Nem politikai prostitúció ez?

38 millió forintot kap egy egyesület, hogy Lovagina Novák Kotkoda nemzetközi szervezetével együttműködjön

A pénteki Magyar Közlönyben szerepel Orbán Viktor rendelete, miszerint a 2020-as költségvetés civil és nonprofit szervezetekre elkülönített keretéből csoportosítsanak át 38 019 000 forintot a Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) transzatlanti szervezetnek egy meg nem nevezett magyarországi egyesülettel való együttműködésre – írja a 444.hu.

A kormány honlapja szerint a Politikai Hálózat az Értékekért elnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára lett 2019 szeptemberében.

Novák Katalin 2015 óta a szervezet tanácsadótestületének alelnöke volt, majd a szervezet döntéshozó fóruma választotta meg elnöknek, amit a politikus elfogadott.

Annak idején kiemelte, hogy a felkérés nem elsősorban személyének szólt, hanem annak, amit a magyar kormány az élmúlt évtizedben tett.                         (index)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…egy meg nem nevezett magyarországi egyesülettel való együttműködésre…”

-Hááát…- így csak találgathatunk! Miféle egyesület hajlandó csak pénzért együttműködni a Lovagina által elnökölt transzatlanti szervezettel? Egy fölső középkategóriás terepjáró áráért. (Nem politikai prostitúció ez?)

Hüm – hüm!

Mert így BÁRMIRE IS gondolhatunk ám! Pl- arra, hogy vannak már olyan egyesületek, amik csak pénzért hajlandóak együttműködésre a hordával, vagy hordaközeli bandával. Meg még arra is gondolhatunk, hogy – ebadta gondolat – a Lovagina összerúgta a patkót férjeura ősseyivel, akik csak némi baksisért hajlandóak együttműködni a továbbiakban a családügyi állattitkárral.

Az ilyen “meg nem nevezett” dolgok adnak tápot aztán a féjknyúzoknak! Meg a rémhíreknek! 

“Nem politikai prostitúció ez?” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .