A fasizmus elleni ideológiai harcról

A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen –
A fasizmus elleni ideológiai harcról

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A fasizmus támadása
és a Kommunista Internacionálé
feladatai a munkásosztály egységéért,
a fasizmus ellen folytatott harcban

Előadás a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán

[1935. augusztus 2.]

A fasizmus elleni ideológiai harcról

Pártjaink antifasiszta harcának egyik leggyengébb oldala az, hogy nem eléggé és nem idejében reagálnak a fasizmus demagógiájára, s még mindig lebecsülik a fasiszta ideológia elleni harc kérdését. Sok elvtárs nem hitte, hogy a burzsoá ideológiának az olyan reakciós válfaja, mint a fasizmusnak a maga képtelenségében gyakran az eszelősségig menő ideológiája, egyáltalán tömeghatást tud elérni. Ez nagy hiba volt. A kapitalizmus messze előrehaladt rothadási folyamata behatol ideológiájának és kultúrájának kellős közepéig, s a néptömegek elkeseredett helyzete bizonyos rétegeket fogékonnyá tesz arra, hogy megfertőződjenek e rothadás ideológiai szemetétől.

A fasizmus ideológiai mételyének ezt az erejét semmi körülmények között sem szabad lebecsülnünk. Ellenkezőleg, a magunk részéről széles körű ideológiai harcot kell folytatnunk ellene. Ebben az ideológiai harcban világosan, népszerűen kell érvelnünk, és a néptömegek lelkületének nemzeti sajátosságaihoz helyes, jól átgondolt módon kell közelednünk.

A fasiszták gyökerestől kiforgatják a népek egész történetét, hogy úgy tüntessék fel magukat, mint a népek múltjában lejátszódott minden kimagasló hősi esemény kizárólagos örököseit és folytatóit. Mindazt pedig, ami megalázza és sérti a nép nemzeti érzéseit, fegyverként használják a fasizmus ellenségei ellen. Németországban száz és száz könyvet adnak ki, amelyek csak egy célt követnek: fasiszta módon meghamisítani a német nép történetét. Az újdonsült nemzetiszocialista történészek olyan módon iparkodnak Németország történetét bemutatni, mintha valamilyen „történelmi törvényszerűség” erejénél fogva 2000 év folyamán vörös fonálként vonulna végig az a fejlődési vonal, amely arra vezetett, hogy megjelent a történelem színterén a nemzeti „megváltó”, a német nép „messiása”, az a bizonyos osztrák származású „Gefreite”*. – Őrvezető; a legalacsonyabb rang az egykori osztrák-magyar hadseregben.* Ezekben a könyvekben a német nép múltjának legkiválóbb alakjait fasisztáknak, a nagy parasztmozgalmakat pedig a fasiszta mozgalom egyenes előfutárjainak tüntetik fel.

Mussolini minden erővel tőkét igyekszik kovácsolni Garibaldi hősies példájából. A francia fasiszták az orleans-i szüzet nevezik ki hősnőjüknek. Az amerikai fasiszták az Amerika függetlenségéért vívott háborúk hagyományaira, Washington, Lincoln hagyományaira hivatkoznak. A bolgár fasiszták a hetvenes évek nemzeti szabadságmozgalmát és e mozgalomnak a nép körében szeretetnek örvendő hőseit, Vaszil Levszkit, Sztefan Karadzsát stb. használják fel.

Azok a kommunisták, akik azt hiszik, hogy mindennek semmi köze a munkásosztály ügyéhez, akik semmit sem csinálnak, hogy történelmileg helyes, igazi marxista, marxi-lenini szellemben világítsák meg a dolgozó tömegek előtt népük múltját, hogy összekapcsolják jelenlegi harcukat múltjuk forradalmi hagyományaival, ezek a kommunisták önként kiszolgáltatják a fasiszta hamisítóknak a néptömegek butítása végett mindazt, ami a nemzet történelmi múltjában értékes. (Taps.)

Nem! Elvtársak! Bennünket nemcsak népünk jelenének és jövőjének, hanem múltjának is minden fontos kérdése érdekel. Mi, kommunisták, nem szűkkeblű, a munkások céhszerű érdekeire korlátozott politikát folytatunk. Mi nem vagyunk korlátolt trade-unionista funkcionáriusok vagy a kézművesek és mesterlegények középkori gildjeinek vezetői. Mi a munkásosztálynak, a modern társadalom legfontosabb, leghatalmasabb osztályának osztályérdekeit képviseljük. Ennek az osztálynak az a hivatása, hogy megszabadítsa az emberiséget a kapitalista rend gyötrelmeitől, s ez az osztály a földkerekség egyhatod részén lerázta már a kapitalizmus igáját, és uralkodó osztállyá lett. Mi minden kapitalista országban valamennyi kizsákmányolt dolgozó rétegnek, tehát a nép túlnyomó többségének a létérdekeiért küzdünk.

Mi, kommunisták, kérlelhetetlen elvi ellenségei vagyunk a burzsoá nacionalizmus minden válfajának, de nem vagyunk hívei a nemzeti nihilizmusnak, és sohasem szabad ilyen álláspontot képviselnünk. Minden kommunista pártnak egyik fő feladata az, hogy a munkásokat és minden dolgozót a proletár nemzetköziség szellemében nevelje. De aki azt hiszi, hogy ez megengedhetővé teszi neki, sőt arra készteti, hogy semmibe vegye a dolgozó tömegek minden nemzeti érzését, az távol áll az igazi bolsevizmustól, az semmit sem értett meg Leninnek a nemzeti kérdésről szóló tanításából. (Taps.)

Lenin, aki mindig határozottan és következetesen harcolt a burzsoá nacionalizmus ellen, „A nagyoroszok nemzeti büszkeségéről” című, 1914-ben írt cikkében példát mutatott nekünk arra, hogyan kell helyesen értelmezni a nemzeti érzés kérdését.

Lenin ezt írta:

„Idegen-e tőlünk, nagyorosz öntudatos proletároktól, a nemzeti büszkeség érzése? Természetesen nem! Szeretjük nyelvünket és hazánkat, a legtöbbet azon munkálkodunk, hogy hazánk dolgozó tömegeit (vagyis lakosságának kilenctized részét) tudatos demokrata és szocialista életre emeljük. Nekünk mindennél fájóbb látni és érezni azt, hogy a cári hóhérok, a nemesek és a tőkések mennyi erőszakot követnek el szép hazánkon, hogy gúzsba kötik és csúfot űznek belőle. Büszkék vagyunk arra, hogy ez az erőszak közöttünk, nagyoroszok között ellenállásra talált, hogy ebből a környezetből nőtt ki Ragyiscsev, nőttek ki a dekabristák, a hetvenes évek közrendi forradalmárai, hogy a nagyorosz munkásosztály 1905-ben hatalmas forradalmi tömegpártot teremtett, hogy a nagyorosz muzsik ugyanebben az időben demokratává kezdett lenni és kezdte lerázni magáról a papot meg a földbirtokost.

Jól emlékszünk arra, amit fél évszázaddal ezelőtt Csernisevszkij, a nagyorosz demokrata mondott, aki egész életét a forradalom ügyének szentelte: „szánalmas náció, hitvány náció! rabszolga népség, az aljától a legtetejéig, csupa rabszolga”. A nyílt és burkolt nagyorosz rabszolgák (a cári monarchia rabszolgái) nem szívesen emlékeznek ezekre a szavakra. Szerintünk azonban ezek a szavak az igazi hazaszeretet szavai voltak, azé a hazaszereteté, amelyet áthatott a bú, mert a nagyorosz néptömegekben nem volt forradalmiság. Akkor nem volt. Most is kevés van, de már van. A nemzeti büszkeség érzése tölt el bennünket, mert a nagyorosz nemzet szintén megteremtette a forradalmi osztályt, szintén bebizonyította, hogy a szabadságért és szocializmusért folyó harc nagyszerű példáit tudja adni az emberiségnek, nem csupán nagy pogromokat, akasztófaerdőket, börtönöket, nagy éhínségeket és a nagy csúszásmászást a papok, cárok, földbirtokosok, tőkések előtt.

A nemzeti büszkeség érzése tölt el bennünket, és éppen ezért különösen gyűlöljük saját rabszolga múltunkat (amikor a nemesi földesurak azért vitték háborúba a muzsikot, hogy vérbe fojtsák Magyarország, Lengyelország, Perzsia, Kína szabadságát) és rabszolga jelenünket, amikor ugyanezek a földesurak, a tőkések támogatásával, háborúba visznek bennünket, hogy megfojtsák Lengyelországot és Ukrajnát, hogy elnyomják a demokratikus mozgalmat Perzsiában és Kínában, hogy erősítsék a Romanovok, Bobrinszkijok, Puriskevicsok nagyorosz nemzeti méltóságunkba gázoló bandáját. Senki sem bűnös abban, hogy rabszolgának született; de az a rabszolga, aki nemcsak nem törekszik szabadságra, hanem még igazolja és szépítgeti is rabságát (amikor például Lengyelország, Ukrajna stb. megfojtását a nagyorosz „haza védelmének” nevezi), az ilyen rabszolga a felháborodás, a megvetés, az undor jogos érzését keltő tányérnyaló és hitvány alak.”* – Lenin Összes Művei. 26. köt. Kossuth Könyvkiadó 1971. 96-97. old.*

Így írt Lenin a nemzeti büszkeségről.

Azt hiszem, elvtársak, helyesen jártam el a lipcsei tárgyaláson; amikor a fasiszták a bolgár népet megrágalmazták és barbárnak nevezték, én megvédtem a bolgár nép dolgozó tömegeinek nemzeti becsületét, azoknak a tömegeknek a becsületét, akik önfeláldozóan harcolnak a fasiszta bitorlók, az igazi barbárok és vademberek ellen (hosszan tartó, viharos taps), s kijelentettem, hogy nincs semmi okom szégyellni bolgár voltomat, sőt büszke vagyok arra, hogy a hős bolgár munkásosztály fia vagyok. (Taps.)

Elvtársak! A proletár nemzetköziségnek minden országban, hogy úgy mondjuk, „akklimatizálódnia” kell, hogy a szülőföldben mély gyökeret eresszen. Az egyes országok proletár osztályharcának és munkásmozgalmának nemzeti formái nincsenek ellentétben a proletár nemzetköziséggel. Ellenkezőleg, éppen ilyenformák között lehet sikeresen megvédeni a proletariátus nemzetközi érdekeit is.

Magától értetődik, hogy mindenütt és minden esetben fel kell tárnunk és konkrétan be kell bizonyítanunk a tömegek előtt, hogy a fasiszta burzsoázia az általános nemzeti érdekek védelmének ürügyén saját önző politikáját folytatja egyrészt saját népének leigázása és kizsákmányolása, másrészt egyéb népek kirablása és rabságba döntése céljából. De nem szabad csak erre szorítkoznunk. Egyszersmind a munkásosztály harcával és a kommunista pártok akcióival is meg kell mutatni, hogy a proletariátus, amely síkraszáll minden szolgaság és nemzeti elnyomás ellen, egyetlen igazi harcosa a nemzeti szabadságnak és a nép függetlenségének.

A proletariátus érdekei a saját hazájabeli kizsákmányolók és elnyomók elleni osztályharcban nem ellenkeznek a nemzet szabad és boldog jövőjének érdekeivel. Ellenkezőleg: a szocialista forradalom jelenti majd a nemzet megmentését és nyitja majd meg előtte a legnagyobb arányú fejlődés útját. A munkásosztály azzal, hogy jelenleg osztályszervezeteit építi és hadállásait erősíti, hogy a fasizmussal szemben a demokratikus jogokat és a szabadságot védi, hogy a kapitalizmus megdöntéséért harcol, már pusztán ezáltal is a nemzet jövőjéért küzd.

A forradalmi proletariátus harcol a nép kultúrájának megmentéséért, azért, hogy ez a kultúra kiszabaduljon a rothadó monopoltőke bilincseiből és a barbár fasizmus fojtogató karmai közül. Csak a proletárforradalom akadályozhatja meg a kultúra pusztulását, csak a proletárforradalom fejlesztheti és virágoztathatja fel mint formájában nemzeti és tartalmában szocialista igazi népi kultúrát, mely szemünk előtt valósul meg a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében…

A proletár nemzetköziség nemcsak nem ellenkezik az egyes országok dolgozóinak a nemzeti, szociális és kulturális szabadságért folytatott harcával, hanem a nemzetközi proletár szolidaritás és harcos egység segítségével biztosítja is azt a támogatást, amely ebben a harcban a győzelemhez szükséges. A kapitalista országok proletariátusa csakis akkor győzhet, ha a legszorosabb szövetségben áll a hatalmas Szovjetunió győztes munkásosztályával. Csak az imperialista országok proletariátusával vállvetve vívhatják ki felszabadulásukat a gyarmati népek és az elnyomott nemzeti kisebbségek. Csak az imperialista országok munkásosztályának s a gyarmatok és függő helyzetben levő országok nemzeti szabadságmozgalmának forradalmi szövetségén keresztül vezet az út a proletárforradalom győzelméhez az imperialista államokban, mert mint Marx tanított bennünket, „nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom”.

Hiszen olyan kommunisták, akik egy elnyomott vagy függő helyzetben levő néphez tartoznak, nem harcolhatnak sikerrel a saját nemzetük soraiban fellépő sovinizmus ellen, ha ugyanakkor nem mutatják meg a tömegmozgalom gyakorlata során, hogy valóban harcolnak nemzetük felszabadításáért az idegen iga alól. Másfelől az elnyomó nemzet kommunistái ugyancsak nem tehetik meg azt, ami a saját nemzetük dolgozó tömegeinek a nemzetköziség szellemében történő nevelése terén szükséges, ha nem folytatnak határozott harcot a „saját” országuk burzsoáziájának elnyomó politikája ellen, az általa leigázott nemzetek teljes önrendelkezési jogáért. Enélkül nem könnyítik meg az elnyomott nemzet dolgozóinak sem azt, hogy leküzdjék nacionalista előítéleteiket.

Ha ilyen szellemben fogunk harcolni, ha egész tömegmunkánk során meggyőzően megmutatjuk, hogy mi egyformán mentesek vagyunk mind a nemzeti nihilizmustól, mind pedig a burzsoá nacionalizmustól, csak akkor tudunk valóban sikeres harcot folytatni a fasiszták soviniszta demagógiája ellen.

Ezért olyan rendkívül fontos a lenini nemzeti politika helyes és konkrét alkalmazása. Feltétlenül szükséges előfeltétele ez a sovinizmus elleni sikeres harcnak, márpedig a sovinizmus az a legfontosabb fegyver, amellyel a fasiszták a tömegekre ideológiai hatást tudnak gyakorolni. (Taps.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .