Új büntetőjogi tényállás körvonalazódhat: KAMERÁS TERRORIZMUS!

Földi László: Jogos lett volna, ha elsüllyesztik a Szijjártót fotózók csónakját

 

Különös fénytörésben, de a Hit Gyülekezete rádiójában is téma volt Szijjártó Péter luxusjachtozása.

Bár az ügynek vannak politikai vonatkozásai is,

ami engem érdekelne, biztonságpolitikai szempontból, hogy vajon egy újságíró vagy egy fotós, az honnan tudhatja, hogy hová kell menni fotózni, hiszen jómagam is újságíró vagyok, de én még soha nem futottam bele véletlenül ilyen szituációba. Szóval ez egy szerencsés véletlen, hogy a miniszterről ilyen fotó készült, vagy egy tudatosan megkoreografált valami?

– szegezte neki a kérdést a műsorvezető Földi László biztonságpolitikai szakértőnek.

Az egykori hírszerző, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, aki Tarlós István tanácsadója is volt, pedig kémkedést sejt a háttérben, és szerinte komolyan meg kell vizsgálni, hogy a külügyminisztert Szíjj László jachtján lefotózó Átlátszó „milyen külső szervek számára dolgozik”, milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Hozzátette, bűncselekménynek tartja Szijjártó „megfigyelését”, ahogy a képek engedély nélküli közzétételét is.

A harmadik bűncselekmény, hogy ha egy védett személlyel kapcsolatban hozok információt a köz tudomására. Mert a védett személy pont azért védett személy, hogy azok a támadólagos rendszerek, szervezetek, legyenek azok merénylők, terroristák vagy bárki, aki célpontnak tekint mondjuk egy külügyminisztert vagy egy politikust, információhoz jut, magyarul végre tud hajtani például egy merényletet. Ez egy harmadik, sőt negyedik bűncselekmény. Úgy gondolom, hogy négyrendbeli bűncselekmény történt.

A riporter erre felidézi, hogy az Átlátszó a Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor háza fölé is berepült a drónjával. Adódik a kérdés: nevezhetők-e ezek „titkosszolgálati manővernek”, amire Földi azt válaszolja: egyértelműen. Majd a szakértő azt állítja, hogy a hajók nyomon követését lehetővé tevő, az interneten követhető adatok „illegálisan megszerzett” információk. (Ez természetesen nem igaz, ebben a cikkünkben bővebben is írtunk arról, hogy mi az az AIS, és hogy a Lady Mrd fedélzetén kikapcsolták a tengeri navigáció legfontosabb berendezését, miután megjelent mellettük az Átlátszó fotósa.)

Földi ezután arról beszél:

védett személy tartózkodási helye, az államtitok. És most ezen lehet morgolódni, hogy a választók és egyebek… Nem fociznak ebben a kérdésben, mert a választók közül senki nincs kitéve annak a potenciális merényletlehetőségnek, ami egy védett személy esetében felmerül.

Az egykori hírszerző egy kérdésre, a riporter kuncogása közepette annak a meggyőződésének is hangot ad, hogy jogos lett volna, ha a külügyminiszter emberei elsüllyesztik a csónakot, amivel az Átlátszó fotósa megközelítette a jachtot, sőt szerinte a világon mindenhol ez történt volna, mivel

ez merényletnek minősül, és nekik mindenképpen meg kell védeni a védett személyt, aminek hogyha egy támadó oldaláról nézzük, megvan annak a kockázata, hogy ez az életébe kerülhet.

Hogy az életünk kockáztatása nélkül pontosan mennyire lehet megközelíteni egy olyan jachtot, amin – titokban – egy miniszter üdül, az nem derült ki a beszélgetésből.                                                                                              (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ideje megalkotni a “KAMERÁS TERRORIZMUS” fogalmát! A biztonsági szagértő ötletelésére – miszerint EZ ESETBEN minimum vízbefojtás járhatna a fenti rémtett elkövetőire – a köznyelv már megalkotta a legkifejezőbb fogalmat: “KÖTÖZNI VALÓ BOLOND”!

Viszont nem árt megjegyeznünk: a politikusbűnözők az általuk fölfogadott szagértők ötletei és javaslatai alapján hozzák meg a köznyelvet beszélőket nyomorgató törvényeiket! Úgyhogy…! Persze nem okvetlenül kell leragadnunk a “kamerás terrorizmus” fogalmánál. Tovább lehet azon ötletelni. Pl. “rápillantós”, “kinevetős”, “pfújolós”, “beintős”, stb! CSAK RAJTUK MÚLIK!

“Új büntetőjogi tényállás körvonalazódhat: KAMERÁS TERRORIZMUS!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Mégis: az Index minden héten közölt a fotó archivumából képeket a Balatoni “luxus villában” nyaraló Kádár Jánosról. Nem PI képek, garantáltan. Kádár János jól meg volt közelítve!
    https://www.facebook.com/K%C3%A1d%C3%A1r-J%C3%A1nos-194573720674191/photos/pcb.1914011565397056/1914011508730395/
    http://www.amiidonk.hu/hirek/belfold/kadar-janos-1-millio-facebook-latogato-folott/?fbclid=IwAR0gHgst6o7GmZ1VLH4CYDXlRy90X8HCtW6AdzIS-40O-qB-VCc3BEKutT4

    De mégis hadd maradjunk a mai kemény terrorisztikus valóságban, lássátok feleim, hogy a “bűnös nyugaton” mit megengednek maguknak a gaz libernyák holland polgárok:
    https://olkt.net/wp-content/uploads/2019/06/holl.jpg

    Hány gaz potenciális terrorista környékezte meg a holland miniszterelnököt kerékpározás közben? És közülük hányat süllyesztettek el?

    Tetves fasiszta banda, az is, aki pártolja ezeket!

  2. A kérdés nem Földi csúszós lejtőjének észszerűsége, hanem az, hogy a vízi közlekedés szabályait mindkét fél betartotta-e, illetve a horvát törvények szerint, amelyek vonatkoztak mind a miniszterre és társaira, mind a fotósokra, követett-e el bármely fél szabálysértést vagy bűncselekményt? Figyelmeztették-e a fotósokat, és ha igen, azok eleget tettek-e a kéréseknek/felszólításoknak, figyelembe véve a kötelező előírásokat? A milliárdos luxusjachtja diplomáciai szempontból nem különleges státuszt élvező terület. Veszélyben volt-e a miniszter? A fedélzeten tartózkodott? Lehetett-e számítani távolsági fegyverre vagy robbanóeszközre? Mi a pontos eljárás ilyen helyzetben? Ha pl. Szijjártó futni megy a TEK-es őrökkel, mennyire lehet megközelíteni és hogyan, illetve mi jelzi egy kevésbé tájékozott embernek, hogy nem egy átlagos állampolgárról van szó? A testőrök határozott fellépése? Akkor ez egy szükséges figyelmeztetésnek tűnik, mielőtt komolyabb agresszióra kerülne sor. Mi jelzi egy civil luxusjacht esetében, hogy kiemelten védett személy tartózkodik rajta? Valószínűleg semmi, tehát első körben alighanem figyelmeztetni kell, ha ez indokolt, vagy inkább odébb állni, ha lehetséges, nem pedig elsüllyeszteni a közeledőt. Ezeket kell tisztázni Földi hőbörgése helyett. Ha az Átlátszó nemzetbiztonsági kockázatot jelent, annak sem egy adriai nyaralás során kellene kiderülnie.

    1. Annyira titkos, hogy fotózni sem lehet ! Ki kellett volna tennie a hajóra, a fényképezni tilos táblát ? Eddig azt hittem , hogy Földi tárgyilagos…. Tévedni emberi dolog.

      1. No igen. Földi csak azt “felejtette el” megemlíteni, hogy a védett személy nem katonai vagy rendőri járművön, a saját hazája területén, hanem ebből a szempontból teljesen átlagos civil hajón tartózkodott, magánúton, külföldön. Hajó elsüllyesztésére (vagy drón zavarására) direkt módon alkalmas eszköz csak törvényellenesen kerülhetett volna rá, ha pedig másképp törekednek erre, pl. utasítják a kapitányt, hogy menjen neki a közeledő járműnek, azzal bűncselekményt követhettek volna el, amit a kapitány egyébként simán meg is tagadhatott volna. Egy lövöldözés, amennyiben volt lőfegyver a hajón, indokolt helyzet hiányában szintén káros lehetne, ráadásul ha el is sikálnák – mert erre számíthatnánk – külpolitikailag és belpolitikailag is nagyot rombolna a NER tekintélyén.
        Szóval tűrjenek, ha már szabálytalanul fogadnak el ajándékot.

  3. Szerencsére a TEK-et nem az ilyen büdös komcsi ex-ügynök igazgatják, mint ez a Földi László, és nem lőnének agyon minden rendszerellenes személyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .