Ragályhorror vár Döbrögisztán pórjaira?

Koronavírus: a legrosszabb forgatókönyvnél is súlyosabb a magyar járványhelyzet

A Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME), a világ vezető járványmodellezői október elején elég baljóslatú képet festettek a magyarországi járványhelyzet várható alakulásáról. Az elmúlt időszak fertőzési és halálozási adatai a valóságban még rosszabb állapotot mutatnak: kétszer többen haltak meg az elmúlt napokban, mint azt a legrosszabb forgatókönyv alapján várták. Pedig az alap felállás sem volt megnyugtató: a november végére várt járványcsúcson napi 220-at vártak.
Nem mindenható, de fontos előrejelzési eszköz a pusztán matematikai számításokon alapuló járványterjedési modellezés, amelyet az IHME készít, a lakosságszám, a korábbi fertőzési adatok változása és egyéb változók (például általános halálozási mutatók, érvényben lévő szigorítások hatásossága) alkalmazásával és súlyozásával.

Nem tud figyelembe venni olyan tényezőket, mint a maszkviselési fegyelem pszichológiai vonzata, vagy a tömegrendezvényeken résztvevők magatartása, de azt sem, hogy egy zárt térben az egymással együtt lévők milyen és mennyi interakcióba kerülnek. Ez kifejezetten matematikai előrejelzés, amely a múlt tapasztalataira épít, de az elmúlt időszakban pontos képet vetített előre az Egyesült Államok járványhelyzetéről is, amely per pillanat a világ legfertőzöttebb országa.

Legutóbb október 22-én frissítették a Magyarországra vonatkozó modelljüket, amely három szempont szerint készít prognózist: ha kötelező lesz a maszkviselés, ha marad minden a jelenlegi formában és ha könnyítenek a szabályozáson. Ez alapján öt nappal ezelőtt azt jelezték előre, hogy kedden 31,78 halálos áldozat lesz bármilyen forgatókönyv is valósul meg. Ilyen rövid távon még nem érződik különbség a modell szerint, ha szigorítanak, de akkor sem ha feloldják a korlátozásokat, vagy romlik az emberek fegyelme. Ennek oka, hogy a Covid-19 tüneteinek megjelenéséig 10 nap is eltelhet, a halálozásig tartó folyamat pedig két hétnél hosszabb is idő lehet a vírus megjelenésétől kezdve.

Magyarországon viszont a legfrissebb adatok szerint kedd reggel az elmúlt 24 óra adatai alapján 63 ember halt meg. A hétnapos mozgóátlag is 46,3. Ez majdnem 150 százalékos eltérés az IHME előrejelzései alapján, ha a mozgóátlagot nézzük, de duplája a jósoltnak a simán vett napi adat is.

Alább egy grafikon a világ legfertőzöttebb és a régió országainak átlagolt halálozási adatairól:

Ha a washingtoni szervezet modelljeit vesszük figyelembe, a helyzet eleve nem rózsás: egy hónap múlva, november 27-én napi 115 halálozással számolnak, ha az emberek sem lesznek fásultabbak, de a kormány sem vezet be új szigorításokat, ha még lazulna is a fegyelem a következő napokban, akkor 120,61 elhunytat valószínűsítenek.

A járvány csúcsát így már december közepére várják, ha minden marad úgy, ahogy van, akkor naponta 144,2 ember halna meg, ha romlana a helyzet a védekezést tekintve, akkor január közepén jöhet a tetőzés 516,94 napi halálozással. Ha a maszk használat egyetemes lenne mindenhol, ahol emberek egy légtérben vannak, akkor a görbe ugyan csak december 20. magasságában laposodna el, de 77-78 közötti halálozás lenne a maximum a 24 órás intervallumokban.

IHME/Napi.hu

Ha viszont ezeket az adatokat korrigáljuk a 150 százalékos eltéréssel, ami mutatkozik is az elmúlt 5 napban, akkor a legrosszabb forgatókönyv szerinti járvány csúcs a Napi.hu számításai alapján február 10. magasságára tolódna, amikor már 213,4 lenne a napi halálozás. De ha véletlenül ugyanekkora mértékben túlbecsülné az IHME a magyarországi járványhelyzet romlását, akkor karácsony magasságába kerülne csúcs, akkor napi 89,58 halott lehet.

Az IHME október elején még pesszimistább előrejelzést közölt, a napi halálozások számának tetőzését az akkori trendek alapján november 19-re tették, amikor várhatóan 210-nél is többen halhattak volna meg a Covid-19 következtében. Kérdés, hogy mivel egyre több történelmi adat van a második hullám ősz eleji kezdete óta, mennyire lett pontosabb a számításuk. A tavaszi kijárási korlátozások esetében április végére kerültek a valósághoz képesti 5 százalékos hibahatáron belül, és onnantól tudtak pontos előrejelzést adni.                                                                                                           (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát bizony a fent ábrázolt vajdasági ragály – jövőkép nem egy vidám történet. Abszolút laikus és egyszerű magyar állampolgárok CSAK EGYETLEN DOLGOT FOGNAK TAPASZTALNI: bármilyen helyzet fog is előállni, mi itt a más országok rosszabb helyzetére való mutogatást, és a qrmányzati melldöngetést, önvállveregetést fogjuk tapasztalni! “Bezzeg mi..”

A nagy kérdés az az, hogy a póri népek miként fogják értékelni a qrmányvetítölde meséje, és a valóság közti különbséget! 

Ragályfáradtság vagy harag lesz úrrá? Hiszékenység vagy ráébredés?

“Ragályhorror vár Döbrögisztán pórjaira?” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Nem csodálkoznék,ha egyszer csak a sok kovidot hirdető ökör közé valami isteni villám vágna be!Azért gondolom,hogy ennek egyszer így kell lennie,mert arról hangzik az egész média,a parlament,Cila néne öblösre fonnyadt valaga,meg minden botcsinálta virológus beszéde,hogy mennyire kell az az oltás,ami talán még gondolatban sincsen,hogy mennyire fertőző ez a vírus,és hogy mennyire terjed,meg hogy ha oltunk is ,akkor is továbbra is marad a maszk,meg egyéb fittyfene,de arról egyik barom sem zengedezik,hogy én ,itthon, a magam eszétől indíttatva mit tegyek,mit szedjek,mit igyak,hogy imunrendszeremet erősítsem,elkerüljem a fertőtést!Talán egyem meg a maszkot,mert az úgy segít jobban,igyam meg a kézfertőtlenítőt,és bújjak le a i,nehogy véletlenül meghalljam,hogy Kínában már röhögnek az egészen,Vancuverben a maszk és az elzárások ellen szavaztak,mert a szabadság mindennél fontosann,és hogy a politika egy járvány kapcsán nem élhet a szabadság korlátozásával.
    Nálunk pedig minden cikk arról szól,hogy milyen szarban vagyunk a koronavírus miatt,és ez csak egyre rosszabb lesz,talán az USA-beli elnökválasztástsem érjük meg ,de arról szót sem hallani,hogy védhetném meg magam,ha már a kormányunk semmit nem tud az eddigieken kívül mondani,azaz csak fenyegetni tud,és sötét jövőt jósolni!Ja,meg hagyni az élelmiszer,-fűtőanyagárakat az egekbe szökni,meg annyi pénzt adni a nyugdíjasoknak,hogy éhenhalni nem elég,nemhogy az inflációt követné!
    Ki hisz már a C-vitamin,D vitamin csodájában,és a saját tudatunk gyógyító erejében,az olcsó lázcsillapítókban,amelyek hatékonyak is,vagy a köptetőkben a tüdő megvédése érdekében!Vagy éppen a szódabikarbóna csodájában?!
    Szarba vittek bennünket,és ott is hagytak dicső vezetőink,orvosaink,akiknek pedig a dolgozók,a nép érdekeit kellene szolgálni!

      1. Realista
        2020-10-27 – 16:27

        Ha Admin megszavaztatná, hogy innen örökre kitiltsanak, akkor én igennel szavaznék.
        Nem azért, mert más a véleményed, nem azért, mert azt alpári módon adod elő, hanem azért, mert a kimondott véleményed nem vagy hajlandó megvédeni, csak kinyilatkoztatsz. Vitára, érvelésre képtelen vagy, ahogy a főnökeid is. Márpedig, itt senki sem kíváncsi arra, hogy egy “Realista” nevű elvakult, szűk látókörű beteg embernek mi a saját elképzelése a világról úgy, hogy Ő maga nem kíváncsi mások véleményére.
        Várom a szavazást…

    1. stefimrich ! Kiváló diagnózist írtál a magyarországi K-vírus ( vagy vérus ) kormányzati kezelé-
      séről !

  2. Rosi Nante!
    Még ha a saját véleménye lenne!De nem az! Az alpári,másikat leböcsmölő szózuhatag minden fideszes propagandistánál visszaköszön,magánál a me.-nél is!Kapcái sem külömbek egy fokkal sem!A műltkor azért kérdeztem rá nála a Márk nevű fidesz-kutyára,mert annak volt ilyen mindent lesöprő dumája!Ő persze ,kapásból tudott mindent,de egy elszólásából aztán kiderült,hogy előre elkészített sztereotípiákkal operált,meg egy helyiségben voltak legalább hárman,akik ugrottak,ha valami dokument kellett,meg hallgatták illegálisan az éppen beszélő ellenfelet! Ezt onnan tudom,hogy egyszer csak a skype-on beszélés során hallom ám,hogy kapcsold ki te hülye,mert hallja,hogy mit beszélünk!
    És az sem véletlen,hogy egy alkalommal 6 kommentem tüntették el már írás közben,akkor mikor már leírtam,amit akartam,de még nem küldtem el.Persze,tagadni,meg nevetségessé (próbálni!) tenni a reklamálót,de attól még igaz,mint általában az összeesküvés-elméletek esetében!
    Szót nem érdemelne,ha nem tennék tönkre a gépeinket,nézhetetlenné a netet ,és mindezt az illiberális demokrácia nevében!

  3. Megy a hülyeség “ezerrel”.

    Mikor lehet ORSZÁGOS JÁRVÁNYHELYZETRŐL beszélni Magyarországon?
    Amikor HETENTE (ÖSSZESÍTVE) 10 EZER MEGBETEGEDÉST (ugyanazokkal a tünetekkel) jelentenek az orvosok.
    Szóval hol vannak a BETEGEK? Hol van a heti 10ezer megbetegedés?
    Nem volt, és nem is lesz. Lehet, hogy lesz szezonális influenza, de az influenza, nem járványos tüdőgyulladás…
    Mi van a svédekkel?
    Ők nem foglalkoznak ezzel, hallgat is róluk a média…
    És Kína? Ott nyüzsög egy kupacban 1,2 milliárd kínai, mégsincs semmilyen világjárvány náluk sem…

    Mindenki CSAK FERTŐZÖTTEKRŐL beszél, amit egy úgynevezett teszt mutat csak ki, mert a fertőzöttek cseppet sem betegek…
    Be kell látni a háttérhatalomnak, hogy nem képesek tömegygilkos betegségeket rászabadítani az emberiségre. Szerencsére valamiben nagyon nagyot tévednek a betegségek okának keresésében…

    1. Kontroll .

      2020-10-28 – 16:30
      1704-5 pestis 1.5milliárd lakósra 200 millió elhunyt !
      Na az járvány volt .
      5*

    2. Kontroll
      2020-10-28 – 16:30

      “Be kell látni a háttérhatalomnak, hogy nem képesek tömegygilkos betegségeket rászabadítani az emberiségre.”

      Ezt gyorsan verd ki a fejedből, és drukkolj, hogy nem hallotta meg senki, aki képes ennek az ellenkezőjét csakazértis bebizonyítani…

    3. Persze, hogy nincs járvány! Nincs hát! A lélegeztetőgépen lévő 3000 franciát is sokad rangú színészek játsszák, csak hogy fent tudják tartani a látszatot!

  4. A brit Telegraf újság szerint már eleve meg vannak “fertőzve” valamivel a tesztek, a minta nélkül vizsgált tesztek is pozitívnak bizonyulnak…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .