MI! – jól bevásároltunk

Döbrögisztán kötötte a legrosszabb lélegeztetőgép-üzleteket egész Európai Unióban

Direkt36 által összegyűjtött és elemzett nemzetközi kereskedelmi adatok szerint az egész Európai Unióban Magyarország kötötte a legrosszabb üzletet a lélegeztetőgépek beszerzése során. A lap szerint március óta Magyarország fizeti a legmagasabb kilogrammonkénti egységárat a Kínából érkező lélegeztetőgépekért. A koronavírus csúcsán, idén áprilisban például Olaszországnál több mint tízszer, Németországnál pedig ötvenszer magasabb egységárat kellett fizetnünk.

A Direkt36 feleveníti, hogy azt a kormány is elismerte, hogy a járvány idején nehéz és ezért drága volt lélegeztetőgépeket és más eszközöket beszerezni. A külügyminisztérium egyik államtitkára ezt azzal magyarázta, hogy aki többet vásárolt, annak többet is kellett fizetni az ilyen eszközökért. A kereskedelmi adatok szerint azonban ez sem igaz:

a nálunk jóval többet vásárló európai országok sokkal kedvezőbb árat tudtak kialkudni, mint a magyar kormány. A külügyminisztérium nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mi az oka az óriási árkülönbségnek.

Az Eurostat adatiban nem darabszám szerint, hanem kilogrammonként szerepelnek egy egyes országokból, egyes terméktípusonként beszerzett eszközök. Eszerint a lélegeztetőgépek csoportjában az év első két hónapjában még nem ugrott meg a magyarországi import a tavalyihoz képest. A koronavírus itthoni megjelenése után azonban meredeken nőtt a Kínából beszerzett áruk mennyisége: márciusban 11,7 tonnányi, áprilisban 32,9 tonnányi eszközt rendeltünk, majd májusban 175,5 tonnát. Bár júniusban már alig voltak új fertőzöttek Magyarországon, a beszerzések ekkor pörögtek a csúcson, ekkor 347,4 tonnányi légzéssegítő eszköz érkezett Kínából. Négy hónap alatt összesen 567,5 tonnányi eszközért 482 millió eurót (169,8 milliárd forintot) fizettünk.

A 444 viszont megkapta a külügyminisztériumtól a lélegeztetőgépek beszerzésére kötött szerződéseket, tényfeltáró cikkükről bővebben itt olvashat. Eszerint a legtöbb gépet, több mint 6000 darabot egy maláj cégtől vette Magyarország 170 milliárd forintért. Bár ezek a szerződések sem nyújtanak teljes képet arról, hogy az egyes géptípusokból pontosan mennyit rendelt az állam, az látszik, hogy a különböző állami beszerzések nem voltak összehangolva, a külügy pedig igen drágán vásárolt.

Idén március és június között az Európai Unió összes tagállama közül Magyarország költött a legtöbbet a Kínából érkező lélegeztetőgépek importjára. Idén március és június között az Európai Unió összes tagállama közül Magyarország költött a legtöbbet a Kínából érkező lélegeztetőgépek importjára. Ugyanebben az időszakban Németország és Hollandia is nagyobb mennyiségű lélegeztetőgépet szerzett be Kínából, összesen mégis kevesebbet fizettek vírus hatására ezekben az országokban is emelkedett a beszerzés mennyisége a 2019-es hónapokhoz képest, de nem olyan meredeken, mint Magyarországon. A lap szerint Németország a magyar mennyiségnél közel kétszer nagyobb össztömegű (1014,3 tonnányi) eszközt szerzett be kevesebb, mint a magyar ár tizedéért (30,7 millió euróért). Hollandia is nagyobb össztömegű (582,3 tonnányi) eszközt szerzett be, azonban ezért kevesebb, mint a magyar ár harmincadát (13,7 millió eurót) fizették ki. Olaszország közel ugyanakkora össztömegű (551,8 tonnányi) eszközt vásárolt, mint Magyarország, ezért azonban kevesebb, mint a magyar ár tizedét fizették.                                                                                                      (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Viszont nem szabad elfelejteni: fürkészeink és portyázóink HASZNOS TERHET DERÍTETTEK föl, (valamire majdcsak jó lesz!) nem úgy mint a taljánok! Meg is látszik az eredmény! Covid – 19 – látva hogy qrmányunk semmi pénzt nem sajnál az ellene való küzdelemre a MI MEGVÉDELMEZÉSÜNK ÉRDEKÉBEN! – jószerével csak szaglászni merészkedett be vajdaságunkba!

Döbrögisztán qrmánya tehát remekül kalkulált! (ÉS MI?!)

“MI! – jól bevásároltunk” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. “a nálunk jóval többet vásárló európai országok sokkal kedvezőbb árat tudtak kialkudni, mint a magyar kormány. A külügyminisztérium nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mi az oka az óriási árkülönbségnek.”

    Hogy mi az oka? Az, hogy az EU közvetlenül a kínaiaktól szerezték be, a magyarok pedig beiktattak NER-es közvetítőt, aki sokat keresett a bizniszen. Ez amolyan rossz magyar szokás.

  2. Számomra az az igazán érdekes, hogy az Emmi-t vezető orvos-“hobbitörténész” természetesen tisztában van azzal, mekkora az intenzív osztályokon dolgozók száma, terhelhetősége és az intézmények ágykapacitása. Ágyszámot átcsoportosításokkal lehet növelni, de a kiképzett emberek számát jóval nehezebb. Itt meg lehet nézni egy aneszteziológiai és intenzív szakápoló képzési idejét:
    https://www.nive.hu//Downloads/Szakkepzesi_dokumentumok/Szakmai_es_vizsgakovetelmenyek/2009/SZVK_Apolo_09.pdf
    1200 óra a felnőttképzésben. Természetesen bemeneti feltétel az ápoló szakképesítés, és persze az orvosok száma sem mindegy. Ha a legrosszabb forgatókönyvre készültek volna, a beszerzésekkel párhuzamosan – valójában már jóval korábban, de ez ebben az esetben nyilván nem megvalósítható – el kellett volna kezdeni a képzéseket, bevezetni az ideiglenes könnyítéseket stb. Mondani sem kell, parancsszóra ez nem megy, ahhoz is idő szükséges, hogy egyáltalán összejöjjenek az emberek egy-egy képzésre, azokat pedig valahogyan meg kell szervezniük az elfoglaltságaik mellett, tehát valószínűleg esne az eü. ellátások általános színvonala.
    Szóval úgy néz ki, a nagy bevásárlás egy pszichológiai művelet része is amellett, hogy páran természetesen megint jól jártak, meg aztán töketlenkedések is bőven lehettek. Az emberek egy része mindenesetre nyugodtabb lett, amikor a főnök kijelentette, hogy már felkészültek. Hát nem ér ez meg pár száz milliárdot?

    1. “Az emberek egy része mindenesetre nyugodtabb lett, amikor a főnök kijelentette, hogy már felkészültek. Hát nem ér ez meg pár száz milliárdot?”

      +5 százalékot hozott a Fidesz támogatottságán. Szerintem a világon nem költöttek még ennyit népszerűségnövelésre.

  3. Már megint!!!Meddig tart még ez a pénz herdáló őrület?!Hol a határa, sehol?Lesznek még fűvel, gazzal benőtt omladozó stadionok, nem is olyan sokára!
    “Mészáros Lőrinc 150 milliárdot kap az atlétikai stadion megépítésére” – tessék mondani most ez a legfontosabb???
    https://www.msn.com/hu-hu/penzugyek/hirek/m%C3%A9sz%C3%A1ros-l%C5%91rinc-150-milli%C3%A1rdot-kap-az-atl%C3%A9tikai-stadion-meg%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s%C3%A9re/ar-BB18rZPD?ocid=msedgntp
    https://444.hu/2020/08/28/ez-az-ember-nagysagu-kotomb-esett-le-a-puskas-arenarol-ami-utan-elkezdtek-atnezni-a-190-milliardos-stadion-homlokzatat

  4. Jó vastag bőr van a pofájukon.Olyan elefánt talp vastagságú.
    “Meggyalázták a nyugdíjasokat: nem fogja elhinni, mivel utasították el a nyugdíjemelést!”

    Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke a kiegészítő nyugdíjemeléssel kapcsolatos népszavazási kérdést nyújtott be Nemzeti Választási Bizottságnak. A kezdeményezés célja az lett volna, hogy ne kelljen novemberig várni a nyugdíj kompenzációval.
    Ezt azonban a fideszes pártkatonákkal feltöltött bizottság egyhangúlag elutasította, azzal az indokkal, hogy a beadott kérdésnél a 62.-nél a pont és a paragrafusjel között nem volt szóköz, és a 3-as és a 4-es között nem volt kötőjel!!!Kifogásolták még, hogy az adott szövegkörnyezetben, nem kell nagy t-vel írni a társadalombiztosítás szót.”
    Ha minden helyesen lett volna grammatikai szempontból leírva, akkor meg az lett volna a kifogás hogy nem iniciáléval díszítették az első kezdő betűt, vagy az, hogy nem a protokoll szerint hajtogatták össze a beadványt. Szóval mindegy, ha nekik valami nem tetszik mondvacsinált indokokkal úgy is visszadobták volna…gyalázatos, lelketlen, jellemtelen, tolvaj banda!
    https://pestibulvar.hu/2020/08/13/meggyalaztak-a-nyugdijasokat-nem-fogja-elhinni-mivel-utasitottak-el-a-nyugdijemelest/?utm_source=onesignalpush&utm_medium=onesignalpush&fbclid=IwAR25XwEdNEwj2O5goeQYjgzw2Ns_oR-JfmH2wGjIYid20ZB6SOwq0kVVWNQ

    1. Ranger48
      2020-08-28 – 22:34

      Remélem ezt a kommentet Realista barátunk is olvasta, és a választási rendszerről felépített tudását az itt olvasható elutasítási módszertannal kiegészíti.
      Nincs a Földön még egy olyan mocskos politikai banda, mint a fidesz, és annak vezetője, akit Simicska jellemzett eddig a legtalálóbban, és legvalósághűbben: Egy geci!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .