A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen

A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen –
Az antifasiszta népfrontról

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A fasizmus támadása
és a Kommunista Internacionálé
feladatai a munkásosztály egységéért,
a fasizmus ellen folytatott harcban

Előadás a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán

[1935. augusztus 2.]

Az antifasiszta népfrontról

A dolgozó tömegeknek a fasizmus elleni harcra történő mozgósítása terén különösen fontos feladat a széles körű antifasiszta népfront megteremtése a proletár egységfront alapján. A proletariátus egész harcának sikere szorosan kapcsolódik a proletariátus harci szövetségének létrejöttéhez a dolgozó parasztsággal és a városi polgárság döntő tömegeivel, amelyek még az iparilag fejlett országokban is a lakosság többségét alkotják.

A fasizmus ezeket a tömegeket meg akarja hódítani, és ezért agitációja során megkísérli szembeállítani a város és a falu dolgozó tömegeit a forradalmi proletariátussal; a „vörös veszély” rémével akarja elrettenteni a kispolgárt. Nekünk vissza kell fordítanunk a fegyvert, és meg kell mutatnunk a dolgozó parasztoknak, a kisiparosoknak és a dolgozó értelmiségieknek, hogy honnan fenyegeti őket a tényleges veszély, meg kell mutatni, ki rakja a parasztra az adók és a kényszerszolgáltatások terhét, ki sajtolja ki belőle az uzsorakamatokat, ki a legjobb föld és minden gazdagság birtokosa, ki kergeti el a parasztot meg a családját a telkéről, ki kárhoztatja munkanélküliségre és nyomorúságra. Konkrétan meg kell magyarázni, türelmesen és kitartóan kell megmagyarázni, hogy kijuttatja koldusbotra a kisiparosokat az adókkal, kényszerszolgáltatásokkal, magas bérletösszegekkel és a számukra elviselhetetlen konkurenciával; ki dobja ki az utcára és fosztja meg a munkától a dolgozó értelmiség tömegeit.

De ez még nem elegendő.

Az antifasiszta népfront megteremtésének alapja, legdöntőbb eszköze a forradalmi proletariátus határozott fellépése e rétegek és különösen a dolgozó parasztság követeléseiért, oly követelésekért, amelyek a proletariátus legközvetlenebb érdekeivel egy irányúak, s amelyek a harc során összekapcsolódnak a munkásosztály követeléseivel.

Az antifasiszta népfront megteremtésénél nagy jelentősége van annak, hogy helyesen közeledjünk azokhoz a szervezetekhez és pártokhoz, amelyekbe a dolgozó parasztságnak és a városi kispolgárság alapvető tömegeinek jelentékeny része tartozik.

A kapitalista országokban ezeknek a pártoknak és szervezeteknek – mind a politikai, mind a gazdasági szervezeteknek – a többsége még a burzsoázia hatása alatt áll és a burzsoáziát követi. Ezeknek a pártoknak és szervezeteknek a szociális összetétele nem egynemű. A gazdag zsírosparasztok mellett vannak bennük föld nélküli parasztok, a nagy üzletemberek mellett kis boltosok, de a vezetés az előbbiek – a nagytőke ügynökei – kezében van. Ez arra kötelez bennünket, hogy megkülönböztetett módon közeledjünk ezekhez a szervezetekhez, mivel tagjaik tömege gyakran nem ismeri vezetőségének igazi politikai arculatát. Bizonyos körülmények között erőnket arra fordíthatjuk, és arra is kell fordítanunk, hogy burzsoá vezetőségük ellenére megnyerjük ezeket a pártokat és szervezeteket vagy egyes részeiket az antifasiszta népfront számára. Ilyen például jelenleg a helyzet Franciaországban a radikális pártot illetően, az Egyesült Államokban a különböző farmerszervezeteket, Lengyelországban a Stronnictwo Ludowet, Jugoszláviában a Horvát Parasztpártot, Bulgáriában a Földművesszövetséget, Görögországban az agráriusokat stb. illetően. De függetlenül attól, van-e esély arra, hogy az ilyen pártokat és szervezeteket megnyerjük a népfront számára, taktikánknak minden körülmények között arra kell irányulnia, hogy bevonjuk az ezekben a szervezetekben levő kisparasztokat, kisiparosokat stb. az antifasiszta népfrontba.

Látják tehát, hogy itt az egész vonalon véget kell vetni annak a munkánkban nemritkán előforduló jelenségnek, hogy lenézzük, semmibe se vegyük a parasztok, a kisiparosok és a városi kispolgári tömegek különböző szervezeteit és pártjait.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen” bejegyzéshez 5 hozzászólás

          1. “A fasizmus ezeket a tömegeket meg akarja hódítani, és ezért agitációja során megkísérli szembeállítani a város és a falu dolgozó tömegeit a forradalmi proletariátussal; a „vörös veszély” rémével akarja elrettenteni a kispolgárt. ”
            Mintha ma lenne !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .