Donbassz

“Az ukrán fegyveres erők különleges műveleti erői készen állnak A Donyecki Népköztársaság vezetőjének, Gyenyisz Pisilinnek az elfogására” – jelentette be az ukrán fegyveres erők tábornoka, Szergej Krivonosz, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács helyettes titkára.

Példát is előhozott, amikor emberei 2017 – ben meggyilkolták Anascsenko ezredest, az LNR Népi Milícia akkori parancsnokát.

Különben pedig a ‘zoroszok jobban teszik, ha nem kötnek bele az ukrán hadseregbe. Mert az jobb és erősebb mint bármely “NATO – partner”! Ám ha mégis megtámadnák Ukrajnát, végtelen koporsóáradatban térnének haza. Hiába jobb a potenciáljuk! – dölyfölte Krivonosz

Nem is árt figyelmeztetni a ‘zoroszokat! A kijevi hadügy ugyanis jelezte: ők már megsasolták, hogy Donbasszba érkezett vonaton egy csomó T-72B típusú tank, amikkel az elavult T-64 típust váltják le. Azt is kiderítette az ukrán hírszerzés, hogy az elavult T-64 – eseket a ‘zoroszok az eddigi telepítési helyeiken hagyják. CSALINAK!

Csakis és kizárólag az új tankok érkezésének megadályozása okán ma Kijev latorjai megaknavetőzték a Szpartak és Donyeck – Északi – pályaudvar vasúti pályaszakaszt. Amin éppen helyreállítási munkálatokat végeztek.

Szerencsére emberéletet, sebesülést nem követelt az akció, csak károkat és riadalmat okozott.

A frontok többi szakaszain csak a szokásos, kisebb latorkodások voltak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Donbassz” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Tábornok létedre kopasz vagy mint egy rics lámpa,viszont szőrös mint egy majom!
    Tudod van egy mondás ami így szól:A legjobban ordítók soha nincsennek a harctéren, és csak bőgni,és ordítani tudnak a szépen vasalt egyenruháikban!!!

  2. Hát disznóság az oroszoktól, hogy aránylag modern fegyvereket adnak a népköztársaságiak kezébe. Szemben az Ukránokkal, aki saját maguk gyártják a fegyvereiket! Vagy nem? Olyan bizonytalan vagyok!

  3. Én nem vagyok bizonytalan Salga István,Maradék-Ukrajnát az illuminátus irányítja,ám idejük egyre kevesebb és ezt ők érzik a legjobban, és ezért is erőködnek míg meg nem sz@nak, mondaná a katonai szakzsargon!!!

  4. Azé’ a nyugat sokat fejlesztett az ukrán a hadseregen, legalábbis technikailag.
    Meg hát ugye, a ” sok lúd disznót győz ” elve is érvényesülhet !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .