A mai napra rendelt rémmozi!

Óriási meglepetés fogadta a végrehajtókat a lakásnál- Élőben Bíró Ica kilakoltatásáról!

Óriási meglepetés várta végrehajtókat Bíró Ica kilakoltatásánál. Ugyanis az éj leple alatt a Metál Lady kibontotta a falat és betört a saját lakásába.

Mint ismert, Bíró Ica szeptember 17-ére, azaz mára kapta meg az újabb kilakoltatási értesítőt. Ez a harmadik alkalom, amikor az egykori sztármodellt minden cuccával, rendőrségi biztosítás mellett kitessékelik az otthonából.

Mint ismert a tavalyi kilakoltatásánál óriási hiba történt, a végrehajtó összekeverte a helyrajzi számokat. Tévedésből abból az ingatlanból tették ki az egykori sztármodellt, ami papíron az övé maradt, és abban él most, amit árverésen megvett egy cég, amely azóta sem tudta birtokba venni, abban élt Ica, felújította, rendbe tette a lakást.

Bíró Ica feldúltan, idegesen mondta el a lakásban, hogy mit érez most, megmutatta kameránknak hogyan jutott át a falon keresztül az ő nevén lévő lakásba. Onnan várta a végrehajtókat.

Megjelentek a rendőrök is a társasháznál, kezdenek elszabadulni az indulatok. Kiabálás a társasház előtt.

Bíró Ica már a lakásnál az ajtó előtt, magyar zászlóval a kezében állja el a rendőrök útját és sorolja az őt ért igazságtalanságokat:

           (blikk.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

 

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Tekintsünk most el az alany frekventált voltától. NE AZT NÉZZÜK KI VOLT! Azt nézzük, hogy MOST MI!

Tegnap egy “ŐT”! Ma “A” Bíró Icát! Holnap “ENGEM” vagy “TÉGED”! Holnapután “ŐKET” – “MINKET”!

BIZTOS HOGY A SZEF ITT A LEGNAGYOBB PROBLÉMA? 

“A mai napra rendelt rémmozi!” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. Ezeket a bűncselekményeket csak azért merik megtenni velünk mert mindent szó nélkül eltűrünk!

  2. Engem nem. És sokan másokat sem. Akik nem dőltek be anno gyurcsányék csábító ajánlatainak azoknak ilyen gondjuk nincs. Sokan meglépték, sok celeb is sajnos. Emberileg sajnálom őket, a bírói végrehajtói féreg senkiháziakat megvetem, de amikor jött a módszerváltás egyből azt kezdtem el megtervezni, hogy miként függetlenítem magam ezektől. Sok és kemény munka volt, ráment jó 20 évem és ehhez kellett némi külföldi táptalaj is de megvan és a külső szemlélő nyugalmával szemlélem a rendszer mindennapjait.

    1. Egyetértek Toroczkai László felvetésével, hogy a végrehajtást az államnak vissza kell venni a vállalkozásoktól, és fix havi bérért dolgoznának.

          1. aki egyben liberálfasiszta kommunista háromperhármas
            besúgó, hazaáruló, fidesz-kdnp-mp-mszp-df-jobbikos-
            2farkúkutya-lmp- buzeráns-pedofil-terrorista-mszmp-
            kisz-impotens-nyilas-magyar …………………………………………….

            A hitelt pedig vissza kell fizetni, azért hitel.
            Ez már nem a kádári kölcsönökből fércelt állam, az bukott.
            Van aki ügyesen variál és van aki tök hülye, fogalma nincs,
            hogy mibe mászott bele, mert nem nézett utána.

            Talán lehetne, hogy a kilakoltatás ne vonatkozzon
            azokra, akiknek csak egy lakásuk van és abban élnek.
            De akkor jönne az adósok börtöne. Nem lesz ilyen.

        1. Báder András szerint:

          2020-09-17 – 18:51
          Egyenlőre nincs jobb !
          Kifejtenéd bővebben miben nyilvánul meg a “náci” mivolta ?

          1. A “náci” valójában német nemzeti,
            később a hitleri fasizmus szolgái.
            Így valóban nem helytálló, helyette talán jobb lehetne
            az “új magyar fasiszta” kifejezés, az meg hosszú.
            Még nem tartalmazza a nyelvújítás a megfelelő szót,
            ezért a téves jelzők használata össze vissza. De nem számít.
            Mi a szocializmust építettük valaha, aki abból az időkből
            ma politikus lett, az ma kommunista ? Ez sem számít.
            Ki a vallásos, ki a magyar ? Kit érdekel.
            A közértben az egyik pénztáros néger, kifogástalanul
            beszél magyarul. Az egyik faluban néger az orvos, úgyszint,
            aki volt, feljött a városba. Na most kik ők ? Tök mindegy.

          2. lobanov szerint:

            2020-09-17 – 21:02
            Nos látom neked is szövegértelmezési gondod van !
            Nem azt kértem , hogy magyarázd meg a szó jelentését hhanem , hogy minek alapján ítéled el Toroczkait nácinak .
            Hagyd a fenébe nem fog menni .
            Még csapágyas lesz az agyad .
            .
            .Még valami; melyik iskolában vizsgáztál mellébeszélésből ?

        2. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy Toroczkai mekkora náci? Ennek mértékéről úgyis másképpen vélekednek az emberek politikai beállítottságuktól függően. Azt kell megnézni, hogy egy adott kérdésre milyen javaslatot tesz. Lehet az akár jó is. Pont ez a bajom az ellenzékkel. Minden kormányintézkedést támad ész nélkül, ezzel lett hiteltelen.

          1. Sub Zero
            2020-09-18 – 06:24

            Egyáltalán nem mindegy, illetve vannak helyzetek, amikor egy hitelét vesztett ember bármit is mondhat, nem kell figyelembe venni. Ilyen hitelüket vesztett emberek a szememben Toroczkai, és Budaházy. Akik végigkísérték a pályafutásukat, azoknak nyilvánvaló kell, hogy legyen, hogy nulla értékű emberek, és a megszólalásaik nem érdemelnek figyelmet. Azért nem, mert nem közösségi, hanem párt- és egyéni érdekeket képviselnek.
            Imádom azt a mai kormánypárti szavazói gondolkodást, akik az ellenzék hibájaként róják fel, hogy minden kormánypárti döntést, javaslatot ellenez. Ez nem kicsi amnéziára utal, vagy késve ébredő politikai érdeklődésre. Nem kellene elfelejteni, hogy amióta világ, a világ (legalább 1990 óta), azóta Mo-on az ellenzék nem csinál mást, mint ekézi a kormányintézkedéseket, és mindent tagad és támad, ami onnan érkezik. Ez alól a fidesz sem kivétel, sőt lehet, hogy a magatartásforma megteremtője. Gyógyíttatni kellene az amnéziát kormányoldalon…

    2. A devizahitelt az első FIDESZ kormány indította el, az építőipar ” pörgetésére”. Az utánuk lévő kormányok bűne az hogy nem állították le ! Egyes gazdasági újságok és elemzők már nagyon korán felhívták a figyelmet a devizahitel veszélyeire, de senki sem figyelt rájuk. Én is majdnem beleestem ebbe a hibába, de éppen azért nem tettem, mert már túl sokan csinálták . Furcsa , de volt olyan ismerősöm aki tudott végtörleszteni, és azt mondta, hogy sokkal jobban járt mintha HUF – ban adósodott volna el.

      1. Nem furcsa. Nekem volt kettő gépjármű hitelem korábban, mind a kettő CHF alapú. Mind a kettő lefutásával elégedett voltam. A másodiknál volt még egy fél év hátra, amikor jelezték a Banktól, hogy meg fogják emelni a kamatokat és ha akarom, most egy összegben lezárhatom az egészet még a régi elszámolás szerint, ráadásul a hátralék után csökkentett kamattal. Akkor jól ment a cég ki tudtam fizetni. Itt nőtt meg a bizalmam és később amikor a cégem a válság miatt kezdett rosszabbul menni, vettem fel a hitelt ingatlanra. Az be is dőlt volna, ha nincs lehetőségem 3 év svájci “vendégszereplésre.”

  3. A rendőr nem lakoltathat ki. Csak biztosíthatja a kilakoltatás helyszínét. A végrehajtók szokták kihívni, mert féltik a testi épségüket.

  4. Nem szabad engedni, hogy a rendőrség részt vegyen ilyen akciókban. Magánszemélyeknek az Alkotmány biztosítsa, hogy alanyi joga legyen 1 lakó ingatlanhoz, amelyet nem vehetnek el tőle. Konstituálni kell az új Szociális Alkotmányt, amelynek biztosítania kell a lakhatáshoz való jogot.

  5. Vajon mennyi büntetést kell a végrehajtónak fizetni, azért a “kis ” tévedéséért amit elkövetett ? A rendőrség nem nézi át rendesen, hogy mihez asszisztál ? Megnéztem egy néhány ilyen videót. Nem csodálkoznék, ha egyszer egy idősebb úr agyonlőné valamelyiket. ( Egy 70- 80 év körüli ember gondolkodhat úgy, hogy neki már úgyis mindegy, ha elveszik tőle az élete munkáját. A büntetést pedig leüli, de akkor is megbünteti azt a szemetet aki elveszi tőle. )

  6. Petymeg, te mi a f@sz vagy ?
    Valójában ez sem érdekel, végül is te laksz itt
    ebben a disznóólban, aminek a szarában fürdesz.
    Ez a másik f@sz (trockij_torockakai ?), hát ennek
    mindenki ellenség, legalább számolni tudna,
    felsorolja az ellenségeit, ha összeadná valaki
    az bizony Magyarország teljes lakossága.
    Nem ismeri a saját hazáját sem, fölösleges ide bármilyen jelző.
    Az a barom, azt se olvassa el rendesen amit kinyilatkozva leír,
    vagy ha mégis, azt sem érti, egyszerűen elmebeteg az 7szentség.
    Ide viszont passzol neked, pont ezért, a gyűlöletben et. 🙂

    1. Tehát.
      Toroczkai nem “náci”, hanem magyar új fasiszta.

      “A “náci” valójában német nemzeti,
      később a hitleri fasizmus szolgái.
      Így valóban nem helytálló, helyette talán jobb lehetne
      az “új magyar fasiszta” kifejezés, az meg hosszú.
      Még nem tartalmazza a nyelvújítás a megfelelő szót”

      A részletes magyarázat nem lehet ezen “portál” dolga,
      az olyan lenne, mintha meg kellene magyarázni itt, hogy
      a Föld nem lapos, azonnal lenne “ellenálló karddal az oldalán” (Hofi)

    2. lobanov szerint:

      2020-09-17 – 22:18
      Azon kívül,hogy közönséges(vulgáris) énedet meg csillogtattad,nyomtál ujfent egy sor blablát a kérdésre nem válaszoltál VAGY nem is tudsz !
      Esetleg a vak gyűlölet , irígység vezérel .
      A düh nem jó tanácsadó .
      Jócccakát .

      1. Jé megsértődött a tahó. Kiviből megnéztem néhány “petymeget” is.
        Persze, hogy ott a válasz, 2x is, de hát a felfogás ……
        Na most a düh az egészséges dolog, van egy kis könyvecske erről,
        az irigységet meg nem ismerem, csak hallottam, hogy van ilyen.
        A gyűlölet az viszont itt tanyázik nálatok. Nem “vak”, célzott.
        A “vulgáris én csillogtatás” is f@szság, no persze idézni kéne
        egy klasszikustól, de ahhoz előbb tanulni kellett volna,
        hiszen gondot okoz a “náci”, “fasiszta” jelzők használata is,
        pont itt a BéeRen … 🙂 blablatorockais2 🙂

        1. lobanov szerint:

          2020-09-18 – 01:24
          Édes fiam sötét vagy mint négerasszony seggén a májfolt alagútban .
          Te tapló/elnézést a taplótól mert az egy hasznos valami/ én semmiféle minősítő jelzővel nem illettelek ,de ezentúl hiába csillogtatod a “műveltségedet” a helyén foglak kezelni .
          A sok baromság helyett inkább egypár szóval válaszoltad volna meg a kérdést .
          A kérdés :
          Mi alapján mondod Toroczkaira, hogy náci ?

          1. petymeg
            2020-09-18 – 18:01

            Bocs, hogy közbeszólok, de ha valakire azt mondják, hogy náci, vagy más ideológiát képviselő EGYÉN, az valahol dicséret, mert elismeri az EGYÉNISÉGET. Toroczkai esetében egyéniségről nem beszélhetünk. Ő egy katona, aki oda szegődik ahova beépítik, vagy a legtöbb anyagi hasznot reméli, remélheti. Magyarul, egy féreg…

          2. “petymeg” írta: “Mi alapján mondod Toroczkaira, hogy náci ?”

            Most hogy válaszoljak, ha olvasni sem tudsz ? !

            Nem azt “mondtam”, hogy a “toroczkai náci”, nézd meg !
            Én azt írtam, hogy ő egy magyar új fasiszta.
            Ez nagy különbség tahókám, valójában már rég nem
            miattad írom, neked előbb el kellene végezni az általános
            iskolát valahogy.

            Ismétlés.
            Más felől egy újságban megjelent a jelzett elmebeteg
            nyilatkozata, ahol felsorolja, hogy neki kik az ellenségei.
            Megszámoltam, gyakorlatilag Magyarország teljes lakossága.
            De ettől csak simán idióta, a nézetei miatt viszont m.ú.f. 🙂

          3. Rosi Nante !

            2020-09-18 – 19:39
            Semmi baj .
            Ezt a bunkót megkérdeztem normálissan , hogy mely’ cselekedetei vagy kijelentése alapján minősítette nácinak .
            A kérdésre azóta sem tud válaszólni a”professzor””úr”.
            Annyira nem , hogy lányos zavarában csak pocskondiázni, ködösíteni, félrebeszélni futotta a tehetségéből .
            Belegondoltam,hogy amig az ilyen féreg/gek elkerülték az oldalt , lehetett kulturáltan eszmét cserélni,vitatkozni . Eltökélt célja/juk az oldal leminősítése a látogatók össze ugrasztása .
            Nálam megbukott.

          4. petymeg
            2020-09-18 – 20:08

            “Eltökélt célja/juk az oldal leminősítése a látogatók össze ugrasztása .”

            Ilyen érzésem, meggyőződésem nekem is van az újabb nickekkel kapcsolatban. Arra is van tippem, hogy honnan fúj a szél. Ezt hívják realizmusnak…

  7. Once again

    “petymeg” írta: “Mi alapján mondod Toroczkaira, hogy náci ?”

    Most hogy válaszoljak, ha olvasni sem tudsz ? !

    Nem azt “mondtam”, hogy a “toroczkai náci”, nézd meg !
    =========
    Én azt írtam, hogy ő egy magyar új fasiszta.
    ———————————–

    Ez nagy különbség tahókám, valójában már rég nem
    miattad írom, neked előbb el kellene végezni az általános
    iskolát valahogy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .