esetben, hogy szövetségesei támogassák, vagy pedig csak a proletár egységfront- és az antifasiszta népfrontmozgalom lesz képes az adott szakaszban elnyomni vagy megdönteni a fasizmust anélkül, hogy azonnal megszüntetné a burzsoázia diktatúráját. Az utóbbi esetben csak ebből az okból lemondani az egységfront- vagy népfrontkormány megalakításáról és támogatásáról megengedhetetlen politikai rövidlátás lenne, és nem komoly forradalmi politika.

Ugyancsak nem nehéz megérteni, hogy az egységfront-kormány megalakítása azokban az országokban, ahol a fasizmus még nincs hatalmon, más kérdés, mint a fasiszta diktatúra országaiban. Az utóbbi országokban ilyen kormány alakítása csakis a fasiszta hatalom megdöntése útján lehetséges. Azokban az országokban, ahol burzsoá-demokratikus forradalom van kibontakozóban, a népfront kormánya a munkásosztály és a parasztság demokratikus diktatúrájának a kormányává válhat.

Mint már a beszámolóban rámutattam, a kommunisták teljes mértékben támogatni fogják az egységfront kormányát, amennyiben az valóban harcolni fog a nép ellenségei ellen és cselekvési szabadságot nyújt a kommunista pártnak és a munkásosztálynak. Viszont az a kérdés, hogy részt vegyenek-e a kommunisták a kormányban, kizárólag a konkrét helyzettől függ. Ilyen jellegű kérdéseket minden egyes esetben külön kell eldönteni. Semmiféle kész receptet itt előre nem adhatunk.

A polgári demokráciához való viszonyról

Az egyik felszólaló már elmondotta, hogy a lengyel pártban, amely mozgósítja a tömegeket a dolgozók jogaira törő fasizmus támadása ellen, „ennek ellenére megvolt a félelem a demokratikus követelések pozitív megfogalmazásától, nehogy ezáltal demokratikus illúziókat keltsenek a tömegekben”. A demokratikus követelések pozitív megfogalmazásától való félelem, ilyen vagy olyan formában, nem egyedül a lengyel pártban észlelhető.

Honnan ered ez a félelem, elvtársak? A polgári demokráciához való viszony kérdésének helytelen, nem dialektikus kezeléséből. Mi, kommunisták, rendíthetetlen hívei vagyunk a szovjetdemokráciának, amelynek nagyszerű tapasztalatait mutatja a proletárdiktatúra a Szovjetunióban. Míg a kapitalista országokban likvidálják a polgári demokrácia utolsó maradványait, addig a VII. szovjetkongresszus határozatában kinyilatkoztatta az egyenlő, közvetlen és titkos választójog bevezetését. Ez a szovjetdemokrácia feltételezi a proletárforradalom győzelmét, a termelési eszközök magántulajdonának társadalmi tulajdonná változtatását, a nép túlnyomó többségének áttérését a szocializmus útjára. Ez a demokrácia formájában nem befejezett, ez a demokrácia fejlődik és fejlődni fog a szocialista építésben, az osztály nélküli társadalom megteremtése terén, valamint a gazdaságban és az emberek tudatában meglevő kapitalista csökevények leküzdésében elért további sikereknek megfelelően.

De ma a dolgozók millióinak, akik a kapitalizmus viszonyai között élnek, azokkal a formákkal kapcsolatban kell állást foglalniuk, amelyekben a burzsoázia uralma a különböző országokban alakot ölt. Nem vagyunk anarchisták, s egyáltalán nem közömbös számunkra, hogy milyen politikai rendszer van egy adott országban: burzsoá diktatúra-e polgári demokrácia formájában, akár csak a legmegnyirbáltabb demokratikus jogokkal és szabadsággal is, vagy pedig burzsoá diktatúra a maga leplezetlen, fasiszta formájában. Noha mi a szovjetdemokrácia hívei vagyunk, védelmezni fogunk minden arasznyi demokratikus vívmányt, amelyet a munkásosztály hosszú évekig tartó, szívós harcban küzdött ki, és elszántan harcolni fogunk ezeknek a vívmányoknak a gyarapításáért.

Mennyi áldozatába került Anglia munkásosztályának, amíg kivívta a sztrájkjogot, szakszervezetei legális fennállásának jogát, a gyülekezési és a sajtószabadságot, a választójog kiszélesítését stb. Hány tízezernyi munkás áldozta fel életét Franciaországban a XIX. század forradalmi harcaiban, amíg a munkásosztály kivívta elemi jogait és a legális lehetőséget arra, hogy megszervezhesse erőit a kizsákmányolók elleni harcra! Minden ország proletariátusa sok vért ontott a polgári demokratikus szabadságjogok kivívásáért, és érthető, hogy minden erejével harcolni fog megtartásukért.

A polgári demokráciához való viszonyunk nem minden helyzetben egyforma. Például az Októberi Forradalom idején az orosz bolsevikok élethalálharcot vívtak mindazokkal a politikai pártokkal, amelyek a proletárdiktatúra kikiáltása ellen, a polgári demokrácia védelmének zászlaja alatt léptek fel. A bolsevikok harcoltak ezek ellen a pártok ellen, mert a polgári demokrácia zászlaja akkor az összes ellenforradalmi erők mozgósításának zászlaja volt a proletariátus győzelme elleni harcban. Más a helyzet ma a kapitalista országokban. Ma a fasiszta ellenforradalom támadja a polgári demokráciát és arra törekszik, hogy a dolgozók legbarbárabb kizsákmányolásának és elnyomásának rendszerét valósítsa meg. Ma a dolgozó tömegeknek több kapitalista országban konkrétan nem a proletárdiktatúra és a polgári demokrácia, hanem a polgári demokrácia és a fasizmus között kell választaniuk.

Azonkívül most más a helyzet, mint volt például a kapitalizmus stabilizációjának a korszakában. Akkor nem volt olyan időszerű a fasiszta veszély, mint jelenleg. Akkor a burzsoá diktatúra a forradalmi munkások előtt számos országban a polgári demokrácia formájában nyilvánult meg; ez ellen összpontosították a fő tüzet. Németországban a forradalmi munkások nem azért harcoltak a weimari köztársaság ellen, mert ez köztársaság volt, hanem azért, mert burzsoá köztársaság volt, amely elnyomta a proletariátus forradalmi mozgalmát, különösen az 1918-1920 és az 1923-as években. Megmaradhattak-e azonban a kommunisták ezen az állásponton akkor is, amikor például 1932-ben Németországban a fasiszták a rohamosztagosok százezreit szervezték meg és fegyverezték fel a munkásosztály ellen? Természetesen nem. A kommunisták hibája több országban és nevezetesen Németországban az volt, hogy nem számoltak a végbement változásokkal, hanem továbbra is ismételgették azokat a jelszavakat, és megmaradtak azokban a taktikai hadállásokban, amelyek helyesek voltak néhány évvel előbb, különösen abban a pillanatban, amikor a proletárdiktatúráért folytatott harc időszerűnek tűnt, s amikor – mint az 1918-1920-as években – a weimari köztársaság zászlaja alatt csoportosult az egész németországi ellenforradalom.

És az a körülmény, hogy még ma is észlelhető sorainkban a pozitív demokratikus követelések kitűzésétől való félelem, csupán arról tanúskodik, hogy mennyire nem sajátították el elvtársaink a marxista-leninista módszert taktikánk ilyen fontos kérdéseiben. Egyesek azt mondják, hogy a demokratikus jogokért folytatott harc elvonhatja a munkásokat a proletárdiktatúráért folytatott harctól. Nem lesz felesleges emlékeztetni arra, mit mondott Lenin elvtárs ezzel kapcsolatban:

„Súlyos hiba volna azt hinni, hogy a demokráciáért vívott harc képes elvonni a proletariátust a szocialista forradalomtól vagy azt elfedni előle, háttérbe szorítani stb. Ellenkezőleg, ahogyan lehetetlen az olyan győzelmes szocializmus, amely nem valósítja meg a teljes demokráciát, ugyanúgy nem készülhet fel a burzsoázia legyőzésére az a proletariátus, amely nem folytat mindenre kiterjedő, következetes és forradalmi harcot a demokráciáért.”* – Lenin Összes Művei. 27. köt. Kossuth Könyvkiadó 1971. 244. old.*

Ezeket a szavakat igen erősen véssék emlékezetükbe elvtársaink valamennyien, és vegyék tekintetbe, hogy a munkásosztály elemi jogainak védelméért folytatott kis mozgalmakból nőttek ki a történelemben a nagy forradalmak. Ahhoz azonban, hogy a demokratikus jogokért folytatott harcot össze tudjuk kapcsolni a munkásosztálynak a szocializmusért folytatott harcával, mindenekelőtt az kell, hogy felhagyjunk a polgári demokrácia védelmére vonatkozó kérdés sematikus kezdésével. (Taps.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .