A munkásosztály egységéért a fasizmus ellen

A szociáldemokrácia szerepéről
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Zárszó a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán
[1935. augusztus 13.]

A szociáldemokrácia szerepéről
és a proletariátus egységfrontjához való viszonyáról

Elvtársak! Taktikai feladataink szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy helyes feleletet tudunk-e adni arra a kérdésre: vajon fő támasza-e még a burzsoáziának a szociáldemokrácia a jelen pillanatban, és ha igen, hol?

A vitában felszólaló elvtársak közül egyesek (Florin és Dutt elvtársak) érintették ezt a kérdést, de tekintettel a kérdés fontosságára, teljesebb választ kell rá adni. Ezt kérdezik – és lehetetlen, hogy ne kérdezzék – az összes irányzatokhoz tartozó munkások, de különösen a szociáldemokrata munkások.

Tekintetbe kell venni, hogy a szociáldemokrácia helyzete a burzsoá államon belül és viszonya a burzsoáziához számos országban megváltozott vagy változóban van.

Először: a válság gyökerében megingatta még a munkásosztály legjobban fizetett rétegeinek, az úgynevezett munkásarisztokráciának a helyzetét is, akikre, mint ismeretes, elsősorban támaszkodik a szociáldemokrácia. Még ezek a rétegek is egyre inkább kezdik megváltoztatni előbbi nézeteiket a burzsoáziával való osztály-együttműködés politikájának célszerűségéről.

Másodszor: mint már beszámolómban hangsúlyoztam, több országban maga a burzsoázia kénytelen lemondani a burzsoá demokráciáról, és kénytelen diktatúrájának terrorista formájához folyamodni, amikor is megfosztja a szociáldemokráciát nemcsak a finánctőke államrendszerében elfoglalt előbbi helyzetétől, hanem bizonyos körülmények között a legalitástól is; üldözi, sőt szét is veri a szociáldemokráciát.

Harmadszor: a munkások veresége Németországban, Ausztriában és Spanyolországban főképpen a burzsoáziával való osztály-együttműködés szociáldemokrata politikájának volt a következménye. Ennek a vereségnek a tanulsága egyrészről, másrészről pedig a szocializmus győzelme a Szovjetunióban – amely a bolsevik politikának és az eleven forradalmi marxizmus alkalmazásának az eredménye – forradalmasítóan hat a szociáldemokrata munkásokra, s ezek kezdenek osztályharcos magatartást tanúsítani a burzsoáziával szemben.

Ezeknek az okoknak az összessége igen megnehezíti, egyes országokban pedig egyenesen lehetetlenné teszi azt, hogy a szociáldemokrácia továbbra is megőrizze előbbi szerepét, vagyis azt, hogy a burzsoázia támasza legyen.

Ennek a meg nem értése különösen káros azokban az országokban, ahol a fasiszta diktatúra megfosztotta a szociáldemokráciát legalitásától. Ebből a szempontból helyes volt azoknak a német elvtársaknak az önkritikája, akik beszédeikben megállapították, hogy nem szabad továbbra is ragaszkodni azokhoz az elavult formulákhoz és határozatokhoz, amelyek a szociáldemokráciára vonatkoznak, s nem szabad továbbra is figyelmen kívül hagyni a szociáldemokrácia helyzetében beállott változásokat. Világos, hogy ezeknek a változásoknak ilyen semmibevevése a munkásosztály egységének megteremtésére irányuló vonalunk elferdítéséhez vezet, és megkönnyíti a szociáldemokrácia reakciós elemeinek azt, hogy szabotálják az egységfrontot.

De a szociáldemokrata pártokon belül végbemenő forradalmasodási folyamat, amely most valamennyi országban előrehalad, nem egyenletesen fejlődik. Nem szabad a dolgot olyan módon elképzelni, hogy a forradalmasodó szociáldemokrata munkások egyszerre és tömegesen fognak áttérni a következetes osztályharc álláspontjára, és minden közbeeső szakasz nélkül, közvetlenül egyesülnek majd a kommunistákkal. Ez több országban többé vagy kevésbé nehéz, többé vagy kevésbé bonyolult és hosszadalmas folyamat lesz, amelynek eredménye mindenesetre döntően a mi helyes politikánktól és taktikánktól függ. Még azzal a lehetőséggel is számolnunk kell, hogy egyes szociáldemokrata pártok és szervezetek, a burzsoáziával való osztály-együttműködés álláspontjáról a burzsoázia elleni osztályharc álláspontjára térve át, még bizonyos ideig mint önálló szervezetek és pártok fognak fennállani. És ebben az esetben természetesen szó sem lehet arról, hogy az ilyen szociáldemokrata szervezeteket vagy pártokat a burzsoázia támaszainak tekintsük.

Nem számíthatunk arra, hogy azok a szociáldemokrata munkások, akik a burzsoáziával való osztály-együttműködés évtizedek óta beléjük oltott ideológiájának hatása alatt vannak, tisztán objektív okok hatására, maguktól vetik majd el ezt az ideológiát. Nem. Nekünk, kommunistáknak kell segítségükre lennünk abban, hogy felszabaduljanak a reformista ideológia hatalma alól. A kommunizmus elveit és programját elvtársias módon, türelmesen és az egyes szociáldemokrata munkások politikai színvonalának megfelelően kell megmagyaráznunk. A szociáldemokratizmus felett gyakorolt kritikánknak konkrétabbá és rendszeresebbé kell válnia. E kritikának a szociáldemokrata tömegek saját tapasztalatain kell alapulnia. Mindenekelőtt az osztályellenség elleni, a kommunistákkal vállvetve folytatott közös harc tapasztalatainak az alapján lehet és kell megkönnyíteni, meggyorsítani a szociáldemokrata munkások forradalmi fejlődését. Nincsen hathatósabb eszköz a szociáldemokrata munkások ingadozásainak és kétségeinek a legyőzésére, mint részvételük a proletár egységfrontban.

Mi minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy ne csak a szociáldemokrata munkásoknak könnyítsük meg a velünk való közös munkát és az osztályellenség elleni harcot, hanem a szociáldemokrata pártok és szervezetek ama vezetőinek is, akik őszintén át akarnak térni a forradalmi osztályálláspontra. Ugyanakkor azonban kijelentjük: azok a szociáldemokrata vezetők, egyszerű funkcionáriusok és munkások, akik továbbra is támogatják a szociáldemokrácia reakciós vezéreinek egységbontó szerepét és az egységfront ellen lépnek fel, akik tehát ilyen módon közvetve vagy közvetlenül támogatják az osztályellenséget – ezáltal nem kisebb felelősséget vesznek magukra a munkásosztály előtt, mint amekkora azoknak a történelmi felelőssége, akik az osztály-együttműködés szociáldemokrata politikáját támogatták, azt a politikát, amely 1918-ban több európai országban megbuktatta a forradalmat és megtisztította az utat a fasizmus előtt.

Az egységfronttal szembeni magatartás kérdése vízválasztóul szolgál a szociáldemokrácia reakciós része és forradalmasodó rétegei között. A forradalmasodó résznek nyújtott segítségünk annál hatásosabb lesz, mennél erősebb lesz harcunk a szociáldemokrácia reakciós tábora ellen, amely a burzsoáziával közös blokkban áll. És a baloldali tábor egyes elemei is annál előbb döntik majd el, hogy hova csatlakozzanak, mennél határozottabban harcolnak a kommunisták a szociáldemokrata pártokkal való egységfrontért. Az osztályharc gyakorlata és a szociáldemokratáknak az egységfrontmozgalomban való részvétele mutatja majd meg, hogy ebben a táborban ki az, aki csak szavakkal „baloldali”, és ki az valóban.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .