Marx – Tőke 1 – A munka megosztása és a manufaktúra – A manufaktúra tőkés jellege

Marx – Tőke 1 – A munka megosztása és a manufaktúra – A manufaktúra tőkés jellege
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

5. A manufaktúra tőkés jellege
Nagyobb számú munkás egyazon tőke parancsnoksága alatt — ez a természetadta kiindulópontja mind egyáltalában a kooperációnak, mind a manufaktúrának. Megfordítva: a munka manufaktúraszerű megosztása az alkalmazott munkáslétszám növekedését technikai szükségszerűséggé fejleszti. A munkás-minimumot, melyet az egyes tőkésnek alkalmaznia kell, most a meglevő munkamegosztás írja elő neki. Másrészt a további megosztás előnyeinek a munkáslétszám további növelése a feltétele, és ez már csak az egyes csoportok megtöbbszörözése útján vihető keresztül. A tőke változó alkotórészével együtt azonban az állandónak is nőnie kell; gyarapodnia kell a közös termelési feltételek, mint például épületek, kemencék stb. terjedelmén kívül nevezetesen — mégpedig a munkások számánál sokkal gyorsabban — a nyersanyagnak is. Az adott idő alatt adott munkamennyiség által elfogyasztott nyersanyag tömege ugyanabban az arányban nő, mint a munkamegosztás következtében a munka termelőereje. Az egyes tőkések kezében levő tőke növekvő minimális terjedelme, illetve a társadalmi létfenntartási eszközöknek és termelési eszközöknek tőkévé való növekvő átváltozása tehát a manufaktúra technikai jellegéből fakadó törvény.62*
62* „Nem elegendő, hogy a társadalomban meglegyen a kézművességek alosztályokra osztásához szükséges tőke” (úgy kellene mondania, az ehhez szükséges létfenntartási és termelési eszközök); „ezenkívül szükséges, hogy e tőke a vállalkozók kezében elég tetemes tömegekben legyen felhalmozva ahhoz, hogy őket a nagybani munkára képessé tegye … Minél inkább növekszik a munkamegosztás, annál tetemesebb, szerszámokban, nyersanyagokban stb. meglevő tőkére van szükség ugyanolyan számú munkás állandó foglalkoztatásához.” (Storch: „Cours d’économic politique”, párizsi kiadás, I. köt. 250—251. old.) „A termelési szerszámok koncentrációja és a munkamegosztás éppen olyan elválaszthatatlanok egymástól, mint a politika területén a közhatalom központosítása és a magánérdekek megoszlása.” (Karl Marx: „Misére de la philosophie etc.”, 134. old. [Marx és Engels Művei. 4. köt. 146. old.])*

Mint az egyszerű kooperációban, a manufaktúrában is a funkcionáló munkaszervezet a tőke egyik létezési formája. A sok egyéni részmunkásból összetett társadalmi termelési mechanizmus a tőkés tulajdonában van. A munkák kombinációjából eredő termelőerő ezért a tőke termelőerejeként jelenik meg. A tulajdonképpeni manufaktúra nemcsak hogy a tőke parancsnoklása és fegyelme alá veti a korábban önálló munkást, hanem ezenfelül hierarchikus tagozódást is teremt maguk a munkások között. Míg az egyszerű kooperáció az egyesek munkamódját nagyjában és egészében változatlanul hagyja, a manufaktúra a munkamódot alapjaiban forradalmasítja és az egyéni munkaerőt gyökerében ragadja meg. A munkást abnormissá nyomorítja, mert részletügyességét melegházszerűen érleli azáltal, hogy a termelő törekvések és adottságok egész világát elnyomja benne, mint ahogy a La Plata államokban azért vágják le az egész állatot, hogy bőrét vagy faggyúját megszerezzék. Nemcsak hogy a különös részmunkákat különböző egyének között osztják el, hanem magát az egyént is felosztják, egy részmunka önműködő gépezetévé változtatják63* és valóra váltják Menenius Agrippa ízetlen meséjét98, amely az embert saját teste puszta töredékeként ábrázolja.64* A munkás eredetileg azért adja el munkaerejét a tőkének, mert hiányzanak az anyagi eszközei egy áru termeléséhez, most viszont maga az egyéni munkaereje mondja fel a szolgálatot, mihelyt nem adják el a tőkének. Az egyéni munkaerő már csak olyan összefüggésben funkcionál, amely csupán eladása után létezik, a tőkés műhelyében. A manufaktúramunkás, minthogy természeti adottságában képtelenné vált arra, hogy valami önálló dolgot végezzen, termelő tevékenységet már csak mint a tőkés műhelyének tartozéka fejt ki.65* Miként a kiválasztott népnek homlokára volt írva, hogy Jehova tulajdona, úgy a munka megosztása a manufaktúramunkásra jegyet üt, amely őt a tőke tulajdonává bélyegzi.
63* Dugald Stewart a manufaktúramunkásokat „a munka részleteinek elvégzésére alkalmazott … eleven automatáknak” nevezi. („Works”, VIII. köt. 318. old.)*
64* A koralloknál minden egyén valóban az egész csoport gyomra. De tápanyagot juttat a csoportnak ahelyett, hogy, mint a római patrícius, elszedné tőle.*
65* „Az a munkás, akinek egy egész mesterség van a kezében, mindenütt hozzáfoghat ipara gyakorlásához és megkeresheti az eszközöket megélhetéséhez: a másik” (a manufaktúramunkás) „csak tartozék, akinek, társaitól elválasztva, nincs többé sem képessége, sem függetlensége, és aki kénytelen elfogadni azt a törvényt, amelyet ráerőszakolni jónak látnak.” Storch: „Cours d’économie politique”. pétervári kiadás. 1815, I. köt. 204. old.)*

Az ismeretek, az értelem és az akarat, amelyeket az önálló paraszt vagy kézműves, hacsak kis méretben is, de kifejleszt — miként a vadember a háború egész művészetét személyi fortélyként gyakorolja —, most már csak a műhely egésze számára szükségesek. A termelés szellemi potenciái az egyik oldalon kibővítik méretüket, mert sok oldalon eltűnnek. Amit a részmunkások elveszítenek, az koncentrálódik velük szemben a tőkében.66* A munka manufaktúraszerű megosztásának egyik terméke az, hogy az anyagi termelési folyamat szellemi potenciáit mint idegen tulajdont és mint rajtuk uralkodó hatalmat szembeállítja a részmunkásokkal. Ez az elválási folyamat elkezdődik az egyszerű kooperációban, ahol a tőkés az egyes munkásokkal szemben a társadalmi munkaszervezet egységét és akaratát képviseli. Kifejlődik a manufaktúrában, amely a munkást részmunkássá csonkítja. Kiteljesedik a nagyiparban, amely a tudományt mint önálló termelési potenciát a munkától elválasztja és a tőke szolgálatába hajtja.67*
66A. Ferguson: „History of Civil Society”, 281: old.: „Az egyik, úgy lehet, megnyerte azt, amit a másik elvesztett.”*
67* „A tudás embere és a termelő munkás messze el vannak választva egymástól, és a tudomány, ahelyett hogy a munkás kezében a munkás saját termelőerőit őneki magának szaporítaná, csaknem mindenütt szembefordult vele … Az ismeret olyan szerszámmá lesz, amely alkalmas arra, hogy a munkától elválasszák és vele szembeszegezzék.” (W. Thompson: „An Inquiry into the Principles of the Distribution of Wealth” [Vizsgálódás a gazdagság elosztásának elveiről], London 1824, 274. old.)*

A manufaktúrában az összmunkásnak és ezért a tőkének társadalmi termelőerőben való meggazdagodása a munkás egyéni termelőerőkben való elszegényedését feltételezi. „A tudatlanság szülőanyja az iparnak, akárcsak a babonának. A gondolkodás és a képzelőerő alá van vetve a tévedésnek, de a láb vagy a kéz mozgatásának megszokása sem az egyiktől, sem a másiktól nem függ. A manufaktúrák tehát ott virágzanak a leginkább, ahol a leginkább megszabadulnak a szellemtől, olymódon, hogy a műhelyt egy gépnek lehet tekinteni, melynek részei emberek.”68* Valóban, a XVIII. század közepén egyes manufaktúrák bizonyos egyszerű műveletekre, amelyek azonban gyári titkok voltak, előszeretettel alkalmaztak félkegyelműeket.69*
68A. Ferguson: „History of Civil Society”, 280. old.*
69. D. Tuckett. „A History of the Past and Present State of the Labouring Population” [A dolgozó népesség múltbeli és jelenlegi helyzetének története], London 1846, I. köt. 148. old.*

„Az emberek nagy többségének szelleme”, mondja A. Smith, „szükségszerűen mindennapi foglalatosságaikból és foglalatosságaikon fejlődik ki. Egy embernek, aki egész életét néhány egyszerű művelet elvégzésére fordítja… nincs alkalma értelmét gyakorolni… Általában olyan ostoba és tudatlan lesz, amennyire ez emberi teremtménynél lehetséges.” A részmunkás eltompultságának ecsetelése után Smith így folytatja: „Mozdulatlan életének egyformasága természetesen szellemének bátorságát is megrontja… Szétrombolja még testének energiáját is, és képtelenné teszi arra, hogy erejét lendületesen és kitartóan alkalmazza azon a részletfoglalatosságon kívül, melyre ránevelték. Különös szakmájában való ügyessége így intellektuális, társadalmi és hadi erényeinek rovására megszerzettnek látszik, de minden ipari és civilizált társadalomban ez az az állapot, amelybe a dolgozó szegénynek (the labouring poor), azaz a nép nagy tömegének szükségképpen süllyednie kell.”70* Hogy a néptömegeknek a munkamegosztásból eredő teljes elsatnyulását megakadályozza, A. Smith állami úton való népoktatást javasol, bár óvatosan homöopata adagokban. Ezzel következetesen polemizál francia fordítója és kommentátora, G. Garnier, aki az első francia császárság alatt természetszerűleg szenátorrá vedlett. Szerinte a népoktatás beleütközik a munkamegosztás elemi törvényeibe, és vele „egész társadalmi rendszerünket halálra szánnák”. „A munka minden más megosztásához hasonlóan”, mondja, „a kétkezi munka és az értelmi munka közötti megosztás71* abban a mértékben lesz kifejezettebb és határozottabb, amilyen mértékben gazdagabb lesz a társadalom” (helyesen alkalmazza ezt a kifejezést a tőkére, a földtulajdonra és ezek államára). „A munkának ez a megosztása, mint minden más megosztás, múltbeli haladás okozata és jövőbeli haladás oka… Szabad-e hát a kormánynak ellene hatnia a munka e megosztásának és feltartóztatnia annak természetszerű menetét? Szabad-e az állami bevételek egy részét arra a kísérletre fordítania, hogy a munkának két osztályát, amelyek a maguk megosztására és elválasztására törekszenek, összezavarja és összekeverje?”72*
70A. Smith: „Wealth of Nations”, V. könyv, I. fej. [III. rész,] II. cikkely. Mint a munkamegosztás hátrányos következményeit kifejtő A. Ferguson tanítványa, A. Smith e pontot illetően nagyon is tisztán látott. Művének bevezetésében, ahol a munkamegosztást ex professo [hivatásszerűen] ünnepli, csak futólag utal a munkamegosztásra mint a társadalmi egyenlőtlenségek forrására. Csak az állami jövedelemről szóló, V. könyvben reprodukálja Fergusont. A „Misére de la philosophie”-ban elmondottam a szükségest Ferguson, A. Smith, Lemontey és Say munkamegosztásra vonatkozó bírálatának történelmi viszonyáról, és ugyancsak ott először ábrázoltam a munka manufaktúraszerű megosztását a tőkés termelési mód sajátos formájaként. (I. m. 122. sk. old. [Marx és Engels Művei. 4. köt. 138—140. old.])*
71* Ferguson már a „History of Civil Society”-ban, a 281. oldalon, megmondja: „Olyan korszakban, melyben mindent különválasztottak, maga a gondolkodás is külön mesterséggé válhat.”*
72* G. Garnier fordításának V. kötete, 4—5. old.*

Bizonyos szellemi és testi elnyomorodás elválaszthatatlan még a munkának a társadalom egészén belüli megosztásától is. Minthogy azonban a manufaktúraidőszak a munkaágak e társadalmi széthasítását sokkal tovább viszi, másrészt a ránézve sajátságos megosztással először ragadja meg az egyént életének gyökerénél, ezért először ez az időszak szolgáltat anyagot és ösztönzést az ipari kórtanhoz.73*
73* Ramazzini, a gyakorlati orvostudomány professzora Padovában, 1713-ban tette közzé „De morbis artificum” [Értekezés a kézművesek betegségeiről] című művét, amelyet 1777-ben lefordítottak franciára, 1841-ben újra kinyomtattak az „Encyclopédie des sciences médicales, 7éme division, Auteurs classiques”-ban. A nagyipar időszaka Ramazzini munkásbetegség-katalógusát természetesen nagyon megnövelte. Lásd többek között „Hygiéne physique et morale de l’ouvrier dans les grandes villes en général, et dans la ville de Lyon en particulier. Par le dr. A. L. Fonteret”, Párizs 1858, és „Krankheiten, welche verschiedenen Ständen, Altern und Geschlechtern eigentümlich sind”, 6. köt., Ulm 1840. 1854-ben a Society of Arts99 az ipari kórtan ügyében vizsgálóbizottságot nevezett ki. Az e bizottság által összegyűjtött okmányok listája a „Twickenham Economic Museum” katalógusában található. Nagyon fontos a hivatalos „Reports on Public Health” anyaga. Lásd továbbá Eduard Reich, M. D.: „Über die Entartung des Menschen”, Erlangen 1868.*

„Egy embert felosztani annyit tesz, mint kivégezni, ha rászolgál a halálos ítéletre, orvul meggyilkolni, ha nem szolgál rá. A munka felosztása egy nép meggyilkolása.”74*
74* „To subdivide a man is to execute him, if he deserves the sentence, to assassinate him, if he does not … the subdivision of labour is the assassination of a people.” (D. Urquhart: „Familiar Words” [Bizalmas szavak], London 1855, 119. old.) Hegelnek igen eretnek nézetei voltak a munkamegosztásról. „Művelt embereken mindenekelőtt az olyanok érthetők, akik mindent meg tudnak csinálni, amit mások tesznek” — mondja Jogfilozófiájában.100*

A munka megosztásán nyugvó kooperáció, vagyis a manufaktúra, kezdeteiben természetadta képződmény. Mihelyt némileg megszilárdult és kiterjedt, a tőkés termelési mód tudatos, tervszerű és rendszeres formájává lesz. A tulajdonképpeni manufaktúra története megmutatja, hogyan nyeri el a munkának a manufaktúrára nézve sajátságos megosztása először tapasztalatszerűen, mintegy a cselekvő személyek háta mögött, a tárgyhoz illő formákat, azután pedig hogyan törekszik — akárcsak a céhes kézművesség — az egyszer megtalált formát hagyományosan megrögzíteni, és hogyan rögzíti is meg egyes esetekben évszázadokon át. Ha ez a forma megváltozik, akkor e változás — hacsak mellékes dolgokban nem — mindig csak a munkaszerszámok forradalma következtében jön létre. A modern manufaktúra — itt nem a gépi berendezésen nyugvó nagyiparról beszélek — vagy már készentalálja a nagy városokban, ahol keletkezik, a disjecta membra poetae-t és csak össze kell gyűjtenie őket szétszórtságukból, így van például a ruhamanufaktúránál; vagy pedig a megosztás elve magától értetődő, amennyiben egyszerűen a kézműszerű termelés különböző műveleteit (például a könyvkötészet esetében) különös munkások kizárólagos sajátjává teszik. Még egyheti tapasztalatba sem kerül ilyen esetekben az egyes funkciókhoz szükséges kezek viszonyszámát megtalálni.75*
75* A kedélyes hit a feltalálói zsenialitásban, amelyet az egyes tőkés a munka megosztásában a priori gyakorol, már csak német professzoroknál található meg, mint például Roscher úrnál, aki a tőkésnek, kinek Jupiter-fejéből a munka megosztása készen pattan ki, hálaképpen „különféle munkabéreket” ajánl fel. A munka megosztásának nagyobb vagy csekélyebb mérvű alkalmazása az erszény teltségétől és nem a zsenialitás nagyságától függ.*

A kézműszerű tevékenység elemzése, a munkaszerszámok specializálása, a részmunkások kialakítása, továbbá e részmunkásoknak egy összmechanizmussá való csoportosítása és kombinálása révén a munka manufaktúraszerű megosztása megteremti a társadalmi termelési folyamatok minőségi tagozódását és mennyiségi arányosságát, tehát a társadalmi munka meghatározott szervezetét, és ezzel egyúttal kifejleszti a munka új, társadalmi termelőerejét. A munka manufaktúraszerű megosztása, mint a társadalmi termelési folyamat sajátosan tőkés formája — márpedig a készentalált alapzatokon nem is fejlődhetett ki másképp, mint a tőkés formában —, csak különös módszer arra, hogy relatív értéktöbbletet hozzanak létre, vagyis hogy a tőke önértékesítését — amit társadalmi gazdagságnak, „Wealth of Nations-nek” stb. neveznek — a munkások rovására növeljék. E megosztás a munka társadalmi termelőerejét nemcsak hogy a munkás helyett a tőkés számára fejleszti ki, hanem az egyéni munkás elnyomorítása révén teszi ezt. A tőke munka feletti uralmának új feltételeit termeli meg. Ezért egyrészt úgy jelenik meg, mint történelmi haladás és szükségszerű fejlődési mozzanat a társadalom gazdasági alakulási folyamatában, másrészt viszont úgy, mint a civilizált és rafinált kizsákmányolás egyik eszköze.

A politikai gazdaságtan, amely mint külön tudomány csak a manufaktúra-időszakban jelentkezik, a munka egyáltalában-való társadalmi megosztását csak a munka manufaktúraszerű megosztásának álláspontjáról veszi szemügyre76*, mint eszközt arra, hogy ugyanazzal a munkamennyiséggel több árut termeljenek, ennélfogva az árukat olcsóbbítsák és a tőke felhalmozását gyorsítsák. A mennyiség és a csereérték e hangsúlyozásával a legélesebb ellentétben a klasszikus ókor írói kizárólag a minőséghez és a használati értékhez tartják magukat.77* A társadalmi termelési ágak elválása következtében az árukat jobban készítik el, az emberek különböző törekvései és tehetségei megfelelő működési területeket választanak maguknak78*; és korlátozódás nélkül sehol sem lehet jelentős dolgot művelni.79*
76* Régebbi írók, mint például Petty, mint az „ Advantages of the East India Trade” névtelen szerzője és mások A. Smithnél határozottabban leszögezik a munka manufaktúraszerű megosztásának tőkés jellegét.*
77* A modernek között kivétel néhány XVIII. századi író, ami a munka megosztására vonatkozólag szinte csak az ókoriakat ismétli, mint például Beccaria és James Harris. Így Beccaria: „A tapasztalat mindenkit megtanít arra, hogy ha kezét és elméjét mindig ugyanolyan fajta munkákhoz és termékekhez használja, akkor könnyebb, bőségesebb és jobb eredményeket ér el, mint ha mindenki elszigetelten, egymaga csinálna minden számára szükséges dolgot… Ily módon az emberek a köz és saját maguk hasznára különféle osztályokra és állapotokra oszlanak.”(Cesare Beccaria: „Elementi di Economia Pubblica” [A közgazdaságtan elemei], Custodi kiadása, „Parte moderna”, IX. köt. 28. old.) James Harris, később Earl of Malmesbury, aki pétervári követségéről írott „Diaries”-e révén vált híressé, maga mondja egy jegyzetében „Dialogue concerning Happiness”-éhez (London 1741101, később újra lenyomatva a „Three Treatises etc.”-ben, III. kiad., London 1772, [292. old.]): „Az egész érv, amelyet annak bizonyítására hoznak fel, hogy a társadalom természetes” (tudniillik a „foglalatosságok megosztása” révén), „Platón Respublikájának második könyvéből való.”*
78* Így az „Odüsszeiá”-ban, XIV. 228: „Más-más munkákban lel más-más ember örömre” és Arkhilokhosz, Sextus Empiricusnál: „Más-más ember más-más munkával vidámodik fel szívében.”102*
79* „Értett sok munkához, mindhez rosszul azonban.”103 — Az athéni, mint árutermelő, fölötte érezte magát a spártainak, mert ez utóbbi a háborúban emberekkel ugyan rendelkezhetett, de pénzzel nem, mint ahogy Thuküdidész mondatja Periklésszel abban a beszédében, amelyben az athéniakat a peloponnészoszi háborúra tüzeli: „Testükkel viselni háborút az emberek közül a maguk dolgozók készebbek, mint pénzzel.” (Thukudidesz: I. könyv, 141. fej.) Mégis eszményük, az anyagi termelésben is, az [autarkia, önmagával beérés] maradt, amely szemben áll a munka megosztásával, „azoknál van ugyanis a jó, akiknél az önmagukkal beérés is”. Emellett mérlegelnünk kell azt, hogy még a 30 zsarnok bukása idején104 sem akadt 5000 athéni, akinek ne lett volna földtulajdona.*

A munka megosztása tehát tökéletesebbé teszi a terméket és a termelőt. Ha alkalmilag a terméktömeg növekedését is megemlítik, akkor ezt csak a használati érték nagyobb bőségére vonatkozólag teszik. Egy szóval sem említik a csereértéket, az áruk olcsóbbodását. Ez a használati értéket szem előtt tartó álláspont uralkodik mind Platónnál80*, aki a munka megosztását a rendek társadalmi elválásának alapzataként tárgyalja, mind Xenophónnál81*, aki jellegzetesen polgári ösztönével már közelebb kerül a munka műhelyen belüli megosztásához.
80* Platón a munka közösségén belüli megosztását a szükségletek sokoldalúságából és az egyének hajlamainak egyoldalúságából kiindulva fejti ki. Fő szempontja az, hogy a munkásnak kell igazodnia a műhöz, nem a műnek a munkáshoz, ami elkerülhetetlen akkor, ha különböző művességeket űz egyszerre, tehát az egyiket vagy a másikat mint mellékmunkát űzi. „Mert a tennivaló nem akar a tevő szabad idejére várni, hanem szükséges, hogy a tevő igazodjék a tennivalóhoz, de ne úgy, mint mellékmunkához. — Ez szükséges. — Eszerint hát több lesz minden, meg szebb és könnyebb, ha egy ember egyet csinál, természete szerint és a helyes időben, egyéb foglalatosságtól menten.” („De Republica”, II. könyv [11. fej.] Baiter, Orelli etc. kiadása). Hasonlóképpen Thuküdidésznél, i. m. 142. fej: „A hajózás mesterség, éppúgy, mint akármi más, és nem lehet alkalmilag előforduló esetekben mellékmunkaként űzni, sőt inkább mellette semmi mást nem lehet mellékmunkaként végezni ” Ha a műnek, mondja Platón, várnia kell a munkásra, akkor sokszor elszalasztják a termelés kritikus időpontját és elrontják a készítményt, [a munka helyes ideje veszendőbe megy]. Ezt a platóni eszmét viszontlátjuk az angol fehérítőüzemek tulajdonosainak tiltakozásában a gyári torvény ama záradéka ellen, amely meghatározott étkezési órát állapít meg valamennyi munkás számára. Üzletük nem igazodhat a munkásokhoz, mert „a leperzselés, mosás, fehérítés, mángorlás, préselés és festés különböző műveletei közül egyiket sem lehet egy adott pillanatban abbahagyni a károsodás kockázata nélkül … Ugyanazon étkezési óra kikényszerítése az összes munkások számára esetleg értékes javakat dönthet a befejezetlen műveletek miatti károsodás kockázatába.” Le platonisme oú va-t-il se nicher [a platonizmus hová be nem fészkelődik]*
81* Xenophón elbeszéli, hogy a perzsa király asztaláról étkeket kapni nemcsak megtisztelő dolog, hanem ezek az étkek sokkal ízletesebbek is, mint a többiek. „És ebben nincs semmi csodálatos, mert ahogy a többi mesterség a nagy városokban különösképp tökéletesült, éppúgy a királyi étkeket is egészen sajátosan készítik el. Mert a kis városokban ugyanaz készít fekvőhelyet, ajtót, ekét, asztalt; sokszor ezenfelül még házakat is épít, és meg van elégedve, ha akár így is elégséges vevőkört talál megélhetéséhez. Tisztára lehetetlen, hogy egy ember, aki ilyen sokfélét űz, mindent jól csináljon. A nagy városokban azonban, ahol mindegyik sok vevőre talál, elegendő egy kézművesség is, hogy emberét táplálja. Sőt sokszor nem kell ehhez még egy egész szakma sem, hanem az egyik férficipőket, a másik női cipőket készít. Itt-ott az egyik pusztán a cipők megvarrásából, a másik kiszabásukból él, az egyik pusztán kiszabja a ruhákat, a másik csak összeállítja a darabokat. Szükséges mármost, hogy a legegyszerűbb munka elvégzője munkáját feltétlenül a legjobban is csinálja. Éppígy van a szakácsmesterséggel is.” (Xenophón: „Cyropaedia” [Kürosz neveltetése], VIII. könyv, 2. fej.) A kizárólagos hangsúly itt a használati érték elérendő jóságán van, ámbár már Xenophón is a munkamegosztás fokát a piac terjedelmétől függőnek tudja

Platón Respublikája, amennyiben a munka megosztását mint az állam alakító elvét fejti ki, csak athéni eszményesítése az egyiptomi kasztrendszernek, ahogyan Egyiptom ipari mintaországnak számít más kortársai, például Iszokratész szemében is82*, és ezt a jelentőségét még a római császárkor görögjei számára is megtartotta.83*
82* „Ő” (Busiris) „mindenkit különleges kasztokba osztott… megparancsolta, hogy mindig ugyanazok űzzék ugyanazokat a foglalatosságokat, mert tudta, hogy azok, akik foglalkozásukat váltogatják, semmiféle foglalatosságban nem lesznek alaposak; azok azonban, akik állandóan ugyanannál a foglalkozásnál maradnak, mindent a legtökéletesebben visznek véghez. Így hát valóban azt fogjuk látni, hogy a művességek és mesterségek tekintetében jobban felülmúlták versenytársaikat, mint máskülönben a mester a kontárt, és a berendezés tekintetében, amely által a királyi uralmat és az egyéb államalkotmányt fenntartják, olyan kiválóak, hogy a híres filozófusok, akik erről beszelni vállalkoznak, Egyiptom államalkotmányát mindenekfelett dicsérték.” (Iszokratész „Busiris”, 8 fej.)*
83* Vö Diodorus Siculus*

A tulajdonképpeni manufaktúra-időszak alatt, vagyis azon időszak alatt, amelyben a manufaktúra a tőkés termelési mód uralkodó formája, a benne meglevő tendenciák teljes megvalósulása sokoldalú akadályokba ütközik. Ámbár, mint láttuk, a manufaktúra a munkások hierarchikus tagozása mellett a tanult és tanulatlan munkások egyszerű elválását is megteremti, az utóbbiak száma az előbbiek túlnyomó befolyása miatt igen korlátozott marad. Ámbár a külön műveleteket eleven munkaszervei érettségének, erejének és fejlődésének különböző fokához idomítja és ezért a nők és a gyermekek termelő kiaknázására sarkall, ez a tendencia nagyjában és egészében meghiúsul a férfimunkások szokásain és ellenállásán. Ámbár a kézműszerű tevékenység szétbontása a munkások képzési költségeit és ezért értékét csökkenti, a nehezebb részmunkákhoz továbbra is hosszabb tanulási idő szükséges, és ezt ott is, ahol felesleges, a munkások féltékenyen fenntartják. Például Angliában a laws of apprenticeship [tanonctörvények] hétéves tanidejűkkel a manufaktúra-időszak végéig teljes érvényben maradtak, és csak a nagyipar dobta sutba őket. Minthogy a kézműves ügyesség marad a manufaktúra alapzata és a manufaktúrában funkcionáló összmechanizmusnak nincs maguktól a munkásoktól független objektív csontváza, a tőke állandóan viaskodik a munkások engedetlenségével. „Az emberi természet gyengesége”, kiált fel Ure barátunk, „oly nagy, hogy minél ügyesebb a munkás, annál önfejűbb és nehezebben kezelhető lesz, és következésképpen hóbortos hangulataival súlyos károkat okoz az összmechanizmusnak.”84* Ezért az egész manufaktúra-időszakot végigkíséri a munkások fegyelmezetlensége miatti panasz.85*
84Ure: „Philosophy of Manufactures”, 20 old.*
85* A szövegben mondottak sokkal inkább érvényesek Angliára, mint Franciaországra, és Franciaországra inkább, mint Hollandiára.*

És ha nem állanának rendelkezésünkre egykorú írók tanúskodásai, akkor is az egyszerű tények — hogy a XVI. századtól a nagyipar korszakáig a tőkének nem sikerül a manufaktúra-munkások egész rendelkezésükre álló munkaidejét hatalmába kerítenie, hogy a manufaktúrák rövid életűek és a munkások be- és kivándorlása következtében elhagyják az egyik országban levő székhelyüket és egy másik országban telepednek meg — könyvtárak helyett beszélnének. „Rendet kell teremteni ilyen vagy olyan módon” — kiált fel 1770-ben az „Essay on Trade and Commerce” többször idézett szerzője. Rendet, visszhangzik 66 évvel később dr. Andrew Ure szájából, a „rend” hiányzott „a munka megosztásának skolasztikus dogmáján” nyugvó manufaktúrában, és „Arkwright megteremtette a rendet”.

Amellett a manufaktúra a társadalmi termelést sem egész terjedelmében megragadni, sem mélységében forradalmasítani nem tudta. Mint gazdasági mestermű emelkedett magasra a városi kézművesség és a falusi háziipar széles alapzatán. Saját szűk technikai bázisa egy bizonyos fejlődési fokon ellentmondásba került az önmagateremtette termelési szükségletekkel.

A manufaktúra egyik legkiteljesedettebb képződménye a maguknak a munkaszerszámoknak és kiváltképpen a már alkalmazott bonyolult mechanikai készülékeknek a termelésére szolgáló műhely volt. „Egy ilyen műhely”, mondja Ure, „a munka megosztását a maga sokféle fokozatában tárta szemünk elé. Fúrónak, vésőnek, esztergapadnak mind megvolt a saját munkása, hierarchikusan tagozottan ügyességük foka szerint.”105 A munka manufaktúraszerű megosztásának ez a terméke maga viszont gépeket termelt. Ezek megszüntetik a kézműszerű tevékenységet mint a társadalmi termelés szabályozó elvét. Így egyrészt elhárítják a technikai okát annak, hogy a munkást élethossziglan egy részfunkcióhoz csatolják. Másrészt leomlanak a korlátok, amelyeket ugyanez az elv a tőke uralmának még útjába állított.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .