A döbrögisztáni ragálymérleg 2020 10. 09 – én

Azt vetíti mai matinéján (2020 10. 08.) a koronavirus.gov.hu című qrmányvetítölde, hogy ma reggelre nem született ugyan Új Nemmzetthy Ragályhalál – csúcs, de így is “932 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 34 046 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 21 beteg, így az elhunytak száma 898 főre emelkedett, 9187-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 23 961 ő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 48%-a, a gyógyultak 34%-a budapesti. 804 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen…”

A szomorú mérlegismertetésen túl olvasható még ott rengeteg bizakodásra okot adó hír, meg egy csomó röhögtető közlemény is. Érdemes rákukkolni! Legalábbis azoknak, akik hisznek a meséknek. NEKIK NEM AJÁNLJUK a  nemmzetthbiztonsághy koczkázatot jelentő 444.hu – n lelt írást. Miszerint:

“Elhunyt egy 39 éves tanár szombaton koronavírusban, de azóta sem tüntették fel az áldozatok között

Szombat délután elhunyt egy 39 éves beteg az egyik vidéki kórházban. Tanár volt, olyan intézményben tanított, ahová általános iskolások és gimnazisták is járnak. Szeptember 17-én megfázásos tünetei lettek, de mivel ez ősszel rendszeresen előfordul iskolai közösségben, az elmúlt években nála is, eleinte nem tulajdonítottak nagy jelentőséget neki. 

Az áldozat felesége a 444-nek elmondta: a 39 éves tanár tünetei másnapra sem enyhültek, felhívta a háziorvosát, aki lázcsillapítót és forró italt javasolt. A szeptember 19-20-i hétvégén jelentősen romlott az állapota, előbb hőemelkedése, majd láza lett, fájt a torka, folyamatosan köhögött. Hétfőre már nagyon rosszul volt, nem kapott levegőt. Újra felhívta az orvost, aki kórházba küldte.

A covid-gyanús osztályra került, mintát vettek tőle. Két nappal később derült ki, hogy pozitív a tesztje. Átkerült az igazolt covidosok intenzív osztályára, de addigra már összeomlott a légzése, géppel kellett lélegeztetni, mesterséges kómába helyezték. Kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála, a koronavírus pedig a szívet is megtámadta. Múlt szombaton, október 3-án halt meg, 12 nappal azután, hogy kórházba került.

A zárójelentésében is szerepel, hogy „összességében elmondható, hogy a hypertoniás, diabeteses betegnél SARS-2 COVID kiváltotta légzési elégtelenség, ARDS többszervi elégtelenségbe progrediált, mely komplex intenzív terápiával sem volt már reverzálható és a beteg halálát okozta”.

Mégsem szerepel az operatív törzs statisztikájában az áldozatok között. Mert ott ugyan neveket nem tüntetnek fel, de életkort igen. Ilyen életkorú áldozat viszont nem szerepel azóta sem a központi kormányzati járványhonlapon, négy nappal a tanár halála után.

Pedig Müller Cecília a napi sajtótájékoztatóin mindig az elmúlt 24 órában elhunytakról beszél, tehát elvileg már a vasárnapi, de legkésőbb a hétfői jelentésben fel kellett volna tüntetni a férfit.

Egyetlen egy 40 év alatt áldozat található a koronavirus.gov.hu-n naponta frissített listán múlt szombat óta. Nem a tanár, hanem egy 21 éves nő, akinél alapbetegségként súlyos trombocitopénia, agyállományi vérzés van feltüntetve.

A 21 éves áldozat miatt éppen ma tért ki arra Müller Cecília országos tiszti főorvos a napi „sajtótájékoztatón”, hogy hogyan állítják össze az áldozatok listáját: „Bizonyára sokan, akik a koronavirus.gov.hu-t böngészik, láthatják, hogy az elmúlt 24 órában elhunyt 24 beteg életkora nagyon széles határok között mozog. Köztük van egy 21 éves honfitársunk, egy fiatal nő, aki egy nagyon gyors, tragikus, élettel összeegyeztethetetlen betegségben hunyt el. Tulajdonképpen csak a laboratóriumi vizsgálat igazolta nála a pozitívitást, ugyanakkor nem gondoljuk, hogy a koronavírus fertőzés lehetett a halál oka. De természetesen, mint ahogy korábban is több alkalommal beszámoltunk róla, Magyarországon mindenki, aki elhalálozik, és pozitívnak bizonyult valamikor is koronavírus tesztre, azt hozzászámítjuk a halálesetek közé.”

A szombaton elhunyt tanárnak volt pozitív koronavírus tesztje, a zárójelentésben a halál okaként szerepel a COVID kiváltotta légzési elégtelenség, mégsem szerepel az áldozatok között. Megkérdeztük az operatív törzset és a Nemzeti Népegészségügyi Központot is, hogyan lehetséges ez, ha választ kapunk, megírjuk.”

DE AKKÓ MOST KINEK? – MINEK HIGGYÜNK? A CILAVÍZIJÓNAK VAGY A 444 – NEK?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“A döbrögisztáni ragálymérleg 2020 10. 09 – én” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .