Beindul a NER – rabszolgapiaca!

Kölcsönzött munkaerővel turbózná fel a gazdaságot a qrmány a válságban

Szijjártó Péter stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Prohumán Kft.-vel, írja az MTI.

A vállalat több száz céggel működik együtt, és a 10 legnagyobb foglalkoztató egyike Magyarországon – indokolta a stratégiai szintű kapcsolatot Szijjártó Péter, aki szerint a munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újrakezdésben, ezért a kormány számít a közreműködésükre és a tapasztalataikra. A járványveszély felértékeli a munkaerő-gazdálkodásban szerzett tapasztalatokat, a kormány ezért a döntéshozatalban is számít Prohumán észrevételeire, mondta a külügyminiszter.

Magyarországon 2002 óta lehet közvetítő cégektől alkalmazottakat bérelni. A munkaerő-kölcsönzés azóta évi több százmilliárd forint forgalmat termelő iparággá fejlődött, tette hozzá Szijjártó. Arról viszont nem beszélt, hogy

A KÖLCSÖNZÖTT MUNKAERŐ A LEHETŐ LEGKISZOLGÁLTATOTTABB MUNKAVISZONYBAN DOLGOZÓ EMBEREKET JELENTI:

kevesebb végkielégítés jár nekik, gyorsabban el lehet őket küldeni, önálló szakszervezetbe nem tudnak tömörülni, így az érdekérvényesítő erejük rendkívül alacsony.

A kormány a hétfői megállapodást megelőzően 84 céggel létesített stratégiai együttműködést, és ezzel is magyarázható, hogy az érintett cégek 25 ezerrel több munkavállalót foglalkoztatnak, és 5 százalékkal növelték a magyar cégek arányát a beszállítóik között – mondta Szijjártó Péter, akinek összegzése szerint csak a belföldi beszállítók bővülő részesedése több százmillió eurónyi megrendeléstöbbletet hozhatott az érintetteknek.

A Prohumán ügyvezető igazgatója közreműködést ígért a kormánynak abban, hogy a lehető legkevesebb munkahely szűnjön meg, továbbá minél több munkaadó, és befektetés érkezzen külföldről. 25 éves tapasztalataira építve a cég összekötő szerepet vállalhat a munkaadók és a munkavállalók között az átalakuló gazdasági viszonyok között – tette hozzá Zakor Sándor.

A budapesti székhelyű Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. a térségben meghatározó, Magyarországon pedig piacvezető vállalkozás munkaerő-közvetítésben és munkaerő-kölcsönzésben. A cégvezető közlése szerint 8 országban naponta 17 ezer munkavállalónak biztosítanak álláslehetőséget. A Prohumán nettó árbevétele 2017-ben megközelítette a 29 milliárd forintot, 2018-ban meghaladta a 34 milliárd forintot. Adózott eredménye eközben 941,5 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt – derül ki a nyilvános cégadatokból. A cég tulajdonosa a Profólió Projekt Tanácsadó Kft. és a lengyel Work Service S.A.                            (index)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A dolog már csak azért is érdekes, mert jelenleg MUNKAERŐ TÚLKÍNÁLAT van, amit az állam a saját eszközrendszerével KELLENE hogy kezeljen!

Vélhetőleg arról van szó, hogy a VERSENYKÉPESSÉG FOKOZÁSA ÉRDEKÉBEN, a kölcsönzött munkaerő még olcsóbbá, és MEGHATÁROZÓVÁ VÁLJON! És természetesen MÉG KISZOLGÁLTATOTTABBÁ! Ezáltal pedig MÉGINKÁBB KORDÁBAN TARTHATÓVÁ!

Az eljárás neve régóta ismert: RABSZOLGAKERESKEDELEM!

A döbrögista NER ezt most a hivatalos politikája rangjára emelte!

A NER – megrendeli, a Pro”human” pedig szállítja a megrendelt létszámot! A nyerin meg risztelnek az érdekeltek! 

“Beindul a NER – rabszolgapiaca!” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Péntek reggel még az “életerős fiatalok” figyelmébe ajánlotta a katonaságot. Ma reggelre már bevezetésre került a rabszolgatörvény a Magyar Honvédségben is. Nagy lehet a létszámhiány és kicsi az érdeklődés, ha növelni kellett a katonák szolgálati idejét.

  2. Nem értem. Amikor Svájcban dolgoztam, a cégnél dolgoztak svájciak, egyetlen arab származású svájci állampolgár, fix németek és kölcsönzött németek, egy osztrák és én egyedüli magyarként. A kölcsönzött németek után valami bődületesen magas pénzt fizettek a közvetítő cégnek. Akkor sem értettem, hogy ennek mi az értelme? Miért nem adtak fel hirdetést közvetlenül? Jöttek volna úgy is rengetegen Németországból. A közvetítő cégek úgy veszik le a hasznukat, hogy nem tesznek semmit hozzá a termeléshez.

    1. “2017-ben megközelítette a 29 milliárd forintot, 2018-ban meghaladta a 34 milliárd forintot. Adózott eredménye eközben 941,5 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt – derül ki a nyilvános cégadatokból. ”

      Na pont ennyivel füzettek kevesebbet a melósoknak !

      Sub Zero szerint:

      2020-05-04 – 18:49

      Ez úgy működik , hogy a közvetítő cég kiszámolja : munkabér+járulékok+juttatások+közvetítői dij
      és utána minimálbér+ ahoz tartozó járulék?+minimális juttatás ha jut+qrva nagy profit .

  3. Ezeket az élősdi cégeket ki kéne tiltani az országból, nem pedig megállapodást kötni velük !
    Ilyenkor mutatják meg a valódi arcukat. Semmi tisztelet nincs bennük az egyszerű dolgozó és a fizikai munka iránt !

  4. Szijjártót, ha meglátom, valamiért a tenyerem viszket mindig. Még így, túl a hatvanon is megnyakalnám, amúgy tenyeres paraszt módjára! Nem érdekelne az sem, hogy milyen poszton focizott korábban, talán épp ezért bírná a kiképzést!
    Elmennek ők a p.cs.ba, a kásler nevű zsidóval egyetemben, aki szimplán erőforrásként kezeli az embert, mint a Mátrixban a gépek, akik “egyfajta fúzió segítségével több energiát nyernek belőlünk” – valahogy így tálalja Morpheus a mi nagy közös jövőnket, amit nálunk, kis-magyarországon MÁR A JELEN!
    Ezek a g.c.ik több energiát vesznek ki belőlünk, mint amit belénk fektettek! EZ KINEK NEM ELÉG VILÁGOS? Ennek az oka, hogy szép csendben elfogyunk, lassan, és már csak a munka elől örök mentességet élvező cigányok szaporodhatnak, és az őket eltartó közel-keletiek.

    1. A focista hajával és divatos öltönyeiben… Nos, ő nem egy idióta majom focista, hanem külügyminiszter akinek konzervatívabb haj- és ruhaviseletet kellene választani a titulusához. Komolytalan, hisztis, gyerekes figura.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .