A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja
(Idézet: A magyar népidemokrácia története 1944-1962)

Az antifasiszta demokratikus szervezetek kialakulása.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja

A fasiszta erők katonai szétzúzásával a felszabadult területeken megteremtődtek a demokratikus kibontakozás, az újjászületés lehetőségének a feltételei. A felszabadult nép élt is a lehetőségekkel és az elsőnek szabaddá vált Viharsarokból kiindulva azonnal hozzákezdett az új, demokratikus helyi politikai élet kialakításához és a közigazgatás megszervezéséhez.

A városok és falvak többségében szinte a szabaddá válás másnapján megalakultak a helyi kommunista pártszervezetek, majd segítségükkel más demokratikus erők is éledezni kezdtek. De pártjaik megszervezése elég vontatottan és késedelmesen haladt, mert tevékenységükben, különösen kezdetben, nagyon sok volt a bizonytalan elem. A viszonylag gyorsan aktivizálódó néptömegek azonban nem vártak tétlenül a politikai pártok helyi szervezeteinek kiépüléséig, hanem maguk láttak hozzá az élet megindítását jelentő konkrét feladatok megoldásához.

A demokratikus népi mozgalom gerincét a nemzeti bizottságok alkották. Igaz, december közepéig mindössze 5-6 bizottság alakult meg e néven: a szegedi, a hódmezővásárhelyi, a szentesi, a békéscsabai, a debreceni stb. A decembert megelőzően – és helyi kezdeményezésre – alakult sok-sok és más-más nevű népi bizottság azonban lényegében ugyanezt a szerepet töltötte be a községekben és városokban, mint a már központi programmal és szervezettel bíró későbbi nemzeti bizottságok. Ezek a népi bizottságok a népmozgalmak tényleges helyi szervei voltak, s tulajdonképpen a nemzeti bizottságok közvetlen és egyenes elődeinek tekinthetők. Neveik változatossága jól tükrözi az egyes helységek, területek demokratikus népi erőinek a felsőbb irányításra nem is váró tettrekészségét, gyorsan kibontakozó öntevékenységét. Több helyen – az 1918-as polgári demokratikus forradalom példájára – községi, városi vagy falutanácsnak nevezték a népi bizottságot. Igen sok községben, illetve városban pedig – a Tanácsköztársaság mintájára – a direktórium, ötös- vagy hetesbizottság nevet adták neki. Máshol viszont intéző bizottságnak, ideiglenes tanácsnak, vagy az antifasiszta harci formát példázva, munkás-paraszt bizottságnak hívták.

Kezdetben a népi bizottságokat, a kommunisták mellett, nem annyira a demokratikus pártok helyi képviselői alkották, hanem a környezetükben baloldalinak, haladó gondolkodásúnak ismert személyiségek, s különösen a munkásmozgalmi, szakszervezeti múlttal rendelkező emberek. A népi bizottságok a dolgozó osztályok közvetlen összefogását testesítették meg. Az első hetekben-hónapokban, a központi hatalom létrejöttéig, illetőleg az új államszervezet kiépüléséig az ő kezükben összpontosult helyileg minden hatalom és egyben ők végezték a helyi közigazgatás oroszlánrészét is. A népi bizottságok többsége a gyorsan megalakult kommunista pártszervezetek segítségére támaszkodott. Ugyanakkor e népi szervek csakhamar kiegészültek a később megalakult többi demokratikus párt tagjaival, valamint pártonkívüli hazafiakkal is. Sok esetben éppen a bizottság tagjai hozták létre a többi demokratikus pártot, és így annak azonnal képviselőjévé is váltak.

A zömében kommunista, demokratikus baloldali kezdeményezéssel és vezetéssel kibontakozó helyi politikai és önkormányzati életre további előrelendítő hatással volt az a körülmény, hogy 1944 novemberének első napjaiban az emigrációból hazatérő magyar kommunisták megteremtették a Magyar Kommunista Párt legális Központi Vezetőségét. Mind az illegális, mind pedig az emigrációból hazatérő kommunista pártvezetőség felkészült a felszabadított területeken végzendő politikai és szervező munkára. Ezt egy-egy akcióprogram kidolgozásával is előkészítették. Az illegális Központi Bizottságnak – amelynek Apró Antal, Horváth Márton, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Kovács István, Rajk László stb. voltak a tagjai – azonban a hadműveletek miatt hosszabb ideig nem volt összeköttetése a felszabadult területeken létrejött legális helyi kommunista pártszervezetekkel. Azok összefogása és irányítása külön vezetést igényelt.

A szovjetunióbeli magyar kommunista emigráció – a nemzetközi kommunista mozgalom akkor Moszkvában tartózkodó vezetőivel való tanácskozás után – eldöntötte, hogy Gerő Ernő, Farkas Mihály, Nagy Imre és Révai József – hazajőve a felszabadult területekre – a párt legális Központi Vezetőségét alkotja. Vezetőjének Gerő Ernőt jelölték, helyettesének pedig Nagy Imrét. Ekkor határozták el azt is, hogy a párt a fő feladatok tartalmának megfelelően Magyar Kommunista Párt néven szerveződjön újjá.

A kommunista párt Moszkvában kijelölt vezetői 1944. november 5-én érkeztek meg Szegedre, a Központi Vezetőség első hazai állomáshelyére. Azonnal hozzáláttak döntően kétirányú munkájukhoz: a párt sorainak világos program és szervezeti szabályzat alapján való országos megszervezéséhez, illetve a párt által kitűzött célok propagálásához a leendő szövetséges társak között, beleértve azok reaktiválásának elősegítését is. Ez utóbbiakra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 1944-es évfordulóján nyílt először a nyilvánosság előtt alkalom Szegeden. Ezen a nagygyűlésen fogalmazta meg a KV kijelölt vezetője a kommunista párt gyorsan elterjedt jelszavát: „Lesz magyar újjászületés!” Ennek az alapvető célkitűzésnek a valóra váltására hívott fel minden nemzeti és haladó erőt mind a felszabadult, mind a még német-nyilas uralom alatt levő területeken. Majd az előbbiekkel összefüggésben olyan központi, országos szervezet létrehozását javasolta, amelynek a nemzeti bizottságok lennének a helyi szervei.

November 9-én, az első kommunista aktívaértekezleten – a nemzeti összefogás eme szervezetéről szólva – hangzott el a javaslat először, hogy azt Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak nevezzék el. Az MKP vezetősége ezzel egyidejűleg hozzáfogott – a felszabadult területek konkrét viszonyaira alkalmazott – akcióprogramjának kidolgozásához, illetőleg véglegesítéséhez. Ez a dokumentum 1944. november 30-án Debrecenben került nyilvánosságra „Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programja” címmel.

A program bevezetőjében megállapította, hogy a háború elveszett. Egy évszázad szorgos munkájának gyümölcsét pusztította el az ellenforradalmi rendszer, amelynek háborús politikája megrendítette államiságunk alapjait. Ennek ellenére hazánk újjászülethet, ha „minden becsületes magyar összefog a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban az új, életerős, demokratikus Magyarország felépítésére, ha a nép veszi kezébe az ország vezetését”.

A program első fejezete egyértelműen leszögezte, hogy az újjáépítés elengedhetetlen feltétele a nemzet tevékeny részvétele az ország felszabadításában, a Vörös Hadsereg felszabadító harcainak támogatása és az azonnali szakítás a hitleri Németországgal. Ugyanakkor követelte a hazaárulók, a háborús bűnösök letartóztatását és átadásukat a létrehozandó népbíróságoknak, valamint vagyonuk elkobzását, továbbá minden fasiszta szervezet feloszlatását, újjáélesztésük megakadályozását és a közigazgatási szervek, a bíróságok, a honvédség, s nem utolsósorban a karhatalom megtisztítását a nyilas, hazaáruló és egyéb népellenes elemektől. Külön kiemelte a program a demokratikus szabadságjogok maradéktalan érvényesítésének szükségességét, és feladatul állította a közélet, az oktatás és a kultúra megtisztítását a fasiszta mételytől, a faji és nemzeti gyűlölködéstől, valamint állást foglalt a vallásszabadság biztosítása mellett is.

A második fejezet a földreform kérdésével foglalkozott, amelyet „a legrövidebb határidőn belül, a földigénylők közreműködésével” kell végrehajtani, a nincstelen és kevés földű parasztok százezreinek földhöz juttatásával.

A program következő fejezete a nagytőke profitszerzésének korlátozását célzó intézkedéseket tartalmazta: a kartellek és nagybankok állami ellenőrzését, a bányák, a kőolajforrások és villanytelepek, valamint a biztosító intézetek köztulajdonba vételét, illetve államosítását. Ezzel egyidejűleg azonban azt is hangsúlyozta, hogy támogatni kell a nép érdekeit szolgáló magánvállalkozást, bekapcsolódását az ipari termelés és a kereskedelem megindításába. Majd aláhúzta, hogy a háború által elpusztított lakóházakat, gyárakat, közlekedést egységes, központi terv alapján – állami támogatással és irányítással – kell újjáépíteni.

A program síkraszállt a munkabéreknek a drágaság arányában történő felemeléséért, a nyolcórás munkanap és a sztrájkjog törvényes biztosításáért, a női és a gyermekmunka védelméért, az évenkénti fizetett szabadságért, valamint a munkásbiztosítás teljes önkormányzatáért és a biztosítás valamennyi ágának kiterjesztéséért a mezőgazdasági munkásokra, cselédekre is.

Külön fejezetben foglalkozott a program a külpolitikával. Megállapította, hogy az ország demokratikus átalakulása elválaszthatatlan a demokratikus külpolitikától. A magyar külpolitika céljaként a jószomszédi viszony és őszinte együttműködés megteremtését sürgette „az összes környező országokkal”, valamint Angliával és az Egyesült Államokkal, és „szoros barátságot a hatalmas Szovjetunióval”, amely segíti hazánkat a német iga lerázásában.

Befejezésül a program szorgalmazta a demokratikus pártok megbízottaiból álló városi és községi nemzeti bizottságok kiépítését. Azt javasolta, hogy ezek a nemzeti bizottságok a megalakítandó Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szervei legyenek, amelyek segítik a demokratikus, hazafias erőket és vezetik a harcot a népi Magyarországért. A fentiek szellemében sürgette végül a program az alkotmányozó nemzetgyűlés mielőbbi összehívását, illetve az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakítását.

A program antifasiszta, antifeudális, antiimperialista, demokratikus jellege és célkitűzései nemcsak lehetővé tették, hanem egyben meg is könnyítették a széles nemzeti összefogás megvalósítását. Annál is inkább, mert a kommunisták már a program megjelenéséig figyelemre méltó sikereket értek el az antifasiszta demokratikus összefogás megteremtése terén.

Ennek egyik legelső és kézzelfogható bizonyítéka a Délmagyarország című napilappal kapcsolatos megállapodás volt. A november közepén aláírt megállapodás szerint a lap „a demokratikus, független, népi Magyarországért” küzd. Fő ellenségnek a németeket és a nyilasokat tekinti, de határozottan elutasítja a „Nagy-Magyarország” reakciós ábrándját, és következetes kritikát gyakorol a negyedszázados Horthy-rendszer felett is. Hirdeti továbbá a lap a Vörös Hadsereggel való feltétlen együttműködést, valamint a földreform végrehajtásának és az MNFF megteremtésének szükségességét, s nem utolsósorban azt, hogy az ország maga is kivegye részét saját felszabadításából. Ez a megállapodás az első olyan koalíciós dokumentum volt a felszabadulás után, amelyet a kommunista párt, a parasztpárt és a kisgazdapárt egy-egy felelős vezetője írt alá.

A pártok a Délmagyarországnak, mint az MNFF lapjának az élére háromtagú szerkesztő bizottságot állítottak: Erdei Ferenc felelős szerkesztő, Révai József és Balogh István személyében.

Délmagyarország első száma 1944. november 19-én Szegeden látott napvilágot. Cikkei először vetették fel – közvetlen megvalósítandó programként – a közvélemény előtt, hogy a magyar nép a maga erejéből teremtsen új kormányt, azaz új hatalmat. A kommunista párt még szeptember-októberben és november első felében is romániai formájú átállást tartott leginkább megvalósíthatónak, a Horthyék által elfogadott előzetes feltételek mellett. 1944. november második felére azonban jelentősen megváltozott a helyzet, hiszen a horthysta leválási kísérlet elbukott, és a felszabadult országrészeken meglehetősen gyorsan kibontakozott a népi-forradalmi erők demokratikus mozgalma. Ilyen módon az előbbire, vagyis a horthysta átállásra már egyre kevésbé, az utóbbira viszont mind jobban lehetett támaszkodni. Mégpedig nemcsak egy demokratikus átalakulás reformprogramja megvalósításában, hanem az országnak a szövetségesek oldalára való átállítása szempontjából is. A fentebbiekről persze a szövetséges nagyhatalmaknak is meg kellett győződniük ahhoz, hogy azt Magyarország viszonylatában az egyetlen járható útként elfogadják. Ezzel a megoldással sem vált időszerűtlenné természetesen a németellenes erők nemzeti összefogásának követelménye, de az átalakulásban – ellentétben a romániai helyzettel – már kezdettől fogva a munkás-paraszt népi forradalmi erők játszhatták, helyesebben játszották is a vezető szerepet.

1944. november végén és december elején ilyen irányú és tartalmú politikai fejlődés következett be Szegeden, illetőleg az egész felszabadult országrészben. A Magyar Kommunista Párt, a gyorsan talpraálló szakszervezetek és a Nemzeti Parasztpárt mellé ugyanis november 23-án az újjászerveződött Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt is felsorakozott. Az újjáalakuló kisgazdapárti gyűlés jóváhagyta a párt csatlakozását az MNFF-hoz, és olyan határozatot hozott, hogy „mindaddig, míg a párt országos elnöksége újra átveheti a párt vezetését, hivatva érzi magát, hogy a párt újjászervezését a felszabadult országrészen megkezdje”. Kisgazdapárti ösztönzésre rövidesen más polgári rétegek, irányzatok is megmozdultak: 1944. november végén – Polgári Demokrata Párt néven – önálló párt szervezését kezdték meg. Az események természetesen a helyi szociáldemokratákra is nagy hatással voltak, különösen Szegeden. S ez mindenekelőtt abban jutott kifejezésre, hogy november utolsó napjaiban mind a Szociáldemokrata Párt, mind a Polgári Demokrata Párt bejelentette az MNFF-hoz való csatlakozási szándékát.

Ilyen előzmények után javasolta az MKP a demokratikus pártoknak és a szakszervezeteknek a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front azonnali, „hivatalos” megalakítását. Az MNFF 1944. december 2-án, az MKP, az SZDP, az FKGP, az NPP és a PDP, valamint a szakszervezetek részvételével jött létre Szegeden. Az MNFF a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség és a városi kispolgárság, valamint a németellenes polgári erők szövetségét testesítette meg. Létrejöttét és a kommunista párt akcióprogramjának nemzeti programmá emelését a december 3-i szegedi népgyűlés is megerősítette. S ezzel a kommunista akcióprogram valamennyi, a lakosság túlnyomó többségét kitevő antifasiszta, demokratikus és forradalmi erő közös harci programjává vált.

Ezek az – 1944. december elejére végbement – események biztosították, hogy a szövetségesek ne a reakciós horthysta körökkel kössenek fegyverszüneti egyezményt, hanem a függetlenségi frontban tömörült erőkkel. Az antifasiszta demokratikus mozgalom 1944. végi kibontakozásának azonban nemcsak az volt a jelentősége, hogy Magyarország háborúból való kilépéséhez megfelelő társadalmi-politikai alapot teremtett és az átállást segítette, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy Magyarországot ne a hitleri Németországgal azonos elbírálás alá vessék a győztes antifasiszta hatalmak.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés
és az Ideiglenes Nemzeti Kormány
létrehozása

A kommunisták vezette demokratikus és népi erők gyors helyi talpra állása, majd országos megszerveződésük igen nagy jelentőségű esemény volt az egész nemzet további sorsa szempontjából. 1944 végén ugyanis már nemhogy ellenükre, de nélkülük sem lehetett a felszabadult országrészben az új magyar állam alapjait lerakni. Ugyanakkor nem dőlt el az a kérdés, hogy a polgári vagy a népi demokrácia útjára tér-e az ország. Ez elsősorban attól függött, hogy mely osztályok, illetőleg pártok és milyen mértékben veszik ki a részüket az ország megmentéséért folytatott küzdelemből. A munkásosztály és forradalmi pártja, a Magyar Kommunista Párt élen járt a széles nemzeti összefogás, konkrétan az MNFF megteremtésében és programja kimunkálásában, s ezáltal megszerezte a kezdeményező és vezető szerepet abban, hogy a megszülető új magyar állam valóban – tartalmában és formájában – demokratikus legyen.

Az új demokratikus államhatalom megteremtésének azonban nemzetközi feltételei is voltak. Ezek a második világháború befejezésével kapcsolatos nemzetközi szerződésekben, az antifasiszta koalíció győztes nagyhatalmainak megállapodásaiban nyertek megfogalmazást. Mégpedig Anglia, az USA és a Szovjetunió vezetőinek 1943-ban tartott teheráni és moszkvai találkozóján, az 1944-es év különböző tanácskozásain, s főleg az 1945. februári jaltai értekezleten. A győztes nagyhatalmak valamennyien egyetértettek abban, hogy a fasiszta blokk volt államainak népei az életbevágóan fontos társadalmi-politikai, gazdasági és államhatalmi kérdéseket demokratikus úton oldják meg. Ezzel összhangban azt ajánlották, sőt mi több lényegében előírták, hogy a fasizmus szétverése után az említett országokban – a lakosság összes demokratikus elemeit képviselő – ideiglenes kormányokat kell alakítani, amelyek előkészítik az illető nép akaratának megfelelő törvényhozó és végrehajtó hatalom létrehozását, szabad választások útján. Ennek a nemzetközi előírásnak az érvényesülése szempontjából is kiemelkedő jelentősége volt annak, hogy végrehajtását nálunk a Szovjetunió szavatolta. A Szovjetunió nemcsak az antifasiszta cél miatt törekedett a nemzetközi előírások maradéktalan betartására, hanem internacionalista lényegéből következően is segítette az ország forradalmi erőit a társadalmi, politikai és gazdasági talpra állásért és továbbfejlődésért vívott küzdelmükben. Magyarország történetében először fordult elő, hogy haladó nemzeti érdekei egybeestek a győztes nagyhatalmak állami érdekeivel.

1944. december elején a kommunista párt kezdeményezésére – a függetlenségi front pártjainak képviselőiből és más haladó gondolkodású személyiségekből álló – előkészítő csoport jött létre, amely hozzálátott azoknak a hazafiaknak az összegyűjtéséhez, akikre a demokratikus átalakítás nagy munkájában számítani lehetett. Az előkészület lényeges eleme volt az is, hogy az MNFF a három szövetséges nagyhatalom vezetőjéhez fordult és kérte tőlük, hogy tegyék lehetővé a német szövetségből való magyar kilépést és az ideiglenes kormány létrehozását. A I. V. Sztálinnak küldött távirat ezt a kérést az alábbi módon fogalmazta meg: „A hatalmas orosz haderő diadalmas előretörése teremtette meg első ízben a lehetőségét annak, hogy az ország népének igazi véleménye szabadon megnyilatkozhassék, és ennek megfelelően megalakulhasson a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, bizonyságául annak, hogy a magyar népben megvannak azok a demokratikus erők, melyek képessé teszik sorsának intézésére. Megkérjük Tábornagy Urat, adjon alkalmat arra, hogy a német fasizmus elleni végső küzdelemből kivehessük mi is, a németek által legjobban kihasznált, megrabolt és kifosztott magyarok a részünket, és némileg jóvátehessük a háborús kormányok bűneit.”

A fentebbi akció szerves részeként az MKP legális Központi Vezetőségének két tagja – a szabad területek küldötteként – Moszkvába utazott, hogy a szovjet kormányt és rajta keresztül a többi antifasiszta nagyhatalmat meggyőzze arról, miszerint a magyar demokratikus erők már képesek kezükbe venni az ország sorsának irányítását és döntő mértékben megváltoztatni Magyarország kül- és belpolitikáját, valamint katonapolitikai irányát. Továbbá, hogy a szovjet kormánnyal, mint az antifasiszta világkoalíción belül a magyarországi helyzetért felelős hatalommal megvitassák az MNFF kormányalakítási és átállási tervét, s ezek végrehajtásához hozzájárulást, illetőleg segítséget kérjenek. Ugyanakkor a küldöttek az ugyancsak Moszkvában tartózkodó Horthy-féle fegyverszüneti bizottság volt tagjaival és az átállt magyar tábornokokkal is felvették a kapcsolatot, hogy bevonják őket a létrehozandó ideiglenes kormányba. E katonatiszteknek és politikusoknak a megnyerése ugyanis reményt nyújtott arra, hogy meggyorsul Magyarország teljes átállása a szövetségesek oldalára, kedvező hatással lesz a még fel nem szabadult országrész lakosságára, az ott levő magyar katonaság magatartására. Egyszóval siettethette magyar földön is a háború befejezését. Ezen az alapon mind a szovjet kormány és szövetségesei, mind pedig a magyar kommunisták és forradalmi erők helyeselték az említettek részvételét az ideiglenes kormányban.

A magyar demokratikus erők kérését a szovjet kormány és a másik két antifasiszta nagyhatalom az 1944. december első napjaiban Moszkvában tartott megbeszéléseken szintén teljesíthetőnek ítélte. E hozzájárulás után, illetve a függetlenségi frontba tömörült pártok, valamint a szakszervezetek vezetőinek megegyezése alapján indult meg a felszabadult területeken az új hatalmat teremtő munka. 1944. december 12-én Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottsága. Az előkészítő bizottság nyomban kiáltvánnyal fordult az ország népéhez, majd december 14-20. között lebonyolította a felszabadult országrészben az ideiglenes nemzetgyűlési választásokat.

A nemzeti bizottságok által szervezett 44 „küldöttválasztó” tömeggyűlésen – a függetlenségi front programja alapján közfelkiáltással – választották meg a képviselőket az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. A küldöttek, pontosabban képviselők nemzetgyűlési megbízatása tehát a németellenes függetlenségi és antifasiszta feladatok vállalása mellett az ország demokratikus átalakításának legfőbb tennivalóit is felölelte. S ez egyben azt is jelentette, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés nemcsak egy, a háborúból kilépő ideiglenes kormányt teremtő parlament, hanem annál sokkal több: az 1944. november 30-i program egészét magáénak valló törvényhozó hatalom, amely a program megvalósítása során akár több, vagy többször átalakított ideiglenes kormányt választhat, illetőleg bízhat meg.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlésben 230 képviselő foglalt helyet. Közülük 71-en a Magyar Kommunista Párt, 38-an a Szociáldemokrata Párt, 19-en a szakszervezetek, 16-an a Nemzeti Parasztpárt, 55-en az FKGP és 12-en a Polgári Demokrata Párt jelöltjei voltak. Rajtuk kívül még 19 olyan képviselője volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, akik pártonkívüliként csatlakoztak a függetlenségi fronthoz. Mindez azt jelentette tehát, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlésben a baloldal (MKP, SZDP, NPP és a szakszervezetek) volt abszolút többségben. Erre utal lényegében a képviselők osztályhovatartozása, illetőleg szociális összetétele is. Hiszen a képviselők közül több mint 80 munkás és szegényparaszt, közel 40 középparaszt és módosabb gazdálkodó, ugyanannyi önálló kisiparos és kiskereskedő, valamint mintegy 50 értelmiségi (pedagógus, újságíró, szabad foglalkozású) volt. A fennmaradó részben pedig azok a középtőkések, katonatisztek és papok voltak találhatók, akik zömmel a németellenes polgári erőket, a volt horthysta köröket reprezentálták. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés ilyen politikai és társadalmi összetétele ténylegesen megfelelt az ország felszabadított részén akkor kialakult erőviszonyoknak.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ülésén, 1944. december 21-én, megszakítva a negyedszázados ellenforradalmi rendszer „jogfolytonosságát”, magát a nemzet akaratának kifejezésére hivatottnak és a „magyar állami szuverenitás kizárólagos képviselőjének” nyilvánította. Ez a törvényhozó testület december 22-én az Ideiglenes Nemzeti Kormányt is megválasztotta a következő összetételben: Dálnoki Miklós Béla (pkv) miniszterelnök, Erdei Ferenc (NPP) belügyminiszter, Nagy Imre (MKP) földművelésügyi miniszter, Vörös János (pkv) honvédelmi miniszter, Valentiny Ágoston (SZDP) igazságügy-miniszter, Takács Ferenc (SZDP) iparügyi miniszter, Gábor József (MKP) kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, Gyöngyösi János (FKGP) külügyminiszter, Molnár Erik (MKP) népjóléti miniszter, Vásáry István (FKGP) pénzügyminiszter, gróf Teleki Géza (pkv) vallás- és köz- oktatásügyi miniszter, Faragó Gábor (pkv) közellátásügyi miniszter.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány jellegében hasonló volt ugyan az Ideiglenes Nemzetgyűléshez, de politikai összetételében elmaradt attól, mert a nemzetközi viszonyok és a katonai helyzet miatt viszonylag nagyobb számban kaptak szerepet volt horthysta katonatisztek (3 tábornok) és politikusok. Ennek ellenére az Ideiglenes Nemzeti Kormány nem a kizsákmányolok, nem a burzsoázia kormánya volt, hanem elsősorban a dolgozó osztályoké, közelebbről: a munkásosztály és a parasztság, valamint a középrétegek haladó részének végrehajtó hatalma. Jellegét elsősorban nem összetétele, hanem vezető ereje, antifasiszta és következetes demokratikus programja, valamint a baloldali erőknek a törvényhozásban betöltött szerepe és súlya szabta meg, illetőleg biztosította. Az új központi törvényhozó és végrehajtó hatalom sajátossága abban állt, hogy egyrészt több volt, másrészt kevesebb a lenini értelmű munkás-paraszt demokratikus diktatúránál. Több, elsősorban azért, mert már antifasiszta és következetesen demokratikus céljai megvalósításakor hozzányúlt a tőkés termelési viszonyokhoz is. Kevesebb, pontosabban szélesebb pedig mindenekelőtt abban volt, hogy társadalmi bázisa magában foglalta még a közbülső rétegeket, sőt a németellenes városi burzsoáziát is. Mindez a felszabaduláskor kialakult kedvező helyzetben nemcsak azt eredményezte, hogy az ideiglenes kormány létrejöttével Magyarország számára is megteremtődtek a fasiszta szövetséggel és a háborúval való szakítás feltételei, hanem azt a lehetőséget is magában rejtette, hogy az antifasiszta demokratikus feladatok népi módon, következetesen oldhatók meg. Ily módon az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása egyben a népi demokratikus Magyarország születésének a napja is volt, nemzeti történelmünk valóságos sorsfordulója, korszakhatára.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .