Marx – Tőke 1 – Értékesítési folyamat

Marx – Tőke 1 – Értékesítési folyamat
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

2. Értékesítési folyamat
A termék — a tőkés tulajdona — használati érték, fonal, csizma stb. De jóllehet például a csizma valamelyest alapja a társadalom haladásának, és tőkésünk határozottan a haladás embere, a csizmákat mégsem önmagukért gyártja. A használati érték egyáltalában nem az a dolog, qu’on aime pour lui-méme [amelyet önmagáért szeretnek] az árutermelésben. Használati értéket itt egyáltalában csak azért és annyiban termelnek, mert és amennyiben ez a csereérték anyagi szubsztrátuma, hordozója. És tőkésünket két dolog érdekli. Először is olyan használati értéket akar termelni, amelynek csereértéke van, eladásra szánt cikket, árut. Másodszor pedig olyan árut akar termelni, amelynek értéke nagyobb, mint a termeléséhez szükséges áruk — a termelési eszközök és a munkaerő — értékének összege, amelyekre jó pénzét előlegezte az árupiacon. Tőkésünk nemcsak használati értéket akar termelni, hanem árut, nemcsak használati értéket, hanem értéket, és nemcsak értéket, hanem értéktöbbletet is.

Valóban, minthogy itt árutermelésről van szó, eddig nyilván a folyamatnak csak egyik oldalát vettük szemügyre. Miként maga az áru használati érték és érték egysége, az áru termelési folyamatának munkafolyamat és értékképzési folyamat egységének kell lennie.

Vegyük szemügyre mármost a termelési folyamatot mint értékképzési folyamatot is.

Tudjuk, hogy minden áru értékét a használati értékében anyagiasult munka mennyisége, a termeléséhez társadalmilag szükséges munkaidő határozza meg. Ez érvényes arra a termékre is, amelyet tőkésünk a munkafolyamat eredményeként kapott. Mindenekelőtt tehát az ebben a termékben tárgyiasult munkát kell kiszámítanunk.

Vegyük például a fonalat.

A fonal előállításához először is nyersanyagára, például 10 font gyapotra volt szükség. Hogy mi a gyapot értéke, azt nem kell előbb megvizsgálnunk, mert a tőkés a gyapotot a piacon értékén, mondjuk 10 sh.-ért vásárolta. A gyapot árában a termeléséhez szükséges munka már általános társadalmi munkaként jelentkezik. Tegyük fel továbbá, hogy a gyapot feldolgozásánál elfogyasztott orsótömeg, amely számunkra az összes többi felhasznált munkaeszközöket képviseli, 2 sh. értékű. Ha 12 sh.-nyi aranytömeg 24 munkaórának, vagyis 2 munkanapnak a terméke, akkor ebből mindenekelőtt az következik, hogy a fonalban 2 munkanap tárgyiasult.

Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket az a körülmény, hogy a gyapot megváltoztatta formáját, az elfogyasztott orsótömeg pedig teljesen eltűnt. Az általános értéktörvény értelmében ha például 40 font fonal értéke = 40 font gyapot értékével +1 egész orsó értékével, vagyis, ha a fenti egyenlet mindkét oldalának termeléséhez ugyanannyi munkaidőre van szükség, akkor 10 font fonal 10 font gyapotnak és ¼ orsónak az egyenértéke. Ebben az esetben ugyanaz a munkaidő egyszer a fonal használati értékben, másszor a gyapot és orsóhasználati értékekben jelentkezik. Az érték tehát közömbös az iránt, hogy fonalban, orsóban vagy gyapotban jelenik-e meg. Az, hogy orsó és gyapot, ahelyett hogy nyugodtan egymás mellett hevernének, a fonás folyamatában belekerülnek egy kapcsolatba, amely használati formájukat módosítja, fonallá változtatja őket, éppoly kevéssé érinti értéküket, mintha egyszerű csere útján fonal-egyenértékre váltották volna át őket.

A gyapotnak, a fonal nyersanyagának a termeléséhez szükséges munkaidő része a fonal termeléséhez szükséges munkaidőnek és ezért a fonalban benne foglaltatik. Ugyanígy áll a dolog annak az orsótömegnek a termeléséhez szükséges munkaidővel, amelynek elkoptatása vagy elfogyasztása nélkül a gyapotot nem lehet megfonni.11*
11* „Az áruk értékét nemcsak a közvetlenül rájuk fordított munka befolyásolja, hanem az a munka is, amelyet az e munkát segítő eszközökre, szerszámokra és épületekre használnak, fel,” (Ricardo: „Principles etc.”, 16. old)*

Amennyiben tehát a fonal értékét, az előállításához szükséges munkaidőt tekintjük, annyiban a különböző, időben és térben elválasztott különös munkafolyamatokat, amelyeken át kell menni ahhoz, hogy magát a gyapotot és az elhasznált orsótömeget megtermeljék és végül a gyapotból és orsóból fonalat készítsenek, egy és ugyanazon munkafolyamat egymást követő szakaszainak tekinthetjük. A fonalban foglalt egész munka múltbeli munka. Az a körülmény, hogy az alkotóelemei termeléséhez szükséges munkaidő korábban múlt el, plusquamperfectumban [régmúltban] van, a befejező folyamatra, a fonásra közvetlenül fordított munka pedig a praesenshez [jelenhez] közelebb, perfectumban [befejezett jelenben], teljesen közömbös. Ha egy ház építéséhez bizonyos mennyiségű munkára, mondjuk 30 munkanapra van szükség, akkor a házba bekebelezett munkaidő összmennyiségén mit sem változtat az, hogy a 30. munkanap 29 nappal később került bele a termelésbe, mint az első munkanap. És ennélfogva a munkaanyagban és a munkaeszközben foglalt munkaidőt egészen úgy tekinthetjük, mintha csupán a fonási folyamat valamely korábbi stádiumában, a fonás formájában legvégül hozzátett munka előtt fejtették volna ki.

A termelési eszközöknek, a gyapotnak és az orsónak 12 sh.-nyi árban kifejezett értékei tehát a fonal-értéknek, vagyis a termék értékének alkotórészei.

Csupán két feltételt kell teljesíteni. Először, hogy a gyapot és az orsó valóban valamilyen használati érték termelésére szolgáljanak. A mi esetünkben fonallá kellett válniok. Az értéknek mindegy, hogy hordozója milyen használati érték, de használati érték kell hogy hordozza. Másodszor, feltételezik, hogy csak az adott társadalmi termelési feltételek között szükséges munkaidőt használták fel. Ha tehát 1 font fonal megfonásához csak 1 font gyapotra van szükség, akkor 1 font fonal elkészítéséhez csak 1 font gyapotot szabad elfogyasztani. Éppígy áll a dolog az orsóval. Ha a tőkésnek az az ötlete támad, hogy vasorsók helyett aranyorsókat alkalmaz, a fonal értékében akkor is csak a társadalmilag szükséges munka számít, azaz a vasorsók termeléséhez szükséges munkaidő.

Most már tudjuk, hogy a fonal értékének milyen részét alkotják a termelési eszközök, a gyapot és az orsó. Ez a rész 12 sh.-gel, vagyis két munkanap anyagiasulásával egyenlő. Tehát most arról az értékrészről van szó, amelyet magának a fonónak a munkája tesz hozzá a gyapothoz.

Ezt a munkát most egészen más szempontból kell megvizsgálnunk, mint a munkafolyamat közben. Ott arról a célszerű tevékenységről volt szó, amellyel a gyapotot fonallá változtatják. Minél célszerűbb a munka, annál jobb — minden egyéb körülményt változatlannak feltételezve — a fonal. A fonó munkája más termelő munkától specifikusan különbözött, s a különbözőség szubjektíve és objektíve megnyilvánult, a fonás különös céljában, művelésének különös módjában, termelési eszközeinek különös természetében, termékének különös használati értékében. Gyapot és orsó a fonómunka számára létfenntartási eszközök, de nem lehet velük huzagolt csövű ágyúkat csinálni. A fonó munkája ellenben, amennyiben értékképző, azaz érték forrása, annyiban egyáltalában nem különbözik az ágyúhoronyvonó munkájától, vagy, ami hozzánk itt közelebb áll, a gyapottermesztőnek és az orsókészítőnek a fonal termelési eszközeiben megvalósult munkájától. A gyapottermesztés, az orsókészítés és a fonás csakis emiatt az azonosságuk miatt lehetnek ugyanazon összértéknek, a fonal értékének, pusztán mennyiségileg különböző részei. Itt nincs szó többé a munka minőségéről, természetéről és tartalmáról, hanem csak mennyiségéről. Ezt egyszerűen meg kell számolni. Feltesszük, hogy a fonómunka egyszerű munka, társadalmi átlagmunka. Később látni fogjuk, hogy az ellenkező feltevés mit sem változtat a dolgon.

A munkafolyamat alatt a munka szakadatlanul a nyugtalanság formájából a lét formájába, a mozgás formájából a tárgyiasság formájába megy át. Egy óra elteltével a fonómozgás bizonyos mennyiségű fonalban jelentkezik, tehát meghatározott mennyiségű munka, egy munkaóra, tárgyiasul a gyapotban. Azt mondjuk: munkaóra, azaz a fonó életerejének kifejtése egy órán át, mert a fonómunka itt csak munkaerő kifejtéseként, nem pedig a fonás specifikus munkájaként számít.

Döntő fontosságú mármost, hogy a folyamat tartama alatt, vagyis mialatt a gyapotot fonallá változtatják, csak a társadalmilag szükséges munkaidőt fogyasszák el. Ha normális, azaz átlagos társadalmi termelési feltételek között a font gyapotot egy munkaóra alatt b font fonallá kell átváltoztatni, akkor csak az a munkanap számít 12 órás munkanapnak, amely alatt 12xa font gyapotot 12xb font fonallá változtatnak át. Mert csak a társadalmilag szükséges munkaidő számít értékképzőnek.

Miként maga a munka, úgy a nyersanyag és a termék is egészen más megvilágításban jelenik meg itt, mint a tulajdonképpeni munkafolyamat álláspontjáról. A nyersanyag itt csupán mint meghatározott mennyiségű munka felszívója számít. E felszívással a nyersanyag valójában fonallá változik át, mert a munkaerőt fonás formájában fordították rá és tették hozzá. De a termék, a fonal, most már csak a gyapot által felszívott munka fokmérője. Ha 1 óra alatt 12/3 font gyapotot fonnak, vagyis változtatnak át 12/3 font fonallá, akkor 10 font fonal 6 felszívott munkaórát jelez. Meghatározott és tapasztalatszerűen megállapított termékmennyiségek most már csak meghatározott mennyiségű munkát, meghatározott tömegű megalvadt munkaidőt jelenítenek meg. Ezek már csak egyórányi, kétórányi, egynapi társadalmi munka anyagiasulásai.

Az a körülmény, hogy a munka éppen fonómunka, hogy anyaga gyapot és hogy terméke fonal, itt éppoly közömbös, mint az, hogy a munkatárgy maga már termék, tehát nyersanyag. Ha a munkást a fonoda helyett szénbányában foglalkoztatnák, akkor a munkatárgy, a szén, természettől meglenne. Mégis meghatározott mennyiségű, például egy mázsa kibányászott szén meghatározott mennyiségű felszívott munkát jelenítene meg.

A munkaerő eladásánál feltettük, hogy napi értéke = 3 sh., és hogy ebben a 3 sh.-ben 6 munkaóra testesül meg, hogy tehát ilyen mennyiségű munkára van szükség a munkás napi létfenntartási eszközei átlagos összegének termeléséhez. Ha mármost fonónk 1 munkaóra alatt 12/3 font gyapotot változtat át 12/3 font fonallá,12* akkor 6 óra alatt 10 font gyapotot változtat át 10 font fonallá. A fonási folyamat tartama alatt a gyapot tehát 6 munkaórát szív magába. Ugyanez a munkaidő 3 sh.-nyi aranymennyiségben jelentkezik. A gyapothoz tehát magával a fonással 3 sh.-nyi értéket tettek hozzá.
12* A számok itt egészen önkényesek.*

Nézzük meg mármost a termék, a 10 font fonal összértékét. 21/2 munkanap tárgyiasult benne, 2 nap foglaltatik a gyapotban és az orsótömegben, ½ napi munkát szívott magába a fonási folyamat alatt. Ugyanez a munkaidő 15 sh.-nyi aranytömegben jelentkezik. A 10 font fonal értékének megfelelő ár tehát 15 sh., 1 font fonal ára 1 sh. 6 d.

Tőkésünk meghökken. A termék értéke egyenlő az előlegezett tőke értékével. Az előlegezett érték nem értékesítette magát, nem hozott létre értéktöbbletet, a pénz tehát nem változott tőkévé. A 10 font fonal ára 15 sh., és tőkésünk 15 sh.-et adott ki az árupiacon a termék alkotóelemeiért, vagy ami ugyanaz, a munkafolyamat tényezőiért: 10 sh.-et gyapotért, 2 sh.-et az elfogyasztott orsótömegért és 3 sh.-et munkaerőért. Az, hogy a fonal értéke felduzzadt, mit sem segít, mert a fonal értéke csak összege a korábban gyapotra, orsóra és munkaerőre megoszlott értékeknek, és meglevő értékek ilyen puszta összeadásából sohasem fakadhat értéktöbblet.13* Most ezek az értékek mind egy dologra összpontosultak, de így volt ez a 15 sh. pénzösszegben is, mielőtt ez az összeg három áruvásárlás következtében szétforgácsolódott.
13* Ez az az alapvető tétel, amelyen a fiziokratáknak minden nem-földművelő munka improduktív voltáról szóló tanítása nyugszik, és ez megdönthetetlen minden — céhbeli — közgazdász számára. „Ez a mód, hogy egyetlen dologba beszámítják több más dolog értékét” (például a vászonba a takács fogyasztását), „hogy különböző értékeket raknak rá úgyszólván rétegenként egyetlen értékre, azt eredményezi, hogy az utóbbi annyival megnövekszik. .. Az összeadás kifejezés igen jól megjelöli azt a módot, ahogyan a munkatermékek ára kialakul; ez az ár csupán több, már elfogyasztott és összeadott érték összege; márpedig az összeadás nem szaporítás.” (Mercier de la Riviére: „L’ordre naturel etc.”, 599. old.)*

Önmagában véve ez az eredmény nem meglepő. 1 font fonal értéke 1 sh.6 d., s ennélfogva 10 font fonalért tőkésünknek 15 sh.-et kellene fizetnie az árupiacon. Akár készen, a piacon vesz magának lakóházat, akár maga építteti, egyik művelet sem fogja megszaporítani a ház megszerzésére fordított pénzt.

A tőkés, aki otthon érzi magát a vulgáris gazdaságtanban, esetleg azt mondja, hogy pénzét azzal a szándékkal előlegezte, hogy több pénzt csináljon belőle. De a pokolba vezető út jó szándékokkal van kikövezve, s ugyanúgy szándéka lehetne az is, hogy termelés nélkül csináljon pénzt.14* A tőkés fenyegetőzik. Többé nem fognak ki rajta. Ezentúl készen veszi az árut a piacon, ahelyett hogy maga gyártaná. De ha valamennyi tőkéstestvére ugyanezt teszi, hol talál majd árut a piacon? Pénzt pedig nem ehet. A tőkés prédikál. Vegyék figyelembe önmegtartóztatását. A 15. sh.-jét elherdálhatta volna. Ehelyett termelő módon fogyasztotta el és fonalat csinált belőle. De hát ezért van fonala, nem pedig lelkiismeretfurdalása. A világért sem szabad visszaesnie a kincsképző szerepébe, aki már megmutatta nekünk, hogy hova vezet az aszkézis. Azonkívül, ahol nincs, ott a császár is hiába keres. Akármilyen nagy érdem is a tőkés lemondása, azt külön megfizetni nincs miből, hiszen a folyamatból kikerülő termék értéke csak a folyamatba bevetett áruk értékének az összegével egyenlő. Nyugodjék hát meg abban, hogy az erény önmagában hordja jutalmát. A tőkés ehelyett tolakodó lesz. A fonal nem kell neki. Azért termelte, hogy eladja. Hát csak adja el, vagy ami még egyszerűbb, a jövőben csak saját szükségletére termeljen dolgokat; olyan recept ez, melyet háziorvosa, MacCulloch már felírt neki mint bevált szert a túltermelés járványa ellen. A tőkés dacosan ágaskodni kezd. A munkás talán a puszta kezével a nagy semmiből teremt munkaalkotásokat, termel árukat? Hát nem ő adta neki az anyagot, amellyel és amelyben munkáját megtestesítheti? Minthogy pedig a társadalom legnagyobb része ilyen éhenkórászokból áll, vajon termelési eszközeivel, gyapotjával és orsóival nem tett-e mérhetetlen szolgálatot a társadalomnak és magának a munkásnak is, akit tetejébe még létfenntartási eszközökkel is ellátott? S ezt a szolgálatot ne számítsa fel? De hát a munkás nem tette-e neki azt a viszontszolgálatot, hogy a gyapotot és az orsót fonallá változtatta? Azonkívül itt nem szolgálatokról van szó.15*
14* így például 1844—47-ben tőkéjének egy részét kivonta a termelő vállalkozásból, hogy vasúti részvényekben elspekulálja. Így az amerikai polgárháború idején becsukta gyárát és az utcára dobta a gyári munkásokat, hogy a liverpooli gyapottőzsdén játsszék.*
15* „Hadd dicsekedjen, díszelkedjen és pompázzon… Valaki pedig többet vagy jobbat vesz el” (mint amit ad), „uzsora az, és nem úgy hívják, hogy szolgálatot, hanem hogy ártalmat tett felebarátjának, akárcsak a tolvajlásban és a rablásban történik. Nem minden szolgálat és nem minden van jól téve felebarátunknak, amire azt mondják, hogy szolgálat és hogy jól vagyon téve. Mert a házasságtörő nő és a házasságtörő férfi nagy szolgálatot tesznek egymásnak és egymás tetszésére vannak. A lovag nagy lovagi szolgálatot tesz a gyújtogató gyilkosnak, amidőn segítségére van az országúti rablásban, vidékek és emberek kifosztásában. A pápisták nagy szolgálatot tesznek a mieinknek, hogy nem mindnyájunkat fojtanak vízbe, égetnek el, gyilkolnak meg, rothasztanak el börtönben, hanem egynémelyikünket mégis életben hagyják és elkergetik őt vagy elveszik, amije van. Maga az ördög nagy, mérhetetlen szolgálatot tesz azoknak, akik szolgálják őt… Summa, a világ telve van nagyszerű, pompás, mindennapos szolgálatokkal és jótéteményekkel.” (Martin Luther: „An die Pfarrherrn wider den Wucher zu predigen etc,” [A papokhoz, hogy az uzsora ellen prédikáljanak stb.], Wittenberg 1540)*

A szolgálat nem más, mint egy használati értéknek, akár az árunak, akár a munkának, hasznos hatása.16* Itt azonban a csereértékről van szó. A tőkés 3 sh.-nyi értéket fizetett a munkásnak. A munkás a gyapothoz hozzátett 3 sh.-nyi értékben pontos egyenértéket adott neki vissza, értéket értékért. Barátunk, aki az imént még olyan nagyra volt a tőkéjével, most hirtelen saját munkásának igénytelen tartását ölti fel. Hát ő maga nem dolgozott-e? nem végezte-e a fonó ellenőrzésének, főfelügyeletének munkáját? Ez az ő munkája nem képez-e szintén értéket? Saját overlookerja [felügyelője] és managere [igazgatója] a vállukat vonogatják. De a tőkés közben derűs mosollyal ismét felöltötte már régi ábrázatát. Ugratott bennünket az egész litániával. Egy fikarcnyit sem törődik vele. Az ilyen és ehhez hasonló ócska kibúvókat és üres lódításokat a politikai gazdaságtan külön ezért fizetett professzoraira bízza. Ő maga a gyakorlat embere, aki nem mindig gondolja ugyan meg, hogy üzleten kívül mit mond, de azt mindig tudja, hogy az üzletben mit tesz.
16*A „Zur Kritik der politischen Ökonomie” 14. oldalán [lásd ebben a kötetben, 17. old.] erről többek között a következőket jegyzem meg: „Érthető, milyen »szolgálatot« tehet a »szolgálat« (service) kategória olyasfajta közgazdászoknak, mint J. B. Say és F. Bastiat.”*

Nézzük meg a dolgot közelebbről. A munkaerő napi értéke 3 sh. volt, mert benne egy fél munkanap testesült meg, vagyis mert a munkaerő napi termeléséhez szükséges létfenntartási eszközök egy fél munkanapba kerülnek. De a múltbeli munka, amely a munkaerőben rejlik, és az eleven munka, amelyet a munkaerő teljesíteni tud, vagyis napi fenntartási költsége és napi kifejtése két egészen különböző nagyság. Az első határozza meg csereértékét, a második alkotja használati értékét. Az, hogy a munkás huszonnégy órai életben tartásához fél munkanap szükséges, semmiképpen sem akadályozza meg a munkást abban, hogy egy egész napon át dolgozzék. A munkaerő értéke és a munkafolyamatban való értékesítése tehát két különböző nagyság. Ez az értékkülönbözet lebegett a tőkés szeme előtt, amikor a munkaerőt megvette. A munkaerő hasznos tulajdonsága, hogy fonalat vagy csizmát készít, csupán conditio sine qua non [elengedhetetlen feltétel] volt, mert a munkát hasznos formában kell kifejteni, hogy értéket képezzen. A döntő azonban ennek az árunak sajátos használati értéke volt, az, hogy érték forrása, mégpedig a saját értékénél nagyobb értéké. Ez a sajátos szolgálat, amelyet a tőkés elvár tőle. És ebben a tőkés az árucsere örök törvényeinek megfelelően jár el. Valóban, a munkaerő eladója, akárcsak bármely más áru eladója, realizálja az áru csereértékét és elidegeníti használati értékét. Az egyiket nem kaphatja meg anélkül, hogy a másikat oda ne adja. A munkaerő használati értéke, maga a munka, éppoly kevéssé az eladójáé, mint amilyen kevéssé az olajkereskedőé az eladott olaj használati értéke. A pénzbirtokos megfizette a munkaerő napi értékét: övé tehát használata a nap folyamán, a naphosszat tartó munka. Az a körülmény, hogy a munkaerő napi fenntartása csak fél munkanapba kerül, noha a munkaerő egész nap tud működni, dolgozni, hogy ezért az az érték, amelyet egynapi használata teremt, kétszer akkora, mint saját napi értéke, különös szerencséje a vevőnek, de egyáltalán nem jogtalanság az eladóval szemben.

Tőkésünk előre látta az esetet, amely mosolyra deríti70. Ezért a munkás a műhelyben nemcsak hatórás, hanem tizenkétórás munkafolyamathoz szükséges termelési eszközöket talál. Ha 10 font gyapot 6 munkaórát szívott magába és 10 font fonallá változott át, akkor 20 font gyapot 12 munkaórát szív magába és 20 font fonallá változik. Vizsgáljuk meg a meghosszabbított munkafolyamat termékét. A 20 font fonalban most 5 munkanap tárgyiasult, 4 az elfogyasztott gyapot- és orsótömegben, 1-et a fonási folyamat alatt szívott magába a gyapot. 5 munkanap arany-kifejezése azonban 30 sh., vagyis 1 £ 10 sh. Tehát ez a 20 font fonal ára. A fonal fontja most is 1 sh. 6 d.-be kerül. A folyamatba bedobott áruk értékösszege azonban csak 27 sh. volt. A fonal értéke 30 sh. A termék értéke a termeléséhez előlegezett értéken felül 1/9-del megnövekedett. Ily módon a 27 sh. 30 sh.-gé változott. 3 sh.-nyi értéktöbbletet fiadzott. A bűvészmutatvány végre sikerült. Pénz átváltozott tőkévé.

A probléma minden feltétele megoldódott, és az árucsere törvényeit semmiképpen sem sértették meg. Egyenértéket cseréltek ki egyenértékre. A tőkés mint vevő minden árut — gyapotot, orsótömeget, munkaerőt — értékén fizetett meg. Azután azt tette, amit minden más áruvásárló tesz. Elfogyasztotta használati értéküket. A munkaerő elfogyasztási folyamata, amely egyúttal az áru termelési folyamata, 20 font fonal terméket eredményezett, 30 sh. értékben. A tőkés most visszatér a piacra és árut ad el, miután árut vásárolt. A fonal fontját 1 sh. 6.-ért adja el, egy garassal sem többért vagy kevesebbért értékénél. És mégis 3 sh.-gel többet húz ki a forgalomból, mint amennyit eredetileg beledobott. Ez az egész folyamat, a tőkés pénzének átváltozása tőkévé, a forgalom területén és nem a forgalom területén megy végbe. A forgalom közvetítése révén azért, mert feltétele a munkaerőnek az árupiacon való vétele. Nem a forgalomban azért, mert ez csak bevezeti az értékesítési folyamatot, amely a termelés területén zajlik le. És így „tout est pour le mieux dans le meilleur des mondes possibles”71.

A tőkés azáltal, hogy pénzét árukká változtatja át, amelyek új termék anyagi alkotóiul, illetve a munkafolyamat tényezőiül szolgálnak, azáltal, hogy holt tárgyiságukba eleven munkaerőt kebelez be, értéket, múltbeli, tárgyiasult, holt munkát tőkévé, önmagát értékesítő értékké, lélektől áthatott szörnyeteggé változtat, amely „dolgozni” kezd, „mint hogyha teherbe esett von”72.

Ha mármost az értékképzési folyamatot és az értékesítési folyamatot egybevetjük, azt látjuk, hogy az értékesítési folyamat nem más, mint bizonyos ponton túl meghosszabbított értékképzési folyamat. Ha az utóbbi csak addig a pontig tart, amelyen a munkaerőnek a tőke által megfizetett értékét új egyenérték pótolja, akkor egyszerű értékképzési folyamattal van dolgunk. Ha az értékképzési folyamat túllépi ezt a pontot, akkor értékesítési folyamattá válik.

Továbbá, ha az értékképzési folyamatot egybevetjük a munkafolyamattal, azt látjuk, hogy az utóbbi hasznos munkából áll, amely használati értékeket termel. A mozgást itt minőségileg vizsgáljuk, különös módja szempontjából, célja és tartalma szerint. Ugyanaz a munkafolyamat az értékképzési folyamatban csak mennyiségi oldaláról jelentkezik. Már csak arról az időről van szó, amelyre a munkának a művelethez szüksége van, vagyis a munkaerő hasznos kifejtésének tartamáról, itt a munkafolyamatba bekerülő áruk sem mint a célszerűen ható munkaerő funkcionálisan meghatározott, anyagi tényezői jönnek már tekintetbe. Már csak tárgyiasult munka meghatározott mennyiségeiként számítanak. A munka, akár a termelési eszközökben foglaltatik, akár a munkaerő teszi hozzá, már csak időmértéke szerint számít. Ennyi órára, napra stb. rúg.

De a munka csak annyiban számít, amennyiben a használati érték termelésére felhasznált idő társadalmilag szükséges. Ez különféle dolgokat foglal magában. A munkaerőnek normális feltételek között kell funkcionálnia. Ha a fonás társadalmilag uralkodó munkaeszköze a fonógép, akkor a munkás kezébe nem szabad rokkát adni. Normális minőségű gyapot helyett nem szabad hulladékot kapnia, amely minden pillanatban elszakad. Mindkét esetben a társadalmilag szükséges munkaidőnél többet használna fel egy font fonal termeléséhez, ez a fölös idő azonban nem alkotna értéket, illetve pénzt. A munkafolyamat tárgyi tényezőinek normális jellege azonban nem a munkástól, hanem a tőkéstől függ. További feltétel magának a munkaerőnek normális jellege. A munkaerőnek, abban a szakmában, amelyben alkalmazzák, az ott uralkodó átlagos mértékű ügyességgel, készséggel és gyorsasággal kell rendelkeznie. A mi tőkésünk azonban normális minőségű munkaerőt vásárolt a munkapiacon. Ezt az erőt a szokott átlagos mértékű erőfeszítéssel, társadalmilag szokásos fokú intenzitással kell kifejteni. Erre a tőkés éppoly kínosan ügyel, mint arra, hogy a munkás egy percet se fecséreljen el munka nélkül. A tőkés meghatározott időtartamra megvásárolta a munkaerőt. Ragaszkodik hozzá, hogy megkapja, ami az övé. Nem akarja, hogy meglopják. Végül — és erre ugyanennek az úrnak saját code pénalja73 van — nem szabad nyersanyagot és munkaeszközöket célszerűtlenül fogyasztani, mert az elpocsékolt anyag vagy munkaeszköz tárgyiasult munkának feleslegesen kifejtett mennyiségét jeleníti meg, tehát nem számít és nem kerül bele az értékképzés termékébe.17*
17* Ez egyike azoknak a körülményeknek, amelyek a rabszolgaságra alapozott termelést megdrágítják. Ott ugyanis a munkás, a régiek találó kifejezése szerint, csak mint instrumentum vocale [beszélő szerszám] különbözik az állattól, az instrumentum semivocalétól [félig beszélő szerszámtól] és a holt munkaeszköztől, az instrumentum mutumtól [néma szerszámtól]. De maga a munkás érezteti az állattal és a munkaeszközzel, hogy ő nem hozzájuk hasonló, hanem ember. A tőlük való különbség érzését azzal szerzi meg magának, hogy rosszul bánik velük és conamore [előszeretettel] pusztítja őket. Ebben a termelési módban tehát gazdasági alapelv, hogy csak a legdurvább, legnehézkesebb, de éppen esetlen otrombaságuk miatt nehezen rongálható munkaszerszámokat használják. A Mexikói-öböl mentén elterülő rabszolgatartó államokban ezért egészen a polgárháború kitöréséig ókínai szerkezetű ekéket használtak, amelyek disznó vagy vakond módjára feltúrták a földet, de nem hasították és nem forgatták meg. Vö. J. E. Cairnes: „The Slave Power” [A rabszolgaenergia], London 1862, 46. skk. old. „Seaboard Slave States” című írásában [46—47. old.] Olmsted többek között elmondja: „Olyan szerszámokat mutattak itt nekem, amelyekkel nálunk egyetlen épeszű ember sem terhelné munkását, akinek bért fizet; e szerszámok rendkívüli súlya és nehézkessége véleményem szerint legalább tíz százalékkal növeli a munkát a nálunk rendszerint használt szerszámokhoz képest. De biztosítottak arról, hogy amiatt a hanyag és nehézkes mód miatt, ahogyan a rabszolgák kezelik őket, nem lehet könnyebb vagy kevésbé durva szerszámokat gazdaságosan rájuk bízni, és hogy azok a szerszámok, amelyeket mi állandóan haszonnal adunk munkásaink kezébe, Virginia gabonaföldjein egy napig sem tartanának, — ámbár a talaj könnyebb és kevésbé köves, mint nálunk. Ugyanígy arra a kérdésemre, hogy miért használnak a gazdaságban lovak helyett ilyen általánosan öszvéreket, első és bevallottan döntő okként azt jelölték meg, hogy a lovak nem bírják azt a bánásmódot, amelyben a négerektől szükségképpen mindig részük van; a lovak csakhamar lesántulnak vagy megnyomorodnak ettől, az öszvérek viszont elviselik az ütlegelést vagy olykor-olykor egy-két etetés elmaradását anélkül, hogy ez ártalmukra volna, nem fáznak meg és nem betegednek meg, ha elhanyagolják vagy túldolgoztatják őket. De nem kell messze mennem, csak az ablakához kell lépnem a szobának, amelyben írok, és csaknem minden alkalommal az állattal való bánásmódnak olyan képe tárul elém, hogy azért minden északi farmer rögtön elcsapná béresét.”*

Amint látjuk, a korábban az áru elemzéséből nyert különbség a munka mint használati értéket alkotó munka és ugyanazon munka mint értéket alkotó munka között most a termelési folyamat különböző oldalainak megkülönböztetéseként jelentkezett.

A termelési folyamat mint a munkafolyamat és az értékképzési folyamat egysége áruk termelésének folyamata; mint a munkafolyamat és az értékesítési folyamat egysége pedig tőkés termelési folyamat, az árutermelés tőkés formája.

Korábban megjegyeztük, hogy az értékesítési folyamat szempontjából teljesen közömbös, hogy a tőkés által elsajátított munka egyszerű, társadalmi átlagmunka-e, vagy pedig bonyolult munka, nagyobb fajsúlyú munka. Az a munka, amely a társadalmi átlagmunkához képest magasabb fokú, bonyolultabb munkának számít, olyan munkaerőnek a megnyilvánulása, amely nagyobb kiképzési költségeket tartalmaz, amelynek termelése több munkaidőbe kerül, s amelynek értéke ezért nagyobb, mint az egyszerű munkaerőé. Ha ennek az erőnek nagyobb az értéke, akkor magasabb fokú munkában is nyilvánul meg, és ezért ugyanazon időközök alatt viszonylagosan nagyobb értékekben tárgyiasul. De bármilyen nagy a fokozati különbség a fonómunka és az ötvösmunka között, az az adag munka, amellyel az ötvösmunkás csupán saját munkaereje értékét pótolja, minőségileg semmiben sem különbözik attól a pótlólagos adag munkától, amellyel értéktöbbletet alkot. Az értéktöbblet most is csupán a munka mennyiségi többletéből, ugyanazon munkafolyamat — az egyik esetben a fonaltermelési folyamat, a másik esetben az ékszertermelési folyamat — meghosszabbított tartamából jön létre.18*
18* A magasabb fokú és az egyszerű munka, a „skilled” [tanult] és az „unskilled labour” [tanulatlan munka] közti különbség részben puszta illúziókon alapul, vagy legalábbis olyan, különbségeken, amelyek már régen nem reálisak, és már csak a hagyományos megállapodásban élnek tovább; részben a munkásosztály bizonyos rétegeinek olyan helyzetén, amely a többieknél tehetetlenebbé teszi őket, kevésbé engedi meg nekik azt, hogy munkaerejük értékét kicsikarják. Véletlen körülmények itt oly nagy szerepet játszanak, hogy ugyanazok a munkafajták váltogatják helyüket. Ahol például a munkásosztály fizikai állaga legyengült és viszonylag kimerült, mint az összes országokban, ahol fejlett tőkés termelés folyik, ott a durva, nagy izomerőt megkövetelő munkák általában magasabb fokúvá lesznek sokkal finomabb munkákhoz képest, ezek pedig az egyszerű munka fokára süllyednek, ahogy például a bricklayer (kőműves) munkája Angliában jóval magasabb fokon áll, mint a damasztszövő munkája. Másrészt viszont a fustian cutter (pamutbársony-nyíró) munkája, ámbár nagy testi megerőltetéssel jár és tetejébe igen egészségtelen is, „egyszerű” munkaként szerepel. Egyébként nem kell azt képzelnünk, hogy az úgynevezett „skilled labour” a nemzeti munkának mennyiségileg jelentős része. Laing számítása szerint Angliában (és Walesben) több mint 11 millió ember megélhetése egyszerű munkán alapul. Ha a műve megírása idején 18 millió főt számláló népességből 1 millió arisztokratát és 1 ½ millió paupert, csavargót, bűnözőt, prostituáltat stb. levonunk, akkor 4 650 000 középosztálybeli marad, beleszámítva a kisebb járadékosokat, hivatalnokokat, írókat, művészeket, iskolamestereket stb. Hogy ezt a 4 2/3 milliót kihozza, a középosztály dolgozó részéhez számít bankárokon stb. kívül minden jobban fizetett „gyári munkást”! A „hatványozott munkások” közül a bricklayerek sem hiányoznak. Megmarad aztán az említett 11 millió. (S. Laing: „National Distress etc.” [A nemzeti ínség stb.], London 1844 [49—52. old. elszórtan].) „Az a nagy osztály, amely táplálékért semmi mást nem adhat, csupán közönséges munkát, ez a nép nagy tömege.” (James Mill a „Colony” [Gyarmat] címszó alatt, „Supplement to the Encyclopaedia Britannica” [Kiegészítés az Encyclopaedia Britannicához], 1831)*

Másrészt minden értékképzési folyamatban a magasabb fokú munkát mindig társadalmi átlagmunkára kell redukálni, például egynapi magasabb fokú munkát x napi egyszerű munkára.19*
19* „Amikor a munkára mint értékmérőre hivatkoznak, szükségszerűen egy különös fajta munkát értenek rajta … más fajtáknak hozzá való arányát könnyű megállapítani.” („Outlines of Political Economy” [A politikai gazdaságtan alapvonalai], London 1832, 22—23.old.)*

Megtakarítunk tehát egy fölösleges műveletet és egyszerűbbé tesszük az elemzést, ha feltesszük, hogy a tőke által alkalmazott munkás egyszerű társadalmi átlagmunkát végez.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Marx – Tőke 1 – Értékesítési folyamat” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .