Adolf Hitler és a náci párt – 7

(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

A „legalitás” programja és a párt új szervezete

Hitler és társai az 1924. április 1-én zárult perben kirótt 5 éves börtönbüntetés helyett nyolc hónap múlva szabadultak, s azonnal hozzákezdtek terveik megvalósításához.

A propagandaapparátus, a szervezeti keretek helyreállítása és az új elvek meghirdetése nem sok időt vett igénybe. 1925. február 26-án ismét megjelent a Völkischer Beobachter, első oldalán a párt új programját ismertető, „A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt újjáalakításának alapvető irányvonala” című cikkel. Másnap Hitler már megtarthatta első nagygyűlését, amelynek helyszínéül nem véletlenül választották a puccs volt főhadiszállását, a „Bürgerbräukeller”-t. Hitler beszéde, amit a párt hivatalos újjáalakításának bejelentése követett, meggyőzhette a mintegy négyezres hallgatóságot, hogy a náci pártvezetés valóban megváltoztatta korábbi elképzeléseit. „A Németország jövője és mozgalmunk” címmel megtartott előadásában Hitler a hatalom legális eszközökkel történő megragadásának programját ismertette az egybegyűltek előtt. S ez valóban újdonságnak számított.

A náci pártvezetés még a börtönben döntött arról, hogy a korábbiakkal ellentétben nagyobb figyelmet fog szentelni az ország politikai életének, mindenekelőtt a választásokban rejlő propagandalehetőségek kihasználásának. A vereségből és az azt követő bajorországi és országos változásokból levonhatták azt a következtetést, hogy a kibontakozó gazdasági és politikai stabilizáció, ha mégoly ingatag alapokon nyugszik is, mindenesetre véget vetett a párt létrejöttének kedvező, s célja mellett módszereit is meghatározó „puccs-pszichózisnak”, amit elsősorban a konzervatív-monarchista körök tápláltak, s hatalmi bázisa maga a Reichswehr volt.

A választásokon való részvétel mellett szólt az első kedvező tapasztalat is. Még a párt betiltása idején, öt nappal az NSDAP vezetői ellen hozott bírósági ítélet után, az április 6-án megtartott bajor választásokon a párt nem várt sikert ért el: a Bajor Népi Blokk a 129 mandátumból 23-at szerzett meg, és Gregor Strasser személyében első ízben léphetett nemzetiszocialista szónok a parlament emelvényére. Sikert ért el a párt a május 4-i országos választásokon is. A Nemzetiszocialista Szabadságmozgalommal összefogva megszerezték a leadott szavazatok 17%-át, ami 32 mandátumot biztosított számukra (ebből 10 az NSDAP-é; a képviselők között foglalt helyet Feder, Röhm, Frick és Gansser). A májusi választások azonban meglepetéssel is szolgáltak: a párt nem a két bajor választókörzetben kapta a legtöbb szavazatot (itt 17, illetve 10,2%-ot szereztek, ami az összesített áprilisi 17%-hoz képest mintegy 4%-os visszaesést jelentett), hanem az északi Mecklenburgban (20,7%) és a bajor választókörzetekkel északról határos Frankenben (20,7%). Mindez – ha még nem is egyértelműen – utalt arra, hogy a náci párt fő bázisát és támogatóit mindinkább az északi országrészben fogja megtalálni, és jelezte befolyásuk csökkenését Bajorországban.

A párt szervezeti egységének helyreállítása nem volt különösebben nehéz, annak ellenére, hogy Hitler már az első pillanattól kezdve ragaszkodott a teljhatalomhoz. Már a február 26-i tömeggyűlésen leszögezte: „Ha valaki úgy jön hozzám, hogy feltételeket támaszt, úgy azt fogom válaszolni neki: Barátocskám, várd meg előbb az én feltételeimet. Nem fogom a tömegek kegyeit keresni. Egy év múlva majd ítélhetnek párthíveim. Ha helyesen cselekedtem, akkor minden rendben van, ha helytelenül cselekedtem, visszahelyezem hivatalomat az Önök kezébe. Addig azonban állapodjunk meg: a mozgalmat egyedül én vezetem, és velem szemben senki sem támaszthat követeléseket, amíg a felelősséget személyesen én viselem. És én ismét maradéktalanul vállalom a felelősséget mindenért, ami a mozgalomban történik.”

Hitlernek kedvezett az, hogy a Nemzetiszocialista Szabadságmozgalom már február elején a bomlás jeleit mutatta, majd Ludendorff, Graefe és Gregor Strasser kilépését követően jelentéktelen csoporttá zsugorodott. (Graefe február 17-én újjáalakította ugyan az Észak-Németországban tevékenykedő Német Népi Szabadságpártot, s megpróbálta felvenni a versenyt az NSDAP-vel, azonban hamarosan elvesztette párthíveinek többségét.)

Március 12-én a Bajor Népi Blokk is beszüntette tevékenységét. Esser, Frick, Feder és Streicher Hitlert ismét az egész nemzetiszocialista mozgalom vezetőjének ismerték el.

A pártegység mellett a párt önállóságát kívánta hangsúlyozni a nemzetiszocialista képviselők kiválása a korábbi választási koalíciókból. Április 29-én a birodalmi parlamentben a konzervatív (völkisch) blokkból kiválik a négy náci képviselő; szeptember 22-én Bajorországban alakul önálló parlamenti frakció. Az elhatárolódás azonban még korántsem éles; így például a birodalmi parlamentben annak érdekében, hogy a szélsőjobboldal frakciót alkothasson, a nácik már júniusban hozzájárultak a „Népi Munkaközösség” létrehozásához. Hasonló okokból Württembergben is fennmaradt a koalíció, de itt a vezetés az NSDAP kezébe került. (Az itteni Nemzetiszocialista Szabadságmozgalom 1927 nyarán olvad be a náci pártba.)

A pártvezetés egységének, pontosabban egyszemélyi vezetésének biztosítását és a „legális hatalomátvétel” irányvonalának elfogadtatását követően került sor a párt szervezeti felépítésének meghatározására. Különösen az utóbbi, a puccstervek feladása követelt jelentős változtatásokat. Korábban elegendőnek ítélték, ha a párt a hadsereg mintájára szervezett és irányított SA mellett a jórészt véletlenszerűen alakult és a vezetéshez is csupán lazán kapcsolódó helyi csoportok (Ortsgruppe) hálózatára támaszkodik. Ezek tevékenysége ugyanis, amennyiben egyáltalán elkülönültek a „védelmi” szervezettől, a helyi propagandán kívül csupán arra korlátozódott, hogy a különféle gyűlések és felvonulások alkalmával mozgósítsák a tagságot. (Hogy milyen tökéletlenül, azt többek között a puccskísérletet követő felvonulás is megmutatta: az akkor 55 787 tagot számláló NSDAP alig kétezer tagját tudta mozgósítani.) A „legalitás” irányvonala azonban háttérbe szorította a fegyveres csoportok fontosságát, jóllehet ezekre a későbbiekben is le nem becsülhető szerep várt. A parlamenti mandátumok megszerzéséhez azonban tömegekre volt szükség, nem tízezrekre, hanem milliókra. Ehhez a pártnak nem csupán szervezeti felépítésén kellett változtatnia. Ki kellett lépnie Bajorország határai közül is. A korábbi kísérletek megmutatták, hogy a nemzetiszocializmus eszméi más országrészekben is találhatnak pártfogókat. Az 1924-es bajorországi választási eredmények egyben azt is jelezték, hogy a párt éppen „szülőföldjén” számíthat a legkevésbé bázisának szélesítésére. Mindezt figyelembe véve a pártvezetés úgy döntött, hogy a szervezetek egész országra kiterjedő hálózatát kell létrehozni, területi elv alapján.

Az NSDAP szervezeti felépítésében a legmagasabb egység a „Gau”, a tartományi szervezet volt. A Gau körzetekre, a körzetek helyi csoportokra, a helyi csoportok szekciókra, a szekciók sejtekre tagolódtak. Később a tagság növekedésével a sejteken belül is kisebb csoportokat hoztak létre, az úgynevezett blokkokat. Az egységek élén teljhatalmú vezető (Leiter) állt, akinek hatásköre azonban csak a felsőbb utasítások pontos végrehajtására korlátozódott. A centralizáció tökéletes volt: sem a Gauleitereknek, sem pedig az alsóbb szintű egységek vezetőinek nem volt egymással kapcsolata, s így tanácskozó fóruma sem. Szervezetileg egyedül a közvetlenül felettük álló vezetőhöz tartoztak, a Gauleiterek pedig egyedül Hitlernek tartoztak feltétlen engedelmességgel.

A Gauk szervezése 1925-ben kezdődött, és az év végére már 23 tartományi szervezet alakult. A Gauleiterek között a náci párt akkori és későbbi időszakának olyan hírhedt alakjai voltak, mint Gregor Strasser (Alsó-Bajorország), Julius Streicher (Franken), Robert Ley (Dél-Rajna-vidék) és Joseph Goebbels (Észak-Rajna-vidék). Júliusban az északnémet területeken, valamint a Szászországban és Türingiában folyó szervező munka segítése érdekében Goebbelst és Gregor Strassert megbízták a Nemzetiszocialista Levelek című, kéthetenként megjelentetett lap kiadásával, ami már egyértelműen jelezte a párt terjeszkedésének irányát. (A Gauk területének határai később többször is módosultak – 1938-ban, Ausztria bekebelezését követően számuk 41 volt -, szervezetük és működésük azonban mindvégig az 1925-ben meghatározott elveken alapult.)

Az SA és az SS

A párt új szervezetének formálódását jelzi, hogy az első időszakban a helyi csoportok mellett működő „védelmi” szervezetek is központi irányítás alá kerültek. Most már nem csupán arról volt szó, hogy a párt megbízott vezetője hangolja össze tevékenységüket, hanem külön, a Gauktól és az alsóbb szintű pártszervektől teljesen független szervezetet alakítottak belőlük.

Az alapot az SA jelentette, amelynek újjászervezésével és ideiglenes vezetésével a parancsnokhelyettesi címmel felruházott Ernst Röhmöt bízták meg, még 1924. április 1-én. (Az SA-Kommandeur továbbra is Göring maradt, aki a letartóztatás elől sikerrel menekült el az ausztriai Innsbruckba.) A terv megvalósulását egy ideig hátráltatta, hogy Röhm nem értett egyet az SA semmiféle alárendelésével: a párttól független szervezetet követelt, amelynek, a korábbiakhoz hasonlóan, az NSDAP hívei mellett más szélsőjobboldali csoportok is tagjai lehettek volna. A vita végül is Röhm lemondásával zárult. Az SA szervezését ideiglenesen a Gauleiterekre bízták. Végül 1926. november 1-én létrehozták az SA Legfelsőbb Vezetőségét (Oberste SA-Führung), amit a korábbi elképzeléseknek megfelelően élesen elválasztottak a párt politikai szervezetétől. Irányításával Franz von Pfeffert bízta meg Hitler, mivel természetesen az SA vezetője is közvetlenül az ő fennhatósága alá tartozott.

Az SA első válságát még továbbiak követték. 1930. augusztus 29-én Pfeffer kényszerült lemondásra, amiért nem értett egyet Hitler egyre egyértelműbb „parlamentáris” vonalával. Ekkor Hitler végleg a saját hatáskörébe vonta az SA-t. Ezt követően a szervezet élére vezérkari főnök került, elsőnek átmenetileg Otto Wagner. Hitler ugyanis ekkor már ismét régi harcostársát, Röhmöt kívánta megbízni az SA irányításával. A Bolíviában katonai szolgálatot teljesítő Röhm végül is elfogadta Hitler ajánlatát, s hazatért, hogy 1931. január 1-én átvegye az SA vezetését. A harmadik válság már az ő nevéhez fűződött, s 1934. június 30-július 2-án vérfürdővel ért véget. (Hitler ekkor nemcsak Röhmöt és a „renitenskedő” SA-vezetőket gyilkoltatta meg, hanem egyúttal leszámolt azokkal is, akik korábban szembe merészeltek szegülni vele. Az áldozatok között ott volt Kahr, a későbbi bírálók közül Gregor Strasser, s aki utolsónak akart akadályokat gördíteni elébe: az elődkancellár, Schleicher.)

Részben az SA első válságával magyarázható, hogy az 1923 májusában a náci pártvezetés védelmére létrehozott „Hitler- rohamcsapat” is nagyobb szerepet kap. Nevét Védcsapatra (Schutzstaffel – SS) változtatták, és országos szervezetté tették. Az SS vezetője az első időszakban Hitler volt, ami már önmagában is jelezte az elitegység fontosságát. (Az SS irányításával később Julius Schrecket bízták meg, 1926 áprilisában Joseph Berchtold, 1927 márciusától 1928 decemberéig Erhard Heiden, majd végül a hírhedtté vált Heinrich Himmler került a szervezet élére.) Az SS önállósága azonban csak rövid ideig tartott. 1926 novemberében egységeit besorolták az SA Legfelsőbb Vezetőségének irányítása alá. Parancsnoka ettől kezdve az SS Birodalmi Vezető (Reichsführer SS) címet viseli. Az SA és az SS viszonya sohasem volt zavartalan, feltételezhetően Hitler maga is tett róla, hogy egyik szervezet se nőhessen a fejére (nemritkán alkalmazott módszere volt ez a párton belül is). A Röhm-Himmler vetélkedésből végül is Himmler került ki győztesen (1934 júliusától az SS önálló szervezetté alakult), holott erre kezdetben nem sok esélye volt. Röhm a párt élgárdájához tartozott, tekintélye és hatalma volt az SA-nál szélesebb körökben is, többek között a Reichswehrben. Hitler azonban ekkor már mind kevésbé tűrt meg környezetében olyan figurát, aki csak a legkisebb mértékben is csorbíthatta tekintélyét. Röhm közismert homoszexualitása ellen nem emelt volna kifogást, az azonban, hogy egykor a főnöke volt, s erről a „régi szép időkről” emlékezve gyakran beszélt is baráti körben, még ellenszenvesebbé tette számára.

Az SA válságai, majd az 1934. évi „hosszú kések éjszakája” azonban korántsem magyarázható pusztán Hitler ellenszenvével, vagy Himmler intrikáival. Az ok a szervezet kettősségében rejlett. Az 1925-ben megállapított céllal szemben, amely szerint az SA-nak a hatalom megragadásának fegyveres eszközéből át kell alakulnia védelmi szervezetté, Hitler hatalmas erőszakszervezetet hozott létre: amíg az egész NSDAP-nek 1930 szeptemberében mindössze 293 000 tagja volt, az SA 100 000 főt számlált. Az SS létrehozása az SA-n belül ugyancsak azt mutatta, hogy a rendfenntartó és védelmi feladatoknál (ez ugyanis az SS hatáskörébe került) nagyobb és más jellegű célok megoldására is alkalmas testületet teremtett. Hogy melyek ezek a célok, az mindvégig tisztázatlan maradt, vagy legalábbis a szokott alapossággal és részletességgel kidolgozott SA szabályzatban nem szerepelt. Nyilvánvaló azonban, s erre utal Hitler több ízben is elhangzott „legalitásnyilatkozata”, így például az 1932. március 18-án kiadott közlemény, hogy az SA a tömegek megfélemlítésének, a rendzavarás és a tudatosan keltett politikai feszültségek eszköze volt, nem pedig „védelmi szervezet”. Sőt: az SA-gyakorlatok és hasonló erődemonstrációk és titkos „összpontosítások” — ilyen volt az 1932-es első választást megelőzően elrendelt márciusi készenlét, ami azután okot szolgáltatott az SA betiltására – azt is jelezték, hogy Hitler sohasem mondott le egyértelműen a hatalom megragadásának erőszakos útjáról.

Mindez időről időre kiélezte a pártvezetés és az SA közötti ellentéteket, s végül a hatalmi helyzetéhez továbbra is ragaszkodó Röhm-csoport felszámolásával záródott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .