“Adakoztak” a döbrögisták! (A máséból!)

Időseket látogattak maszk, kesztyű és távolság betartása nélkül hordapotentátok

Úgy tűnik, hogy a fideszes politikusok egy része már nem különösebben, vagy legalábbis nem mindig aggódik az idősek miatt. Ez derül ki a 444 által kiszúrt Facebook-posztból, amin Tiba István fideszes parlamenti képviselő büszkélkedik hajdúböszörményi vállalkozók által 50 rászoruló családnak felajánlott segélycsomag kiosztásával.

Az országgyűlési képviselőt elkísérte a PR-akcióra Fórizs László, Hajdúböszörmény alpolgármestere és Molnár Imre, helyi fideszes képviselő is. A poszthoz mellékelt képek alapján nem csak a másfél méter távolság betartása okozott nehézséget az adományfutároknak,

de konkrétan még az érintés is belefért nekik.

A pénteki látogatások után Tiba szombaton teljes nyugalommal osztotta meg egyébként az Operatív Törzs felhívását, melyben a maszkviselés és a távolságtartás szabályainak betartására hívják fel a figyelmet a járványügyi szakemberek.

Az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján még nem szerepelt a fideszes képviselő pénteki lazaságának alapot adó információ. A kormány a veszélyhelyzetet előre láthatóan június 20-ig még fenntartja.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa ezeken túl kérdésre válaszolva közölte, ahogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az egészségügyi szakma egy-egy kezelést ajánl vagy inkább nem javasol, úgy az itthon alkalmazott gyógyító módszereket is ehhez illeszkedve változtatják.

Kitért arra is, hogy a koronavírus terjedhet tárgyak által is, ezért javasolt továbbra is a fertőtlenítés. Ezzel együtt továbbra is fontos a távolságtartás és a maszkhasználat is ahhoz, hogy ez a járvány ne terjedjen tovább – emelte ki.                                                                                                                                          (Mérce)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A döbrögista aktus külön bája, hogy A VÁLLALKOZÓK – tehát mások – adományait osztogatták a lelkes hordapotentátok. (Az már csak hab lehetne a tortán, ha kiderülne, hogy Kubatov – listás hordafanoknak, Kubatov – listás hordafanoktól!)

Azt pedig már kár is szóvá tenni, hogy listás – nem listás, az adományozottaknak szükségük lehetett az adományokra! 

EZ MÁR A “RENDSZERSZÉGYEN” – rendszerbűn – KATEGÓRIA!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .