Segít a bratyó…

Lukasenko bejelentette Putyinval kötött megállapodást Fehéroroszország biztonsága érdekében

A belorusz Védelmi Minisztérium Stratégiai Parancsnoki Központjában tegnap tartott ülésen, Fehéroroszország elnöke Alekszandr Lukasenko elmondta, hogy Oroszország az első kérésre segítséget fog nyújtani a Belorusz Köztársaságnak a biztonsága garantálására, külső katonai fenyegetések esetén.

Lukasenko kijelentette, hogy ebben állapodott meg tegnap a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés során.

“Megállapodás született az Orosz Föderációval az esetleges katonai segítségnyújtásról az uniós állam és a CSTO keretében. A jelenlegi helyzet indokolja a megállapodás alapján való eljárást.

És megállapodtunk vele: első kérésünkre Oroszország átfogó segítséget fog nyújtani a Fehérorosz Köztársaságnak a biztonsága megőrzése érdekében” – idézi a BelTA Lukasenkot.
(Forrás: russian.rt)

HARMINC – EGYNÉHÁNY ESZTENDŐ KÉSÉSSEL A KREML VÉGRE ELŐSZÖR REAGÁL(T) KELLŐ HATÁROZOTTSÁGGAL AZ EGYÉRTELMŰEN ELLENE IRÁNYULÓ NYUGATI SZERVEZKEDÉSRE! (A részletek? Majd meglátjuk!)

Amikor már a vár előtti utolsó sánc lerombolásának kezdetét tapasztalja.

Ragozhatnánk a témát a végtelenségig, hogy mi lett volna, ha már az akció kezdetén ilyen határozottságot mutatott volna Moszkva! Erre a történelmietlen kérdésre választ úgysem kaphatunk!

A TÉNYEK VISZONT ELKESERÍTŐEK! TÖNKRETETT TÁRSADALMAK, KIFOSZTOTT – GYARMATI SORBA VETETT ORSZÁGOK! ÉS A NYUGAT ÁLTAL FÖL NEM ADOTT CÉL: OROSZORSZÁG MEGKAPARINTÁSA!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Segít a bratyó…” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Hm…hm…. azért az orosz vezetés tehetetlensége,tétlensége, kényelme, hozzá nem értése nagyban hozzájárult ahhoz,hogy a nyugat megoldhatónak tartja Oroszország megkaparintását !

    Korábban az orosz gazdaság gyengesége,kiszolgáltatottsága, a haditechnika minőségi elmaradása miatt nem is tudott másképp reagálni a nyugati kihívásokra!

    Hatalmas baklövéseket követtek el, Putyin az utóbbi 10 évben próbálja felhozni az országot – gazdaságilag, katonailag – legalább egy megfelelő szintre !

    1. “Minszkben Lukasenko támogatói tüntetésre készülődnek az ellentábor ellen. ”
      Mondjuk ezt már hiányolom egy ideje .

  2. Hm,hm ehnaton fórumtárs AZ EMBERI GYARLÓSÁG és egyéb nyalánkságok járultak hozzá az ŐN által felsoroltakhoz!!Ki kell ábrándítsam,az orosz ember megfogja védeni a hazáját, és ami vele járulékos, akkor is ha a nyugat elszarja az inát kínjában!!!A technológia önmagában semmit sem ér,ha nincs miért és főleg KIÉRT harcolni vele!!!

    1. T. zls-179!

      “A technológia önmagában semmit sem ér,ha nincs miért és főleg KIÉRT harcolni vele!!!”

      Naiv gondolat, mert csak egy bizonyos szintig igaz. Mert, amikor a technikai fölény akkora, hogy a harc már már videó játékra hasonlít, akkor nem kiért és miért harcolnak az amcsi hősök, hanem szórakozásból tolják a Rambót!

  3. Ez most nem fog tetszeni azon pár embernek, aki elolvassa, de nem baj. Szóval mi is történt?
    “…Oroszország az első kérésre segítséget fog nyújtani a Belorusz Köztársaságnak a biztonsága garantálására, külső katonai fenyegetések esetén.”
    Kár egy nagy, külső szervezkedésre gondolni, ami végre alkalmas embereket talált a fehéroroszok között, és most megpróbálja katonai erő felmutatásával, valamint felforgatással megkaparintani az országot a gonosz nyugati szövetség számára. Egy-egy adódó lehetőséget persze biztosan kihasználna bármelyik fél, ha a másik tartósan gyengeséget mutatna, és lehetnek kisebb külső hatások is, de itt alapvetően nem erről van szó. Ez csak egy mentőöv Lukasenkónak (Lukasenkának). Ha valaki legalább néha rápillantott az országból érkező hírekre, az tudja, hogy az elnök nem igazán volt tisztában azzal, mennyi feszültség halmozódott fel országa állampolgárainak egy részében, és a hivatalos kommunikációban egy ideig még képes volt az oroszokkal is játszadozni (akiktől egyébként a léte függ). Az egyszerű emberek számára kis ideig nem is volt világos, hogy akkor most gonosz oroszok, vagy éppen gaz nyugatiak fenekednek-e rájuk. A józan ész mára már döntött, és a rendszerre leselkedő nyílt nyugati fenyegetés képének kialakítása helyett – gazdasági érdekből is – az oroszok a jól bevált bizonytalan sejtetést karolták fel, mintha ez lenne minden baj forrása. Ez fogják lebegtetni, ez lesz a kommunikáció alapja, és Lukasenkó jobban teszi, ha ezentúl szintén ehhez tartja magát, így megmarad az arca. Az erőszakból is vissza kell vennie, de ez egyelőre még nem jelenti a rendszere feladását, bár Lukasenkónak erősen gondolkodnia kell azon, hogyan folytatja, ha már meghatározó állami vállalatok dolgozói is tiltakoznak. Ami a külső veszélyt illeti, természetesen nem nagyobb a katonai fenyegetés, mint bármikor korábban, amikor egy-egy nagyobb hadgyakorlat zajlott. Különben is, még tart a Defender Europe 20 meg a Saber Junction 20, amiknek egyébként nincs köze a mostani belorusz (belarusz) helyzethez. Ezekre a dolgokra viszont mindenképpen reagálni kellett orosz részről, az egyszerű emberek felé megfogalmazott egyszerű üzenettel, hogy megnyugodjanak és a világ a helyére kerüljön a lelkükben. A részleteket meg majd fantáziadús elmék kitalálják, az ellenséglista a kapitalista mákony által elbódított fehéroroszoktól kezdve az amerikaiakon, nyugat-európaiakon, izraelieken át egészen a gyíkemberekig terjedhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .