Döbrögisztán ragálybohózatának mai (2020 10. 29.) epizódja

Azt írja ez a nemmzetthellenes, CIA – csecsen lógó, nemmzetthbiztonsági kockázatot jelentő libernyák 444.hu, hogy:

“Cila ángyi szerint szerepel az elhunytak listáján a 68 éves férfi, de nem árulta el, hol

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján megemlítették az április 14-én elhunyt, 68 éves koronavírusos férfi esetét, akiről kedden azt írtuk: életkora és alapbetegségei alapján nem található meg az elhunytak hivatalos listáján.

Müller Cecília tisztifőorvos azt mondta, rajta van. „Sajnálatosnak tartom, hogy ezt a hírt ellenőrzés nélkül több hírportál is átvette, és ezzel felesleges feszültséget kelt az emberekben. Arra kérem tisztelettel önöket, hogy az autentikus hírforrásokat nézzék. A koronavirus.gov.hu-n ezeket találják meg, vagy akár a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján.”

Zárójelentése és halottvizsgálati lapja alapján a férfi számos betegséggel küzdött. Alapbetegségként általános verőér-elkeményedést jelöltek meg, szövődményként pedig immobilizációt (néhány hónappal a halála előtt amputálni kellett az egyik lábát térdtől lefelé) és encephalomalaciát (agyi infarktust). A közvetlen halálok keringési elégtelenség volt. Halála előtt húgyúti fertőzéssel is kezelték.

Ebben a táblázatban összegyűjtöttük a hivatalos listáról az összes, azóta elhunyt 68 éves férfi adatait. Nincs köztük olyan, akinek az alapbetegségei teljesen megfelelnének a cikkünkben említett férfi betegségeinek. Ahogy kedden írtuk, halála másnapján egyetlen 68 éves férfi került fel a listára (134-es számmal), de nála daganatos betegséget is feltüntettek.

Más, a férfihoz hasonló betegségekkel küzdő elhunytaknál megtalálhatók ezek a betegségek, egy 86 éves férfinál az amputációt is külön feltüntették. Ugyanígy agyi infarktusra is van példa.

Az elhunyt férfi lánya tavasszal heteken keresztül többször jelezte a különböző hivataloknak, hogy nem találja az édesapját a listán, de sehonnan nem kapott választ. Egyedül a kórházból jeleztek vissza annyit, hogy ők továbbították az adatokat.

Keddi cikkünk megjelenése előtt írtunk az ügyben az operatív törzsnek, de nem kaptunk választ. A szerdai tájékoztatón pedig Müller Cecília csak annyit mondott, hogy a férfi rajta van a listán, de azt nem, hogy melyik sorszámmal. Erre most külön rákérdeztünk.

A kórház kedden azt írta: a GDPR-szabályok miatt nem adhatnak felvilágosítást a betegről.”

Egy szavát sem szabad tehát elhinni ennek az állandóan a NER – t lejáratni akaró libernyák förtelemnek! Joggal mondta Cila nénnyje: “…Sajnálatosnak tartom, hogy ezt a hírt ellenőrzés nélkül több hírportál is átvette, és ezzel felesleges feszültséget kelt az emberekben. Arra kérem tisztelettel önöket, hogy az autentikus hírforrásokat nézzék. A koronavirus.gov.hu – t…”

Már alig vártuk ma reggel,  hogy kezdődjön a mai matiné az igazán autentikus és leghitelesebb qrmányvetítöldén, a koronavirus.gov.hu – n!

EGYBŐL MEG IS TUDHATTUK: GYŐZELEMRE ÁLLUNK COVID – AGÁLY ELLEN!

Mára virradóan ugyanis: “2194 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  68 127 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 56 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1634 főre emelkedett, 17 469-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 49 024 fő. Az aktív fertőzöttek 27 %-a, az elhunytak 34%-a, a gyógyultak 29%-a budapesti. 3197 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen…”

Azaz: MINDEN KATEGÓRIÁBAN LÉTSZÁMCSÖKKENÉS!

Míg körülöttünk tobzódik a koronás rém, úgy tűnik, vajdaságunkból elkullog! Nem is tehet mást! MI ITT MEG VAGYUNK VÉDVE TŐLE!

A  ragály fölötti Fényességes Dijadal jele ám az is, hogy:

 “A külügy már szabadulna az eddig megvásárolt lélegeztetőgépek felétől

Kínából érkezett lélegeztetőgépeket pakolnak a ferihegyi reptéren 2020. április 24-én.

A külgazdasági és külügyminisztérium megerősítette, hogy megpróbálják értékesíteni a “készleten felüli” lélegeztetőgépeket abból a több mint 16 ezerből, amit több százmilliárd forint értékben vásároltak idén, írja a HVG, amely amúgy úgy értesült, hogy a “készleten felüli” kifejezés nyolcezer (8000) lélegeztetőgépet jelent.

A külgazdasági és külügyminisztérium a járvány első hulláma alatt spájzolt be a magyarországi igényeket sokszorosan lefedő mennyiséget lélegeztetőgépből. Csak hogy értsük a nagyságrendeket:

úgy vásároltak, hogy a járvány első hulláma idején készült legpesszimistább forgatókönyvek alapján is legfeljebb nyolcezer darabra lett volna szükség az országban úgy, hogy kétezer eleve volt, és még kétezret le tudtak gyártani itthon.

Vagyis alsó hangon is négyszer annyi lélegeztetőt vettek, ráadásul akkor, amikor a világon mindenki lélegeztetőgépeket akart vásárolni, ezért a normális ár sokszorosába kerültek ezek a készülékek.

A HVG érdeklődésére a külügyminisztérium annyit erősítette meg, hogy “a stratégiai készleteken felüli gépeket” valóban megpróbálják értékesíteni. Arra már nem válaszoltak, hogy milyen típusú gépeket és mennyiért akarnak értékesíteni.

Magyarországon amúgy a gépi lélegeztetésben a valódi kapacitáskorlátot a gépek működtetésére képes szakképzett személyzet jelenti.”

Ezt a NER – gyalázó ízű írást is ez a…- nem is tudjuk minek nevezhető 444.hu hozza. Pedig hát örömhírként kéne hogy közölje: QRMÁNYUNK CSAK PÉNZZÉ TESZI AMIT FÖLÖSLEGESNEK ÍTÉL MEG! Vagy jótékonykodik belőle! Lehet hogy akciósan, de akkor is…- dícséretes dolog ez!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Döbrögisztán ragálybohózatának mai (2020 10. 29.) epizódja” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nem egy Vadhajtásokon jaffát szopogató, korábban Napiszaron és Indexen idétlenkedő hazug fideszes lesz az, aki megmondja a tutit, kedves “Pásztor Katicza”. 🙂
    A következő beokádást akár lovári nyelven is megteheted, drága “nővérke”.

  2. Realista ??

    2020-10-29 – 11:19
    Mert te aztán marha változatos vagy .Vered a nyálad,fröcsögsz, de lényegbe vágót nemigazán kitólni magadból.
    Szinte soha nem a témához nyilatkozol csak Admint lehessen szapulni.
    Csinálj magadnak egy honlapot “igényeset” a te izlésednek megfelelőt.
    Az ilyen kritikusakat elszoktam küldeni a habos p.csába míg nem tud épkézláb ötlettel jönni.
    Nekünk megfelel ez a “kis”igényü fórum .

  3. Már a WHO-ban sem látják helyesnek a lezárások politikáját a COVID elleni védekezésben
    “Lezárásokat alkalmaztak a koronavírus elleni védekezésre szerte a világon. Most egy vezető WHO tisztviselő kérdőjelezte meg a lezárások sikerét, számolt be róla a vezető ausztrál hírportál, a News.Com.Au.”
    Az Egészségügyi Világszervezet megváltoztatta eredeti álláspontját, és felszólította a világ vezetőit, hogy állítsák le országaik és gazdaságaik lezárását.A jelenlegi lezárási és korlátozási politikák pusztító hatással vannak a rövid és hosszú távú közegészségügyre, a szociális és gazdasági károkról nem is beszélve.
    http://www.costadelsolmagazin.com/content/mar-who-ban-sem-latjak-helyesnek-lezarasok-politikajat-covid-elleni-vedekezesben
    http://www.costadelsolmagazin.com/cimkek/koronavirus
    https://www.news.com.au/world/coronavirus/global/coronavirus-who-backflips-on-virus-stance-by-condemning-lockdowns/news-story/f2188f2aebff1b7b291b297731c3da74

  4. Mégegyszer.

    ” Mivel a magyar kormány tavasszal sokkal több lélegeztetőgépet vett, mint amennyire szükség lett, megkérdeztük a tárcát: tervezik-e, hogy a felesleget most, a raktár feltöltése során értékesítik az uniónak vagy ott tárolnák? A tárca közölte, nincs ilyen szándék: „A rescEU raktárban uniós raktárkészlet tárolása fog történni. A rescEU készlet feltöltésére a már beszerzett magyar lélegeztetőgépek és más eszközök nem használhatóak.”

    https://nepszava.hu/3094961_ki-fizeti-a-jarvanyraktart

    ” Jó ötlet”Leyen -től.

    https://magyarnemzet.hu/kulfold/az-eb-a-terhek-megosztasat-a-betegek-egymastol-valo-atvetelet-keri-a-tagallamoktol-8872268/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .