Sértés!

Sztálinnal, Szaddám Huszeinnel és Döbrögivel illusztrálta a diktátorok pszichológiáját egy finn lap

Sztálinnal, Szaddám Huszeinnel és Orbán Viktorral illusztrálta a diktátorok pszichológiáját egy finn lap

Kovács Zoltán szerint ezzel a Helsingin Sanomat nemcsak a miniszterelnököt, hanem a magyar embereket is megsértette.

Diktátorok viselkedéséről és pszichológiájáról írt hosszú cikket a legnagyobb finn napilap. A Helsingin Sanomat „Nárcizmus, pénz és az akadályok elhárulása – ezzel magyarázzák a kutatók a diktátorok évtizedes ragaszkodását a hatalomhoz” című írásában olyan példákat hoz fel egymás mellett, mint Aljakszandr Lukasenka, Joszif Sztálin, Szaddám Huszein és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A cikkre a Twitteren hamar megérkezett Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár reakciója. A politikus botrányosnak nevezte az írás hangnemét, különösen annak a fényében, hogy a Helsingin Sanomat „megkezdte a finn médiapiac felvásárlását, mellyel félmonopóliumot érne el”.

Kovács arra is emlékeztetett mindenkit, hogy Orbán Viktor volt az, aki 1989-ben, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén a szovjet csapatok kivonását követelte Magyarországról.

Ilyen kijelentésekkel a Helsingin Sanomat nemcsak a miniszterelnököt, hanem a magyar embereket is megsértette”

– tette hozzá.

Kovács arra is rámutatott, hogy különösen furcsa a diktátor kifejezés egy olyan országtól, ahol „gyakori az etnikai profilalkotás, nem tilos a horogkereszt nyilvános ábrázolása, nincs alkotmánybíróság stb.”. A felsorolással az államtitkár valószínűleg arra utalt, hogy nem ez az első alkalom, amikor a magyar kormány vitába keveredik a finnekkel.

Amikor tavaly az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország keményen fellépett a jogállamiságot be nem tartó tagállamokkal szemben és Magyarország meghallgatását is indítványozta a tanácsban, az Origo külön cikksorozatban emlékeztette olvasóit arra, hogy Finnországban nem is olyan jó az élet, mint azt sokan gondolják.

Helsingin Sanomat cikkére nemcsak Kovács, hanem Magyarország helsinki nagykövete is reagált. Urkuti György nyilvános – finn nyelvű – Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „a népirtás és a miniszterelnök egy csoportba való elhelyezése annyira abszurd, megalázó és sértő, hogy azt kell mondanom: nevetségessé tette magát az újság”.

 (HVG)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Szaddam Husszein munkásságáról nem igazán sokat tudunk. Az alapján viszont ellentmondásos a róla kialakult képünk.
Döbrögi ténykedését megéltük/megéljük! SAJNOS! Vajdánk EGYEBEK KÖZT HAGYJA TERJEDNI a róla szóló urbanlegendet, miszerint ő volt az, aki ’89 – ben szorgalmazta a szovjet csapatok kivonását. EZ NYILVÁNVALÓ HAZUGSÁG, hiszen AKKOR MÁR ZAJLOTT A KIVONULÁSUK! (Persze ez a legenda lenne vele a legkisebb gondunk!)
A finn újság végső soron nem képes megszabadulni a finneket jellemző russzofóbiától, aminél már csak a szovjetfóbiájuk nagyobb. Ennek köszönhető, hogy a MAGYAROKAT IS SÚLYOSAN SÉRTŐ módon, J.V. Sztálinhoz merik hasonlítani Döbrögit.
Ahhoz a Sztálinhoz, aki a Szovjetunióból világhatalmat kovácsolt, és doktrínájának köszönhetően a Magyar Népköztársaság a szovjet érdekszférába besorolva MINDEN TÉREN utolérte, majd le is hagyta Finnországot.  Ami ki is tartott a rendszerváltásig! Amikor is jöttek az orrbánok! Akik károkozása oly mérvű lett, hogy mára a magyaroknak már országuk sincs! Amiben Döbröginknek oroszlánrésze volt (kellett hogy legyen) hiszen a rendszerváltás óta eltelt 30 évnyi rablóidőszakból 14 esztendőn keresztül ő uralta a terepet!
Sztálinnak a magyar nép IS a szocializmus korszakát köszönheti! Az pedig az egyszerű magyar embereknek IS EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET BIZTOSÍTOTT!
Ezzel szemben a rendszerváltás óta eltelt időszak – benne Döbrögi 14 évével! – a pusztulás korszaka!
MINDEN JÓÉRZÉSŰ MAGYAR EMBERT SÉRT A FINN ÚJSÁG HASONLÍTGATÁSA!
Nem ártana, ha utólag korrigálnának. J.V. Sztálin helyett Idi Aminnal vetnék össze Döbrögink lelkületétés jellemét! Meg a tetteit!

 

“Sértés!” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Volt ő már hitler is, most a másik címeres gazember 😀 Gondolom kurvára beszartak. De ez legyen az ő dolga, meg a hordáé. Attól még minden ugyanúgy megy tovább. Viszont admin megint mellélőtt. Azért hiába erőlteti (az erőlködés vége a beszarás), idi amin sokkal inkább közelíti meg a szemkilövetőt. Ez a döbrögi még csak erőt sem alkalmaz sosem. Ha végre lenne egy tökös diktátorunk ami ráférne az országra, akkor már nem lenne ellenzék, a sajtó kussban lenne és aki az utcán bohóckodik az menne recskre vagy nagytarcsára. Bezzeg a komcsik alatt rend volt. Igaz, sokba került a forradalmi rendőr ezred, a belügyminisztérium minden főcsoportfőnökségének a fenntartása a munkásőrség és az agitprop osztály üzemeltetése de működött a cenzúra a megfélemlítés, az emberek benne voltak az alkuban. Nem politizáltak, elfogadták a korlátokat és a hatalom terepét átengedték az mszmp-nek. Néha komolyan kételkedem admin mentális állapotában, de ez pedig legyen az ő dolga. 😉

  2. Az ilyen véleményvezérek által irányított felhördüléseknél általában egy dologról szoktak megfeledkezni: arról, amiről az egésznek szólnia kellene, vagyis az eredeti írásról.
    https://www.hs.fi/ulkomaat/art-2000006619720.html
    Itt nem almát hasonlítottak körtéhez. Szotyimanót tökéletesen lehet elemezni hasonló társaságban, mert függetlenül attól, hogy alig leplezett diktatúrákról, vagy mondjuk a Freedom House által “hibrid rezsim” címkével ellátott berendezkedésekről van szó, a vezetők agya mindegyikben hasonlóan működik (a pszichopatákéval mutat szoros hasonlóságot), és legfeljebb az eszközeik különböznek, de bizonyos tulajdonságaik nem. Olyanok, mint az impulzivitás, az empátia hiánya, a felelősség áthárítása, az akadályok lebontása a hatalom útjából, olykor paranoia, nárcizmus – ezek világosan jelen vannak vagy jelen lehetnek.
    Aztán az utókor persze értékelheti, hogy mik voltak a pozitívumaik és negatívumaik, mit tettek le az asztalra az építés és a rombolás területén, mennyire voltak meghatározó személyiségek a történelemben. Ha ezt nézzük, Sztálin és Szotyimanó messze nem azonos súlycsoportban vannak. Sztálin azonban csak egy pszichológiai trükk volt a cikkben, egy képes illusztráció az olvasó hangulatba hozására. Valójában nem is közvetlenül róla volt szó a képaláíráson kívül, hanem általában az autoriter vezetőkről. Savanyú a szőlő az államtitkárnak, plusz meglehetősen előnytelen, amikor a keselyű galambot akar játszani.

    1. Kül.
      Ha valaki ismeri ezt a beszélgetést Hoppál Mihállyal, akkor emlékezhet rá, hogy inkább kedvező véleménnyel volt Kína kisebbségpolitikájáról. Nos, ez a (han) kínai hozzáállás változni látszik az utóbbi időkben Hszi Csin-ping alatt, mert míg korábban leginkább a tibetiek rossz sorsáról lehetett hallani, a Kínában élő népesebb kisebbségek közül mostanában az ujgurok, legújabban pedig a mongolok csatlakoztak a bedarálandók klubjához.
      https://www.devdiscourse.com/article/international/1194528-ethnic-mongolians-in-china-protest-removal-of-traditional-language-in-schools

    2. Sztálin faékkel vette át a hatalmat, de az utódjára atombombát hagyott. Orbán faékkel vette át a hatalmat, és az utódjára is azt fogja hagyni.

      1. “Orbán faékkel vette át a hatalmat, és az utódjára is azt fogja hagyni.”
        Ha el nem lopják azt is .

    1. Twipsy szerint:

      2020-09-02 – 11:58
      .
      Az lehet , de nem az oroszok kezdték a buzerálást .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .