Hegyi-Karabah

“A hegyi – karabahi konfliktus hátterében az áll, hogy Törökország át akarja venni az irányítást Európa energiaellátása fölött a Kaszpi – tengeri régióból.” Ezt nyilatkozta Armen Sarkisyan örmény elnök a Kommerszantnak adott interjújában.

Ugyanebben az interjúban jelentette be, hogy “az örmény had – és külügy azt kérdezi a NATO – tól, hogy a szövetség vezetése hozzájárult – e fegyvereinek felhasználásához Hegyi – Karabahban. Tiszta képet kell kapnunk arról, hogy a szövetség vezetése zöld utat adott – e Törökországnak arra, hogy megtegye, amit most tesz. Nem csak az F-16-ról van szó.” (Jereván állítása szerint ez a vadászgép lelőtte az örmény Szu-25 – öst. szerk.)

“A fő török ​​drónt – a “Bayraktar” – minden nap intenzíven használják nemcsak a fronton, hanem a civilek ellen is. Ez egy NATO-termék, aminek elemeit a különböző NATO – országokban állítják elő, Ausztriától Kanadáig”- mondta Sargsyan.

Kardigan ankarai vajda pedig amiatt átkozódott tegnap, hogy a “Minszki trojka” – Oroszország, USA és Gallia – fegyverekkel segíti Örményországot, ezáltal pedig közvetett módon Hegyi – Karabah erőit.

Az azeri hadügy videófelvétellel “igazolta”, hogy az örmények tömegesen és fejvesztve meneklnek a csapások nyomán.

Alijev bakui vajda dijadalt jelentett! Még nem teljeset csak részlegest, de fényeset!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .