Hegyi-Karabah

Irán tegnap elkezdte az Iszlám Forradalmi Gárda egységeinek telepítését a Hegyi – Karabahot is magában foglaló iráni – azeri határszakaszra. Saját lakosságának nyugalma megőrzése végett.

Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök gall parlamenti képviselőkkel folytatott megbeszélésén bejelentette Izrael “közvetett” részvételét a karabahi konfliktusban.

Azután pedig az indiai WION tévétársaságnak adott interjújában arról beszélt, hogy az orosz békefenntartók kiküldése a karabahi konfliktuszónába kiutat jelenthet a jelenlegi helyzetből.

“Úgy gondoljuk, hogy az orosz békefenntartók kiküldése a konfliktusövezetbe kiutat jelenthet ebből a helyzetből.”

Tegnap délután óta érdekes fotók keingenek ismét a neten. Az örmény Kafan, és a karabahi Gubatli falvak közötti orosz katonai táborhelyről.

Trump bohóc tegnap kijelentette: ő bizony meg fogja oldani a hegyi karabaki kérdést, meg az egész örmény – azeri konfliktust!

És ímé: a washingtoni külügy tegnap be is jelentette: újabb örmény – azeri humanitárius tűzszünetben állapodtak meg a felek. Kezdete moszkvai idő szerint 2020 10. 26, reggel hét óra.

Addig is a tettek mezein zavartalanul gyilkolászták egymást a felek.

A leges…- legújabb humanitárius tűzszünet kezdete után tíz perccel Baku jelezte: az örmények máris megtörték a tűzszünetet.

Negyed nyolckor Jereván adott ki hasonló tartalmú közleményt. Csak abban az azeriek a szerződésszegők.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Hegyi-Karabah” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Az örmény elnök valami Pashifaszi vagy kicsoda akkora barom,amilyen csak az örmény vagy kurd vezetők voltak és vannak.
    Országát a nyugat felé vezette, a konfliktusban nyugati és NATO segítséget kért, és azt akarta,hogy ezt TáMOGASSA Oroszország ! Ráadásul katonailag is felkészületlen balfácánok….!
    Hát……nem véletlen,hogy ott vannak ahol !!!!

    Oroszország persze pávatáncot lejt a két ország között, de ha választania kell minden bizonnyal azerieket választja.
    A háború nyertese Törökország – ők nem veszítnek semmit viszont eladják fegyvereiket és jól odab…tak Oroszországnak is.
    Valószínleg az oroszok által nagy nehezen összegrundolt CSTO -nak is annyi lesz !

    1. Én szerintem meg ÖRMÉNYORSZÁGOT FOGJA VÁLASZTANI OROSZORSZÁG ! Mégpedig aval a nyomós okkal, hogy jelentős menyiségü katonai támaszpontja van Oroszorsszágnak Örményország területén. Nem is olyan régen hiusitott meg az Örményországban álomásozó orosz légvédelem rádiólokációs módszerrel egy amerikai gyártmányu török repülőnek a támaszpont feletti hírszerzési kisérletét. t. echnaton. Tudtommal viszont Azerbajdzsánban NINCSENEK OROSZ TÁMASZPONTOK.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .