Bohócakcióra bohócakció a válasz!

A Momentum aktivistái Ragály Tonyó kertjébe öntötték az összegyűjtött konzultációs íveket

konzultációs-ívek.png

A ház kerítésére pedig felragasztották, hogy „hazug”.

Az elmúlt hónapokban a Momentum pultjaihoz több tízezren mentek oda országszerte, hogy leadják a kormány által kiküldött konzultációs íveket. Ezeknek egy részét most a Momentum aktivistái Rogán Antal budai villájának kertjébe öntötték – közölte a párt.

A ház kerítésére felragasztották az újrahasznosított ívekből, hogy „hazug”.

Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja a következőt nyilatkozta:

„Majdnem 2 milliárd forintot költött a kormány a legutóbbi koronavírusról szóló propaganda konzultációra. Arról van itt szó valójában, hogy a legnagyobb veszély kellős közepén is saját maguknak kampányolnak, illetve gyűjtenek adatokat. Szerintünk ezt a közpénzt, ezt a közvagyont sokkal jobban is el lehetett volna költeni, jobb helye lett volna ennek a pénznek máshol. Költhettük volna fertőtlenítőszerekre az iskolákba, költhettük volna azoknak a megsegítésére, akik elveszítették a járványhelyzetben a munkahelyüket, és költhettük volna például arra is, hogy most mindenkinek legyen ingyenes tesztje. Ezért a konzultációért, ezekért a propagandakampányokért Rogán Antal és az ő propagandaminisztériuma felel. Az ő feladata az, hogy a Fidesz akkor is profitáljon ebből a válságból, hogyha egyébként a járványhelyzet mindenkinek elveszi a munkáját, és szappanra és fertőtlenítőszerre sincsen pénz az iskolákban és kórházakban.”

        (szmo)

Bal-Rad komm: Bohócakcióra bohócakció a válasz! (Legalább a válasz nem került pénzünkbe! Most TALÁN még nem.)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Bohócakcióra bohócakció a válasz!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Admin. A mi pénzünkből. Minden ami politika az a mi pénzünkből van. Nemcsak szarosék a mindenféle civil hálókon keresztül finanszírozzák ezeket a felforgatókat, hanem állami pénzhez is jutnak, és mostmár az önkormányzataik is pénzszivattyúként működve dolgoznak. Aztán ami a legfontosabb, a takarítás is a mi pénzünkből lesz, sőt a bünetés is, hiszen amilyen barmok, a szomszédhoz sikeredett az akció, így a feljelentés utáni büntike is a mi pénzünkből lesz. Úgyhogy tovább kell tarhálni neked is a sárgapólósoknak is. 😉

    1. Realista
      2020-09-13 – 13:13

      Te tévedésben vagy. Vagy legalábbis nem így kellene lennie.
      A szemét, Tonyónak szólt, tehát a takarításról neki kell gondoskodnia, saját zsebből. Nem hivatali az ügy, hanem magán, vagyis Tonyónak kell fizetnie minden vele járó költséget. Ha feljelentést tesz, és elítélik az elkövetőket, azt meg nekik, szintén zsebből. Ha a büntit fizethetik pártpénzből (közpénz is), az meg a Számvevőszék bűne. Lenne mit rendet tenni…

  2. Mielőtt mindenki bedőlne a kormányferdítésnek. Tonyó a ház (3 lakás) egyik, a legfelső szintjét “bérli”. Ilyen esetekben a telek általában osztatlan közös használatú. Minden négyzetcentiméterének harmada megilleti. Azért sem valószínű, hogy eltévesztették volna a címet, mert azt korábban maga a miniszter úr maga adta meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .