1956 október 23-november 3 – ellenforradalom Magyarországon

(idézet: A magyar népidemokrácia története 1944-1962)
3
Október 26-án Nagy Imre azzal a javaslattal állt elő, hogy nyilvánítsák a felkelést „nemzeti demokratikus forradalomnak”. A KV visszautasította a javaslatot, ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a kormány még tárgyaljon a felkelőkkel a fegyverletételről. Október 27-én a pártvezetőség kommunista tagjai tervet dolgoztak ki a fegyveres ellenforradalmi gócok felszámolására, arra az esetre, ha az ellenforradalmárok a fegyverletételre megadott újabb határidőt sem tartják be. A revizionisták azonban ennek a tervnek a végrehajtását is meghiúsították. A Szabad Nép, a párt központi lapja a revizionisták kezdeményezésére vezércikket közölt, mely úgy foglalt állást, hogy az utóbbi napok eseményeit nem lehet ellenforradalomnak tekinteni; a felkelés nemzeti és demokratikus jellegű mozgalom, amelybe azonban bekapcsolódtak ellenforradalmi elemek is. E cikkel a revizionisták súlyos csapást mértek a munkáshatalmat védelmező erőkre, akiket ezáltal mintegy a forradalom ellenségeiként bélyegeztek meg, s a munkáshatalom felszámolásához nyitottak utat.

Október 28-án a KV jóváhagyta az ellenforradalom forradalommá nyilvánítását, s egyúttal hozzájárult a felkelők több követelésének a teljesítéséhez is. Ezt követően Nagy Imre rádiónyilatkozatban adta hírül, hogy a „forradalom” elérte célját: egyezmény született a szovjet csapatok Budapest területéről való kivonulásáról, s tárgyalások kezdődnek a szovjet haderők Magyarországból való teljes kivonulásáról is; megszüntetik az Államvédelmi Hatóságot, a fegyveres erőknek tűzszünetet adtak ki, a felkelők osztagait beillesztik az állam fegyveres testületeibe, felemelik az alacsony fizetéseket és nyugdíjakat, illetve rendezik a béreket és a normákat; a különböző helyi bizottságok működésének koordinálására megalakult a Hazafias Népfront Országos Nemzeti Bizottsága, a kormány javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, hogy az ország címere a Kossuth-címer legyen és március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánítsák.

A Központi Vezetőség azt remélte, hogy ennyi engedmény árán majd nyugalmat teremt. Ennek azonban éppen az ellenkezője következett be, mert a fegyveres csoportok mögött álló burzsoá restaurációs erők – és az őket támogató imperialista körök – a párt demoralizáltságát, szervezetlenségét és vezetőségének bénultságát látva még csak most indultak rohamra igazi céljaikért- a hatalom megszerzéséért, a tőkés rend visszaállításáért és Magyarországnak a szocialista országok családjából való kiszakításáért. Az ellenforradalmi fegyveresek október 28-tól kezdve, a tűzszünettel mit sem törődve, folytatták a pártbizottságok feldúlását. Megrohamozták a rendőrőrszobákat és a kerületi kapitányságokat – ahol nem ütköztek ellenállásba, mert a budapesti rendőr-főkapitány a rendőrség ellenállását megtiltotta -, behatoltak az üzemekbe és más objektumokba. Emellett folytatták a bűnözők kiszabadítását s az utcákon megkezdődtek az embervadászatok az „ÁVH”-sok és a kommunisták kézrekerítésére, akiket a kiszabadított bűnözők helyére a börtönökbe zártak vagy a helyszínen meglincseltek. A kormány ama határozatát, hogy a fegyveres csoportokat beépítik az állami fegyveres erőkbe, az ellenforradalmárok arra használták fel, hogy minden szinten átvegyék az állami fegyveres erők vezetését. Saját csoportjaikat azonban nem oszlatták fel, hanem megerősítették és újakat is szerveztek. Az első napok múltán a diákok és más megtévesztett fiatalok jó része – rádöbbenve, hogy kik irányítják őket – otthagyta a fegyveres lázadók csoportjait. Helyükre most a börtönökből kiszabadított bűnözők és más lumpenelemek ezrei álltak be „forradalmárnak”.

Október 28-29-én – a helyzet alakulása láttán – a Budapesti Pártbizottság vezetői tervet készítettek a forradalmi erők tömörítésére és ellenakció indítására, amihez Nagy Imrééket is meg akarták nyerni. Ilyenképpen a terv az ellenforradalmárok katonai vezetőinek is a tudomására jutott, akik október30-án délelőtt – több fegyveres csoportjukat összevonva – ágyúk bevetésével támadást indítottak a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri székháza ellen. Több órás tűzharc után a székházat elfoglalták, feldúlták és védői közül 25 embert bestiális kegyetlenséggel lemészároltak. A pártházat védő sorkatonák és rendőrök mellett meggyilkolták Mező Imrét, a pártbizottság első titkárát, valamint Asztalos János és Papp József honvéd ezredeseket.

Nagy Imre, akinek egy szava sem volt a Köztársaság téri vérengzés ellen, még aznap délután bejelentette az egypártrendszer megszüntetését és a koalíciós kormányzati rendszer visszaállítását, továbbá azt is, hogy a kormányon belül egy szűkebb kabinet alakul a volt koalíciós pártok képviselőinek részvételével. Ettől fogva azonban a burzsoá restauráció szélsőjobboldali csoportjai, akik az ellenforradalmi kezdeményezést most már egyedül a maguk kezébe kívánták összpontosítani, kezdték félreállítani a revizionistákat is, mondván, hogy ők is kommunisták voltak vagy támogatták a kommunistákat. Október30-án Győrött, nyugati ügynökök közreműködésével – mintegy ellenkormányként – megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, készen arra, hogy az ország nyugati felét – imperialista fegyveres beavatkozás esetén – „hídfőállásává” tegye. A Dunántúli Nemzeti Tanácshoz még aznap csatlakozott Borsod és Bács-Kiskun megye, valamint Csepel „küldöttsége”, s közösen csatlakozásra szólították fel az ország „forradalmi tanácsait”. Október 30-ról 31-re virradó éjjel Pálinkás-Pallavicini György őrnagy csoportja kiszabadította Felsőpetényből – ahol megérdemelt büntetését töltötte – és Budapestre hozta Mindszenty József volt hercegprímást. Mindszenty ettől fogva egy leendő államfőhöz hasonló szerepet kezdett játszani.

Október 30-31-re a volt koalíciós pártok közül újjászerveződött a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és Petőfi-párt néven a Nemzeti Parasztpárt – túlnyomórészt jobboldali elemeik vezetésével. Rajtuk kívül számos szélsőjobboldali párt – Magyar Forradalmárok Pártja, Magyar Függetlenségi Párt, Demokrata Néppárt, Keresztény Demokrata Néppárt, Keresztény Magyar Párt, Keresztény Front stb. – is alakult. E hangzatos nevek mögött többnyire a régi „keresztény kurzus” feltámadt politikusai és követőik húzódtak meg. Vidéken megindult a nyilaskeresztesek szervezkedése is.

Október 30-án az MDP KV – október 28-án létesített – Elnöksége, kétnapi éles vita után, kimondta a párt feloszlatását. S helyette – Magyar Szocialista Munkáspárt névvel – egy új párt alakítását határozta el, melynek vezetésére Ideiglenes Intéző Bizottságot hozott létre. Az MSZMP KB tagjai, Kádár János kivételével, Nagy Imre csoportjából és annak támogatói közül kerültek ki.

November 1-én Nagy Imre a minisztertanács szűkebb kabinetjének döntése értelmében – a miniszterelnökség megtartásával – átvette a külügyminiszteri tárcát is. Ezt követően rádióbeszédben jelentette be, hogy Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből, semlegesnek nyilvánítja magát, és egyúttal kéri az ENSZ-et, hogy tűzze napirendre a magyar kérdés megtárgyalását. Ezzel minden akadály elhárult a tőkés restauráció elől, csupán egy olyan kormányra volt szükség, amely ezt végrehajtja. Ez a kormány november 3-án alakult meg, a korábbi szűkebb kabinet utódjaként, a következő összetételben: Nagy Imre miniszterelnök és külügyminiszter, Tildy Zoltán, Kovács Béla, B. Szabó István, Kéthly Anna, Kelemen Gyula, Fischer József, Bibó István, Farkas Ferenc, Losonczy Géza és Kádár János államminiszterek, valamint Maléter Pál honvédelmi miniszter. Kádár János nevének szerepeltetése a kommunisták megtévesztését szolgálta. Ő ugyanis Apró Antallal, Münnich Ferenccel és Kossá Istvánnal együtt már eltávozott Budapestről. A Nagy Imre-kabinet tagjai közül a revizionistákat a miniszterelnökön kívül Losonczy Géza és Maléter Pál, a kisgazdapártiakat Tildy Zoltán, Kovács Béla és B. Szabó István, a szociáldemokratákat Kéthly Anna, Kelemen Gyula és Fischer József, a parasztpártiakat pedig Bibó István és Farkas Ferenc képviselte.

Azt, hogy az ország hova jutott az ellenforradalom következtében, s hogy valóban fennáll a tőkés restauráció közvetlen veszélye, a néptömegek előtt leginkább Mindszenty József november 3-i rádióbeszéde leplezte le. Mindszenty e beszédében bejelentette, hogy nem ért egyet az új kormánnyal sem. Félre kell állítani és felelősségre kell vonni mindazokat, akiknek a népi demokratikus rendszer létrehozásában bármilyen részük volt. Az ország rendjét a magántulajdon alapjára kell helyezni és vissza kell állítani a konzervatív egyház régi szerepét is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“1956 október 23-november 3 – ellenforradalom Magyarországon” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Az 1956 november 3-i rádió beszédében , Mindszenty J. “volt hercegprímás ” meghirdetett prog-
    ramját valósítják meg – különösen 2010-től – szolgalelkű- és kapzsi utódaik. A nagy előd piedesz-
    tálra emelése már 30 éve folyamatban van. A tőkés restauráció megvalósítása emberi veszteségben
    és anyagi károkban is , csak a 2. világháború veszteségeihez mérhetőek ! … Az emberi veszteségek
    nem fegyveres harcok miatt keletkeztek, hanem a munkanélküliség-kilátástalanság- adósrabszolga-
    ság- hajléktalanság- tömeges szegénység miatti OKOK hatására ! A legfőbb gond: az akkor elin-
    dított társadalmi/gazdasági leépülésnek még nincs vége ! Abban a bizonyos “alagútba ” még
    befelé halad a kapitalista vonat . … a siralom völgy irányába !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .