Valamit – valamiért!

Uniós pénzek nélkül Orbán, Janša és Vučić hatalma gyorsan összeomlana

Az uniós támogatások jogállamisághoz kötését követelte Dacian Cioloș, az Európai Parlament Megújuló Európa frakciójának vezetője a portálon megjelent cikkében. „Múlt héten abban a kétes örömben volt részünk, hogy láthattuk, hogyan lép szövetségre Orbán Viktor magyar, és Janez Janša szlovéniai miniszterelnök, valamint Alexander Vučić szerb államfő. Az kérték, hogy hagyják békén őket, nyilvánvalóan azért, mert nem óhajtják, hogy az Európai Unió „kulturális marxizmusával zaklassák őket” – idézte szavait a Euractiv portál. Szerintük joguk van a mitikus Közép-Európa örökségére, és kizárólagos joguk van a keresztény értékek interpretálására.

„Megdöbbentő a tudatlanságuk, de az arroganciájuk is” – szögezte le Dacian Cioloș. Nem csak azért, mert Európa részéről beszélnek, hanem azért is, mert nyilvánvaló történelmi okokból az Orbán Viktor és a hozzá hasonló gondolkodásúak által kultivált, szűk látókörű nacionalizmus Közép-Európában sokak számára a múlt fájdalmas emlékeit idézi fel.

„Ez a konferencia csapatépítő esemény volt olyan politikusok számára, akik a nacionalizmusukat akarják terjeszteni egy igazság utáni populista érában. Csalárd módon a nemzeti identitás felszabadítóinak, a szolidság és védelem elhozóinak mondják magukat” – véli a szerző.

Orbán, Janša és Vučić számára az olyan európai értékek, mint a jog uralma, a demokrácia alapvető elvei, a szólásszabadság, az egyéni jogok és a kisebbség védelme mind az úgynevezett „kulturális marxizmus” része, amellyel el akarják terelni a figyelmet arról, hogy milyen támadásokat intéznek ezen érzékek ellen a saját társadalmukban. „Bizonyos vagyok benne, hogy országaik polgárai sokkal nyitottabb gondolkodásúak, és egyaránt büszkék arra, hogy európaiak, magyarok, szlovének és szerbek” – írta Cioloș.

Ha Orbánt, Janšát és Vučićot valóban „békén hagynák”, nagyon hamar kifogynának a készpénzből, amely lehetővé teszi a számukra, hogy a markukban tartsák a nacionalizmus és Európa-ellenesség, és mindenekelőtt félelem által hajtott hatalmukat. Mivel Szlovénia és Magyarország a támogatásokban nettó kedvezményezett, ez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag az EU finanszírozza az Európa-ellenes propagandájukat, hazugságaikat és gyűlölködésüket. Nettó kedvezményezettek, és merik Európát „marxistának” nevezni.

Még a használt nyelvezet sem véletlen: a célja a bizalmatlanság és félelem keltése. Orbán ugyan nincs egyedül, de különös mértékben eltávolodott a valóságtól: az egyetlen célja a hatalmon maradás. „Úgy tűnik, ez a modell működik, és terjed.

Nem engedhetjük meg, hogy az uniós pénzek demokrácia- és EU-ellenes autokraták zsebét tömjék. Ez a vita nem a nyugat- és kelet-európai értékek között folyik, hanem európai és Európa-ellenes értékek között. Ezért a küszöbön álló EU-csúcsnak véget kell vetnie az illiberalizmus finanszírozásnak. A már megvalósulóban lévő Európai Ügyészség mellett szükség van egy olyan új mechanizmusra, amely az uniós támogatások feltételévé teszi a jogállamiságot.

Orbán Viktor fenyegetőzése, hogy megvétózza a helyreállítási alap és a hétéves költségvetés elfogadását, ha a jogállamiságot feltétellé tesszük, azt mutatja, hogy képes lenne egy egész kontinens koronavírus utáni beindítását kockáztatni csak azért, hogy Magyarországon folytathassa a demokrácia lebontását.

„Európa jövőjét nem lehet feláldozni Orbán Viktor illiberalizmusának oltárán. Nem fordíthatunk hátat a történekemnek, és nem engedhetjük meg, hogy az megismétlődjön. A megújuló Európa frakció fáradhatatlanul küzd ezért, de nem lehet, hogy egyedül küzdjön. Az Európai Néppárt  a sötét, fájdalmas múlt visszatérését kockáztatja mindaddig, amíg hallgat, és biztos menedéket nyújt az Orbán Viktor féléknek” – írta a Megújuló Európa frakció vezetője.                                                                                                                            (hírklikk)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A szerző nyilvánvalóan rosszul ismeri, és kevésbé érti a helyzetet. Ami korántsem annyira bonyolult ám!

Ahogy a kutyából nem lesz szalonna, úgy a Soros képezte liberális Döbrögiből sem lesz nemzetben gondolkodni képes demokrata!

LESZ VISZONT EGY A TÚLÉLÉSRE HAJTÓ, ZSÁKMÁNYÁT FÉLTŐ DESPOTA, AKI IGYEKSZIK TÁBORT ÉPÍTENI MAGA KÖRÉ, HASONSZŐRŰ ALAKOKBÓL!

Olyanokból, akik csodálják mesés gazdagságát, és megingathatatlan  (-nak tűnő) hatalmát és befolyását az EU  – ra!

Ez a megingathatatlan(nak tűnő) hatalma az, ami viszont a zsákmányéhes EU – nak éppenhogy imponál. Hiszen az uniós júdáspénzekért cserébe, GARANTÁLJA DÖBRÖGISZTÁN VERSENYKÉPESSÉGÉT! Ennek “áldásait”  érezzük  itt, a határainkon BELÜL! 

VALAMIT – VALAMIÉRT! EGYSZERŰ EZ MINT A FAÉK!

“Valamit – valamiért!” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Most erre mit is mondjak?

    Ami egy ultranacionalista románnak nem tetszik, az nekem igen!

    1. Sub Zero
      2020-07-16 – 18:00

      Érteni vélem a gondolatmeneted.
      A rendszerváltáskor a liberálisok (ami akkor nem azt jelentette amit ma jelent, illetve az a szerinti liberális értékek alapján ovi is címzetes liberális volt) azt mondták a trianoni határokkal kapcsolatban, hogy nem a határok megváltoztatására kell törekedni, hanem a határok szabad átjárhatóságára, ami annullálja a változtatás létjogosultságát. Ma két felfogás létezik ezzel kapcsolatban, az egyik az európai egyesült államok felfogása, a másik a nemzetállami felépítmény. Mi lenne, ha (mint mindig) a kettő közötti megoldás lenne a járható út? A szoc-ban szerintem sokkal nagyobb volt a nemzettudat az emberekben és a politikában, mint manapság, mégis a szoc. országok (és a nyugat európaiak is egy-egy) egy összetartó táborhoz tartoztak. Most is egy táborhoz kellene tartozni, a nemzeti önállóság és érzelmek megtartása mellett. Gondolj egy olyan ’89 előtti világra, ahol és amikor a határok útlevél és határellenőrzés nélkül átjárhatók lettek volna a szoc. táboron belül.
      Számomra majd akkor lesz azonos szinten a mai, és akkori (’89 előtti) nemzeti felfogás és érdekérvényesítés, ha majd ez fog szólni a Kossuth rádióból, és addig nincs is miről beszélni:

  2. Az mindenképpen minimum csúsztatás a rebellisek részéről, hogy a “baloldali” Eu-t marxistának, kommunistának nevezik. Sok mindennek lehet őket nevezni, csak kommunistáknak nem.
    Az is árulkodó, hogy “…ha a jogállamiságot feltétellé tesszük…”. Ez a legegyszerűbb olvasatban is azt jelenti, hogy Mo-on nincs jogállamiság (hisz, ha lenne, nem lenne baj, ha ez lenne a feltétel). Vagy, mindenki mást gondol a jogállamiságról, pedig az, szerintem egyértelműen definiálható. Az semmiképpen sem nevezhető jogállamiságnak, hogy pillanatnyi érdekek szerint írnak újabb és újabb törvényeket, melyek betartásával, betartatásával igazolják a jogállamiságot.
    Ez, amolyan fából vaskarika…

  3. Ez a hír is mind a többi is, több sebből vérzik. Egy hirklikk nevű nyalonc, lihenc potkánmédia hablatya annyit is ér, mint akik becumizzák.

    1. A jogállamiság. Az meg mi? Ki határozza meg a megfoghatatlant?

    2. Uniós pénz nélkül összeomlana. Aki ebben reménykedik, üljön le és várja meg az összeomlást. Várhatja nagyon sokáig.

    3. Elolvasta valaki miről is szól a hitel? Az unió mind a 26 állama garanciát vállal egy összegre amit majd egy szabály szerint le lehet hívni. Mindenki mint a kezes. Minden országnak lesz megállapítva egy lehívható rész. Ha lehívja lehívja, ha nem nem. Nem kötelező felhasználni. Viszont mindenki kezes, vagyis ha mondjuk a 26 országból nem hív le egy centet sem mondjuk három ország, de a hitelvisszafizetésnél baj van akkor mindegyik ország fizet. Mint a kezesek szoktak. Nem kötelezhetnek, hogy lehívjunk egy centet sem. De ha egységesen mindenkinek kezesnek kell lenni, akkor szava is legyen mindegyik országnak. Ne három-négy ország alakítson feltételeket aztán mindenki hajbókoljon.

    1. Realista
      2020-07-16 – 18:38

      1. A jogállamiság nagyon is megfogható fogalom. Azt jelenti, hogy mindenkinek az érvényben lévő jogszabályok alapján kell működnie. Az érvényben lévő jogszabályoknak pedig az érvényes alkotmány szerint kell születniük. Mo-on eleve hiányzik az a feltétel, hogy a születő jogszabályoknak az érvényes alkotmányon kellene alapulniuk, ugyanis ma, Mo-on valójában nincs érvényben érvényes alkotmány, csak alkotmányi szerepben “tündöklő” alaptörvény. A fidesz által kreált alaptörvény, mivel azt nem szentesítette népszavazás, nem lehet alapja a törvényalkotásnak, ergo, a megalkotott törvények nem lehetnek alapjai a jogállamiságnak sem.

      3. Amit leírtál, az azt IS eredményezheti, hogy egy centet sem veszünk igénybe a közös hitelből, de jót kell majd állnunk a visszafizetéséért. Köszönöm szépen, de én hitelt nem kérek (már most tele van vele a padlás), és főleg nem akarom visszafizetni a mások által elköltött pénzt.
      Isten őrizz, hogy bárkiért is készfizető kezességet vállaljak. Ez a konstrukció azoknak jó, akik meg tudják sütni a saját pecsenyéjüket, de a pecsenye és a sütés költségeit át tudják hárítani másokra. Ismét a hülyének nézés című fideszes kommunikáció tipikus esete…

  4. Amíg az Audi, Mercedes, BMW itt dolgoztathat félpénzért, és nyakló nélkül állami pénzekkel támogatja a kormány az idegen nagytőke hazai beruházásait Mo.-on, addig az EU-t és az EP-t a német nagytőke és Orbán simán sakkban tartja.Jogállamiság ide vagy oda, a többi csak szájkarate marad.Ami a közös hitelt(túrót) illeti, ebben Rosi Nantenak igaza van abban, hogy az fizesse vissza a hitelt aki felvette és ne mással fizettessék vissza, mert ez esetben a más falloszával történő csalánverés tipikus esete forog fenn.
    (Ez teret ad a legnagyobb szélhámoskodásnak is: -mindenkinél nagyobb hitelt vegyél fel és utána jelents államcsődöt…és mutogass a kezesekre…)

    1. “(Ez teret ad a legnagyobb szélhámoskodásnak is: -mindenkinél nagyobb hitelt vegyél fel és utána jelents államcsődöt…és mutogass a kezesekre…)”

      Adjál csak ötleteket “szeretett” vezetőinknek .

      1. Nem ötlet volt, inkább előre tolt megelőlegezett leleplezés.Hidd el, hogy ezekben az elvetemült agyakban már megfordult ez a gondolat is.Talán már olvasok is a fejükben?
        Ide illő szlogen:”Ha nem akarod hogy kiderüljön, ne tedd meg!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .