Adolf Hitler és a náci párt – 5

Adolf Hitler és a náci párt – 5
(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

A puccskísérlet előkészítését, a támogatók körének bővítését előadások, a „szalonélet”, a további jelentős összegeket biztosító társasági összejövetelek és számos egyéb konkrét intézkedés szolgálta (ismertek voltak például a híres berlini zongoragyáros, Edwin Bechstein és felesége, a nácik iránt rajongó Helene estélyei Berlinben és a müncheni „Négy Évszak” hotelben, Elisabeth Cantazucéne hercegnőnek, a tekintélyes kiadó, Hugo Bruckmann feleségének összejövetelei, vagy a dúsgazdag Gertrud von Seidlitz társasága).

Február elején Röhm kezdeményezésére az SA-ból, a Reichsflagge és az Oberland Szövetség egységeiből és más bajor fegyveres osztagokból megalakult a Hazafias Harci Szövetségek Munkaközössége, amelynek egységes katonai vezetőjévé Hermann Kriebel exalezredest nevezték ki. Ezt követően, előbb március 1-én a müncheni SA alakulatokat vonták össze Wilhelm Brückner alezredes parancsnokságával, majd a fegyveres szervezet végső átszervezéseként Hermann Göring repülőszázadost bízták meg az egész SA irányításával. A főparancsnokság védelmére külön egységet szerveztek, megkülönböztető fekete sapkával és egyenruhával — akkor kerül a sapkára a halálfej, a karszalagra pedig a fekete körbe zárt horogkereszt. Az elitegység azonban hamarosan már nem csupán a főparancsnokság, hanem a pártvezetés védelmét is ellátja: májusban Joseph Brechtold és Julius Schreck irányításával az SS elődszervezeteként a halálfejes osztagok felveszik a „Hitler-rohamcsapat” elnevezést. (Ehrhardt ugyanakkor kivonja tisztjeit az SA kötelékéből, ez azonban már nem gyengíti a szervezetet – Klintzsch helyére tapasztaltabb tisztek kerültek.) Újabb erőkoncentráció volt a szeptember 1-2-án Nürnbergben megrendezett „Német Nap” alkalmából, már Ludendorff részvételével létrehozott „Német Harci Szövetség”, amelynek a korábban egyesült harci szervezetek mellett már maga az NSDAP is tagja lesz. A szövetség tevékenységének összehangolásával ügyvezetői minőségben a nácik pénzügyi szakértőjét és külpolitikai tanácsadóját, Max Erwin von Scheubner-Richtert bízzák meg. (Ő volt az egyébként, aki 1923 elején Hitler megbízásából Budapestre utazott, és Horthy Miklós kormányzóval eszmecserét folytatott a náci párt számára nyújtandó további segítség lehetőségeiről. Az első jelentős összeget Ulain Ferenc képviselő, az Ébredő Magyarok egyik vezetője juttatta el Hitlerhez, még 1921-ben.) Szeptember 25-én pedig maga Hitler veszi át a szövetség politikai vezetését. A katonai irányítás továbbra is Kriebel kezében marad.

A puccs katonai előkészítése a jelentős erőfeszítések ellenére sem zavartalan. Ehrhardt elpártol, s követi őt október elején a Reichsflagge is. A gyors intézkedés azonban, amivel Röhm újabb félkatonai alakulatot bocsát az NSDAP rendelkezésére (öt nap múlva, október 12-én megalakítja a nem véletlenül ugyancsak „Birodalmi Harci Lobogó” elnevezésű szervezetet), helyreállítja az egyensúlyt.

A félkatonai szervezetek felkészítésénél bonyolultabb feladatot jelentett a puccs politikai hátterének biztosítása. Az NSDAP elsődleges célja itt is az egység, mégpedig a szélsőjobboldali szervezetek egységének a létrehozása volt. Ez azonban korántsem volt könnyen megoldható. A szélsőjobboldal ugyanis Bajorországban igen széles frontot nyitott: a nemzetiszocialistáktól egészen az országrész politikailag legbefolyásosabb erőit tömörítő „Egyesült Hazafias Szövetségekig”, Hitlertől a tartományi kormány elnökéig, Kahrig terjedt.

Az egyezkedés első szakasza viszonylag zökkenőmentes: a Bajorországban jelentéktelen erőkkel rendelkező Német Népi Szabadságpárt vezetője, Albrecht von Graefe márciusban megállapodást kötött az NSDAP-vel, amelynek értelmében — cserében az északnémet szervezkedés irányításáért — a délnémet területeken átadta a mozgalom vezetését az NSDAP-nek. Az így létrejött „Népi Szociális Blokk” már egy új, az ország egész területére kiterjedő egységes szervezet körvonalait vázolta – a kibontakozásra azonban nem került sor.

A szélsőjobb „kormányképes” erőinek alárendelésére az NSDAP nem gondolhatott. Ehhez sem a párt erői, sem pedig a mögöttük álló erők súlya nem volt elegendő. A legbefolyásosabb politikus, Ludendorff támogatása elegendőnek tűnt ahhoz, hogy a Reichswehr helyi vezetésének megértését és tisztikara egy részének támogatását biztosítsa, a „nemzetiszocialista forradalom” tervének felkarolását azonban Kahréktól már nem várhatta. Annál kevésbé, mivel e körnek, különösen 1923 nyarától, hasonló tervei voltak. E csoporttal szemben az NSDAP kettős taktikához folyamodott. Támogatva a kormánynak a baloldal elleni intézkedéseit, különösen pedig a birodalmi kabinettel (előbb Cunóval, majd meg élesebben Stresemann-nal) szemben táplált ellenérzéseit, azt a benyomást igyekezett kelteni, mintha az NSDAP célja nem lenne más, mint a kormány célkitűzéseinek következetesebb képviselete. E taktikát szolgálta a Hitler és a Hazafias Harci Szövetségek által április 13-án átnyújtott ultimátum. A dokumentumban követelték, hogy a kormány lépjen fel a „köztársaság védelméről” hozott birodalmi törvény ellen, amely a Ruhr-megszállást követően alakított „Nemzeti Egységfront” érdekében korlátozta az egész jobboldal akciószabadságát is, bár elsősorban a forradalmi baloldal ellen irányult. Javasolták, hogy amennyiben Berlin elzárkózik a követelés teljesítése elől, úgy a kormány maga hozzon döntést a „törvény hatályon kívül helyezéséről” Bajorország területén. A bajor kormány válaszát igen diplomatikus formában maga Knilling miniszterelnök tolmácsolta: kifejtette, hogy bár ő maga sem ért egyet a törvénnyel, figyelembe kell vennie a birodalmi kabinet döntését, amelyet a parlament többségének támogatásával hozott. Nem mondta ki, csupán érzékeltette, hogy a bajor kormány nem kívánja ilyen lépéssel a közte és a birodalmi vezetés közötti nézeteltéréseket tovább fokozni.

A visszautasítás nem érte váratlanul az NSDAP vezetését. A dokumentum szerzői ugyanis jól tudtak, hogy a kormány még nem készült fel erre a lépésre, s az ultimátum célja sem volt más, mint hogy bizonyítsa a Kahr-csoport tehetetlenségét. Nem véletlen ugyanis az április 13-i dátum. Éppen az előző nap hozta meg elmarasztaló ítéletét a lipcsei állambíróság Dietrich Eckart ellen, amiért Ebertet és a birodalmi kormányt élesen támadó cikkeket közölt a Völkischer Beobachterben. (Eckart az ellene kiadott letartóztatási parancs elől a későbbi náci főhadiszállásra, a berchtesgadeni hegyekben levő Gollhauslba helyezte át székhelyét.)

Az NSDAP válasza már jó előre készen volt. Május 1-re, a nemzetközi munkásmozgalom ünnepére, ami Bajorországban egybeesett az 1919-es müncheni tanácskormányt leverő ellenforradalmi különítmények bevonulásának évfordulójával, a párt fegyveres erődemonstrációt tervezett. Előző este az egyik város környéki katonai gyakorlótéren gyülekeztek a fegyveres alakulatok – azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy a baloldal esetleges ellenakciójára válaszul fegyveres harcot robbantsanak ki. (Hitler ennek érdekében még provokátorokat is küldött a városba, az ünnepre készülő szociáldemokrata és kommunista munkások azonban fegyelmezetten utasították vissza a kísérletet.) A várt május elsejének reggelén azonban a „vörösök” helyett katonasággal megerősített rendőri kötelékek jelentek meg, és körülfogták a tábort. Ekkor érkezett meg Röhm, aki közölte, hogy a főparancsnokság hamarosan utasítani fogja a Reichswehrt a csapatok lefegyverzésére. Hitler és „harcostársai” nem vártak ilyen határozott ellenintézkedést. A szélsőségesek Gregor Strasser vezetésével a fegyveres ellenállást javasolták, remélve, hogy az városszerte mozgósítani fogja a náci párt támogatóit. Hitler nem volt ilyen derűlátó. A javaslattal szemben a csapatok elvonulása mellett döntött, amit azután a sorfalat álló kormányerők közbelépése nélkül végre is hajtottak az egységek. A cél München volt. Útközben, Schwabingban szétverték a helyi felvonulókat, zászlóikat és transzparenseiket elégették; Hitler gyors rögtönzött beszédet mondott, amelyben – a kivonulási parancs által kiváltott csalódást ellensúlyozva – a fellobbanó lángokat „szimbólumnak” nevezte, ami „felperzseli a bolsevizmus világot fenyegető pestisjárványát”. Münchenben azonban már nem tellett hasonló akcióra a nácik erejéből: meg kellett elégedniük azzal, hogy a baloldaliak felvonulása mellett külön útvonalon meneteltessék egységeiket.

A „Krone” cirkuszban tartott sok ezres esti nagygyűlés sikere sem feledtette a kudarcot, megerősítette viszont Hitlernek azt a korábban már kialakított, és a náci párt taktikájának „titkos” részét képező elképzelését, amely szerint a hatalomátvétel egyetlen járható útja az erőszak és a tömegek mozgósításának összehangolása. A fegyveres egységek felkészítése mellett ezt szolgálták a különféle rendezvények, tömeggyűlések. A nácikat bátorította, hogy semmiféle komolyabb ellenállással nem kellett számolniuk a kormány részéről – legalábbis a felkészülés időszakában. Ezt bizonyította többek között az, hogy a május 1-i kalandor vállalkozást követő vizsgálatot május 24-én ítélethozatal nélkül zárták le. Június 10-én München központjában zavartalanul tarthatták meg a Leo Schlageterre emlékező nagygyűlésüket. (Leo Schlagetert a megszállt Ruhr-vidéken elkövetett terrorcselekményekért a franciák agyonlőtték.) Nem került sor bírói eljárásra a július 15-i Német Tornafesztivál alkalmából ismét a „Krone” cirkuszban megtartott tömeggyűlést követő botránysorozat után sem. A rendőrség megelégedett azzal, hogy a München utcáit elárasztó „tornászok” és SA-egységek menetét feloszlassa, s a München II. SA-ezred felszentelt zászlaját elkobozza. (A zászló későbbi ünnepélyes visszaadására közvetlenül Hitler hatalomra jutása után, 1933. március 15-én került sor.)

A párt fokozta más jellegű propagandatevékenységét is. Ezek közül az egyik legfontosabb a Völkischer Beobachter napilappá alakítása (február 8.), majd terjedelmének növelése volt (a korábbi kis lap helyett egy hatoldalas, nagyalakú kiadványt kaptak kézbe augusztus 28-án a mintegy 30 000 példányban megjelenő náci orgánum olvasói).

Az NSDAP terveinek kedvezett, hogy Bajorországban a jobboldal határozott ellenállásába ütközött Stresemann „teljesítési” politikája, ami a Ruhr-vidék megszállásával kialakult válságot a szövetséges hatalmakhoz történő közeledéssel, a jóvátételi tárgyalások megindításával kívánta megoldani. Aggasztotta a müncheni kormányt a baloldal jelentős előretörése is, különösen pedig a munkásegység formálódása a szomszédos Szászországban és Türingiában. A Kahr vezette jobboldal elhatározta, hogy szembefordul Berlinnel. 1923. szeptember 26-án a gazdasági nehézségekre és a feszült politikai helyzetre hivatkozva szükségállapotot rendelt el, a miniszterelnök Knilling átruházta a végrehajtó hatalmat az államelnök Kahrra. A teljhatalmú főállambiztos még ugyanaznap betiltotta a náci párt 14 tervbe vett tömeggyűlését, amelyek témája „Le a Ruhr-árulókkal!” lett volna. Érvénytelennek mondta ki a köztársaság védelméről szóló törvényt Bajorország területére, ami többek között lehetővé tette, hogy az e törvény alapján elítélt Eckart visszatérjen „száműzetéséből” Münchenbe. Kahr célja azonban korántsem a nácik erőinek gyengítése volt, csupán Hitlerék tudomására kívánta hozni: nem kívánja, hogy belekontárkodjanak a „magasabb politikába”. A bajorországi Reichswehr-egységek mellett Kahr útitársként számított a nemzetiszocialistákra is azoknak az elképzeléseknek a megvalósításakor, amelyek a birodalmi kormány megdöntését s egy konzervatív-ellenforradalmi jellegű diktatúra létrehozását biztosíthatták. Ez utóbbinak hamarosan kézzelfogható bizonyítékát is adta: amikor Gessler követelte, hogy a bajor kormány tiltsa be a Seecktet szidalmazó cikkeket közlő Völkischer Beobachtert, Kahr és Lossow nem tett eleget Berlin parancsának.

A bajor kormányzatot bátorította, hogy miután a birodalmi kabinet is – ugyancsak még szeptember 26-án – egész Németországra elrendelte a rendkívüli állapotot, a teljhatalommal felruházott hadügyminiszter, Gessler és hadsereg-főparancsnoka, Seeckt tábornok intézkedései nem a jobboldalt, hanem elsőként a szászországi és türingiai baloldalt sújtották, sőt elképzeléseiknek kifejezetten kedvezett, hogy Gessler a teljhatalmat átruházta az egyes birodalmi „védelmi körzetek” parancsnokaira. A bajor (VII.) védelmi körzet élén pedig Kahr bizalmasa, Otto von Lossow tábornok állt.

A birodalmi kormány előtt azonban nem maradhatott rejtve a bajor ellenforradalmi erők készülődése. Ebert és Stresemann — nem utolsósorban a szociáldemokrata párt nyomására – végül is ellenlépésekre szánta el magát, de amíg a szászországi és türingiai munkáskormányok ellen rendelkezésükre állt a Reichswehr, Bajorországgal szemben a hadsereg bevetésének lehetősége legalábbis kétséges volt. (Stresemann nem felejtette a Kapp-puccs idején éppen Seeckt szájából elhangzottakat: „A hadsereg nem lő a hadseregre!”). A kormány előbb megpróbálta „lebeszélni” a puccsistákat terveikről: Hindenburgot felkérték arra, hogy intézzen táviratot a nemzetiszocialisták és az SA vezette Harci Szövetséghez, s mintegy ellensúlyozva Ludendorff tekintélyét, győzze meg vezetőit a puccskísérlet reménytelenségéről. Hasonló jellegű üzenetek érkeztek Kahr címére is Berlinből. A válasz minden esetben éles elutasítás volt: Hitler és Ludendorff visszautasította Hindenburg vádját, amely szerint Bajorország elszakítására törekednének, ugyanakkor leszögezték, hogy mindenáron megvalósítják céljukat: megismételve Mussolini egy évvel korábbi sikeres akcióját, csapataikkal Berlinbe vonulnak, és felszámolják a weimari „rezsimet”. Ekkor már Kahr sem volt tartózkodóbb, s amikor október 20-án a kormány elrendelte Lossow felmentését, megtagadta az engedelmességet – Lossow-nak a hadsereg országos parancsnoka címet adományozta. (Rá két napra pedig, október 22-én a parancsnak engedelmeskedő VII. védelmi körzet egységeinek a „A német nép leghűségesebb képviselője” kitüntető nevet.)

Az elkövetkező hetekben Kahr, Lossow és Hans von Seisser ezredes, a bajor rendőrség parancsnoka megkezdte az államcsíny előkészítését. Végleges döntésre azonban sem az október 24-i, a „leghűségesebb” hadseregcsoport főparancsnokságán tartott megbeszélésen, sem pedig a legutolsó, november 6-i tanácskozásokon nem jutottak. Megingásukhoz és elbizonytalanodásukhoz — amit jelzett, hogy Ludendorff kérése ellenére sem voltak hajlandók Hitlert bevonni megbeszéléseikbe — két tényező is hozzájárult. A fontosabb a birodalmi kormány határozott leszámolása a türingiai és szászországi munkáskormányokkal, majd jobbratolódása a szociáldemokrata miniszterek kiválását követően. A másik Seecktnek a korábbiaknál békülékenyebb hangvételű levele volt, amelyben, utalva a „baloldali veszély” felszámolására, engedelmességre szólított fel. Kahr és társai ugyan továbbra is fenntartották, hogy a válságból csak egyetlen út vezet ki, a birodalmi kormány megdöntése és „nemzeti kabinet” alakítása, de helyesen felmérve az erőviszonyokat, egyre húzták-halasztották a végső döntést.

Amíg Kahr és a konzervatív erők ingadoztak, az NSDAP puccs szervezésébe fogott. A fegyveres előkészületekkel Göringet, az SA főparancsnokát bízták meg, aki október 23-án már ismertette a puccs „katonai” tervét, és javaslatot tett az azt követő nemzetiszocialista diktatúra első intézkedéseire. A csapatok elhelyezése és felvonultatása mellett a terv részletekre is kitért; például hogy az elrettentés érdekében az előkészített lista alapján letartóztatott személyiségek közül „legalább egyet azonnal ki kell végezni a rendeletek megszegése miatt”. Október végére minden készen állt az SA-t és más szélsőjobboldali fegyveres csoportokat egyesítő Harci Szövetség bevetésére.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .