Marx – Tőke 1 – A viszonylagos túlnépesség különböző létezési formái

Marx – Tőke 1 – A viszonylagos túlnépesség különböző létezési formái
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

4. A viszonylagos túlnépesség különböző létezési formái.
A tőkés felhalmozás általános törvénye

A viszonylagos túlnépesség minden lehető árnyalatban létezik. Minden munkás hozzátartozik az alatt az idő alatt, amikor felerészt van — vagy egyáltalában nincs — foglalkoztatva. Eltekintve azoktól a nagy, periodikusan visszatérő formáktól, amelyeket az ipari ciklus szakaszainak váltakozása nyom reá — úgyhogy hol akutan jelenik meg a válságokban, hol krónikusan, a lanyha üzletmenet idején —, a viszonylagos túlnépességnek állandóan három formája van: hullámzó, rejtett és pangó.

A modern ipar központjaiban — a gyárakban, manufaktúrákban, kohókban és bányákban stb. munkásokat hol eltaszítanak, hol nagyobb mértékben újra odavonzanak, úgyhogy a foglalkoztatottak száma nagyjában és egészében nő, habár a termelés méreteihez képest mindinkább csökkenő arányban. A túlnépesség itt hullámzó formában létezik.

Mind a tulajdonképpeni gyárakban, mind az összes nagy műhelyekben, ahol a gépi berendezés szerepet játszik vagy legalábbis a modern munkamegosztást bevezették, tömegesen alkalmaznak olyan férfimunkásokat, akik még nem jutottak túl az ifjúkoron. Ha egyszer ezt a korhatárt elérték, csak igen kis számuk marad ugyanabban az iparágban alkalmazható, a többséget rendszerint elbocsátják. Ezek alkotják a hullámzó túlnépesség egyik elemét, amely az ipar terjedelmével együtt nő. Egy részük kivándorol, valójában csak a kivándorló tőke után utazik. Egyik következménye ennek az, hogy a női népesség gyorsabban nő, mint a férfi, bizonyság reá Anglia. Hogy a munkások tömegének természetes szaporulata a tőke felhalmozási szükségleteit nem elégíti ki és egyszersmind mégis meghaladja, ez magának a tőke mozgásának ellentmondása. A tőkének nagyobb tömegű fiatalkorú és kevesebb férfikorban levő munkásra van szüksége. Ez az ellentmondás nem kiáltóbb, mint a másik, hogy ti. kezek hiányáról panaszkodnak ugyanakkor, amikor sok ezren az utcán kóborolnak, mert a munka megosztása egy meghatározott iparághoz láncolja őket.85* Ezenfelül a tőke a munkaerőt oly gyorsan fogyasztja el, hogy a középkorú munkás többnyire már többé-kevésbé kiöregedett. A létszámfelettiek sorába hullik, vagy pedig magasabb fokról alacsonyabbra szorítják. Éppen a nagyipar munkásainál találkozunk a legrövidebb élettartammal. „Dr. Lee, Manchester tisztiorvosa megállapította, hogy ebben a városban az átlagos élettartam a jómódú osztálynál 38 év, a munkásosztálynál csak 17 év. Liverpoolban az elsőnél 35 év, a másodiknál 15 év. Ebből következik tehát, hogy a kiváltságos osztálynak több mint kétszer olyan hosszú életre van utalványa (have a lease of life), mint kevésbé szerencsés polgártársainak.85a* Ilyen körülmények között a proletariátus e csoportjának abszolút növekedése olyan formát kíván meg, amely számát megduzzasztja, noha elemei gyorsan elhasználódnak. Tehát a munkásnemzedékek gyors váltakozását kívánja meg. (A népesség többi osztályára ez a törvény nem érvényes.) Ezt a társadalmi szükségletet korai házasságok útján elégítik ki — ezek szükségszerű következményei azoknak a viszonyoknak, amelyek között a nagyipar munkásai élnek — és annak a prémiumnak az útján, amelyet a munkásgyermek-termelésre kizsákmányolásuk kitűz.
85* Miközben 1866 második félévében Londonban 80 000—90 000 munkás volt munka nélkül, az ugyanerről a félévről szóló gyári jelentésben ez olvasható: „Úgy látszik nem feltétlenül helyes, ha azt mondják, hogy a kereslet mindig létrehozza a kínálatot abban a pillanatban, amikor szükség van rá. A munkára vonatkozólag nem így volt, mert az elmúlt évben sok gépi berendezés állt kezek hiánya következtében.” („Report of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1866”, 81. old.)*
85a* Megnyitó beszéd az egészségügyi konferencián, Birmingham 1875. január 14., elmondta J. Chamberlain, akkor a város polgármestere, most (1883) kereskedelmi miniszter.*

Mihelyt a tőkés termelés hatalmába keríti a mezőgazdaságot, illetve abban a mértékben, amelyben ezt megteszi, az itt funkcionáló tőke felhalmozásával abszolúte csökken a mezőgazdasági munkásnépesség iránti kereslet, anélkül hogy e munkások eltaszítását, mint a nem-mezőgazdasági iparban, nagyobb vonzás egészítené ki. A falusi népesség egy része ezért állandóan ugrásra készen áll, hogy városi vagyis manufaktúra-proletariátussá alakuljon át, és lesi az erre az átváltozásra kedvező körülményeket. (Manufaktúrán itt minden nem-mezőgazdasági ipar értendő.)86* A viszonylagos túlnépességnek ez a forrása tehát állandóan folyik. De a városok felé való állandó áramlása magán a vidéken állandó rejtett túlnépességet tételez fel, amelynek terjedelme csak akkor válik láthatóvá, ha a levezető csatornák kivételesen szélesre tárulnak. A mezőgazdasági munkást ezért a bér minimumára szorítják, és féllábbal mindig a pauperizmus mocsarában áll.
86* Az 1861. évi angliai és walesi cenzus „781 várost” sorol fel „10 960 998 lakossal, míg a falvak és vidéki egyházközségek lakossága csak 9 105 226 … 1851-ben a cenzusban 580 város szerepelt, és ezeknek lakossága körülbelül egyenlő volt az őket körülvevő falusi kerületek lakosságával. De míg az utóbbiakban a következő 10 év alatt a népesség csak ½ millióval nőtt, az 580 városban 1 554 057-tel növekedett. A népességszaporulat a vidéki egyházközségekben 6,5%, a városokban 17,3%. A növekedés rátájában mutatkozó különbség a faluról a városba való vándorlásnak tulajdonítható. A népesség össszaporulatának háromnegyede a városokra jut.” („Census etc.”, III. köt. 11—12. old.)*

A viszonylagos túlnépesség harmadik kategóriája, a pangó túlnépesség, az aktív munkássereg egy részét alkotja, de foglalkoztatása teljesen rendszertelen. Így a tőke számára a rendelkezésre álló munkaerő kimeríthetetlen tartályát jelenti. Életkörülményei a dolgozó osztály átlagos normálszínvonala alá süllyedtek, és éppen ez teszi a tőke sajátos kizsákmányolási ágainak széles alapzatává. Maximális munkaidő és minimális bér jellemzi e kategóriát. Fő alakjával az otthonmunka rovatában már megismerkedtünk. Folyton toborzódik a nagyipar és a mezőgazdaság létszámfelettijeiből, főleg pedig pusztuló iparágakból, ahol a kézműves üzemet legyőzi a manufaktúra üzem, az utóbbit a gépi üzem. Terjedelme nő, ahogyan a felhalmozás terjedelmével és energiájával egyre többeket tesznek „létszámfelettivé”. De egyszersmind a munkásosztálynak ön magát újratermelő és megörökítő elemét is alkotja, amelynek részesedése az egész osztály növekedésében aránylag nagyobb, mint a többi elemé. Valójában nemcsak a születések és halálozások száma, hanem a családok abszolút nagysága is fordított arányban van a munkabér magasságával, tehát a létfenntartási eszközöknek azzal a tömegével, amellyel a különböző munkáskategóriák rendelkeznek. A tőkés társadalomnak ez a törvénye vademberek, sőt civilizált gyarmatosok között is értelmetlennek hangzanék. Az egyénileg gyenge és sokat üldözött állatfajok tömeges újratermelésére emlékeztet.87*
87* „A szegénység, úgy látszik, kedvező a nemzésre.” (A. Smith) Sőt a gáláns és szellemes Galiani abbé szerint ez isten különösen bölcs berendezése: „Isten úgy rendezte, hogy azok az emberek, akik a leghasznosabb foglalkozásokat űzik, bőségesen szülessenek.” (Galiani: „Della moneta”, 78. old.) ,,A nyomorúság, egészen az éhség és a dögvész végső pontjáig, ahelyett hogy gátolná a népesedést, növelése irányában hat.” (S. Laing: „National Distress”, 1844. 69. old.) Miután Laing ezt statisztikailag szemlélteti, így folytatja: „Ha mindenki kényelmes körülmények között élne, akkor a világ hamarosan elnéptelenednék.” (If the people were all in easy circumstances, the world would soon be depopulated.)*

Végül a viszonylagos túlnépesség legalsó üledéke a pauperizmus területén lakozik. A csavargóktól, bűnözőktől, prostituáltaktól, egyszóval a tulajdonképpeni lumpenproletariátustól eltekintve ez a társadalmi réteg három kategóriából áll. Először munkaképesekből. Csak felületesen rá kell nézni az angol pauperizmus statisztikájára, és azt látjuk, hogy e kategória tömege minden válságban megduzzad és az üzlet minden megélénkülésekor megfogyatkozik. Másodszor: árvákból és pauperok gyermekeiből. Ezek az ipari tartaléksereg jelöltjei és nagy fellendülések idején, mint például 1860-ban, gyorsan és tömegesen besorozzák őket az aktív munkásseregbe. Harmadszor: elzüllöttekből, lerongyolódottakból, munkaképtelenekből. Főleg olyan egyének ezek, akik azért pusztulnak el, mert a munka megosztása megfosztotta őket mozgékonyságuktól, olyanok, akik a normális munkáséletkornál tovább élnek, végül az ipar áldozatai, akiknek száma a veszélyes gépi berendezéssel, bányászattal, vegyészeti gyárakkal stb. nő, rokkantak, betegek, özvegyek stb. A pauperizmus az aktív munkássereg rokkantháza és az ipari tartaléksereg holtsúlya. Termelése benne foglaltatik a viszonylagos túlnépesség termelésében, szükségszerűsége annak szükségszerűségében, azzal együtt egyik létezési feltétele a tőkés termelésnek és a gazdagság fejlődésének. A tőkés termelés faux frais-ihez [improduktív, de szükséges költségeihez] tartozik, amelyeket azonban a tőke nagyobbrészt a maga válláról a munkásosztály és a kis középosztály vállára tud hárítani.

Minél nagyobb a társadalmi gazdagság, a funkcionáló tőke, minél nagyobb növekedésének terjedelme és energiája, tehát úgyszintén a proletariátus abszolút nagysága és munkájának termelőereje, annál nagyobb az ipari tartaléksereg. A rendelkezésre álló munkaerőt ugyanazok az okok fejlesztik ki, mint a tőke terjeszkedési erejét. Az ipari tartaléksereg viszonylagos nagysága tehát a gazdagság potenciáival együtt nő. Minél nagyobb azonban ez a tartaléksereg az aktív munkássereghez képest, annál tömegesebb a konszolidált túlnépesség, melynek nyomora egyenes arányban áll munkagyötrelmével. Végül minél nagyobb a munkásosztály lázárjainak rétege és az ipari tartaléksereg, annál nagyobb a hivatalos pauperizmus. Ez a tőkés felhalmozás abszolút, általános törvénye. Megvalósulásában, mint minden más törvényt, sokféle körülmény módosítja, amelyeknek elemzése nem ide tartozik.

Megértjük hát annak a gazdaságtani bölcsességnek a bolondságát, amely azt prédikálja a munkásoknak, hogy számukkal a tőke értékesítési szükségleteihez alkalmazkodjanak. A tőkés termelés és felhalmozás mechanizmusa ezt a számot állandóan ezekhez az értékesítési szükségletekhez alkalmazza. Az első szava ennek az alkalmazásnak viszonylagos túlnépesség vagyis ipari tartaléksereg megteremtése, utolsó szava pedig az aktív munkássereg mind nagyobb rétegeinek nyomora és a pauperizmus holtsúlya.

A törvény, amely szerint, hála a társadalmi munka termelékenysége haladásának, a termelési eszközök egyre növekvő tömegét progresszíve csökkenő emberi erőkifejtéssel lehet mozgásba hozni, ez a törvény tőkés alapzaton, ahol nem a munkás alkalmazza a munkaeszközöket, hanem a munkaeszközök alkalmazzák a munkást, abban fejeződik ki, hogy minél nagyobb a munka termelőereje, annál nagyobb a munkások nyomása foglalkoztatási eszközeikre, tehát annál bizonytalanabb létezésük feltétele: saját erejük eladása az idegen gazdagság szaporítására vagyis a tőke önértékesítésére. Az, hogy a termelési eszközök és a munka termelékenysége gyorsabban nőnek, mint a termelő népesség, tőkés módon tehát fordítva abban fejeződik ki, hogy a munkásnépesség mindig gyorsabban nő, mint a tőke értékesítési szükséglete.

A negyedik szakaszban a relatív értéktöbblet termelésének elemzésénél láttuk: a tőkés rendszerben a munka társadalmi termelőerejének fokozására irányuló összes módszerek az egyéni munkás rovására érvényesülnek; a termelés fejlesztésére szolgáló összes eszközök a termelő elnyomásának és kizsákmányolásának eszközeibe csapnak át, a munkást részemberré csonkítják, a gép függelékévé alacsonyítják, munkájának gyötrelmével megsemmisítik annak tartalmát, elidegenítik tőle a munkafolyamat szellemi potenciáit, ugyanabban a mértékben, amelyben a tudományt önálló potenciaként bekebelezik a munkafolyamatba; eltorzítják a feltételeket, amelyek között dolgozik, a munkafolyamat közben a legkicsinyesebben gyűlölködő zsarnokságnak vetik alá, életidejét munkaidővé változtatják, feleségét és gyermekét a tőke Dzsagannáth-kerekei139 alá dobják. De az értéktöbblet termelésére szolgáló összes módszerek egyúttal a felhalmozás módszerei is, és fordítva a felhalmozás minden terjeszkedése az értéktöbblet-termelés módszerei fejlesztésének eszközévé válik. Ebből következik tehát, hogy abban a mértékben, amelyben a tőke felhalmozódik, a munkás helyzetének rosszabbodnia kell, bármilyen is a fizetése, akár magas, akár alacsony. Végül az a törvény, amely a viszonylagos túlnépességet, vagyis az ipari tartaléksereget állandóan egyensúlyban tartja a felhalmozás terjedelmével és energiájával, a munkást szilárdabban bilincseli a tőkéhez, mint Héphaisztosz ékei Prométheuszt a sziklához. Ez a törvény a tőkefelhalmozásnak megfelelő nyomorfelhalmozást szab meg. A gazdagság felhalmozása az egyik póluson tehát egyúttal a nyomor, munkagyötrelem, rabszolgaság, tudatlanság, eldurvulás és morális lealacsonyodás felhalmozása az ellenpóluson, azaz annak az osztálynak az oldalán, amely saját termékét mint tőkét termeli.

A tőkés felhalmozásnak ezt az antagonisztikus jellegét88* politikai gazdászok különböző formákban kimondják, bár összecserélik kapitalizmus előtti termelési módok részben ugyan analóg, lényegileg azonban mégis különböző jelenségeivel.

Ortes velencei szerzetes, a XVIII. század nagy közgazdasági íróinak egyike, a tőkés termelés antagonizmusát mint a társadalmi gazdagság általános természeti törvényét fogja fel. „A gazdaságilag jó és a gazdaságilag rossz egy nemzeten belül mindig egyensúlyban van (il bene ed il male economico in una nazione sempre all’istessa misura), a javak bősége egyesek számára mindig egyenlő hiányukkal mások számára (la copia dei beni in alcuni sempre eguale alla mancanza di essi in altri). Egyesek nagy gazdagsága mindig együtt jár azzal, hogy sokkal több más embert teljesen megfosztanak a szükségestől. Egy nemzet gazdagsága megfelel népességének, és nyomora megfelel gazdagságának. Egyesek dolgossága mások tétlenségét kényszeríti ki. A szegények és a dologtalanok szükségszerű gyümölcsei a gazdagoknak és a dolgosoknak” stb.89* Egészen durva módon magasztalta körülbelül tíz évvel Ortes után a Magas Egyház protestáns papja, Townsend, a szegénységet a gazdagság szükségszerű feltételeként. „A törvényes munkakényszer túl sok fáradsággal, erőszakossággal és lármával jár, míg az éhség nemcsak békés, csöndes, szüntelen nyomás, hanem mint az iparkodás és a munka legtermészetesebb mozgatója a leghatalmasabb erőfeszítésre sarkall.” Minden azon fordul meg tehát, hogy az éhséget a munkásosztály körében állandóvá tegyék, és erről — Townsend szerint — a népesedési elv gondoskodik, amely különösen a szegények között működik. „Úgy látszik természeti törvény az, hogy a szegények bizonyos fokig könnyelműek (improvident) legyenek” (ti. annyira könnyelműek, hogy a világra jöjjenek anélkül, hogy aranykanál lenne a szájukban), „úgyhogy mindig akadnak egyesek (that there always may be some) a közösség legszolgaibb, legpiszkosabb és legalantasabb funkcióinak elvégzésére. Ez nagyon megnöveli az emberi boldogság alapját (the fund of human happiness), a finomabbak (the more delicate) megszabadulnak a robotolástól és zavartalanul folytathatják magasabb hivatásukat stb. …
88* „Napról napra nyilvánvalóbbá válik tehát, hogy azoknak a termelési viszonyoknak, amelyekben a burzsoázia mozog, nem egységes, egyszerű, hanem kettős jellege van; hogy ugyanazon viszonyok között, amelyek között a gazdagságot termelik, termelik a nyomorúságot is; hogy ugyanazon viszonyok között, amelyek között a termelőerők fejlődnek, van egy olyan erő is, amely az elnyomást termeli; hogy ezek a viszonyok a polgári gazdagságot, azaz a burzsoá osztály gazdagságát csak úgy termelik, hogy közben állandóan megsemmisítik ezen osztály egyes tagjainak gazdagságát és kitermelnek egy folytonosan növekvő proletariátust.”(Karl Marx: „Misére de la philosophie”, 116. old. [Marx—Engels Művei. 4. köt., 135. old.])*
89G. Ortes: „Della economia nazionale libri sei” [A nemzetgazdaságról, hat könyvben] 1774; Custodi gyűjteményében, „Parte moderna”, XXI. köt. 6., 9., 22., 25. stb. old. Ortes, i. m. 32. old., ezt mondja: „Ahelyett, hogy haszontalan rendszereket agyalnék ki a népek boldogítására, arra szorítkozom, hogy megvizsgáljam boldogtalanságuk okát.”*

A szegénytörvénynek az a tendenciája, hogy szétrombolja ennek az Isten és a természet által a világban felállított rendszernek a harmóniáját és szépségét, szimmetriáját és rendjét.”90*
90* „A Dissertation on the Poor Laws. By a Wellwisher of Mankind [Értekezés a szegénytörvényekről. Írta az emberiség egy jóakarója], (The Rev. Mr. J. Townsend), 1786”, új kiadás, London 1817, 15., 39., 41. old. Ez a „finom” pap, akinek fentebb idézett írását és „Spanyolországi utazás”-át Malthus gyakran oldalszámra másolja, tanának legnagyobb részét Sir J. Steuarttól vette kölcsön, de elferdíti. Így például, amikor Steuart ezt mondja: „Itt, a rabszolgaságban, erőszakos módszer volt érvényben arra, hogy az emberiséget dolgossá tegyék” (a nem-dolgozók számára) „… Az embereket akkoriban azért kényszerítették munkára” (azaz másoknak végzendő ingyenmunkára), „mert mások rabszolgái voltak; az emberek most azért kényszerülnek munkára” (azaz nem-dolgozóknak végzendő ingyenmunkára), „mert saját szükségleteik rabszolgái” — ebből ő nem vonja le azt a következtetést, mint a hájas egyházjavadalmas, hogy ti. a bérmunkások állandóan rágják csak az éhkoppot. Steuart, fordítva, szükségleteiket akarja szaporítani és szükségleteik növekvő számát egyúttal „a finomabbak” számára végzendő munkájuk ösztökéjévé tenni.*

Ha a velencei szerzetes a sors rendelésében, amely a nyomort örökössé teszi, a keresztényi jótékonyság, a papi nőtlenség, a kolostorok és kegyes alapítványok létjogosultságát találta meg, a protestáns javadalmas, ellenkezőleg, arra talál benne ürügyet, hogy elítélje azokat a törvényeket, amelyek értelmében a szegénynek joga volt nyomorúságos köztámogatásra. — „A társadalmi gazdagság haladása”, mondja Storch, „szüli a társadalomnak azt a hasznos osztályát … amely a legunalmasabb, legalantasabb és legutálatosabb foglalkozásokat űzi, egyszóval mindent, ami az életben kellemetlen és megalázó, a vállára vesz, és éppen ezáltal a többi osztály számára biztosítja az időt, a szellem derűjét és a jellem konvencionális” (c’est bon [ez jó]!) „méltóságát stb. ”91*
91Storch: „Cours d’économie politique”, pétervári kiadás, III. köt. 223. old.*

Storch felteszi magának a kérdést, mi tulajdonképpen az előnye ennek a tőkés civilizációnak, amely a tömegeket nyomorban tartja és lealacsonyítja, a barbársággal szemben? Feleletet csak egyet talál: a biztonság! — „Az ipar és a tudomány haladása révén”, mondja Sismondi, „minden munkás naponta sokkal többet termelhet, mint amennyit szükséges fogyasztása megkövetel. De ugyanakkor, amikor munkája a gazdagságot termeli, a gazdagság, ha a munkás volna hivatott élvezni azt, kevéssé alkalmassá tenné őt a munkára.” Szerinte „az emberek” (azaz a nem-dolgozók) „valószínűleg lemondanának a művészetek minden tökéletesedéséről és mindazokról az élvezetekről, amelyeket az ipar nyújt nekünk, ha ezeket tartós munkával, mint amilyen a munkás munkája, kellene megszerezniük … Az erőfeszítések manapság el vannak választva jutalmazásuktól; nem egy és ugyanaz az ember az, aki előbb dolgozik és azután pihen; ellenkezőleg, éppen azért, mert az egyik dolgozik, kell a másiknak pihennie … A munka termelőerői végtelen megsokszorozódásának tehát nem lehet más eredménye, mint a dologtalan gazdagok fényűzésének és élvezeteinek növekedése.”92* Végül Destutt de Tracy, a halvérű burzsoá doktrinér, brutálisan kimondja: „A szegény nemzetek azok, ahol a népnek jó sora van, és a gazdag nemzetek azok, ahol a nép rendszerint szegény.”93*
92 * Sismondi: „Nouveaux principes d’économie politique”, I. köt. 79., 80., 85. old.*
93Destutt de Tracy: „Traité de la volonté etc.”, 231. old. „Les nations pauvres, c’est la ou le peuple est á son aise; et les nations riches, c’est la ou il est ordinairement pauvre.”*

5. A tőkés felhalmozás általános törvényének szemléltetése

a) Anglia 1846—1866

A modern társadalom egyetlen időszaka sem olyan alkalmas a tőkés felhalmozás tanulmányozására, mint az utóbbi húsz év időszaka. Mintha csak megtalálták volna Fortunatus erszényét140. Valamennyi ország közül azonban megint Anglia a klasszikus példa, mert az első helyen áll a világpiacon, mert a tőkés termelési mód csak itt van teljesen kifejlődve, és végül mert a szabadkereskedelem ezeréves birodalmának 1846-tal kezdődött bevezetése a vulgáris gazdaságtant utolsó kibúvójától is megfosztotta. A termelés titáni haladását, amelynek következtében a húszéves időszak második fele az elsőt megint messze túlszárnyalta, a negyedik szakaszban már kielégítően vázoltuk.

Ámbár Anglia népességének abszolút növekedése az utóbbi fél évszázadban igen nagy volt, a viszonylagos növekedés, vagyis a szaporulat rátája folytonosan csökkent, ahogy ezt a hivatalos cenzusból vett következő táblázat mutatja:

Anglia és Wales népességének évi százalékos szaporulata
tízévi átlagokban

1811-21 1,522%
1821-31 1,446%
1931-41 1,326%
1841-51 1,141%
1851-61 1,141%

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .