Lenin

Lenin életének és tevékenységének rövid rajza
Idegennyelvű irodalmi kiadó
Moszkva 1942
XI

LENIN világosan látta, hogy a békés lélegzetvételi idő befejeződött. 1918 július 29-én beszédet tartott a köztársaság nemzetközi és belső helyzetéről az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság, a Moszkvai Szovjet, Moszkva gyári és üzemi bizottságainak és szakszervezeteinek együttes ülésén és azt mondta: „Újra a katonai, a háborús események kérdése került előtérbe, mint a forradalom legfőbb döntő kérdése… Az Oroszországi Szocialista Szövetséges Szovjetköztársaság létének egész kérdése, az oroszországi forradalom egész kérdése a háború kérdésévé vált… háborúban vagyunk és a forradalom sorsát ennek a háborúnak a kimenetele dönti el. Ez legyen agitációnk, egész politikai, forradalmi és átalakító tevékenységünk első és utolsó szava… Minden erőnket meg kell feszítenünk és fegyverbe kell szólítanunk mindenkit.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIII köt, 160, 161—162. old. (oroszul).

1918 nyarán rendkívül súlyos volt a szovjetköztársaság helyzete. A szovjethatalom elleni harcban egyesült a külföldi és belföldi ellenforradalom. A külföldi, angol, francia, japán, amerikai intervenciós csapatoknak akkor sikerült országunk háromnegyedrészét elfoglalni. Ideiglenesen elveszítettük Ukrajnát és a Kaukázust, Szibériát és a Távolkeletet, az Uralt és Közép-Ázsiát. Az ország központjában fel-fellobbantak a kulák lázadások. Szovjetoroszországot tűzgyűrű vette körül. Legfőbb élelmiszer-, nyersanyag- és fűtőanyag-területeitől elvágva, kegyetlen éhség és nagyfokú ipari bomlás időszakát élte. A szovjetkormány kihirdette, hogy veszélyben a szocialista haza.

Lenin erélyesen hozzáfog az ország védelmének megszervezéséhez. A párt, a munkásosztály, a néptömegek figyelmét a háború kérdéseire tereli. Cikkeiben, felhívásaiban, előadásaiban kiadja a jelszót: „Mindent a frontnak!”, felhívja a tömegeket, hogy minden erejüket feszítsék meg az angol-francia intervenciós csapatok és a fehérgárdisták elleni harcban; hőstettekre lelkesíti a munkásokat a szocialista hazáért való küzdelemben. Gyakran jár a gyárakba, néha egy nap alatt három—négy gyűlésen is felszólal. S teszi ezt a Népbiztosok Tanácsa majdnem mindennapos és a Központi Bizottság számos ülésén kívül, a párt és az állam vezetésének óriási mindennapos munkáján kívül.

Lenin hibátlanul meg tudta állapítani, hogy a proletárállamot honnan fenyegeti a legfőbb veszély, melyik az a legfőbb front, ahol eldől az ország sorsa és idejében mozgósította a veszély elhárítására, az ellenség feletti győzelemre az egész ember- és anyag-állományt.

A Vörös Hadsereg megteremtői és nevelői, Lenin és Sztálin, Frunze és Vorosilov voltak. Lenin és Sztálin, Frunze és Vorosilov a bolsevik párt legjobb embereivel együtt közvetlenül vezették az ország védelmét. Lenin és a párt mindenüvé, ahol a fronton a forradalom sorsa dőlt el, Sztálin, Frunze és Vorosilov elvtársakat küldték, a Vörös Hadsereg legfontosabb győzelmeinek szervezőit.

1918 január 15-én (28-án) Lenin dekrétumot írt alá a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg létesítéséről az önkéntesség elve alapján. Most Lenin utasítására a Vörös Hadsereget átszervezik reguláris hadsereggé, melyben kemény katonai fegyelem uralkodik. Kihirdetik az általános hadkötelezettséget, megszüntetik a parancsnoki állomány választhatóságát, a munkába bevonják a régi katonai szakembereket, megnyitják az első tanfolyamot a vörös parancsnokok kiképzésére a munkásokból és parasztokból, bevezetik a politikai megbízottak intézményét.

Lenin hosszú és komoly polgárháborúra készíti elő az országot a szovjethatalom külső és belső ellenségei ellen. 1918 októberében kitűzte a feladatot: 1919 tavaszára hárommilliós hadseregünk legyen. És ezt a feladatot sikeresen meg is oldották: 1919-ben hárommillió vörös katona állt fegyverben.

Minden erőt és minden eszközt a győzelmes háború megszervezésére összpontosítottak. Lenin követelését, hogy „ha már háború van, akkor háborús módszerekkel éljünk”, keményen és hajthatatlanul valósították meg az élet minden területén. Az ország katonai táborrá lett, az egész gazdasági, kulturális, politikai életet a háború szükségleteinek megfelelően alakították át. A szovjethatalom a nagyiparon kívül a közép- és kisipart is ellenőrzése alá helyezte, bevezette a gabonakereskedés monopóliumát, betiltotta a gabonával való magánkereskedelmet, elrendelte a gabonafölöslegek kötelező beszolgáltatását, bevezette az általános munkakötelezettséget, annak az elvnek az alapján, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”.

Hogy az ország védelmére minden erőforrást mozgósítsanak, a szovjethatalom megalakította a Munkás és Paraszt Védelem Tanácsát. Élén Lenin állt. Tényleges helyettese Sztálin volt.

Lenin törhetetlen győzelmi hite, vasakarata és gigászi energiája győzhetetlen, mindent áttörő erővé kovácsolta a tömegeket. A Lenin vezette bolsevik párt honvédő háborúra mozgósította a népet, a külföldi intervenciós csapatok és a burzsoá-földesúri fehérgárdista bandák ellen. „Háborúnk igazságos, jogos, elkerülhetetlen védelem”*) — mondotta Lenin.
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 221. old. (oroszul).

Lenin minden erejét az ország védelmének megszervezésére fordítja. Számol azzal, hogy a fegyverzeten kívül a hadseregnek elsősorban arra van szüksége, hogy „az élelmezést szilárd alapokra helyezzék”. Az élelmezés kérdésének igen nagy figyelmet szentel.

Lenin szigorúan ellenőrzi és közvetlenül vezeti az Élelmezésügyi Népbiztosság egész munkáját, kezdve az általános irányelvek megszabásától, az egyes kerületeknek, az egyes funkcionáriusoknak adott konkrét és részletes utasításokig.

Az élelmezési helyzet rendkívül feszült volt. Éhség gyötörte a munkásokat. Lenin július 24-én a Cáricinben időző Sztálinnal folytatott távirati beszélgetésében ezt mondta: „az élelmezésről meg kell mondanom, hogy ma semmit sem adnak se Petrográdon, se Moszkvában. A helyzet egészen rossz. Közölje, tud-e rendkívüli intézkedéseket tenni, mert Magán kívül nincs kitől szereznünk”. És még aznap sürgönyöz Sztálinnak: „Halat, húst, főzelékfélét küldjön, általában mindent, amit csak lehet és minél többet.”*)
*) Lenin Gyűjtemény, XVIII. köt., 193., 196. old. (oroszul).

És észak felé, Moszkva, Petrográd, Ivanovó-Voznyeszenszkbe és más munkásközpontokba tucatjával indultak el a vonatok azzal az élelmiszerrel, amit Sztálin elvtárs szerzett.

Lenin feszült figyelemmel kísérte Cáricin helyzetét. Ha a fehérek bevették volna Cáricint, akkor a köztársaság el lett volna vágva utolsó gabona-tartalékától és a bakui kőolajtól. A doni ellenforradalom egyesült volna a csehszlovák ellenforradalommal, hogy aztán közös fronton induljanak Moszkva ellen. Sztálin elvtárs, miközben az éhező fővárosok ellátását szervezte, Cáricin védelmével foglalkozott. 1918 augusztus 31-én a következő levelet írta Leninnek:

„Kedves Lenin elvtárs! Folyik a harc a délért és a Káspi tengerért. Hogy ez az egész terület a miénk maradjon (és a miénk maradhat!) néhány könnyű hadihajóra és vagy két darab tengeralattjáróra van szükség. Könyörgöm, törjön át minden akadályt és könnyítve a helyzeten — hozza mozgásba a dolgot, hogy azonnal megkaphassuk a szükségest. Baku, Turkesztán, az Észak-Kaukázus a miénk lesz (feltétlenül!), ha késedelem nélkül megkapjuk azt, amit kérünk. Dolgaink a fronton jól mennek. Semmi kétség, hogy még jobban fognak menni (a kozákság végleg bomlásnak indult). Drága, szeretett Iljicsem, fogadja kézszorításomat, Sztálinja.”**)
**) „Bolsevik” 1938. 2. sz. 70. old.

Amikor Vladimir Iljics megkapta Sztálin levelét, kihúzta a megszólítást és a személyesen neki szóló befejező sort, megváltoztatta a címet, a levél alá saját aláírását tette és azonnal elküldte, mint parancsot, hogy adják ki Cáricin részére a könnyű hadihajókat és a tengeralattjárókat. A Sztálin elvtárs fellelkesítette, megszervezte és vezette munkások és parasztok meg is védték a vörös Cáricint, mely ma joggal viseli a Sztálingrád nevet.

Lenin súlyosan sebesült állapotban kapta meg Sztálin levelét. Az imperialisták és a forradalomban megdöntött kizsákmányoló osztályok egész dühe és gyűlölete Lenin ellen összpontosult. Az ellenforradalmárok nagyméretű összeesküvést szőttek, melynek főcélja Lenin meggyilkolása volt. Az aljas gaz terroristák mindenütt lesték, figyelték Lenint. Lenin 1918 augusztus 30-án beszédet tartott a bászmánni kerület munkásai előtt, azután a moszkvaparti kerületbe, a Michelson-gyárba ment (ez a gyár most Vladimir Iljics nevét viseli). Mikor Lenin a gyűlésen tartott beszéde után autójába készült beszállni, egy Káplán nevű eszer terrorista nő rálőtt és kétszer súlyosan megsebesítette. A golyókon bevágások voltak és meg voltak mérgezve. Mint ahogy később a nép ellenségeinek, a jobboldali és trockista bandának bűnpörében kiderült, ebben a Lenin elleni gaz merényletben az eszerekkel együtt, Trocki, Buchárin és környezetük is részt vettek. Lenin élete néhány napig nagy veszélyben forgott. Az újságok mindennap jelentéseket közöltek egészségi állapotáról. Szovjetoroszország munkásai és parasztjai, az egész világ dolgozói a legnagyobb aggodalommal kísérték vezérük betegségének lefolyását. A gyárakból, az üzemekből, a falvakból és községekből, a frontról és a mögöttes területről, mindenhonnan érkeztek a felháborodott határozatok, melyek kíméletlen leszámolást követeltek a terroristákkal, az ellenforradalmárokkal, a burzsoáziával. „A fehér terrorra vörös terrorral felelünk!” — ez volt a nép követelése, és akarata.

Szverdlovnak a Lenin ellen elkövetett merényletről szóló jelentése alapján, az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság határozatot fogadott el az ellenforradalmi burzsoázia és ügynökei ellen megvalósítandó vörös terrorról. Az ellenforradalmi szervezeteket szétzúzták.

A nép kimondhatatlanul szerette Lenint. Betegsége alatt a munkások, parasztok, vörös katonák nyugtalankodtak, nem éhezik-e, sovány adagjukból élelmiszereket küldtek Leninnek. Sokan vérüket ajánlották átömlesztésre a beteg Leninnek. Megható levelekben kérték a dolgozók Lenint, hogy ellenségei rettegésére és az összes dolgozók örömére, minél hamarabb gyógyuljon meg.

Lenin betegségének napjaiban, keleten, sikeresen fejlődött az ifjú Vörös Hadsereg támadása. A harcosok, akik Szimbirszket elfoglalták, sürgönyt küldtek Leninnek:

„Kedves Iljics! Szülővárosod, Szimbirszk bevétele, felelet az egyik sebedre, a másodikért Számárát Ígérjük.”

Lenin azt felelte nekik:

„Szülővárosom, Szimbirszk bevétele a legenyhítőbb, a legjobb kötés sebeimre. Ez szokatlan frissességet és erőt ad nekem. Üdvözlöm a győzelmes vörös katonákat és az összes dolgozók nevében köszönetet mondok áldozataikért.”

Három hét múlva bevették Számárát is.

Lenin hatalmas szervezete megbirkózott a súlyos sérülésekkel és gyorsan, két hét alatt, legyűrte a betegséget. Szeptember 16-án már résztvett a párt Központi Bizottságának ülésén, szeptember 17-én a Népbiztosi Tanács ülésén elnökölt.

Nagy volt a nép öröme, amikor Lenin meggyógyult. Az ország minden zugából érkeztek az üdvözletek a munkásoktól, a parasztoktól, a vörös katonáktól.

A vezér újra ott áll a proletárforradalom kormányánál. Vezeti az ország védelmét, Sztálinnal együtt kidolgozza a hadműveletek terveit, utasításokat küld a frontra, ellenőrzi a Védelmi Tanács határozatainak életbeléptetését. Ügyel az élelmiszert, a nyersanyagot, fűtőanyagot szállító vonatok mozgására, a hadsereg és az ipari központok élelmezésére, az ipar és az állami apparátus munkájára.

Miközben Lenin a szovjetállamot vezeti, elméletileg általánosítja annak roppant gyakorlati tapasztalatait. 1918 október—novemberében megírja „A proletárforradalom és a renegát Kautsky” c. könyvét. Lenin felháborodásának és megvetésének egész megsemmisítő erejével fordul a burzsoázia „körmönfont lakája”, Kautsky és a II. Internacionále többi vezérei, az imperializmus hű házőrző kutyái ellen. A marxizmust a szovjetállamról szóló tanítással gazdagítja, mesteri módon elemzi a proletárdiktatúra osztálytermészetét, megmutatja, hogy milyen gyökeres különbség van a proletárdemokrácia és a burzsoádemokrácia között, megmutatja, hogy a „szovjethatalom milliószor demokratikusabb, a legdemokratikusabb polgári köztársaságnál”.*) Lenin könyve a marxizmus kincstárának rendkívül értékes darabja.
*) Lenin Összes Művei, XXIII. köt., 350. old. (oroszul).

A dolgozók nehéz körülmények között ünnepelték az októberi forradalom első évfordulóját. Országunk háromnegyedrésze akkor a külföldi intervenciós csapatok kezén volt. Külföldi imperialisták és fehérgárdisták tartották ostrom alatt a szovjetköztársaságot. A szovjetköztársaság sok fronton harcolt az ellenféllel, szövetségesek nélkül. A Vörös Hadsereg éppen csak keletkezőben volt, nem volt elég kenyér, nyersanyag, fűtőanyag, fegyver, ruházat. De a bolsevikok pártja és a bolsevik párt vezette munkásosztály nem csüggedt, nem hagyta el magát. Lenin az intervenciósok elleni harcra lelkesítette a tömegeket.

Az októberi forradalom első évfordulóján Lenin leszögezi a végzett munka eredményeit. A munkásellenőrzéstől eljutottunk odáig, hogy az ipart a munkások igazgatják. A földért vívott általános parasztharctól eljutottunk odáig, hogy a falusi szegénység elkülönült és tömörült a kulák elleni harcban. A széthulló régi hadseregtől és az egyes vörösgárdista csapatoktól eljutottunk a reguláris Vörös Hadsereghez, mely már első győzelmeit aratta a frontokon. A szovjetszervezet első lépéseitől eljutottunk a szovjethatalomnak megszilárdításáig az egész országban, az első szovjetalkotmányig. Ezt eredményezte a bolsevikok hősies és önfeláldozó munkája, Lenin és legközelebbi fegyvertársainak megfeszített tevékenysége. A szovjetek országa joggal büszke ezekre az eredményekre, melyek új életerővel és a végső győzelembe vetett hittel töltik el.

Október évfordulóján Lenin emlékeztette a munkásosztályt arra, hogy a szovjetek országára támadt ellenség szétveréséhez önfeláldozás, bátorság és hősiesség kell. Ennek az önfeláldozásnak, bátorságnak és hősiességnek példáját szolgáltatták Október harcosai, a fegyveres felkelés részvevői. 1918 november 7-én, mikor az októberi forradalom harcosainak emléktábláját leleplezték, Lenin azt mondotta: „…Elvtársak! Örökítsük meg az októberi harcosok emlékét azzal, hogy emléktáblájuk előtt esküt teszünk, hogy nyomdokaikban fogunk haladni, követni fogjuk bátorságukat, hősiességüket. Jelszavukat tegyük a mi jelszavunkká, az egész világ felkelt munkásai jelszavává. Ez a jelszó — »Győzelem, vagy halál!«”.*)
*) A Marx—Engels—Lenin Intézet levéltára

1918 végén a permi fronton katasztrofális helyzet keletkezett. Kolcsák, aki arra törekedett, hogy közös támadásra egyesüljön Moszkva ellen az északról előrenyomuló intervenciós csapatokkal, a keleti front balszárnyán hátraszorította csapatainkat. December 24-én az ellenség bevette Permet és Vjatka ellen nyomult.

Lenin erélyes intézkedéseket tesz, hogy segítséget küldjön a keleti frontnak. December 25-én és 29-én napirendre tűzeti a Védelmi Tanácsban a kérdést, hogyan küldjünk azonnal erősítést a keleti frontra. A párt Központi Bizottsága, Lenin javaslatára, a permi frontra Sztálint küldi, aki Cáricinnél megszervezte a győzelmet a fehérgárdisták felett, valamint Dzerzsinszkit, hogy kivizsgálja Perm feladásának okait és megtegye a szükséges intézkedéseket az egész keleti front helyreállítására.

Sztálinnak és Dzerzsinszkinek az általuk foganatosított rendszabályokról szóló jelentésére Lenin ezt felelte: „Megkaptam és átolvastam az első siffrírozott sürgönyt, igen kérem mindkettőjüket, hogy a helyszínen személyesen vezessék a megjelölt rendszabályok megvalósítását, mert különben nincsen biztosítékunk a sikerre.”*)
*) Lenin Összes Művei XXIII. köt., 275. old. (oroszul).

Sztálin elvtárs Dzerzsinszkivel együtt helyreállította a III. hadsereg harcképességét és a hadsereg támadásba ment át Kolcsák ellen.

Miközben Lenin az ország védelmét vezeti, éber szemmel figyeli a nemzetközi helyzetet, figyelmesen tanulmányozza a nemzetközi munkásmozgalom fejlődését.

1918 második felének elején az imperialista háború folyásában fordulat állt be az antant javára. A német imperializmus erői kimerülőfélben voltak. A német hadsereg bomlásnak indult. Németországban izzott a nép felháborodása a háború terhei ellen. 1918 november elején Németországban megkezdődött a forradalom. Németország kénytelen volt magát legyőzöttnek elismerni és békét kérni az antanttól.

Lenin a VI. szovjetkongresszuson, 1918 november 8-án, Németország vereségét említve, azt mondta a német imperializmusról: „Eleinte hihetetlenül felfújódott, Európa háromnegyed részére dagadt, meghízott, aztán hirtelen felpukkadt, förtelmes bűzt hagyva maga után.” A német imperialistákat az a katonai gépezet tiporta el, melyet ők maguk teremtettek meg. „Belegabalyodtak, úgy jártak, mint aki agyonzabálta magát és ezzel saját vesztét okozta.”**)
**) Ugyanott, 266., 265. old.

A megváltozott helyzetre való tekintettel Lenin felvetette a breszti rabló-szerződés semmissé nyilvánításának kérdését. Az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság 1918 november 13-án hatályon kívül helyezte a breszti szerződést. Az „Oroszország összes népeihez” a megszállott vidékek és területek egész népességéhez intézett felhívásban, melyet Lenin és Szverdlov írtak alá, az állt, hogy a breszti erőszakos rabló-béke „a német és orosz proletár forradalmárok egyesített csapásai alatt” megdőlt. A Vörös Hadsereg elkezdte kisöpörni a német csapatokat Szovjetoroszország ama területeiről, amelyeket Németország elragadott tőle. A Vörös Hadsereg osztagaitól és a partizáncsapatoktól szorongatva, a szétvert és megszégyenült német csapatok dicstelenül futottak el Ukrajnából, Bjelorussziából és a Balti területről.

A forradalmi fellendülés Európában, a németországi, ausztriai, magyarországi forradalmak odavezettek, hogy Európában kommunista pártok alakultak. Létrejött a reális alap arra, hogy a kommunista pártok a Kommunista Internacionáléban egyesüljenek, melynek megszervezésén Lenin olyan sokat és olyan kitartóan dolgozott. Lenin kezdeményezésére még 1918 januárjában tanácskozásra hívták össze számos ország szocialista pártjából a baloldali csoportok képviselőit. Ez a tanácskozás elhatározta a Kommunista Internacionále első kongresszusának egybehívását. 1919 januárjában Lenin levél formájában felhívással fordult Európa és Amerika munkásaihoz, felszólította őket, hogy alapítsák meg a III. Internacionálét.

1919 március 2-án a Kremlben megnyílt a Kommunista Internacionále I. kongresszusa, melyen jelen voltak Európa és Amerika legfontosabb országainak küldöttei. A kongresszust Lenin vezette.

Lenin tartotta az alapvető, programatikus jelentőségű előadói beszédet a polgári demokráciáról és a proletariátus diktatúrájáról. Ebben az előadásban Lenin rámutatott a proletárdiktatúra és a kizsákmányoló osztályok diktatúrája közötti gyökeres különbségre. A kizsákmányoló osztályok diktatúrája arra irányul, hogy egy elenyésző kisebbség érdekében erőszakkal elnyomja a dolgozók ellenállását. A proletariátus diktatúrája arra irányul, hogy a nép gigászi többségének érdekében erőszakkal elnyomja a kizsákmányolok ellenállását, felépítse a kommunizmust. A proletariátus diktatúrájára feltétlenül szüksége van a dolgozók egész tömegének, mert az emberiség csak a proletárdiktatúrán keresztül jut el a kommunizmushoz. A proletariátus diktatúrájának politikai formája a szovjetek. A szovjethatalom — valódi demokrácia a dolgozók számára. Ezek a lenini tételek szolgáltak alapul a Kommunista Internacionále programjához.

Így alakult meg, Lenin iniciatívájára, az új típusú, a nemzetközi forradalmi proletárszervezet: a marxi-lenini Internacionále.

Röviddel a Kommunista Internacionále moszkvai kongresszusa után, 1919 márciusában összeült a bolsevik párt VIII. kongresszusa. A kongresszust Lenin nyitotta meg. Lenint viharos fölkiáltásokkal fogadták: „Éljen Iljics!”

Lenin legelső szavait a bolsevik párt egyik legjobb szervezője, Szverdlov emlékének szentelte, aki a kongresszus megnyitása előtt néhány nappal halt meg.

Lenin tartotta az előadói beszédeket az összes főkérdésekben: ő terjesztette be a Központi Bizottság jelentését, ő referált a párt programjáról, a falusi munkáról.

A Központi Bizottság politikai tevékenységéről szóló jelentésben Lenin különösen felhívta a párt figyelmét a szovjetköztársaság kapitalista környezetére és hangsúlyozta, hogy a proletárállam katonai erejét állandóan fokozni kell. „… Nemcsak államban élünk — mondotta Lenin —, hanem az államok rendszerében is és elképzelhetetlen, hogy a szovjetköztársaság hosszú ideig fenn tudjon állni az imperialista államok mellett. Végül is vagy az egyik, vagy a másik győz. De míg ez a vég elkövetkezik, elkerülhetetlen a legszörnyűbb összeütközések sora a szovjetköztársaság és a burzsoá államok között. Ez azt jelenti, hogy az uralkodó osztálynak, a proletariátusnak, katonai szervezetével is be kell bizonyítania, hogy valóban uralkodni akar és uralkodni fog…”*)
*) Lenin, Összes Művei, XXIV. köt., 122. old. (oroszul).

A kongresszus elfogadta a párt új programját. A programot külön program-bizottság dolgozta ki, Leninnel az élén. Lenin e programvitában élesen állást foglalt Buchárin antibolsevik nézetei ellen, aki azt javasolta, hogy a programból hagyják ki a kapitalizmusról, az árutermelő kisgazdaságról, a középparaszti gazdaságról szóló pontokat. Buchárin eltussolta azt a tényt, hogy az árutermelő paraszti kisgazdaságból kulák elemek származnak és gyarapodnak. Buchárin e nézeteivel a mensevik-trockista álláspontot képviselte, mely tagadja a középparaszt szerepét a szovjetépítésben. Lenin a nemzetek önrendelkezési joga és a nemzetek egyenjogúsága ellen fellépő Buchárin és Pjatakov ártalmas, nagyhatalmi, soviniszta nézeteit szintén visszautasította.

Lenin a falusi munkáról szóló jelentését a középparasztság kérdésének szentelte. 1918 őszétől kezdve a középparaszt a szovjethatalom felé kezdett fordulni és Lenin kiadta az irányító jelszót, melyben egyetlen általános formulává egyesítette „a párt falusi munkájának hármas és mégis egységes feladatát” (Sztálin) és pedig: „Megegyezésre jutni a középparaszttal, egyetlen pillanatra sem mondva le a kulák elleni harcról és szilárdan csak a szegényparasztra támaszkodva.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIII. köt., 294. old. (oroszul).

Lenin ezzel a formulával az osztályharc új tapasztalatainak figyelembe vételével, új jelszóval gazdagította a párt falusi politikájának fegyvertárát, új jelszóval gazdagította a marxizmus tanítását a parasztkérdésben.

A párt VIII. kongresszusán Lenin rámutatott arra, hogy a „középparasztsággal szemben a tartós szövetség talajára kell helyezkednünk”, hogy mezőgazdasági artelleket és kommunákat csakis a meggyőzés módszerei alapján szabad létesíteni és semmiesetre sem erőszakkal. „Nincs ostobább dolog, — mondja Lenin — mint akárcsak gondolni is arra, hogy a középparaszttal szemben a gazdasági viszonylatok terén erőszakot alkalmazzunk.”**)
**) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 114., 168. old, (oroszul).

A pártnak és a kormánynak figyelmét a középparaszt mindennapi szükségleteire, a falu mezőgazdasági gépekkel való ellátására kell fordítania. „Ha holnap százezer elsőrendű traktort tudnánk adni a parasztoknak, ha el tudnók látni ezeket benzinnel (Önök igen jól tudják, hogy ez egyelőre — fantázia), akkor a középparaszt azt mondaná: «Én is a kommuna mellett vagyok» (vagyis a kommunizmus mellett).”***)
***) Ugyanott, 170. old.

A kongresszus Lenin előadói beszéde alapján a középparaszttal való szilárd szövetség politikáját írta elő, olymódon, hogy ebben a szövetségben a vezető szerep a proletariátusé legyen. Ez a fordulat volt a bolsevik párt középparasztságot illető politikájában az áttérés a semlegesítés politikájáról a szilárd szövetségre a középparasztsággal. Ez a fordulat döntő szerepet játszott az intervenció és a fehérgárdisták ellen folytatott polgárháború sikeres kimenetelében, döntő szerepét játszott a szocializmus felépítésében országainkban.

A kongresszuson Lenin és Sztálin leleplezték Trocki pártellenes katonai politikáját és az úgynevezett „katonai ellenzéket”, amely a fegyelmezett, reguláris hadsereg megteremtése ellen harcolt. A beszéd, melyet Lenin a párt katonai politikájának védelmében tartott, kitörülhetetlen benyomást tett a küldöttekre. Lenin felszólalása után a kongresszus egyhangúlag elfogadta a katonai kérdésnek azt a megoldását, melyet a Központi Bizottság javasolt.

A párt VIII. kongresszusának zárszavában Lenin újra emlékeztette a pártot a háborús helyzetre és az ebből folyó nehézségekre, rámutatott a szovjetköztársaság kiapadhatatlan erőforrásaira az imperialista rablók elleni harcokban. Tudjuk mindnyájan, — mondotta Lenin — hogy milyen nehéz ez a háború és mennyire kimerít bennünket. De a mi ügyünk szilárdan áll. Az, hogy a dolgozó tömegek milliói tudatában vannak ügyük jogosságának, megszüli és megsokszorozza a tömeg hősiességét. „Mióta világ a világ, most először létesült egy olyan hadsereg, egy olyan katonai erő, mely tudja, hogy miért harcol és mióta világ a világ, most először látják világosan a munkások és a parasztok, akik hihetetlenül súlyos áldozatokat hoznak, hogy Szocialista szovjetköztársaságot védenék…”*) Ez a szovjetköztársaság legyőzhetetlenségének záloga.
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt, 176 old. (oroszul).

Az antant imperialistái, miután legyőzték Németországot és Ausztriát, a szovjetek országa ellen összeforrasztották erőiket. Kihirdették Oroszország ellen a blokádot. Tervet dolgoztak ki a Vörös Hadsereg szétzúzására és a szovjetköztársaság megsemmisítésére. Keletről megindították Kolcsák hadseregét, dél felől Denikin támadt, északnyugatról Jugyénics nyomult Petrográd ellen.

A szovjetköztársaság körül mind szűkebbre szorult az ellenséges gyűrű. A szovjethatalmat halálos veszedelem fenyegette. De Lenin törhetetlenül hitt n szovjetköztársaság népeinek erejében, a nagy orosz nép kiapadhatatlan hatalmában. „Oroszországot az jellemzi, hogy a legnehezebb időkben mindig akadtak tömegei, amelyeket előre lehetett indítani, mint tartalékot, amiben új erők voltak, mikor már a régiek kezdtek kiapadni”*) — írta Lenin.
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 212. old. (oroszul).

Az antant akkor elsősorban Kolcsák admirálisban reménykedett. Kolcsákot „Oroszország legfelsőbb kormányzójának” nyilvánították és neki rendelték alá az egész oroszországi ellenforradalmat. 1919 tavaszán Kolcsák majdnem a Volgáig nyomult előre. A keleti front lett a fő front.

Lenin minden intézkedést megtesz Kolcsák gyors és döntő vereségének megszervezésére. A Központi Bizottság 1919 április 11-én megerősíti „Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának téziseit a keleti fronton kialakult helyzettel kapcsolatban”. Ezek a tézisek, melyek arra hívtak fel, hogy „forradalmi módon fogjunk a munkához”, rendkívül nagy szerepet játszottak a párt, a szakszervezetek, a munkástömegek mozgósításában a Kolcsák elleni harcra. Ugyanaz-nap a Népbiztosi Tanács kiadja a mozgósítási parancsot.

Lenin utasítást ad a keleti front Forradalmi Katonai Tanácsának Kolcsák erői szétzúzására. Lenin figyelmeztet: „Ha a télig nem szerezzük vissza az Uralt, a forradalom vesztét elkerülhetetlennek tartom.”

Lenin felhívja a Vörös Hadsereget, hogy minden erejét megfeszítve, döntő csapást mérjen a nemzetközi imperializmus szovjetföldre betört bandáira. Követeli, hogy az összes erőket sürgősen mozgósítsák a Kolcsák elleni harcra. Lenin bátorságot, hősiességet nevel a szovjetemberekbe, arra neveli őket, hogy ne ismerjenek félelmet a harcban, hogy készek tegyenek utolsó csepp vérükig küzdeni hazánk ellenségei ellen; „Halálmegvetést kell belevinni a tömegekbe és biztosítani kell a győzelmet,” — mondja Lenin. Feladatul tűzi ki, hogy oltsuk bele minden munkásba és parasztba, minden parancsnokba és katonába, „minden egyesbe, hogy külön, az ő bátorságától, elszántságától és odaadásától függ a háború befejezése.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 261. old., (oroszul).

Lenin vasfegyelmet követel a hazáért harcolók soraiban, kíméletlen leszámolást a siránkozókkal, a pánik terjesztőkkel, a szökevényekkel és gyávákkal. „Főbelövés — ez a gyávák jogos sorsa a háborúban” — mondja Lenin.**)
**) Lenin Összes Művei, XXVI. köt., 316. old. (oroszul).

Lenin a háborús helyzetben az összes szervezetek, üzemek és intézmények, az összes vezetők — kicsik és nagyok — munkájában háborús rendre törekedett. Azt követelte, hogy „bármi áron, azonnal abba kell hagyni a gyűlésesdit. Minden rendű és rangú munkát a háborúra kell átalakítani, mindenütt feltétlenül egyes személyeket kell kinevezni, akik a pontosan megállapított munka keresztülviteléért felelnek. A fegyelem mindenütt katonai legyen.”***)
***) A Marx-Engels-Lenin Intézet levéltára.

Lenin nagy jelentőséget tulajdonított a Vörös Hadseregben és az arcvonal mögötti területen folytatott párt-tömegmunkának, agitációnak és propagandának. A Vörös Hadseregnek kitűnő szervezői és agitátorai voltak a politikai biztosok személyében, akik döntő-szerepet játszottak a Vörös Hadsereg megszilárdításában, politikai felvilágosításában, harcképességének és fegyelmének fokozásában. Lenin azt mondotta, hogy „a politikai biztosok nélkül nem lenne Vörös Hadseregünk”.

Lenin abban látta a politikai tömegmunka feladatát a szovjetország életének nehéz perceiben, hogy „bátorságot öntsön a szívekbe, lelkierőt adjon, megsokszorozza a tudatosságot és erősítse az elvtársias fegyelmet”.****)
****) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 222. old. (oroszul).

Lenin a munkásosztályhoz fordul. Beszédeket tart a Moszkvai Szovjet plénumának rendkívüli ülésén, az Összoroszországi Központi Szakszervezeti Tanács plénumán, a moszkvai vasutasok értekezletén, a gyári-üzemi bizottságok és szakszervezetek moszkvai értekezletén. Felhívja a munkásokat arra, hogy támogassák a keleti frontot, hogy e frontra küldjék a munkásosztály legjobb fiait. Április 10-én levelet ír a petrográdi munkásoknak, melyben arra hívja fel őket, hogy adjanak példát egész Oroszországnak, állítsanak talpra mindenkit a keleti front leghathatósabb segítségére.

A keleti front segítségére!” — ezt a harci kiáltást dobja a tömegekbe Lenin.

Lenin felhívására az egész ország felel. Kolcsák ellen indult a bolsevikok, a kommunista ifjúság, a pártonkívüli munkások legjava. A Vörös Hadsereg, miután ilyen komoly erősítést kapott, az egész fronton kezdte visszaszorítani Kolcsákot.

Amikor a Vörös Hadsereg elért az Uralhoz, Trocki áruló tervvel lépett fel: megállni az Uralnál és a csapatokat a keleti frontról a déli frontra átdobni. Lenin és Sztálin határozottan a terv ellen foglaltak állást és azt követelték, hogy Kolcsák szétverését végig kell vinni.

„Gyengíteni az Ural és Szibéria elleni támadást, — írta Lenin — annyit jelent, mint a forradalmat elárulni, elárulni a munkások és parasztok felszabadításának ügyét Kolcsák igája alól.”*)
*) Lenin „Fel a harcra Denikin ellen!”, (1939) 12. old. (oroszul).

Lenin azt tanította, hogy a harcban az ellenforradalmárok, a szocialista államra törő ellenség ellen határozottságra és hajthatatlanságra van szükség. „Nem megverni kell az ellenséget, hanem megsemmisíteni. Ne végezzetek félmunkát” — mondotta.**)
**) „Pravda” 54. sz. 1942 február 23.

Lenin javaslatára a párt Központi Bizottsága elmozdította Trockit a keleti front hadműveleteinek vezetésétől. A Vörös csapatok Frunze és Kujbysev vezetése alatt az Uralban döntő csapást mértek Kolcsákra, átkergették Szibériába. Az év végéig a Vörös Hadsereg, a hatalmas partizánmozgalom támogatásával, megsemmisítette a Kolcsák-hadsereg maradványait.

Hogy a Vörös Hadsereg erejét elvonja a keleti frontról és megmentse Kolcsákot, Jugyénics tábornok 1919 májusában Petrográd ellen kezdett támadást. Az ellenség közvetlenül Petrográd, a proletárforradalom bölcsője előtt állt. A párt Központi Bizottsága, Lenin javaslatára, Sztálin elvtársat küldi Petrográd megmentésére. Bizonyos jelekből Lenin úgy látta, hogy Petrográdban magában és a fronton árulók és kémek garázdálkodnak. Azt sürgönyözte Sztálinnak:

„A Petrográd elleni fehérgárdista támadás összes körülményei arra engednek következtetni, hogy a front mögött, de talán magán a fronton is szervezett árulással van dolgunk… Kérem, fordítson fokozott figyelmet erre és tegyen rendkívüli intézkedéseket az összeesküvések felderítésére.*)
*) „Bolsevik” 1938. 2. sz. 71. old.

A helyzet lenini értékelése teljes egészében beigazolódott. Petrográdon és a front vezérkarában kémek és fehérgárdista összeesküvők ültek. Sztálin vezetése alatt felfedték és megsemmisítették őket.

A petrográdi árulással kapcsolatban Lenin Dzerzsinszkivel együtt arra hívja fel a lakosságot, hogy harcoljon a kémek és összeesküvők ellen. Kerítse kézre őket, kettőzze meg a forradalmi éberséget a munka minden területén, különösen pedig a Vörös Hadseregben és szigorúan őrizze a hadititkot.

„Őrizkedjetek a kémektől! Halál a kémekre!” mondja a felhívás. „Minden öntudatos munkásnak és parasztnak testével kell védenie a szovjethatalmat és harcolnia kell a kémek és fehérgárdista árulók ellen. Mindenki legyen résen, álljon állandó katonai jellegű, szervezett kapcsolatban a pártbizottságokkal, a Cseká-val, a legmegbízhatóbb és legtapasztaltabb szovjetfunkcionárius elvtársakkal.”**)
**) „Právda” 116. sz, 1919 május 31.

Semmilyen fehérgárdista összeesküvés sem tudta megmenteni Jugyénicset. Lenin támogatta Sztálin minden javaslatát a mögöttes terület megszilárdítására, a kémek fészkeinek szétzúzására, a front szervezésére. Sztálin elvtárs rövidesen fordulatot hozott létre a fronton és a front mögött. Vezetése alatt a Vörös Hadsereg, a petrográdi munkások, és a Vörös Hajóhad segítségével szétzúzta Jugyénics hadseregét.

Ekkor a párt Sztálin elvtársra bízta a nyugati frontot, hogy megszervezze az ellenállást a fehérgárdista lengyelek támadása ellen. Lenin azt írja Sztálinnak: „Kérem, utazzon a nyugati frontra, ahol rémesen kevés a politikai biztos. Föltétlenül szükséges, hogy az egész frontot alátámasszuk.”

1919 augusztusában, amikor a Vörös Hadsereg megszabadította Kolcsáktól az egész Uralt és megkezdte Szibéria felszabadítását, Lenintől levél jelent meg a „Právdá”-ban „A munkásokhoz és parasztokhoz a Kolcsák feletti győzelemről”. Lenin óva int az elbizakodástól és a megnyugvástól, mert „az ellenség még távolról sincs megsemmisítve”. A háború súlyos tapasztalatai, írta Lenin, ne legyenek hasztalanok. A munkások és parasztok, az összes dolgozók vonják le tanulságait ennek a tapasztalatnak jövendő harcaik számára.

Az első tanulság: „Hatalmas Vörös Hadseregre van szükségünk. Bebizonyítottuk nem szóval, hanem tettel, hogy meg tudjuk teremteni”, — megtanultuk legyőzni nemcsak a cári tábornokokat, hanem a külföldi hadseregek tábornokait is. „Mindenki segítse a Vörös Hadsereget mindennel, ami telik tőle, — ez minden öntudatos munkásnak és parasztnak első és legfőbb kötelessége…

Aki nem segíti mindenben és fenntartás nélkül a Vörös Hadsereget, aki nem tartja fenn teljes erejéből a rendet és a fegyelmet a Vörös Hadseregben, az áruló, az Kolcsák híve, azzal kíméletlenül el kell bánni.”

A második tanulság: „A Vörös Hadsereg nem lehet erős nagy állami gabonatartalékok nélkül, mert enélkül nem lehet sem szabadon mozgatni, sem kellőleg kiképezni. Enélkül nem lehet fenntartani a hadsereg számára dolgozó munkásokat.” Több gabonát termelni, beszolgáltatni a szovjetállamnak minden gabonafölösleget — ez a kötelessége minden parasztnak, aki nem kívánja a földesurak és kapitalisták hatalmának visszaállítását.

A harmadik tanulság: „Szigorú forradalmi rendet kell tartani”, szentül be kell tartani és végre kell hajtani a szovjettörvényeket. „A legkisebb törvényellenes cselekedet, a szovjetrend legkisebb megsértése már rés, melyet a dolgozók ellenségei azonnal kihasználnak.”

A negyedik tanulság: „A mensevikek és eszerek (»szociálforradalmárok«) segítették világrahozni és közvetlenül támogatták a Kolcsák-ellenforradalmat. Ideje már megtanulnunk, hogy a politikai pártokat tetteik, nem pedig szavaik alapján értékeljük… a mensevikek és eszerek a fehérgárdisták cinkosai.”

Az ötödik tanulság: „Le az ingadozókkal, a jellemtelenekkel, akik odáig süllyedtek, hogy a tőkét segítik, akiket rabul ejtenek a tőke jelszavai és ígéretei. Kíméletlen harc a tőke ellen, s a dolgozók szövetsége, a parasztok szövetsége a munkásosztállyal, — ez a Kolcsák-ellenforradalom utolsó és legfontosabb tanulsága.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 431—436. old. (oroszul).

A keleten és Petrográd alatt szétzúzott külföldi intervenciósok és fehérgárdisták délre vitték át a szovjetország elleni harc központját. 1919 nyarán és őszén megszervezték a második hadjáratot a szovjetköztársaság ellen, az úgynevezett „14 állam hadjáratát”. Ezúttal a fő támadó erő Denikin hadserege volt. Denikin bandáit jellemezve, Lenin azt írta, hogy ez olyan ellenség, mely „rendkívül alkalmas a gyors rajtaütésekre, kalandokra, kétségbeesett akciókra, arra, hogy pánikot keltsen, hogy romboljon a rombolás kedvéért.

Az ilyen ellenség ellen a legnagyobbfokú katonai fegyelemre és katonai éberségre van szükség. Mulasztás vagy tétovázás — és minden elveszett.”**)
**) Lenin: „Fel a harcra Denikin ellen!” (1939) 12. old.

Denikin hadserege, melyet jól felfegyvereztek az imperialisták, 1919 nyarán kezdte visszaszorítani a Vörös Hadsereget. A Vörös Hadsereg visszavonulásának oka Trocki áruló munkája volt, aki szétzüllesztette a déli frontot. Denikinék bevették Orelt, Tuláig nyomultak, Moszkvát fenyegették. Ellenség még nem állt ilyen közel a forradalom szívéhez. Az egész nemzetközi és az egész oroszországi ellenforradalom már ujjongott a szovjethatalom „elkerülhetetlen” vesztén.

Lenin felhívással fordult az egész néphez. Egyenesen és nyíltan kijelentette, hogy „itt a szocialista forradalom legválságosabb pillanata”. Lenin újra a forradalom erőinek főforrásához, a munkásosztályhoz fordult. Tudta, hogy a munkásokat követik a parasztok, hogy a munkások összekovácsolják a Vörös Hadsereget és legyőzhetetlenné teszik.

Lenin kiadta a jelszót: „Mindenki harcra Denikin ellen!

„A dolgozók tömegei mellettünk vannak — írta 1919 válságos őszén. — Ez a mi erőnk! Ez a világkommunizmus legyőzhetetlenségének forrása. Több pártmunkást keresni a tömegekből a párt soraiba, hogy önállóan vegyenek részt az új élet építésében — ez a mi harci módszerünk az összes nehézségekkel szemben, ez a mi utunk a győzelemhez.”*)
*) Lenin összes Művei, XXIV. köt., 485 old. (oroszul).

A bolsevik párt „párthetet” hirdetett. A pártba tízezrével léptek a munkások, parasztok és vörös katonák, akik készek voltak életüket adni a szovjethatalomért. A bolsevikok legjava, a haladó gondolkodású munkások a frontra mentek. Lenin az új erők állandó növekedésében, a munkások és parasztok tömeghősiességében, a kiapadhatatlan tartalékokban látta azt a döntő tényezőt, amely biztosítja a dolgozók győzelmét az ellenség felett. „A háborúban az győz, akinek több a tartaléka, több az erőforrása, aki több támogatást kap a tömeg mélyéről.”**) Ez a lenini tétel, a sztratégia vezető elve.
**) Ugyanott, 493 old.

Denikin leverésének megszervezésére a Központi Bizottság Sztálin, Vorosilov, Ordzsonikidze, Budjonni elvtársakat küldte a déli frontra. Trockit eltávolította a déli front hadműveleteinek vezetésétől. Trocki bűnös terve helyett, mely szerint a főcsapást Denikinre a Cáricin—Novorosszijszk vonalon kellett volna mérni, a doni szteppén keresztül, ahol a kozák lakosság magatartása a szovjethatalommal szemben ellenséges volt, Sztálin a maga tervét javasolta Denikin megsemmisítésére. E terv szerint a főcsapást Charkovon, a Donyec medencén és Rosztovon keresztül kellett mérni Denikinre, ahol sűrű vasúti hálózat volt és ahol olyan vidéken kellett keresztülhaladni, melynek munkás és paraszt lakossága rokonszenvezett a szovjethatalommal. Lenin jóváhagyta ezt a tervet és kiadta a főhadiszállásnak a parancsot a sztálini terv megvalósítására.

Lenin azt tanította, hogy a háborús megpróbáltatások zord napjaiban minden dolgozónak elsősorban azt kell kérdenie: „megtettünk-e mindent a háború támogatására, eléggé megfeszítettük-e erőinket, elég segítséget küldtünk-e a frontnak?.. A fronté legyen minden áldozatunk, a fronté, tétovázás nélkül, minden segítségünk. És ha összes erőinket összpontosítjuk, ha minden áldozatot meghozunk, akkor kétségtelenül most is győzni fogunk”.*)
*) Lenin Összes Művei, XXV. köt, 261. old. (oroszul).

Lenin minden intézkedést megtesz, hogy élelmiszerrel lássa el a Vörös Hadsereget és az éhező munkásokat. Követeli, hogy a vasúti szállítás pontos legyen, külön figyelmet fordít az élelmiszerek szállítására vízi úton. 1919 októberében sürgönyöz Kazánba, Számárába, Szárátovba, Szimbirszkbe, Ufába, Permbe és Vjatkába, a gabonaszállítások pontos teljesítését követeli.

„Nem szabad elszalasztani egyetlen kihasználható napot, egyetlen órát sem. A hajózás utolsó percéig, a jégkéreg megkeményedéséig dolgozni kell a legszívósabban, őrködni a forradalom felett. Ahogy a vörös katona őrt áll a posztján a puskával, ti se tegyétek le értékes fegyvereteket, míg a jég nem borítja el a Volgát.”

Lenin azt követeli, hogy a katonai központok operatívabban dolgozzanak, gyorsan és pontosan teljesítsék Sztálin kívánságát, lássák el a szükséges hadi-felszereléssel a déli frontot. Lenin és Sztálin az egész idő alatt kapcsolatban állanak egymással, sürgönyöket váltanak, távíró-beszélgetéseket folytatnak.

A külföldi intervenciósok terve ezúttal is meghiúsult. A második hadjárat is meghiúsult a szovjethatalom ellen. A Vörös Hadsereg végzett Denikinnel.

1919 december végén Lenin a „Právdában” levelet közölt „Ukrajna munkásaihoz és parasztjaihoz a Denikin felett aratott győzelem alkalmából”. Lenin itt hangsúlyozta a polgárháború egyik legfontosabb tanulságát, mely a Kolcsák és Denikin elleni harc tapasztalataiból adódott. A szovjetország dolgozóinak még hosszú és nehéz harcot kell vívniok állami függetlenségükért. „Ebben a nehéz és hosszú harcban, — írta Lenin — nekünk, nagyorosz és ukrán munkásoknak, a legszorosabb szövetségben kell haladnunk, mert külön-külön biztosan nem bírjuk.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 659. old. (oroszul).

A proletárállam megőrzéséért és függetlenségéért való harcban a siker záloga a szovjetország népeinek szoros szövetsége, az ukránok és egyéb nemzetiségek testvéri egyesülése a nagyorosz néppel. A szovjetország népeinek a polgárháború tüzében kipróbált barátsága: a Szovjetunió gazdasági és katonai hatalmának egyik döntő tényezője.

A Denikin-fronton vívott döntő harcok idején Jugyénics hadseregét újra Petrográd ellen indították, hogy elvonják csapatainkat a déli frontról. Mikor Jugyénics csapatai elfoglalták Krasznoje-Szelót és Gatcsinát, Lenin felhívással fordult Petrográd munkásaihoz és vörös katonáihoz.

„Elvtársak! Most dől el Petrográd sorsa!.. Küzdjetek utolsó csepp véretekig elvtársak, védjetek minden talpalatnyi földet, legyetek mindvégig állhatatosak, a győzelem nincs messze! A győzelem a miénk lesz!”**)
**) Ugyanott, 488. old.

Lenin felhívására Petrográd munkásai mozgósították és Jugyénics ellen harcba vetették erőiket. S mikor Jugyénics csapatai kezdtek visszavonulni, Lenin Petrográd munkásaihoz és vörös katonáihoz intézett második felhívásában azt írta: „Verjétek őket, ne adjatok nekik egy órányi, egy percnyi pihenést.”***)
***) Ugyanott, 516. old.

A Vörös Hadsereg ezúttal végleg szétzúzta Jugyénics hadseregét.

A vörös csapatok szétverte denikinisták dél felé vonultak vissza. Lenin fáradhatatlanul azon igyekezett, hogy a denikinistákat végleg megsemmisítsük, végleg elintézzük. 1920 elején a déli frontot délnyugati fronttá szerveztük át s egyszersmind önálló kaukázusi frontot létesítettünk. Sztálinnak szóló sürgönyében Lenin rámutatott arra, hogy „sürgősen erősítést kell átvetni a kaukázusi frontra, ez most mindennél, mindennél fontosabb”. 1920 február 19-én Lenin újból azt sürgönyözte Sztálinnak, hogy a „legfontosabb és leghalaszthatatlanabb feladatnak tekinti Denikin végleges vereségét, s ezért minden erejével siettesse a kaukázusi front megerősítését”.*)
*) „Bolsevik” 1940. 3. sz., 38. old.

Másnap Lenin és Sztálin a közvetlen távíróvonalon beszéltek egymással. Lenin azt mondotta: „A kaukázusi fronton a helyzet egyre komolyabbá válik. A dolgok mai állása nem zárja ki, hogy elveszítjük Rosztovot és Novocserkászkot, s hogy az ellenség megpróbálja sikerét kiaknázni észak felé, hogy a Donyec-területet fenyegesse. Tegyen rendkívüli intézkedéseket, hogy meggyorsítsa a negyvenkettes és a lett hadosztály átszállítását és megszilárdítsa harcképességüket. Számítok rá, hogy tekintettel az általános helyzetre, teljes energiáját latba veti és komoly eredményeket ér el.” Sztálin röviden és tömören válaszolt: „Nyugodt lehet, mindent megteszek.”**) Denikint végleg szétzúzták.
**) „Právda” 1935. 21. sz., január 21.

Az antant második hadjáratának csődje nemcsak a szovjetköztársaság katonai győzelmét jelentette, hanem Lenin nagy győzelmét a külpolitika frontján és a diplomácia frontján is. Az antant imperialistái minden erejüket megfeszítették, hogy rábírják Észtországot, Lettországot és a többi balti államot, hogy a szovjetek országára támadjanak. De minden erőfeszítésük hiábavaló volt. Ezek a kis államok a legkritikusabb pillanatban, amikor Jugyénics Petrográd alatt állt és Denikin seregei Moszkvára törtek, nem nyújtottak a fehérgárdistáknak fegyveres segítséget. A Lenin irányította szovjetdiplomácia művészien kihasználta e kis országok és a nagy imperialista ragadozók közötti ellentéteket. E kis országok mindegyike már gyakorlatilag saját bőrén kitapasztalta az imperialista nagyhatalmak politikáját, mely lábbal tapossa a kis államok nemzeti önérzetét és állami önállóságát. Egyszersmind azt is tudták ezek az országok, hogy Kolcsák, Jugyénics, Denikin és a többi cári tábornok győzelme önállóságuk végét, a régi Oroszországnak, a népek börtönének visszaállítását jelentené. Lenin az imperializmus külpolitikájával, a rablás és erőszak politikájával szembeszögezte a szovjet külpolitikát, a béke politikáját, azt a politikát, amely tiszteletben tartotta minden nép függetlenségét. És a szovjetköztársaság győztesként került ki a leghatalmasabb imperialista államok ellen vívott megfeszített harcából.

Lenin figyelmesen, lankadatlanul követte a Vörös Hadsereg minden hadműveletét, a távíró-vonalon tárgyalásokat folytatott a frontok parancsnokaival, parancsokat, rendeleteket adott ki és jelentést követelt végrehajtásukról. A munkások tízezrei látják Lenint a szószéken, hallgatják lángoló szavait, melyekben a háború és a munka frontján hősi harcra hív fel a szocializmus ügyéért. Lenin felhívásai új erőt öntöttek az emberekbe az ellenség elleni harcban, fokozták a dolgozók öntudatát, megszilárdították a mögöttes szovjetterületet, melynek Lenin roppant jelentőséget tulajdonított. „A háború minden nemzet gazdasági és szervezeti erőinek próbája… mi győzünk és győzni fogunk, mert van mögöttes területünk és pedig erős mögöttes területünk, mert a parasztok és munkások az éhség és a hideg ellenére is eggyéforrottak, megerősödtek és minden súlyos csapásra azzal felelnek, hogy még jobban összefogják erőnket és gazdasági hatalmunkat…”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 544. old. (oroszul).

S ugyanez időben Lenin egy pillanatra sem hagyta abba azt a rengeteg mindennapi munkát, melyet a párt és az állam vezetése igényelt. A Népbiztosok Tanácsa, vagy a Védelmi Tanács majdnem minden nap Lenin elnöklete alatt tartott ülést. Az élelmezés, a fűtőanyag és a szállítás annyira fontos kérdései nem kerültek le a napirendről. „A Népbiztosi Tanácsnak, vagy a Védelmi Tanácsnak — mondotta Lenin — nincsen olyan ülése, amelyen ne osztanánk el az utolsó néhány millió púd szenet, vagy kőolajat és ne lennénk a legkínosabb helyzetben, amikor mindegyik népbiztos megkapja az utolsó maradványokat, de egyiknek sem elég és határozni kell afelett, hogy ezt vagy azt a gyárat állítsuk-e le, itt vagy ott hagyjunk-e munkásokat munka nélkül — kínos kérdés, de így kell eljárnunk, mert szén nincs.”**)
**) Ugyanott, 297. old.

Lenin a legkülönbözőbb nagyméretű államügyek intézése közben is a részletekbe tudott hatolni és állhatatosan követelte, hogy az előirányzott terveket és határozatokat meg is valósítsák. Minden intézkedése, még ha első pillantásra nem nagynak látszik is, egy pontra irányult, egy célt követett, — a szocialista forradalom győzelmét. Az ilyen „apróságok” mögött Lenin nagy dolgokat látott — a szovjethatalom megszilárdítását, ellenségei megsemmisítését, a szocializmus győzelmét országunkban.

Lenin a Központi Bizottság, a Népbiztosok Tanácsa, a Védelmi Tanács üléseibe is átvitte azt a bámulatos szervezettséget, ami életét és munkáját jellemezte. Idejét pontosan beosztotta. Egy percet sem veszített. Az üléseket pontosan a megjelölt időben nyitotta meg. Az előadóktól és szónokoktól megkövetelte, hogy rendkívül tömörek legyenek, hogy a tárgyhoz szóljanak, pontos, határozott javaslatokat tegyenek; kifogástalan felvilágításokat adjanak. Nem tűrte a bőbeszédűséget. Lenin jelenlétében gyorsan határoztak az állam és a párt fontos kérdéseiben. Frissességét, életvidámságát, rendkívüli energiáját átvitte a jelenlévőkre is. Szívesen élcelt, tréfált, nevetett és ez átragadt a többiekre is. Egy angol közéleti szereplő, aki jelen volt a Népbiztosok Tanácsa egyik ülésén és hallotta, hogy milyen jóízűen nevet Lenin, azt mondotta, hogy ez az erő nevetése.

Miközben Lenin figyelmesen hallgatta az előadókat és szónokokat, még ott az ülés alatt ráért arra, hogy a jelenlevőkkel való cédula-váltás útján számos fontos kérdést eldöntsön.

Lenin követelő volt, azt kívánta, hogy a dolgokat végigvigyék, ellenőrizte keresztülvitelüket, kíméletlen volt a bürokratákkal, a szemkitörlőkkel, a hanyagokkal, a kapkodó funkcionáriusokkal szemben.

Lenin a legnagyobb gondosságot tanúsította a munkások, a parasztok, a tudósok, a párt és az állam káderei iránt. Amikor például a vasúti szállítás helyzete súlyossá vált, a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó vasutasok élelmiszeradagjának emelését javasolta.

Lenin gondoskodott arról, hogy a tudósok anyagi helyzetét biztosítsák, minden szükségessel ellássák őket, megteremtsék a feltételeket a tudományos munka számára. Az ő javaslata alapján szervezték meg a tudósok életfeltételének javítását szolgáló Központi Bizottságot (Cekubu).

A gyermekek egészségéről, jó táplálkozásukról, tejjel, vajjal való ellátásukról atyaként gondoskodott.

Amikor a Népbiztosi Tanács ülésén észrevette, hogy az élelmezésügyi népbiztos, Cjurupa beteg, azonnal írt neki egy cédulát, hogy vigyázzon az egészségére, mint „kincstári vagyonra”. „Kedves Alexander Dmitrijevics! Maga egészen lehetetlenül kezd bánni a kincstári vagyonnal. Előírás: három heti üdülés!..

Ej-ej, nem szabad úgy dobálózni a maga gyenge egészségével. Tessék megjavulni!”*)
*) Lenin Gyűjtemény, XXI köt., 280. old. (oroszul).

A. S. Szerafimovics író fia elesett a fronton. Szerafimovicsot nagyon megviselte szeretett fia halála. Lenin, mihelyt nővérétől meghallotta a hírt, azonnal írt Szerafimovicsnak: „Nővéremtől ép most tudtam meg, hogy milyen súlyos szerencsétlenség érte önt. Engedje meg, hogy kezét forrón, forrón megszorítsam és frissességet és lelkierőt kívánjak.”**) Lenin rábeszéli Szerafimovicsot, hogy „kényszerítse magát a munkára”, mert művészetére szükségük van a munkásoknak, szüksége van az országnak.
**) Lenin Összes Művei, XXIX, köt., 518. old. (oroszul).

Lenin nagy figyelmet szentelt a munkásnőknek és a parasztasszonyoknak. Gyakran beszélt a munkás- és parasztasszonyok gyűlésein, felhívta őket arra, hogy aktív részt vegyenek a szocialista állam védelmében és építésében. Ha a szocialista társadalom építésében milliószámra résztvesznek a nők, — mondta Lenin — akkor „biztosak vagyunk abban, hogy a szocialista építés ügye meg fog szilárdulni”. Lenin a háborús helyzetben igen fontosnak tartotta a nők munkáját, mellyel a Vörös Hadsereget támogatták, a sebesültek ápolását, a gyárakban és intézményekben a bevonult férfiak helyettesítését.

Lenin az ifjúság legjobb barátja, az ifjú munkások és parasztok atyja és nevelője volt. Tanácsokkal és útmutatásokkal támogatta az ifjúsági szervezeteket. Az ifjúsági szövetségek első összorosz kongresszusi delegációjának, mely értesítette Lenint arról, hogy a szövetség felvette a kommunista elnevezést, Lenin megmagyarázta, hogy nem az elnevezésen, hanem a munkán múlik a dolog: kommunistának kell lenni mindenben, összes életmegnyilvánulásaikban és tevékenységükben.

A Kommunista Ifjúság Szövetsége III. kongresszusán, 1920-ban, Lenin beszédet tartott „Az ifjúsági szövetségek feladatai” címen. Felhívta az ifjúságot arra, hogy aktív részt vegyen a szovjetállam egész munkájában, hogy komolyan és mélyen tegye magáévá az emberi kultúra egész gazdagságát. Kijelentette, hogy csak abból lehet kommunista, aki emlékezetét mindannak a tudásnak kincseivel gazdagítja, amelyet az emberiség kitermelt. Szükség van a munkások és parasztok tömörülésére és öntudatos fegyelmére, mert e tömörülés, e fegyelem nélkül nem lehet legyőzni az egész világ kapitalistáit, földesurait, nem lehet felépíteni a kommunista társadalmat. A Kommunista Ifjúság Szövetségének kell kinevelnie a kommunista társadalom ifjú építőit. A mai ifjúság egész nevelésének és oktatásának — mondotta Lenin — arra kell irányulnia, hogy kommunista erkölcsre nevelje ezt az ifjúságot. Nincsen morál, mely kívül esne az emberi társadalmon; ez csalás. A kommunista erkölcs nincsen elszakítva a proletariátus osztályharcától; ez az erkölcs teljesen alá van vetve a proletár osztályharc érdekeinek, a kapitalizmus megdöntése és a kommunizmus felépítése érdekeinek. A Kommunista Ifjúság Szövetsége csak akkor válik méltóvá elnevezéséhez, ha a szövetség tagjai tanító-nevelő munkájuk minden lépését összekötik a dolgozóknak a kommunizmusért folyó általános harcában való részvétellel. Szükséges, hogy a Kommunista Ifjúság Szövetsége minden munkánál segítőkezet nyújtson, iniciatívát, kezdeményezést tanúsítson. Lenin beszéde programot adott a Kommunista Ifjúság Szövetsége munkájára, programot adott az egész szovjetifjúságnak.

Leninnek, aki túl volt terhelve a rengeteg állami- és pártmunkával, akadt ideje arra, hogy előadásokat tartson a Szverdlovról elnevezett kommunista egyetemen, hogy kövesse a napi irodalmat, foglalkozzék filozófiai kérdésekkel. A Rumjáncev-múzeum könyvtárához írt következő cédulája tanúságot tesz arról, hogy milyen mélységes érdeklődéssel követte még ebben a hallatlanul válságos időszakban is a filozófia kérdéseit és egyúttal mutatja Lenin hallatlan szerénységét. Lenin kéri:

„1 napra, hogy egy és másnak utánanézzek:

I. A két legjobb, legteljesebb görög szótárt, görög-németet, franciát, oroszt, vagy angolt.

II. A legjobb filozófiai szótárakat, a filozófiai műszavak szótárait. Németül, úgy emlékszem, Eisler; angolul azt hiszem, Baldwin; franciául, ha jól tudom, Frank (ha nincsen újabb); oroszt az újak közül, Radlovot és másokat.

III. A görög filozófia történetét:

1. Zeller, a teljes és legújabb kiadást.
2. Gomperz (bécsi filozófus); »Griechische Denker« c. könyvét.”

„Ha a szabályzat szerint az ilyen kézikönyveket nem engedik hazakölcsönözni, akkor nem lehetne-e megkapni a könyveket estére, éjszakára, amikor a könyvtár zárva van. REGGELRE VISSZAKÜLDÖM.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 519. old. (oroszul).

Az ország védelmét szervezve, Lenin felhívta a munkásokat és az összes dolgozókat arra, hogy minden eszközzel emeljék a munka termelékenységét. Nem egyszer mondotta, hogy végeredményben a munka termelékenysége a legfontosabb, a legfőbb dolog az új társadalmi rend, a kommunizmus győzelméhez.

Leninnek olyan érzéke volt az új iránt, mint senki másnak. Mint egy tapasztalt kertész, úgy figyelte, hol üti fel fejét valami új és szeretettel ápolta. Az első kommunista szombatban, melyet a kazáni vasútvonal munkásai 1919 május 10-én szerveztek, feleletül Lenin felhívására, hogy „forradalmi módon kell dolgozni”, Lenin azonnal meglátta a történelmi jelentőségű eseményt.

„A nagy kezdeményezés” c. cikkében Lenin ezt írta:

„E tekintetben egyenesen gigászi jelentőségük van a kommunista szombatoknak, melyeket a munkások saját kezdeményezésükre szerveztek… Olyan fordulat kezdete ez, mely nehezebb, lényegesebb, gyökeresebb, döntőbb, mint a burzsoázia megdöntése…”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIV. köt., 329, old. (oroszul).

Lenin a kommunista szombatokban „a kommunizmus tényleges kezdetét” látta. Azt írta, hogy a kommunista szombatok „a munkások tudatos és önkéntes iniciatíváját jelzik a munka termelékenységének emelésében, az új munkafegyelemre való áttérésben, a gazdaság és az élet szocialista feltételeinek megteremtésében”.**)
**) Ugyanott, 342., 339. old.

Lenin azt tartotta, hogy a hősiesség, melyet a munkások a front mögött a munkában tanúsítottak, nem kevesebb figyelmet és buzdítást érdemel, mint a hősiesség a fronton.

Lenin minden módon elősegítette a munkástömegek e „nagy kezdeményezését”. Amikor, 1920 május 1-én, az egész országban kommunista szombatokat rendeztek, Lenin résztvett a Kreml-tér megtisztításának munkájában.

E kommunista szombat egyik részvevője, a Kreml-iskola egyik hallgatója, így emlékezik vissza erre az eseményre: „Látjuk, hogy a jobboldalon, a tanfolyam zászlaja mellett egy zömök ember áll munkásöltönyben. Iljics volt. A zenekar rázendített az Internacionáléra.

Hirtelen jel hangzik el: ágyuk dörögnek és mi Iljiccsel együtt nekigyürkőztünk a munkának. Vele együtt minden lim-lomot elhordtunk a Kreml-térről. Iljics gerendákat vitt a vállán, húzta a kocsit és köveket cipelt.”***)
***) „A munkások és parasztok Leninről”, (1933) 105. old. (oroszul).

Kolcsák és Denikin leverése után rövid lélegzetvételhez jutottunk. Lenin figyelmét az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság munkájára fordította. A Vörös Hadsereg egy részét a munkafrontra tették át. A Munkás- és Parasztvédelem Tanácsát átformálták a Munka és Védelem Tanácsává. Lenin a bolsevik párt és a szovjetkormány elé három halaszthatatlan feladatot tűzött ki, amelyeknek teljesítése döntően befolyásolta a végletekig tönkretett ipar helyreállításának sorsát: nagy állami élelmiszer-tartalék összegyűjtését, az ipar ellátását fűtőanyaggal, a közlekedés helyreállítását és zökkenő nélküli működését.

Lenin figyelmeztetett arra, hogy Kolcsákot, Jugyénicset, Denikint sokkal könnyebb volt legyőzni, mint győzni a gazdasági fronton, mert ezen a fronton át kell hidalni az évszázadokon keresztül megrögződött kispolgári szokásokat, viszonyokat és hagyományokat és hogy ezen a fronton még hosszú és rendkívül makacs harcnak nézünk elébe. Felhívta a munkásokat arra, hogy a békés munka frontján „a hősiességnek és a győzelemnek még nagyobb csodáit műveljék, mint a kizsákmányolok elleni háború terén.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXV. köt, 25. old., (oroszul).

Lenin mélységesen hitt a munkásosztály teremtő erejében és képességében, hogy meg tud birkózni az összes nehézségekkel. Úgy vélte, hogy a munkásosztály öntudatossága és szilárdsága, elszántsága és „hajthatatlan akarata, hogy megvalósítsa jelszavát: »inkább elpusztulunk, de meg nem adjuk magunkat« — a munka frontján is nemcsak történelmi tényező, hanem döntő, győzelemre vezető tényező”.**)
**) Ugyanott, 103. old.

1920 március végén megnyílt a párt IX. kongresszusa. Lenin a Központi Bizottság politikai működéséről szóló jelentésében különösen hangsúlyozta a bolsevik párt szervező szerepét a honvédelmi háborúban. A párt harci jelszava „mindent a győzelemért!”, „minden a háborúért!” a fronton és a front mögött eggyéforrasztotta és szervezte a milliós tömegeket. A bolsevik párt biztosította a munkás- és paraszt-milliók akaratának és tetteinek egységét.

„Csak azért, — mondotta Lenin — mert a párt résen volt, mert a párt szigorúan fegyelmezett volt és mert a párt tekintélye minden igazgatási ágat és intézményt egyesített és a Központi Bizottság kiadta jelszóra tízek, százak, ezrek s végeredményben milliók mint egy ember vonultak fel és csakis azért, mert hihetetlen áldozatokat hoztak: csakis azért történhetett meg ez a csoda, amely megtörtént. Csakis azért tudtunk győzni, az antant és az egész világ imperialistáinak kétszeri, háromszori, négyszeri hadjárata ellenére.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXV. köt., 96. old. (oroszul).

Lenin a bolsevik párt kongresszusának figyelmét a gazdasági építés kérdéseire fordította. Erről írt a Központi Bizottság nevében „Az Oroszországi Kommunista Párt szervezeteihez a pártkongresszus előkészítéséről” c. levelében. Erről beszélt a kongresszust megnyitó beszédében is, a Központi Bizottság munkájáról szóló jelentésében is, a gazdasági építésről tartott előadásában is, a kongresszus zárszavában is. Lenin felhívta a pártot, a munkásokat és parasztokat, hogy minden munkájukat arra irányítsák, hogy „rendbehozzák az ország gazdaságát, elsősorban a közlekedést és másodsorban az élelmezés ügyét”.**)
**) Ugyanott, 128. old.

A kongresszuson Lenin határozottan fellépett a Rykov és Tomszki támogatta „demokratikus centralisták” pártellenes csoportja ellen. Ez a csoport a korlátlan „kollégiumos vezetést” és a felelőtlenséget védte az ipar vezetésében, ellentétben az ipar és közlekedés egyéni vezetésének és az igazgatók személyes felelősségének elvével, melyet Lenin állított fel és az egész párt támogatott.

A kongresszus Lenin utasításai alapján nagy figyelmet fordított az egységes gazdasági terv kérdésére, amely tervben a legfőbb helyet az egész népgazdaság elektromosításának kérdése foglalta el.

A bolsevik párt IX. kongresszusa határozatot fogadott el V. I. Lenin összes műveinek kiadásáról.

A bolsevikok pártja 1920 áprilisában ünnepelte vezérének és alapítójának, Vladimir Iljics Leninnek, ötvenedik születése napját. Az estén, melyet április 23-án a párt Moszkvai Bizottsága rendezett, felszólaltak Lenin legközelebbi fegyvertársai és barátai — Sztálin, Gorki és mások. A gyűlés végén Lenin tartott rövid beszédet. Vladimir Iljics beszédét a bolsevikok pártjának szentelte, hangsúlyozta a pártnak kimagasló helyzetét, mint olyan pártét, amely egy óriási országot kormányoz, hangsúlyozta roppant nagy felelősségét a néppel és a nemzetközi proletariátussal szemben. Lenin arról beszélt, hogy milyen veszedelmes az, ha a pártot elszédítik a sikerek, hogy a történelemben nem egyszer érte balsiker és vereség azokat a pártokat, melyek elbízták magukat. Lenin rámutatott arra, hogy a legfőbb nehézségek, a szocialista építés nehézségei még előttünk vannak és óva intette a pártot az elbizakodás veszedelmétől. Kijelentette, hogy ezt a veszélyt „alaposan számba kell vennie minden bolseviknak külön-külön, s a bolsevikoknak, mint politikai pártnak is”.*) Beszédét befejezve Lenin szilárd meggyőződésének adott kifejezést, hogy a bolsevikok pártja sohasem fogja elbízni magát.
*) Lenin Összes Művi, XXV. köt, 163. old (oroszul).

Lenin fáradhatatlanul propagálta beszédeiben azt a feladatot, hogy a munka termelékenységét emeljük, hogy új, szocialista munkafegyelmet teremtsünk. Azt mondotta és azt írta: „Új munkafegyelmet teremteni az emberek között, a társadalmi kapcsolatok új forrását teremteni, az emberek munkába vonásának új formáit és módszereit megteremteni, — ez sok év és sok évtized munkája.

Ez a lehető leghálásabb és legnemesebb munka.”**)
**) Ugyanott, 151. old.

Lenin rendkívül fontosnak tartotta az ellenőrzés megszervezését, a munkások és parasztok és különösen a nők bevonását az ellenőrzés munkájába. Az Állami Ellenőrzés Népbiztosságának élére Sztálin elvtársat nevezték ki. Lenin 1919 áprilisában azt írta Sztálinnak, hogy az ellenőrzés munkájában a következő feladatok a legfontosabbak: meglepetésszerű revíziók a polgárok panaszai alapján, forradalmi rendszabályok a visszaélésekkel és huzavonával szemben, a munka termelékenységének fokozása és a termékek mennyiségének gyarapítása. Az ellenőrző apparátusban Lenin hatalmas eszközt látott arra, hogy a dolgozókat az állami munkába bevonjuk. E célból 1920-ban az Állami Ellenőrzés Népbiztosságát Munkás és Paraszt Ellenőrzéssé szervezték át. Lenin megtanácskozta a dolgot Sztálinnal, azt írta neki: „A cél: az egész dolgozó tömeget, a férfiakat és különösen a nőket, bevonni a Munkás és Paraszt Ellenőrzésben való részvételbe.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 387. old (oroszul.)

Lenin a bolsevik pártot és a munkásosztályt harcra hívta fel a gazdaság helyreállítására s idejében figyelmeztette, hogy az ellenség erőt gyűjt és mégegyszer meg fogja próbálni fegyveres erővel megdönteni a szovjethatalmat. Ez a jóslat beteljesedett. Az imperialisták rövidesen új intervenciós kísérletet tettek és megkezdték a harmadik hadjáratot a szovjetek országa ellen. 1920 áprilisában a földesurak Lengyelországának katonai erejét és a Krímből támadó Vrangel báró fehérgárdistáit mozgósították a szovjetköztársaság ellen. Lenin Lengyelországot és Vrangelt a nemzetközi imperializmus két kezének nevezte, mellyel meg akarja fojtani a szovjetköztársaságot.

A háború új áldozatokat, új nélkülözést, az egész ország erőinek óriási megfeszítését követelte. De a munkásosztály és a dolgozó parasztság, ügye igazságának tudatában, szembeszállt a nehézségekkel, bátran legyűrte őket és szilárdan hitt győzelmében. „Mi — mondotta Lenin — nem az idegen népek kirablásának jogát védelmezzük, hanem védelmezzük saját proletárforradalmunkat és védelmezni fogjuk mindvégig. Azt az Oroszországot, amely felszabadította magát, amely két esztendőn át kiszenvedte magának a szovjetforradalmat, ezt az Oroszországot utolsó csepp vérünkig védelmezni fogjuk!”**)
**) Lenin Összes Művei, XXV. köt., 59. old. (oroszul).

Lenin figyelmét újra az ország védelme köti le. Felhívja az országot, hogy mégegyszer feszítse meg minden erejét és állítson mindent a front szolgálatába. Így mondta: „Ez a jelszó kell: »Mindent a háborúnak!« Enélkül nem vagyunk képesek úgy elbánni a lengyel nemességgel és burzsoáziával, mint ahogy ahhoz kell, hogy a háborúval végezhessünk, hogy egyszer s mindenkorra megtanítsuk az utolsó szomszéd államot, amely a háborúval még játszani mer. Úgy meg kell tanítani őket, hogy gyermekeiknek, unokáiknak és dédunokáiknak is meghagyják, hogy ezt a tréfát nem szabad megismételni.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXV. köt., 299. old. (oroszul).

A Központi Bizottság Lenin kezdeményezésére Sztálin elvtársat küldte a lengyel urak leverésének megszervezésére a délnyugati frontra. Feleletül Lenin felhívására ezrével mennek a frontra a legjobb kommunisták és a Kommunista Ifjúság Szövetségének tagjai.

Lenin ugyanakkor nagy munkát végez a Kommunista Internacionále II. kongresszusának előkészítése körül. Az I. kongresszus óta elmúlt év folyamán a nemzetközi kommunista mozgalom megnőtt, megerősödött, megszilárdult. Lenin rendkívül fontos feladatnak tekinti azt, hogy az ifjú kommunista testvérpártoknak átadjuk azt a gazdag tapasztalatot, melyet a bolsevikok évtizedek alatt az osztályharcok csatáiban, három forradalom tűzében gyűjtöttek és amelyhez hasonlót még nem látott a világ.

1920 áprilisában—májusában Lenin megírta „»Baloldaliság« a kommunizmus gyermekbetegsége” c. nagyszerű művét. Ezt a könyvét Lenin így nevezte: „A marxista sztratégia és taktika népszerű ismertetésének kísérlete.” És tényleg — ez a könyv a leninizmus sztratégiájának és taktikájának legjobb vezérfonala. Kifejti a proletár forradalmi harc vezetésének tudományát, általánosítja a nagy forradalmak tapasztalatait. A forradalom számára, írta Lenin, nem elég az, hogy a kizsákmányolt és elnyomott tömegek belássák, hogy a régi módon nem lehet tovább élniök és változást követeljenek; a forradalomhoz arra is szükség van, hogy a kizsákmányolók ne tudjanak élni és kormányozni a régi módon; a forradalom nem lehetséges általános nemzeti (a kizsákmányoltakat és a kizsákmányolókat egyaránt érintő) válság nélkül. És másodszor: hogy a forradalomhoz az egész munkásosztály, a dolgozók széles tömegei eljussanak, ahhoz egyedül a propaganda és az agitáció nem elég. Ahhoz ezeknek a tömegeknek saját politikai tapasztalatára van szükség.

Lenin kíméletlenül bírálja a „baloldali” doktrinérséget, a forradalmi feladatok dogmatikus, sablonos felfogását, a húzódozást a széles tömegekben végzendő munkától. Mindenekelőtt az élcsapatot kell megnyerni a kommunizmusnak, tanítja Lenin, de egyedül az élcsapattal nem lehet győzni. A proletariátus forradalmi élcsapatának, a kommunista pártoknak, a maguk oldalára kell vonni a munkásosztály többségét, a dolgozó tömegeket. Érteniök kell ahhoz, hogyan vigyék a tömegeket a forradalomig, a tömegek saját politikai tapasztalatán oktatva ki őket okosan, tekintetbe véve a konkrét nemzeti és nemzeti állami különbségeket. A kommunista pártok sztratégiájának és taktikájának a legnagyobb mértékben rugalmasnak kell lennie. A pártoknak el kell sajátítaniok a harc összes eszközeit és módszereit: a fegyveres felkelés művészetét is, a legreakciósabb szakszervezetek és parlamentek forradalmi kihasználását is; ügyesen össze kell egyeztetniök az illegális és a legális munkát; bátran és vakmerően kell támadniuk és nyugodtan, szervezetten visszavonulniuk, lavírozniuk, praktikus kompromisszumokat kötniük, „még az ördöggel és az ördög nagyanyjával is”, érteniök kell ahhoz, hogy az ellenség táborában keletkező minden viszályt, konfliktust, veszekedést, nézeteltérést kihasználjanak; gyorsan és váratlanul kell felváltaniok a harc egyik formáját a másikkal, ha a helyzet megköveteli.

Lenin ezenkívül összeállította a II kongresszus legfontosabb határozatainak terveit, melyekben általánosította a proletár világforradalom gyakorlati tapasztalatait. Téziseket írt a Kommunista Internacionále főfeladatairól, továbbá az agrárkérdésről, valamint a nemzeti-gyarmati kérdésről. Kidolgozta a Kommunista Internacionáléba való felvétel feltételeit, melyek a kommunista pártokat megóvják az opportunista salaktól.

A II. kongresszuson, mely 1920 nyarán ült össze, Lenin több előadói beszédet tartott és ismételten felszólalt. Az egyik ülés elején, mikor a német párt kérdését tárgyalták, Lenin előbb németül szólalt fel, aztán, mikor áttértek a francia párt kérdésére, franciául kezdett beszélni. Valamennyi felszólalásának lényege az volt: a kommunista testvérpártoknak a forradalmi marxizmus elvei alapján kell szervezkedniök, szoros kapcsolatban kell állniok a tömegekkel s a győzelmes szocialista forradalom előkészítése dolgában nagyobb határozottságot kell tanusítaniok és jobban kell érteniök a marxista sztratégiát és taktikát.

A II. kongresszus munkáinak vezetése nem vonta el Lenin figyelmét a polgárháború frontjain folyó harc kérdéseiről és mindent megtett, hogy biztosítsa a győzelmet az ellenség felett.

A szovjet-lengyel háború befejezése után beállt új helyzetet Lenin a IX. pártkonferencián, 1920 szeptemberében tartott jelentésében értékelte:

„Mindeddig — mondotta Lenin — úgy léptünk fel, mint az egész imperialista világ elleni egyetlen erő és csak arról álmodtunk, hogyan találjunk rést köztük, hogy az ellenség meg ne fojthasson bennünket. Most azonban azt mondtuk: erősebbek lettünk és minden támadási kísérletre ellentámadással fogunk válaszolni, hogy megtudjátok: nemcsak azt kockáztatjátok, hogy néhány száz milliót elpazaroltok, mint ahogy elpazaroltatok Jugyénicsre, Kolcsákra és Denikinre, hanem kockáztatjátok azt is, hogy minden támadásotok megnöveszti a szovjetköztársaságok területét.”*)
*) A Marx—Engels—Lenin Intézet levéltára.

Lenin óva intette a szovjetnépet attól, hogy most már megnyugvással szemlélje az eseményeket. Rámutatott arra, hogy amíg Vrangel báró csapatai a Krímben vannak, a helyzet veszélyes. „Amíg végleg meg nem vertük Vrangelt, amíg nem vettük be az egész Krímet, addig első helyen a katonai feladatok állnak. Ez teljesen elvitathatatlan” — mondotta Lenin, Javaslatára önálló déli frontot alakítottak és a front parancsnokául Frunze elvtársat nevezték ki.

Lenin megköveteli, hogy a Vrangel elleni hadműveleteket gondosan előkészítsék és az erőket és a körülményeket minden oldalról számbavegyék. Kiadja az utasítást: „bármilyen áron is, az ellenség sarkában haladva be kell hatolni a Krímbe. Készüljetek rá gondosabban. Ellenőrizzétek, hogy ismerjük-e az összes átkelőhelyeket és gázlókat a Krím bevételére.” Lenin utasításának eleget tettek. Az októberi forradalom harmadik évfordulóján a Vörös Hadsereg ezredei megkezdték Perekop ostromát, átkeltek a Szivas-gázlón és szétverték Vrangel csapatait. 1920 november 16-án Frunze, a proletár hadvezér, ezt sürgönyözte Leninnek: „Lovasságunk elfoglalta Kercset. A déli frontot likvidáltuk.”

A VIII. összoroszországi szovjetkongresszus küldöttei előtt Lenin kijelentette, hogy a Vrangel elleni harcban a Vörös Hadsereg nem mindennapi hősiességet tanúsított, „olyan akadályokat és olyan erődítményeket gyűrt le, melyeket még a katonai szakemberek és tekintélyek is bevehetetleneknek tartottak. A Vörös Hadsereg történetében a Vrangel felett aratott teljes, döntő és bámulatosan gyors győzelem a legragyogóbb lapok egyike. Ilyenformán megszüntettük a háborút, melyet a fehérgárdisták és az imperialisták ránk kényszerítettek.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXVI. köt., 25. old. (oroszul).

Vrangel szétzúzása a külföldi katonai intervenció és a polgárháború befejezését jelentette.

Éveken át szervezték az imperialisták egyik hadjáratot a másik után a szovjetek országa ellen. Keleten Kolcsák, Petrográd alatt Jugyénics, délen Denikin, a Krímben Vrangel, nyugaton a földesurak Lengyelországa — mind rátörtek országunkra. De Lenin mindig résen volt. Idejében keresztül látott az ellenség szándékain, mesterien meghatározta az ellenség főcsapásának irányát, gyorsan átcsoportosította az erőket, megdönthetetlen erővé forrasztotta a néptömegeket és kivívta a győzelmet.

Lenin a szovjethatalom győzelmeinek okait megvilágítva, nem egyszer hangsúlyozta, hogy a szovjetek országa nem állt egyedül a fehérgárdista ellenforradalom és a külföldi intervenció ellen folytatott harcában. A szovjethatalom harca és sikerei az egész világ proletariátusának rokonszenvet és segítségét váltották ki. A külföldi országok munkásai sztrájkokat szerveztek, megtagadták az intervenciósok és fehérgárdista tábornokok segítségére szállítandó hadianyag továbbítását, „akció-bizottságokat” létesítettek ezzel a jelszóval: „Ne bántsd Oroszországot!”. Lenin kijelentette: „Mihelyt a nemzetközi burzsoázia ránk akar csapni, saját munkásai fogják le a kezét.”*)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Lenin” bejegyzéshez 6 hozzászólás

      1. A kapitalizmus mukodéséhez 2 fél kell.
        A szadista
        A mazuhista

        Ez a két fél mukodteti a rendszert

        Lázadás,miért ez a 2 szo a rendszer ellenségei.

        A végén csak 10 millio ember marad akik nem szadista,és nem mazohista,és rendelkeznek a kolektiv egy mindenkiért ,mindenki egyért tudattal akkor az a 10 millio fog életben maradni. a tobbi egoista mind elpusztul.
        Miért?
        Mert eddig mukodott az élteto rendszeruk.

    1. Koronavirus from Illuminati.
      2020-05-03 – 08:10

      A nemzetközi fuvarozás a kapitalizmus egyik legfontosabb lába. Nem feltétlenül a videóban látottak miatt, hanem inkább a termelési mód fenntarthatóságára való hatása miatt.
      Ezt a lábat az elsők között kellene kirúgni alóla…

  1. Nem teljesen hiteles a szöveg, hiányoznak belőle a cirill betűk! Anélkül nem hiteles ehhez az oldalhoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .