A mai napra rendelt Úrdicséret

Igazságszolgáltatás, sajtó, korrupció – itt sérül Brüsszel szerint a jogállamiság vajdaságunkban

Igazságszolgáltatás, sajtó, korrupció – itt sérül Brüsszel szerint a jogállamiság Magyarországon

Az Európai Bizottság első éves jogállamisági jelentésében a brüsszeli testület aggasztónak nevezte a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos átalakításokat, és külön kitértek arra, hogy a korrupciós ügyekben a magas beosztású hivatalnokok felelősségre vonása egyelőre elmaradt. A sajtószabadságot pedig több irányból fenyegetik kormányzati lépések.

Első alkalommal hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság jogállamisági jelentését, amelyet ezen túl minden évben és minden országra nézve elkészít. A dokumentum egy előrejelző rendszer, azt tárja fel, hogy milyen hiányosságok, hibák vannak a demokratikus berendezkedés egyes ágaiban, célja, hogy ennek alapján a Bizottság párbeszédet kezdeményezzen az érintett állam vezetésével.

A jelentés a tavaly december óta hivatalban lévő Ursula von der Leyen-féle Európai Bizottság egyik prioritása volt. Idén tavasszal kezdődőtt a munka, valamennyi tagállamban számos kormányzati és civil szereplővel beszélhettek a brüsszeli testület munkatársai és felhasználták többek között az Európai Bíróság, a Velencei Bizottság, a korrupcióellenes uniós hatóság és az Európai Parlament által meghozott döntéseket, véleményeket is – hangzott el a jelentést bemutató sajtótájékoztatón.

Idén négy témakörben végezték el a vizsgálatot:

  • igazságszolgáltatás függetlensége,
  • a sajtó sokszínűsége,
  • a fékek és ellensúlyok rendszere
  • és a korrupció kapcsán.

A magyar kormány kezdettől kritizálta és feleslegesnek tartotta ezt az eljárást, mondván, hogy a jogállamisági hiányosságok feltárására a – Magyarország ellen is folyó – 7-es cikkelyes eljárás teljesen megfelelő. A magyar kormány megismerhette előzetesen a jelentés tartalmát, megjegyzéseket is fűzhettek hozzá, ettől kezdve azonban azt kommunikálták, hogy elfogult és hamis állításokat tartalmazó dokumentum. Az anyagot két uniós biztos hivatala állítótta össze: az igazságügyért felelős Didier Reynders és a jogérvényesülését felelős Vera Jourová. Utóbbi az elmúlt napokban nagyon komoly támadásokat kapott Magyarországon, olyannyira, hogy a magyar miniszterelnök is a lemondását követeli, mert szerinte a cseh politikus nem független és egy nyilatkozatával megsértette a magyarokat. Ezt a vádat Jourová elutasította. Most pedig egy kérdésre válaszolva egyáltalán nem akarta kommentálni a magyar miniszterelnök levelét, azt mondta, hogy a Bizottság elnöke majd elküldi a válaszát. A cseh Jourova egyébként személyes benyomásokat is megosztott, amikor arról beszélt, hogy egy volt kommunista országban felnőve tisztában van azzal, hogy milyen az élet egy olyan országban, amelyik nem szabad.

Didier Reynders a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a jogállamiság védelmére szolgáló mechnaizmus célja egy valódi jogállamisági kultúra kialakítása és valódi vita indítása nemzeti és uniós szinten egyaránt.

A jelentés megállapításai

Igazságszolgáltatás

A jogállamisági jelentés szerint Magyarországon komoly aggodalomra okot az igazságszolgáltatási reform iránya, különös tekintettel a független Országos Igazságszolgáltatái Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közötti hatásköri vitákra. Ugyanakkor ebben a körben a jelentés elismeri, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás digitalizálása magas szintű, nagyon jól hozzáférhetők online az ítéletek.

Korrupció

A jelentés kitér arra, hogy ugyan egyes esetekben komoly korrupciós bűncselekményben indítottak nyomozást, ezek száma továbbra is nagyon korlátozott. Úgy tűnik, hogy következetesen nincs határozott fellépés a bűnügyi nyomozások megkezdése érdekében és magas beosztású tisztviselőkkel vagy azok közvetlen körével foglalkozó korrupciós ügyek üldözése is erősen kritizálható.

Média

Magyarországon az állami reklám terjesztésének jogszabályai és átláthatósága hiányában a kormánypárti kiadványok felé irányított jelentős mennyiségű állami hirdetés lehetőséget ad a kormány számára ahhoz, hogy közvetett politikai befolyást gyakorolhasson a médiára – írják egy következő fejezetben. Kitérnek a KESMA médiakonglomerátumra, ahol a kormánybarát médiumok egyesítették a versenyhatóságok ellenőrzése nélkül és ez a sajtó sokszínűségét fenyegeti. Azt is agggasztónak tartja a Bizottság, hogy a közelmúltban gazdasági eszközökkel a fennmaradó független sajtóttermékeket is támadás érte.

Civilek

Az egyik fejezetben arra is rámutatott az Európai Bizottság, hogy az Európai Bíróság kimondta idén nyáron: a külföldről finanszírozott civil társadalmi szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi törvény (Lex Soros) összeegyeztethetetlen a tőke szabad mozgásával, valamint az egyesülési szabadsághoz és a védelemhez való joggal a magánélet és a személyes adatok védelme.

A jelentés kapcsán Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő azt írta közleményében, hogy ennél keményebb vádirat is elfogadható lett volna. “Magyarországon rendszerszintű jogállamisági hibák vannak, amelyek összeegyeztethetetlenek az európai közösség értékeivel és törvényeivel. A Fidesz magyarázkodása holmi „brüsszeli kettős mércéről” teljességgel hiteltelen, hiszen az Európai Bizottság minden tagállamot megvizsgált és mindegyikkel szemben megtette kritikai megállapításait. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a Vera Jourová bizottsági alelnökkel szembeni pitiáner támadás csak azt a célt szolgálta, hogy megpróbálja hitelteleníteni az európai vizsgálatok eredményeit” – jelentette ki Ujhelyi.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Twitteren kommentálta a jelentést. Szerinte annak érdekében, hogy a kettős mércét el lehesssen kerülni, a jogállamiság tiszteletben tartását a tagállamokban objektív és pártatlan eszközökkel, nem politikai folyamatokon keresztül kell mérni. A Bizottság jelentése azonban nem felel meg ezeknek a kritériumoknak – állítja Varga Judit.

Sophie in’t Veldt liberális EP-képviselő szerint a jelentés nyomán az EU-nak orvosságra van szüksége az autoriter rezsimekkel szemben.                      (HVG)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…az EU-nak orvosságra van szüksége…”

-A farmáciát pedig Brüsszelben hiába keresik! AZT CSAK A MAGYAROK TUDJÁK KIKEVERNI – IDEHAZA! Az ellen a kór ellen, amit a Nyugat szabadított ránk, és táplál csökönyösen.

“A mai napra rendelt Úrdicséret” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Gittegylet. Aztán valaki elmesélhetné mi is az a jogállami blabla amiről folyton hablatyolnak de konkrétum semmi. Milyen bírósági beavatkozásokról beszél amikor tele a bíróság libernyák összefonodó maffiákkal. “a korrupciós ügyekben a magas beosztású hivatalnokok felelősségre vonása egyelőre elmaradt” gyurcsány is szabadlábon a sikkasztott 6000 milliárdja is indonéziában. A sajtó meg most sokszínű, van két propagandaoldal ami fáj a libernyákoknak. Eddig csak egyoldalú libernyák volt, most van kettő. A bizottság meg kétszínű. Gyurcsi alatt kussoltak, lehetett lopni csalni. Macronnál kuss van. Megtehetik, hogy a kormány képviselőjét kitiltják egy ülésről, nem mondhatja el a véleményét. Fb, twitter lekapcsolhat, cenzúrázhat. Nyugati lapok fröcsöhetnek, a választ megtagadják közzétenni. Fasiszta libernyák diktatúra van. A kisebbség deviáns propagandája nyomul. Ez van, de nálunk nem lesz táptalaja, itt más lesz a vége mint azt sokan remélik. 😉

    1. Mint ahogy te remeled. En nem akarok senkinek rosszat. Csak szt hogy te is ezt a taknyot frocsogd meg tiz ev mulva is. Mikozben mar mutet sem segit a szemeiden. Idiota!!!!!! Nezd mar meg mennyi a forint euro kurzus??!!! Nezd mar meg mennyi hitelt vettunk fel ebben az evben??!!!! Nezd mar meg mennyi euro jon az orszagba az eu-tol!!!!! Nezd mar meg a fizetesek a nyugdijak erteket!!!! Mennyit lehet a piacon belole vasarolni??!!! Nem neked irom mert rad tudod mi ervenyes:az agyadat nem lehetne atultetni egy tyuk fejebe hogy ne lotyogjon. De tultolod a demagog dumat. Told csak told csak en csak szurkolok neked mert annal kevesebb kell hogy minel tobb embernek felnyiljon a szeme. A te becsipasodott szemed maradjon ahogy jo neki.

      1. Egy kérdésem van:
        ha a fidesz szerint minden rendben van nálunk a jogállamisággal (szemben Németországgal, ahol rosszabb a helyzet), akkor miért baj, ha ahhoz kötik a kifizetéseket? Miért nem nyugszanak meg, hisz minden rendben. A sajtószabadsággal is minden rendben. Meg a civilekkel is. Meg az egyetemek autonómiájával is. Meg az egyenlő hozzáférés az egészségügyi ellátási rendszerhez stb. stb.

  2. Kapott egy újabb erőtlen pofont egy magát politikai utcai harcosnak nevező Orbán. Biztos jót röhögött a Budavári irodájában. Mikor értik meg “Brüsszelben”, hogy ököllel kell rátámadni? Ez az öklös lehetne az EU-s pénzek kifizetésének a felfüggesztése, a magyar kormány szavazati jogának a megvonása és a Fidesz kihajítása a Néppártból. A rossz kutyákat nálunk megszokás botozni, hogy viselkedjen, és hogy tudja hol a helye.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .