Adolf Hitler és a náci párt – 3

A náci párt hatalomra tör

1920 áprilisáig a náci párt csupán néhány száz főt számláló csoport, tevékenysége is leszűkül München város határain belülre. Súlyát elsősorban a többi nacionalista csoportosulásénál zajosabb propagandájának, a „felsőbb körökkel” és a Reichswehrrel kialakított személyi kapcsolatainak, valamint annak köszönhette – ami az utóbbiakból következett -, hogy másoknál jelentősebb anyagi eszközökkel rendelkezett. A szervezet fő pénzforrását az adományok tették ki, bár nem kis összegek folytak be a gyűléseket követő „kalapozásból” sem. A Rendezőgárda felszerelését teljes egészében a Reichswehr vállalta magára.

A pártvezetés törekvése, hogy kilépjen az elszigeteltségből, 1920. április 18-án sikerre vezetett: ezen a napon alakították az NSDAP első vidéki csoportját Rosenheimben. (A csoporttal szinte egyidőben került sor a helyi Rendezőgárda felállítására is.) A második csoport Landshutban jött létre ugyanez év október 20-án, s jelentősége jóval meghaladta az előzőét.

Landshutban a helyi patikus, Gregor Strasser vezetésével jól szervezett magánhadsereg alakult nacionalista és antiszemita polgárokból. A „szabadcsapat” a gyalogság mellett egy géppuskás osztaggal, sőt tüzérséggel is rendelkezett. Gregor Strasser Ludendorff pártfogoltjainak egyike volt, rá azonban az első időkben egészen más feladatot bíztak, mint Hitlerre, bár az egység megszervezése ugyanazt a célt szolgálta, mint a politikai párté. Időközben azonban – főleg a Kapp-puccs tapasztalatainak hatására – változott Ludendorff elképzelése. A Reichswehr „semlegessége” és megváltozott vezetése miatt helyesebbnek vélte, ha a fegyveres osztagok irányítását átveszik a nacionalista szövetségek. Bajorországban erre a feladatra a náci pártot szemelte ki. A megbeszélésen – amelyen Hitler is részt vett – Gregor Strasser, ha húzódozva is, de teljesítette Ludendorff parancsát, s ezzel az NSDAP nem csupán egy újabb csoportra, de első fegyveres osztagára is szert tett, ezúttal már nem a Reichswehrnek alárendelve. Ludendorff elképzelése ugyanis egy másik ponton is változást hozott a párt életében: a korábbi szoros függés lazult, a párt tevékenysége önállóbbá válhatott, anélkül azonban, hogy le kellett volna mondania a Reichswehr anyagi támogatásáról, ami Röhm közvetítésével ezután is eljutott a párthoz.

A landshuti megbeszélésen Gregor Strasser mellett részt vett testvére, Otto is. Az előző nap érkezett a városkába, egyenesen Halléból, Németország Független Szociáldemokrata Pártjának történelmi jelentőségű kongresszusáról jött. Otto Strasser ugyanis e szociáldemokrata szervezet tagja volt, meggyőződéses munkáspolitikus, akinek radikális eszméi távol állottak a reformizmustól, ám nacionalizmusa és antiszemitizmusa élesen kommunistaellenessé tette. A pártkongresszuson azonban éppen a reformista és a kommunista, forradalmi irányzat vívta meg döntő harcát, s a nemzetközi kommunista világpárt, a Kommunista Internacionálé elnöke, Grigorij Zinovjev gyújtó hatású beszédét követően a tagság nagy többségét képviselő küldöttek szavazataival a párt kimondta egyesülését a kommunistákkal. Otto Strasser a kongresszust elhagyva szakított egyben a munkásmozgalommal is. Olyan szervezetet keresett, amely megfelelt „nemzeti-forradalmi” elképzeléseinek, s ezt az NSDAP-ben vélte felfedezni. Az NSDAP számára Otto Strasser talán nagyobb nyereség volt, mint a csupán fegyverekhez értő Gregor. Igaz: „antikapitalista nézetei” már az első találkozáskor kiváltották Hitler nemtetszését. Ludendorff azzal szerelte le a vitázókat, hogy jelezte: „A nemzeti ellenzék politikájának magától értetődően éppoly kevéssé kell kommunistának lennie, mint kapitalistának.” Majd, hogy Strassert még jobban meggyőzze, tréfásan megjegyezte, hogy a hadseregben neki mindig kevesebb problémája volt a munkásokkal, mint a kapitalistákkal. Otto Strasser személyében a párt olyan vezetőre talált, aki értett a munkások nyelvén, és némi tapasztalattal is rendelkezett egy több százezres politikai szervezet működéséről.

A vidéki csoportok szervezésével párhuzamosan a párt megkezdte „nemzetközi kapcsolatainak” kiépítését is. Ez ekkor Ausztriát jelentette, amelyet a nemzetiszocialista propaganda már ekkor a Német Birodalom leendő részének tekintett. A pártvezetés és személy szerint Hitler előtt nem voltak ismeretlenek az osztrák jobboldali szervezetek, amelyek közül több vallott hozzájuk hasonló elképzeléseket. S amikor augusztus 7-re kétnapos tanácskozásra gyűltek össze Salzburgban az osztrák nemzetiszocialisták, a müncheni nácik is elküldték képviselőiket.

A Salzburgban folytatott megbeszélések eredménnyel zárultak. Az NSDAP belépett az 1919 decemberében létrehozott, több osztrák pártot egyesítő „Német Nyelvterület Államközi Nemzetiszocialista Kancelláriája” nevű szervezetbe.

A szervezetnek tagja volt már a Szudétavidéken, a Csehszlovák Köztársaság megalakulását követően, 1919 novemberében létrejött Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (DNSAP) Hans Knirsch vezetésével, valamint az ugyanezt a nevet viselő osztrák párt. (Az azonos elnevezés nem volt véletlen. Mindkét szervezet az 1903-ban alakított Ausztriai Német Munkáspárt – amely nevét 1918 májusában Ausztriai Nemzetiszocialista Német Munkáspártra változtatta — jogutódja volt. Szervezeti elkülönülésük oka az Osztrák—Magyar Monarchia szétesése.) Az NSDAP mellett a Kancelláriához csatlakozott az 1919 nyarán Düsseldorfban alakított Német Szocialista Munkaközösség Alfred Brunner és Julius Streicher vezette csoportja is. (A ténylegesen a nürnbergi Streicher irányításával működő szervezet Német-Szocialista Párt [Deutschsoziale Partei] néven már szerepeltekkor, Streicherék azonban hamarosan beszüntették önálló tevékenységüket: 1922 októberében csatlakoztak az NSDAP-hez, megalakítva annak nürnbergi területi csoportját.)

Az NSDAP tevékenysége ebben az első időszakban elsősorban a propagandára szorítkozott. Támogatva az osztrák nemzetiszocialistákat, a párt Hitlert bízta meg, hogy vegyen részt az osztrák Nemzeti Tanács (Nationalrat – parlament) október 17-re kiírt választásai alkalmából rendezett gyűléseken. Hitler négy alkalommal lépett a szónoki emelvényre: Innsbruckban kezdte szeptember 29-én, ezt Salzburg és St. Pölten követte, majd október 8-án és 9-én Bécsben tartott előadást. Felszólalásainak sikere volt, bár az általa elmondottak nem teljesen egyeztek az osztrák nemzetiszocialisták nézeteivel. A bécsi pártvezetés, élén a jogász Walter Riehllel, korántsem volt egységes a Német Birodalomhoz való csatlakozás tervét illetően. Többségük szakszervezeti múltja ellenérzéseket váltott ki bennük a szigorúan centralizált, katonai fegyelmet (és felépítést) javasló németországi szónokkal szemben. (Hitler fellépése mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy a német nácik programját valló csoport kiélezze a párton belüli ellentéteket, majd 1923-ban a mintegy 30 000 tagot számláló pártban szakadást idézzen elő. Végül, 1926 áprilisában, a Richard Suchenwirth vezette jobboldali szárny teljesen feladta önállóságát, és Német Nemzetiszocialista Munkásegyesülés néven alávetette magát az NSDAP vezetésének, amit a szervezet neve után zárójelben szereplő „Hitler-mozgalom” megjelölés is jelezni kívánt.)

A párt számára a „nemzetközi” kapcsolatoknál jóval jelentősebb volt első saját lapjának megjelentetése. (Eckart lapja, az Auf gut deutsch! ugyanis csak szűk körben ismert helyi lapocska volt, amely nem utolsósorban tulajdonosának irodalmi ambícióit szolgálta.) Kapóra jött, hogy az országos lapként bejegyzett nacionalista, antiszemita politikai lap, a Völkischer Beobachter 1920 decemberében a csőd szélére került. A nemzetiszocialisták rendezvényeiről a legtöbbet közlő újságot – amelynek egyébként Eckart 1919 óta munkatársa volt – a bajor szeparatisták kívánták megszerezni. Ez utóbbi még inkább arra sarkallta a nácikat, hogy a lap átvételéhez szükséges nem csekély pénzt előteremtsék (a különféle források 120 000 és 180 000 birodalmi márka közötti összegeket említenek). Az akciót december 16-án este határozták el, s másnap délelőttre Eckart és Drexler már a szükségesnél is többel, mintegy 200 000 márkával rendelkezett. Az első „adakozó” von Epp tábornok volt 60 000 márkával, további 30 000-et Eckart ismerősei adtak össze. A legjelentősebb összeget Drexler fizette be, több mint 100 000 márkás kölcsönt felvéve a tulajdonát képező javakra. A lap megvételét megkönnyítette, hogy egy müncheni orvos, bizonyos dr. Wilhelm Gutberlet, Hitlerre ruházta a 10 000 márkát érő Münchener Beobachter részvényeinek felét.

Völkischer Beobachter patinás lapnak számított Bajorországban, bár első száma csak 1919. augusztus 9-én hagyta el a nyomdát. „Anyalapja” azonban a város egyik legtekintélyesebb újsága, az 1877 januárjában alapított Münchener Beobachter volt. Eleinte ennek az országos mutációjaként (azaz némi változtatással, a helyi cikkek számának csökkentésével és birodalmi méretű híranyag közlésével kiegészítve) jelent meg, majd 1920 januárjától teljesen átvette szerepét.

Az üzletet még aznap, december 17-én megkötötték, hogy a hetenként kétszer megjelenő lap következő száma már a Nagynémetország nemzeti-szocialista mozgalmának harci lapja alcímmel jelenjen meg.

A párt egyre erőteljesebb propagandatevékenysége a szervezet taglétszámának növekedésében is megmutatkozott. A tagság az 1920. januári 64-ről májusra 675-re, 1921. februárra pedig már 3000-re növekedett. (Ugyanebben az időszakban a párt csupán Münchenben 46 tömeggyűlést rendezett.) A remélt gyors áttörésre azonban ekkor még nem került sor, bár bizonyos jelek (elsősorban a február 3-án a „Krone” cirkuszban megtartott nagygyűlés, amelyen már több mint 6500-án vettek részt, valamint az első Bajorországon kívüli területi szervezet megalakítása Hannoverben július 2-án) már a párt tömegbefolyásának a korábbiaknál gyorsabb növekedésére utaltak. A párt vezetői mindinkább München politikai életének sűrűjébe kerültek: fogadta őket Kahr miniszterelnök, aki – bár nem értett egyet nézeteikkel – a beszélgetés során nagy megértést tanúsított a náci párt céljai iránt. Többet jelentett azonban számukra a város rendőrfőnökének, Ernst Pöhnernek és a rendőrség politikai részlege vezetőjének, a párt történetében később nagy szerepet játszó Wilhelm Fricknek az egyértelmű támogatása.

A párt vezetésén belül 1921 nyarán ismét felütötték fejüket a korábbi viták. Most azonban már nem csupán arról volt szó, hogy elfogadják-e a tömegpárt gondolatát, hanem arról is: elfogadják-e a pártban mindinkább vezető szerepre törő Hitler egyre erőszakosabb módszereit. Többen, köztük a pártelnök Drexler, nem voltak meggyőződve arról, hogy e módszerekkel el lehet érni a kívánt eredményt. Úgy vélték, a pártnak nem kell elzárkóznia az együttműködéstől más jobboldali szervezetekkel, sőt egyesek a csatlakozást sem vetették el. Mindezzel a pártnak a birodalom politikai életébe való szervesebb beilleszkedését kívánták elősegíteni. Az elképzeléssel Hitler nem értett egyet.

A pártvezetés július elején – kihasználva Hitler berlini távollétét – az augsburgi NSDAP csoport közvetítésével tárgyalásokat kezdett a szintén szélsőjobboldali Német-Szocialista Párttal a két szervezet egyesüléséről és központjának Berlinbe helyezéséről. A Münchenbe visszatérő Hitler rögtön felismerte, hogy a tervezett szövetség részben elképzelései ellen, még inkább pedig az ő szerepének csökkentésére irányul. A tőle már ekkor megszokott határozottsággal cselekedett. Július 11-én bejelentette kilépését a pártból, majd három nap múlva terjedelmes ultimátumban értesítette a pártvezetést visszatérésének feltételeiről. A feltételeknek két fő pontja volt: Hitler most már magának követelte az eddig Drexler által betöltött pártelnöki tisztséget, és – az ennél is lényegesebb második feltételeként – e tisztséggel együtt a „különleges teljhatalmat” (korábban ugyanis az egyes kérdésekről szavazás alapján döntöttek). Hitler ultimátumának teljesítéséről a párt „általános taggyűlésének” kellett dönteni, a megállapodásra azonban a kulisszák mögött került sor. Eckart, Hitler szószólója elérte, hogy Drexler visszavonuljon. Így az 554 tagot számláló július 29-i pártgyűlés előtt tartott beszédében Hitler már ellenvélemények elhangzása nélkül fejthette ki nézeteit. Kijelentette, hogy semmilyen más szervezettel nem kívánja egyesíteni a pártot, sőt ellenkezőleg, arra fog törekedni, hogy az NSDAP váljon más szervezetek csatlakozásával, beolvasztásával tömegmozgalommá. Ezt követően vállalta az elnöki tisztséget, amit a pártgyűlés egyhangúlag meg is szavazott. (A „különleges teljhatalom” megszavazásáról a pártvezetés még a gyűlés előtt írásban biztosította Hitlert.) A párt alelnökévé (hivatalosan második elnökévé) ismét a meglehetősen jelentéktelen Oskar Körnert választották. Drexler kárpótlásul megkapta az életre szóló „örökös tiszteletbeli elnöki” címet.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .