Pufognak a harci dobok, rikoltoznak a harci kürtök! Hadba megyünk – EGYMÁS ELLEN!

El Qro riadót fújt az Index-ügy nyomán: drámai felhívással fordult az ellenzéki táborhoz

„Harc van” – írja Facebook-posztjában a Demokratikus Koalíció elnöke.

Arra emlékeztet, hogy nem elég „felszisszenni, felháborodni, posztot írni, utcára kimenni”, ez csak szerinte levezeti a feszültséget. „A harc gondosan kitervelt és megvalósított akciók sorozata. A harc nem lelkesedés, hanem munka. A fronton, és mögötte” – írja bejegyzésében a volt miniszterelnök.

Felhívja a figyelmet, „a harc gondolatok és tettek offenzív jelenléte. Minden nap. Mindenki harcolhat. De a harc nem elég. Most háború van. És háborút csak közösen lehet nyerni”.

Azzal a gondolattal zárja sorait: „Eljött az idő. A kijózanodásé, a számvetésé. Minden demokratának. Tíz év nem elég az értéshez, a felismeréséhez? Ha mindenki ugyanazt teszi a demokratikus oldalon, mint amit eddig tett, akkor az eredmény is ugyanaz lesz, mint amit eddig elértünk. Majdnem semmi. Vagy együtt, vagy sehogy. Mondom minden demokratának, minden európai hazafinak.”

A teljes bejegyzést itt olvashatja el:

(atv)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hááát…- eléggé gyorsan követik egymást a történések így indexileg! El Qro MINDEN DEMOKRATÁT a tettek mezejére trombitál. Mi pedig – “diktatúrahívek” – most foghatjuk a fejünket! PONT Ő?

PONT EL QRO AZ, AKI HADBA HÍVJA A DEMOKRATÁKAT? DÖBRÖGI ELLEN!?

EZT TÉNYLEG ELCSESZTE AZ “ÖREG”!

“Pufognak a harci dobok, rikoltoznak a harci kürtök! Hadba megyünk – EGYMÁS ELLEN!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. A tömegpszichózis és a konteókra való hajlandóság okozhatja egy szerkesztőség vesztét.
    Fogd a portálodat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, az Indexet, menj el NERijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik napon amelyet majd megmondok neked!

  2. Gyurcsány Ferenc apro klán kétharmadra jutatta Orbán Viktort Rácz klán.
    Rácz Apro fuzio. 2010

    Egy csapatban játszanak,a lényeg a zsurnaliszták szanálása a kazár maffia tényfeltárás,helyére pályakezdo propagandista gárda egész magyar hirkozlésben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .