Lenin

Lenin életének és tevékenységének rövid rajza
Idegennyelvű irodalmi kiadó
Moszkva 1942
X

A SZOVJETKORMÁNY élén Lenin egész erejét a szovjetállam építésébe és megszilárdításába, a szocializmus építésébe fektette.

A mindent átfogó lenini géniusznak új oldalai nyilatkoztak meg. A bolsevik párt megalapítója és vezetője, a proletariátus politikai vezére, a forradalmi sztratégia és taktika mestere, kiváló teoretikus — így ismerték Lenint a nagy októberi szocialista forradalomig. Október után különös erővel nyilatkozott meg Lenin államférfiui géniusza. A világ még nem látott olyan államférfiut, akinél az elméleti tudás, a politikai bölcsesség és éleslátás, a hajthatatlan akarat és nagyszerű bátorság úgy párosultak volna a népnek, a nép életének, rejtett vágyainak, égető szükségleteinek mélységes ismeretével. Egyetlen államférfiú sem volt olyan szoros kapcsolatban a néppel és nem hitt úgy a népben, mint Lenin. A nép viszont határtalanul hitt Leninben. Lenin igazi vezére volt a „legalsóbb” néprétegeknek, melyeket a nagy forradalom önálló történelmi alkotásra emelt fel.

Szinte elképzelhetetlen, hogy milyen feszültek voltak a forradalom első napjai, milyenek voltak a nehézségek, melyekbe a szovjethatalom azonnal beleütközött. Meg kellett szilárdítani a győzelmet, el kellett nyomni a megdöntött, kizsákmányoló osztályok vad ellenállását, szét kellett zúzni a régi burzsoá államapparátust, meg kellett törni a tisztviselők és alkalmazottak szabotázsát. Meg kellett szervezni a városok élelmiszer-ellátását, rendes mederbe terelni az üzemek munkáját, új életet, új államot teremteni, a munkások és parasztok államát. Lenin azonban nem riadt vissza mindezektől a nehézségektől. Tudta, hogy a munkások fenntartás nélkül követik a bolsevikokat, hogy a munkásokat lelkesen támogatja a nép: a szegénység a városokban, a katonák a lövészárkokban, a parasztok a faluban. Lenin azt mondotta: „Csak az győz és tartja meg a hatalmat, aki hisz a népben, aki megfürdik a nép eleven alkotásának forrásában.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 48. old (oroszul).

A Szmolni-épületben azokban a napokban pezsgett az élet. Pillanatnyi szünet nélkül éjjel és nappal forrt a munka. Lenin, akit teljesen igénybe vett a gigászi, sokoldalú állami tevékenység, átköltözött a Szmolni-épületbe. A legkülönbözőbb kérdések — politikai, gazdasági, hadügyi, szervezeti, közigazgatási, tanügyi, kultúrális, agitációs kérdések vártak megoldásra. A pártnak, a munkásoknak és a parasztoknak nem volt tapasztalatuk az állami munkában. Honnan is vették volna? Ezt a tapasztalatot meg kellett szerezni.

Lenin mindennel foglalkozott, mindenre ügyelt, mindenkit irányított, semmit se hagyott ki látóköréből. A népélet összes kérdéseiben kidolgozta a szovjetpolitika alapjait. Dekrétumokat és rendeleteket fogalmazott meg, felhívásokat és cikkeket írt. Vezette a Népbiztosok Tanácsát, mely november végétől fogva mindennap ülésezett és ugyanakkor közvetlen kapcsolatban állt a tömegekkel. A szovjethatalom két első hónapja alatt több mint húszszor szólalt fel népgyűléseken és tömeg-gyűléseken. Aktív részt vett számos kongresszuson, melyek azokban a harcos napokban Petrográdon egybegyűltek, előadásokat, beszédeket tartott, határozatokat és felhívásokat írt.

A gyárak, az üzemek számtalan küldöttsége, a front katonatömegeinek képviselői, gyalog jött parasztok érkeztek Leninhez a Szmolni épületébe, kétségeikkel, javaslataikkal, követeléseikkel, szükségleteikkel. Szoros gyűrűvel fogták körül, mohón hallgatták és azután az egész országban szertehordták Lenin felszólítását: vegyétek saját kezeitekbe az új élet építését.

Az októberi forradalom első napjaiban a helyzet nyugtalanító volt. Lenin figyelmét a hadügyi kérdésekre összpontosította. Kerenszki a kozákokkal Petrográd ellen vonult. Maga a város is nyugtalan volt. Október 29-én (november 11-én) kitört a tisztiiskolások (junkerek) lázadása. Moszkvában még tartott a fegyveres harc. „A politikai kérdés most egészen közel került a hadügyi kérdéshez” — mondotta Lenin a petrográdi helyőrség ezredküldötteinek a tanácskozásán, a junkerlázadás napján. És maga vette kezébe a megdöntött osztályok első ellenállási kísérleteinek letörését. Az október 27-éről — 28-ára virradó éjjel Lenin és Sztálin megjelentek a katonai körzet parancsnokságán. Lenin a hadműveleteket vezető munkatársaktól jelentést követelt a helyzetről. Podvojszki elvtárs ezt beszéli: „Kérdésemre, hogy mit jelent az idejövetel, irántunk való bizalmatlanságot-e, vagy más egyebet, — Vladimir Iljics egyszerűen, de határozottan felelte:

Nem bizalmatlanságot, hanem egyszerűen azt, hogy a munkások és parasztok kormánya tudni akarja, hogyan dolgoznak katonai szervei.

E pillanatban éreztem először, hogy nálunk diktatúra van, hogy erős, kemény munkáshatalom van uralmon.”

Lenin néhány napig, majdnem állandóan a parancsnokságon időzött, személyesen vezette a Kerenszki—Krasznov csapatok szétverését és e célra minden erőt mozgósított és megszervezett. Hajlíthatatlan akarata és a győzelembe vetett nyugodt hite lelkesítették és eggyéforrasztották a tömegeket. Az ellenséget szétverték.

Leninnek egyúttal azok ellen is kellett harcolnia, akik már a forradalom első napjától fogva kételyt és ingadozást igyekeztek elhinteni a tömegekben. Kámenyev, Zinovjev, Rykov és más árulók „egységes szocialista kormány” létesítését kezdték követelni, azoknak a mensevikeknek és eszereknek részvételével, akiket éppen most kergetett el az Októberi forradalom. A bolsevik párt Központi Bizottsága elfogadta Lenin határozati javaslatát, mely a „szovjethatalom jelszava elárulásának” minősítette viselkedésüket. Kámenyev, Rykov és mások kiléptek a Központi Bizottságból és a Népbiztosok Tanácsából. A gyávák szánalmas kis csoportjának megfutamodása a Központi Bizottságból és a Népbiztosi Tanácsból, nem ingatta meg Lenint. Az árulókat és gyávákat félreseperték. Az összes párttagokhoz és az összes dolgozókhoz intézett felhívásában Lenin ezt írta: „Legyenek nyugodtak és kemények az összes dolgozók! Pártunk, a szovjettöbbség pártja, eggyéforrottan és egységesen őrzi érdekeiket, pártunkat pedig, mint annakelőtte, a városokban a munkások, a lövészárkokban a katonák, a falvakban a parasztok milliói követik és készek bármi áron megvalósítani a béke győzelmét és a szocializmus győzelmét!”*)
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 61. old. (oroszul).

Az októberi forradalom győzelmének már első napjától fogva, Lenin a szovjetország védelmét tekinti a legfontosabb feladatnak. „El sem gondolható, hogy ne kerüljön majd sor védelmi háborúra, melyet ránk kényszeríthetnek”,**) — figyelmezteti a pártot és a dolgozó tömegeket.
**) Lenin Összes Művei, XXIII. köt., 34. old. (oroszul).

Kiadja a szocialista haza védelmének harci jelszavát. „1917 október 25-e után honvédők vagyunk — mondja Lenin — kivívtuk magunknak a jogot hazánk védelmére… A szocialista haza honvédői vagyunk”.***)
***) Ugyanott, 13—14. old.

Lenin a szovjetország népei nevében kinyilatkoztatja, hogy, ha hazánkat katonai támadás éri, az összes dolgozók szent, honvédő háborúra kelnek. „Mi, munkások és parasztok, magunk és az egész világ előtt kimondjuk és tettekkel be tudjuk bizonyítani, hogy mint egy ember kelünk a szocialista köztársaság védelmére.”****)
****) Ugyanott, 16. old.

A forradalom első heteiben Lenint teljesen lefoglalta az éppen megszületett, új, a történelemben, addig ismeretlen szovjetállam építése. Vezetése alatt a néptömegek megtisztították az utat a szocializmus nagyszerű épületének felépítésére. Szétzúzták a régi burzsoá hatalom egész apparátusát, megtörték a hivatalnokok szabotázsát, szétkergették az ellenforradalmi Alkotmányozó Nemzetgyűlést. A társadalmi élet minden területén teljesen megsemmisítették a feudális maradványokat, a földesúri földbirtoklást, a rendiséget, a nők egyenjogúságának hiányát, a nemzeti elnyomást, az egyház kiváltságos helyzetét. Ugyanakkor lerakták a szocializmus első alapköveit: bevezették a termékek társadalmi termelésének és elosztásának munkásellenőrzését, nacionalizálták a bankokat, hozzáfogtak a vasutak és a nagyipar nacionalizálásához.

A szovjethatalom összes alapvető dekrétumainak kezdeményezője, jelentékeny részük szerzője — Lenin. A dekrétumok egyrésze, tövig lerombolván mindazt, ami régi, a boldog jövő széles útját építette; más dekrétumok körvonalazták ezt a jövőt. „A mi dekrétumunk — mondotta Lenin — felhívás, de nem az előbbi szellemben: »Munkások, keljetek fel, döntsétek meg a burzsoáziát!« Nem, a mi dekrétumunk: felhívás a tömegekhez, felhívás a gyakorlati munkára. A dekrétum instrukció, mely a gyakorlati munka tömeges megvalósítására hív fel. Ez az, ami itt fontos.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIV köt, 166. old. (oroszul).

Lenin közvetlen vezetése alatt jöttek létre a szovjetállam összes szervei, az összes népbiztosságok. Lenin kezdeményezésére, az ellenforradalom elleni harc céljára létrejött az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (VCsK) — a proletárdiktatúra éles fegyvere. A VCsK élén Dzerzsinszki állt. Lenintől származik a Legfelsőbb Gazdasági Tanács (VSzNH) létesítésének eszméje, mely az első proletár szerv volt a szocialista népgazdaság bevezetésére és tervszerű irányítására.

A II. összoroszországi szovjetkongresszus Lenin javaslatára a nemzeti politikának olyan szervét létesítette, amilyen nincsen a kapitalista világban: a nemzetiségi ügyek népbiztosságát. A népbiztosság élére Sztálint, Lenin legjobb fegyvertársát állították. 1917 november 3-án (16-án), Lenin cs Sztálin aláírásával megjelent „Az oroszországi népek jogainak deklarációja1”, melyben a lehető legvilágosabban meg vannak formulázva a szovjetállam nemzeti politikájának alapjai. A nyilatkozat új életre támasztotta az azelőtt elnyomott népek sokmilliós tömegeit, lerakta a szovjetnépek törhetetlen barátságának alapzatát.

Így épült az új típusú állam, amely vérbeli kapcsolatban áll a néppel, amely teljesen megfelel a nép érdekeinek, amelyet a nép maga alkotott. Magától értetődik, hogy a szocialista építés első lépései, a politikai és gazdasági igazgatás szovjettípus alapján való megszervezésének kezdete, Lenintől, a szocialista elmélet megalapítójától, megfeszített elméleti és szervezeti munkát követelt, megkövetelte a különböző formáknak és intézményeknek, a tömegszervezés különböző módszereinek és fajtáinak kutatását, ismételt átépítését, kipróbálását és ellenőrzését. Lenin figyelmesen tanulmányozta s tudományosan megalapozta azokat a gyakorlati tapasztalatokat, melyeket a dolgozók milliói szereztek az új élet építése körül. Igyekezett a néptömegekbe beoltani a saját erejükbe vetett hitet, megértetni velük, hogy a régi gazdák nélkül is meglesznek, hogy most a nép maga a gazda. A tömeg kezdeményezését az új élet építésére terelni — ez az eszme húzódik át vörös fonálként Lenin egész állami tevékenységén, összes dekrétumain, felhívásain, cikkein, beszédein és előadásain. „Szocializmust — mondotta Lenin az összoroszországi Végrehajtóbizottság ülésén, 1917 november 4-én (17-én) — nem lehet felülről, rendeletekkel teremteni. A szocializmus szellemétől idegen a kincstári, bürokratikus automatizmus: a szocializmus eleven, alkotó, maguknak a néptömegeknek az alkotása.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIII. köt., 45. old. (oroszul).

Lenin meg volt győződve arról, hogy a tömegek kezdeményezése, a munkások és parasztok alkotó ereje, felszínre hozza az állam kormányzására, a munka termelékenységének emelésére, a nép politikai nevelésére és művelésére szükséges különböző formákat és módszereket. „A népességhez” november 5-én (18-án) írt felhívásában ezt mondotta: „Dolgozó elvtársak! Ne feledkezzetek meg arról, hogy az államot most timagatok kormányozzátok. Senkinek a segítségére nem számíthattok, ha csak magatok nem egyesültök és nem veszitek az összes államügyeket saját kezeitekbe. A ti szovjeteitek mostantól fogva az államhatalom szervei és pedig teljhatalmú, döntő szervei.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt, 55. old (oroszul).

Lenin megkövetelte a helyi szovjetektől, hogy önállóak legyenek a helyi kérdések megoldásánál, fölkeltette bennük a kezdeményezést, igyekezett elérni azt, hogy az államhatalom képviselőiként lépjenek fel.

1917 december végén Lenin néhány napra pihenni ment Finnországba, nem messzire Petrográdtól. A rövid „szabadság” napjaiban sokat gondolkodott a szocialista építés útjairól, megírta „Hogyan szervezzük a versenyt?” c. ismert cikkét.

A szovjetkormány szocialista intézkedései ádáz dühre gerjesztették a burzsoáziát és lakájait, a mensevikeket és eszereket. A nép valamennyi ellensége, akiket az imperialista államok kormányai felbiztattak és támogattak, kétségbeesetten harcolt a szovjethatalom ellen. Ellenforradalmi összeesküvéseket szőttek és terrorista merényleteket készítettek elő a párt és a kormány vezetői, elsősorban, Lenin ellen. 1918 január 1-én (14-én), merényletet követtek el Lenin ellen: a terroristák rálőttek autójára. Az automobilt néhány helyen átlőtték, de Lenin sértetlen maradt.

Az ellenforradalom a szovjethatalom megdöntésére ki akarta használni az Alkotmányozó Nemzetgyűlést. A bolsevikok azért hívták össze az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, hogy azt a nép érdekeinek szolgálatába állítsák, vagy pedig, ha erre az Alkotmányozó Nemzetgyűlés nem hajlandó, mint népellenes intézményt megfosszák hitelétől a tömegek szemében. Az1918 január 5-én (18-án) megnyílt Alkotmányozó Nemzetgyűlés megtagadta a szovjethatalom elismerését és dekrétumainak megerősítését. Ilyenformán a tömegek saját szemükkel látták ellenforradalmi ábrázatát és meggyőződtek arról, hogy az Alkotmányozó Nemzetgyűlést szét kell kergetni. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés szétkergetése, Lenin kifejezése szerint, világraszóló csapás volt a burzsoá-demokrácia, a gazdagok demokráciájának bálványaira.

1918 január 10-én (23-án) megnyílt a III. összoroszországi szovjetkongresszus. Az ifjú szovjethatalom akkor két hónapos és 15 napos volt. A kongresszuson Lenin jelentést tett a Népbiztosi Tanács működéséről és plasztikus képét adta az államhatalom új típusa, a szocialista szovjetköztársaság alkotásainak. „Szocialista szovjetköztársaságunk — mondotta Lenin — szilárdan fog állni, mint a nemzetközi szocializmus fáklyája és mint példa az összes dolgozó tömegek előtt.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 218. old. (oroszul).

A szovjetkongresszus Lenin javaslatára elfogadja „A dolgozó és kizsákmányolt nép jogainak deklarációját”. Ez a történelmi jelentőségű deklaráció az első szovjetalkotmány vázlata — törvényben rögzítette meg a szovjetrend első lépéseit.

Lenin számolt azzal, hogy a szovjethatalom helyzete nem tekinthető teljesen szilárdnak, amíg Oroszország háborús állapotban van Németországgal. Ahhoz, hogy a szovjethatalom teljesen megszilárduljon, véget kellett vetni a háborúnak. Ezért Lenin, az októberi forradalom győzelmének legelső napjaitól kezdve, harcot folytatott a békéért. Lenin a békéről szóló dekrétumban a szovjetkormány nevében 1917 október 26-án (november 8-án) ajánlatot tett „az összes hadviselő népeknek és kormányaiknak azonnali tárgyalások megkezdésére az igazságos, demokratikus békéről.”**)
**) Ugyanott, 13. old.

A burzsoázia és mensevik-eszer ügynökei igyekeztek meghiúsítani a béketárgyalásokat Németországgal, kiprovokálni a németek támadását, a még nem elég erős szovjethatalmat kitenni a német katonai gépezet csapásainak. Ebben az irányban működött a legfelsőbb hadvezetőség, a régi tábornoki kar is, amely szabotálta a szovjetkormány rendelkezéseit. November 9-én (22-én) éjszaka Lenin és Sztálin tárgyalásokat folytattak Duhonyin tábornok-főparancsnokkal és felszólították, hogy szüntesse be a hadműveleteket és kezdje meg a németekkel a fegyverszüneti tárgyalásokat. „Kínos pillanat volt — meséli Sztálin elvtárs. — Duhonyin és a főhadiszállás a leghatározottabban visszautasították a Népbiztosi Tanács parancsának végrehajtását. A hadsereg tisztikara teljes egészében a főhadiszállás kezében volt. Ami a katonákat illeti, nem tudtuk, mit mond majd a tizenkétmilliós hadsereg, amely a szovjethatalom ellen hangolt, úgynevezett hadsereg-szervezeteknek volt alávetve. Magában Petrográdon, mint köztudomású, akkor a tisztiiskolák növendékeinek felkelése érlelődött… Emlékszem, hogy egy kis szünet után, hogyan villant fel a távíróapparátusnál szokatlan fénnyel Lenin tekintete. Látni lehetett, hogy már határozott.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 29—30. old. (magyarul).

Lenin azt javasolta, hogy azonnal, még azon az éjszakán menjenek a rádióállomáshoz, külön paranccsal mozdítsák el Duhonyin tábornokot és a parancsnoki kar feje fölött a katonákhoz forduljanak azzal a felhívással, hogy „fogják körül a tábornokokat, szüntessék be a hadműveleteket, létesítsenek kapcsolatot az osztrák-német katonákkal és vegyék saját kezükbe a béke ügyét”.

„Ez »ugrás« volt a »bizonytalanba«. De Lenin nem félt ettől az »ugrástól«, sőt készséggel tette meg, mert tudta, hogy a hadsereg békét akar és a békét ki is küzdi s a békéhez vivő úton elsöpör maga elől minden akadályt, hogy a béke létrehozásának ez a módja nem marad hatás nélkül az osztrák-német katonákra, hogy ez fokozza majd a békevágyat kivétel nélkül az összes frontokon.

Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi előrelátása később teljes pontossággal beteljesedett.”**)
**) Ugyanott, 30. old.

Lenin megértette, hogy az éppen csak megszületett és még hadsereg nélkül álló szovjetköztársaság háborúja az állig felfegyverkezett német imperialista ragadozó ellen, a szovjethatalom pusztulását jelenthetné. Tudta, hogy a szovjetköztársaság békéhez juthat, mert politikájában azokra a mély ellentétekre támaszkodik, melyek szétszaggatják a világimperializmust és halálos küzdelembe kergették a két legfőbb imperialista csoportot, az angol-francia és a német imperialista csoportokat. A békéért harcolva Lenin kidolgozta a kapitalista környezetben lévő szovjetország külpolitikájának vezető elveit.

A béke megkötése — mondotta Lenin — nem gyengíti, hanem ellenkezőleg, fokozza forradalmunk nemzetközi jelentőségét. „Az Oroszországi Szocialista Szovjetköztársaság példája élő mintaképül fog szolgálni a világ összes népeinek és ennek a mintaképnek propagandisztikus forradalmasító hatása mérhetetlen lesz. Itt: a burzsoá rend és a két rabló csoport teljes meztelenségében mutatkozó háborúja. Ott: a béke és a szovjetek szocialista köztársasága.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 198. old. (oroszul).

Lenin mélységesen hitt forradalmunk kimeríthetetlen erejében és óriási nemzetközi jelentőségében. A szovjetköztársaságban a világforradalom támaszát és bázisát látta és bármi áron fenn akarta tartani létét. Akármilyen súlyosak is a békefeltételek, „a nép, mely képes volt megteremteni a szovjethatalmat, nem pusztulhat el”.**) Ez a nép győzelmesen kerül ki az összes megpróbáltatásokból.
**) Ugyanott, 401. old.

Lenin a békéért való harc minden lépését megbeszélte Sztálinnal. Együtt dolgozták ki az utasításokat a Breszt-Litovszkban béketárgyalásokat folytató szovjetdelegáció számára. Amikor a delegáció kérdést intézett Leninhez a további utasításokat illetően, Lenin azt felelte: „Sztálin nincs itt, még nem mutathattam meg neki… Mielőtt kérdésükre felelnék, Sztálinnal szeretném megbeszélni a dolgot.” Bizonyos idő múlva Lenin közölte a delegációval: „Sztálin most itt van, megvitatjuk vele a kérdést és azonnal közös választ adunk.” Az utasítást, melyet Bresztbe küldtek arról, hogy a delegáció írja alá a békeszerződést, Lenin és Sztálin írták alá.

A béke megkötését Németországgal, — a burzsoáziával, a mensevikekkel és eszerekkel együtt — vadul ellenezte Trocki és cinkosa, Buchárin is. A trockisták és buchárinisták, baloldali frázisok leple alatt, provokátor politikát folytattak, a háború folytatását követelték, hogy valójában kitegyék a szovjetköztársaságot a német imperializmus csapásainak. 1918 január 28-án (február 10-én) Trocki, aki a Bresztbe kiküldött szovjet békedelegáció elnöke volt, áruló módon megszegve a bolsevik párt határozott utasításait, megtagadta a békeszerződés aláírását Németországgal. Február 18-án a német hadsereg támadásba ment át. Óriási veszély fenyegette a szovjetországot.

Február 18-án reggel összegyűlt a bolsevik párt Központi Bizottsága. Lenin erélyesen azt követelte, hogy azonnal küldjenek táviratot a németeknek és ajánlják fel a béke megkötését. Trocki és Buchárin, mint háborús gyújtogatók, konokul folytatták provokációs vonalukat és azt bizonygatták, hogy a „német nem mer támadni”. A Központi Bizottság egy szavazati többséggel elvetette Lenin békejavaslatát. Néhány óra múlva maga az élet ízzé-porrá zúzta az árulók hazug állításait: a német csapatok az egész fronton támadásba mentek át, a régi hadsereg maradványai nem tudtak ellenállni az állig felfegyverkezett német csapatoknak. A német imperialisták hadserege komoly ellenállásra nem találván, gyorsan előrenyomult. Veszélyben volt Petrográd. Egy pillanatot sem volt már szabad veszíteni.

Ugyanaznap este másodszor is összeült a bolsevikok Központi Bizottsága. Lenin és Sztálin határozottan felléptek Trocki és Buchárin ellen, leleplezték vonaluk áruló jellegét. A Központi Bizottság többsége Lenin javaslata mellett foglalt állást: a német kormányt értesíteni kell, hogy hajlandók vagyunk azonnal békét kötni.

Február 18-ról 19-re virradó éjjel, Lenin, a Népbiztosi Tanács nevében, rádiósürgönyben értesítette a német kormányt, hogy a szovjetkormány aláírja a békeszerződést. A német imperialisták azonban halogatták a feleletet és folytatták az előnyomulást. Csak február 22-én fejezték ki hajlandóságukat a békeszerződés aláírására, de az előbbieknél súlyosabb feltételeket szabtak.

Lenin ezekben a napokban fáradhatatlanul harcolt a békéért. Február 19-én kétszer tartott beszédet a háborúról és a békéről. Először a Népbiztosi Tanács ülésén, azután azon az egyesített tanácskozáson, melyen resztvettek: az Összoroszországi Végrehajtó Bizottság bolsevik és „baloldali” eszer tagjai, a bolsevikok petrográdi konferenciájának és a parasztküldöttek összoroszországi kongresszusának delegátusai. Másnap este szintén kétszer szólalt fel az Összoroszországi Végrehajtó Bizottság bolsevik és „baloldali” eszer frakciójának egyesített gyűlésén. Február 21-én megjelent a „Právdában” Lenin első cikke a trockista-buchárinista háborús gyújtogatok ellen „A forradalmi frázisról” címmel, másnap megjelenik a másik cikk a „A rühről”.

A szovjetek országába betört német imperializmus azt tűzte ki céljául, hogy a szovjethatalmat megdönti és hazánkat gyarmatává teszi. A szocialista hazát meg kellett védeni a német intervenciósok ellen. Lenin sietve szervezi az ország védelmét. Legközelebbi segítőtársa Sztálin volt. Amikor az első hírek érkeztek a német csapatok készülő támadásáról, Lenin és Sztálin sürgős intézkedéseket foganatosítottak. Február 18-án távírón beszéltek a dvinai szovjet tagjaival s pontos és világos utasításokat adtak, hogy miképpen gördítsenek akadályokat a németek előrenyomulása elé, akadályozzák meg azt, hogy a nagy hadianyagkészletek a németek kezébe jussanak.

1918 február 21-én Lenin a Népbiztosi Tanács nevében dekrétum jellegű felhívással fordult a szovjetnéphez „Veszélyben a szocialista haza” címen. Ennek a nagyszerű okmánynak minden sorát a legmélyebb szovjetpatriotizmus hatja át.

„Oroszország munkásainak és parasztjainak legszentebb kötelessége — mondja Lenin — minden erejükkel megvédeni a szovjetköztársaságot a burzsoá-imperialista Németország hordáival szemben.” Az ország fordítsa minden erejét és minden javát teljes egészében a forradalmi védelemre. Lenin az összes helyi szovjeteket, az összes munkásokat és parasztokat felhívta arra, hogy „minden pozíciót az utolsó csepp vérig védelmezzenek”, minden erejükkel akadályozzák meg azt, hogy az ellenség a mi javainkat használja; visszavonulás esetén tegyék tönkre a vasúti pályát, robbantsák fel és gyújtsák fel a vasúti épületeket, a vasút minden gördülő anyagát, a kocsikat és mozdonyokat irányítsák azonnal kelet felé, az ország belsejébe. Minden gabona- és általában élelmiszer-tartalékot, minden értéket, amit az a veszély fenyeget, hogy az ellenség kezébe kerül, ha elszállítani nem lehet, semmisítsenek meg.

Petrográd és Kiev, valamint az új frontvonalba eső városok, helységek, községek, falvak munkásait és parasztjait Lenin arra hívta fel, hogy alkossanak munka-zászlóaljakat és katonai szakemberek vezetése alatt ássanak lövészárkokat.

„Az ellenség ügynökei, a spekulánsok, a fosztogatók, banditák, az ellenforradalmi agitátorok, a német kémek, elkövetett bűncselekményük helyszínén agyonlövendők.

A szocialista haza veszélyben van! Éljen a szocialista haza!”*)
*) „Izvésztija” 31. sz. 1918 február 22.

Lenin személyes vezetése és Sztálin elvtárs közvetlen részvétele mellett megalakult a petrográdi katonai körzet Rendkívüli Parancsnoksága, melynek az volt a feladata, hogy közvetlenül kezébe vegye Petrográd védelmének operatív vezetését, ahol kihirdették az ostromállapotot.

Lenin felhívása a szocialista haza védelmére, a német imperialisták fegyveres intervenciójával szemben, hatalmas forradalmi fellendülést idézett elő az országban. Mindenütt kezdtek kialakulni a forradalmi nép új hadseregének, a Vörös Hadseregnek osztagai. A fiatal Vörös Hadsereg hősiesen visszaverte a német ragadozó támadását. 1918 február 23-án a szovjet-hadsereg Pszkov és Narva alatt döntő csapást mért a német megszállókra. Ez megállította a németek előnyomulását Petrográd ellen. „A német imperializmus csapatai visszaverésének napja — február 23-a — az ifjú Vörös Hadsereg születésnapjává lett.”**)
**) A SzK(b)P története. Rövid tanfolyam, 222 old (magyarul).

Február 23-án reggel megérkeztek az új német békefeltételek. A válasz megadására ténylegesen csak egy nap maradt — február 23-a. Ezen a napon Lenin a legélesebben, a legkeményebben harcolt a békéért. A Központi Bizottság történelmi jelentőségű ülésén éles, ultimatív formában követelte a németek békefeltételeinek elfogadását, kijelentvén: „hogy a forradalmi frázis politikájából elég volt”. Sztálin és Szverdlov teljes erejükkel védték a lenini vonalat. „Vagy lélegzethez jutunk, vagy tönkre megy a forradalom — más kiút nincsen”, — mondotta Sztálin. A trockisták és buchárinisták vadul ellenkeztek. De Lenin vonala győzött. A Központi Bizottság szavazat többséggel magáévá tette Lenin határozati javaslatát, hogy el kell fogadni a német békefeltételeket.

Álláspontját Lenin haladéktalanul tudomására hozta a pártnak és az országnak. A „Právda” február 23-i esti kiadásában a párt minden tagja, minden munkás, izgalommal olvasta Lenin haragos szavait:

„Csak a fékevesztett frázis taszíthatja az országot ilyen körülmények között, jelen pillanatban a háborúba és én személyesen természetesen egy pillanatig sem maradnék sem a kormányban, sem pártunk Központi Bizottságában, ha a frázis politikája kerekednék felül…

Tudja meg mindenki: aki ellenzi a rögtöni, ha még oly súlyos békét is, az a szovjethatalom pusztulására tör.”*)
*) Lenin Összes Művei. XXII. köt., 276. old. (oroszul).

Február 23-án este, a Központi Bizottság ülése után, az Összoroszországi Végrehajtó Bizottság bolsevik és „baloldali” eszer frakciója egyesített ülést tartottak. Lenin beszédet mondott a béke védelmére. Ellene egységfrontban léptek fel a trockisták, a buchárinisták és a „baloldali” eszerek. Utána külön ülést tartott az Összoroszországi Végrehajtó Bizottság bolsevik frakciója és Lenin beszéde után szótöbbséggel jóváhagyta Lenin javaslatát. Végül is a 23-áról, 24-ére virradó éjszaka, 3 órakor megnyílt az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság ülése. Lenin jelentést tett a német békefeltételekről. Az Összoroszországi Végrehajtó Bizottság elkeseredett harcok után, hajnali ½ 5-kor szótöbbséggel elhatározta Lenin javaslatának elfogadását.

A nagy megpróbáltatások hete — február 18-tól, a német támadás kezdetétől, február 24-ig, a német békefeltételek elfogadásáig — befejeződött. Lenin akkor azt írta, hogy ez a hét „mint a legnagyobb történelmi fordulatok egyike fog szerepelni az orosz és a nemzetközi forradalom történetében”.**)
**) Ugyanott, 290. old.

Trocki és Buchárin provokációja közvetlen létében fenyegette a szovjetköztársaságot. Trocki breszti árulásának közvetlen eredménye a még súlyosabb béke lett s annak a rengeteg hadianyagnak az elvesztése, amik a támadás folyamán a németek kezébe jutottak. A trockisták és buchárinisták „valójában segítettek a német imperialistáknak és hátráltatták a forradalom növekedését és fejlődését Németországban”.*)
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 307 old. (oroszul).

Lenin, Sztálin és Szverdlov határozott, következetes békepolitikájukkal biztosították a szovjetköztársaság létét.

Miután a Központi Bizottság és az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elhatározták a békefeltételek aláírását, a harc még élesebb, még elkeseredettebb formát öltött. A trockisták és buchárinisták nyíltan indították meg féktelen kampányukat Lenin, a párt és a szovjetkormány ellen. Ugyanakkor, illegalitásban, a „baloldali” eszerekkel együtt, ellenforradalmi összeesküvést szőttek a szovjetkormány ellen. Ezek a gazok azt tűzték ki célul, hogy meghiúsítják a breszti békét, megdöntik a szovjetkormányt, letartóztatják és meggyilkolják Lenint, Sztálint és Szverdlovot. Az emberiség e söpredékének aljas tervei csak húsz év múlva derültek ki.

Ellenállhatatlan erővel hangzottak el az egész országban Lenin szavai. A „Právdában” majdnem naponként jelentek meg a lángoló Lenin-cikkek, melyek, mint megannyi súlyos csapás zúdultak a háborús provokátorokra, akik a szovjethatalmat pusztulásba akarták sodorni. Az élet rendkívül gyorsan meggyőzte a tömegeket arról, hogy feltétlenül Leninnek volt igaza, megmutatta, hogy csak egy menekvés van: összeszedni minden erőt és elszántságot, aláírni a súlyos békét és azonnal, annak rendje és módja szerint megkezdeni a szocialista haza védelmének előkészítését. A párt, a munkásosztály, a néptömegek mind szorosabban tömörültek Lenin köré.

A párt VII. rendkívüli kongresszusa 1918 március 6-án ült össze Petrográdon. A breszti békéről Lenin tartotta az előadói beszédet. Másfél napon keresztül tartott a kemény és makacs harc a trockisták és buchárinisták ellen. A kongresszus megállapította, hogy a béke kérdésében Lenin vonala a helyes.

Jelentésében és a háború és béke kérdésben a kongresszus elé terjesztett határozati javaslatában Lenin különös erővel hangsúlyozta, hogy az imperialista hatalmak a jövőben is elkerülhetetlenül háborús támadásokat fognak intézni a szovjetország ellen. Ezért hazánk védelmi erejének fokozása minden eszközzel, mondotta Lenin, alapfeladata a bolsevik pártnak és a szovjethatalomnak, szent kötelessége minden dolgozónak. Lenin a legerélyesebb intézkedéseket követeli a forradalmi rend és a vasfegyelem bevezetésére, a tömegek előkészítésére a szocialista haza önfeláldozó védelmére, a Vörös Hadsereg megerősítésére minden eszközzel. Lenin azt a harci feladatot tűzi ki, hogy „a felnőtt lakosságot, nemre való tekintet nélkül, mindenoldalú és rendszeres általános kiképzésben kell részesíteni a hadi tudomány és a hadműveletek terén”. Rámutat arra, hogy el kell érnünk azt, hogy a munkások és parasztok mindennap „harcolni tanuljanak”. Az ország védelmére erős hadsereg és erős mögöttes terület kell.

„Jelszavunk egy legyen, — jelenti ki Lenin — a hadi tudományt alaposan meg kell tanulni.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXII, köt., 339., 330. old. (oroszul).

A kongresszus ezenkívül megvitatta a párt-program megváltoztatását és a párt elnevezésének megváltoztatását. Ebben a kérdésben szintén Lenin tartotta az előadói beszédet. Javaslatára a párt neve Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt lett. A kongresszus a program alapjául elfogadta Lenin tervezetét és a párt új programjának megszövegezésére bizottságot választott, melybe Lenin, Sztálin és mások kerültek be.

A IV. összoroszországi rendkívüli szovjetkongresszus március 15-én, Lenin beszámolója alapján, megerősítette a breszti békeszerződést.

„Az Oroszországi Szövetséges Szovjetköztársaság — mondja a kongresszus határozata, — mely a rablóháborúkat egyhangúan elítéli, mostantól fogva jogának és kötelességének tartja, hogy bármely imperialista hatalom minden lehető támadása ellen megvédje a szocialista hazát.

A kongresszus ezért az összes dolgozó tömegek feltétlen kötelességévé teszi, hogy minden erejüket megfeszítsék országunk védelmi képességének helyreállítására és fokozására, katonai hatalmának helyreállítására.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 410—411. old (oroszul).

Ezekben a napokban határozatot hoztak, hogy a szovjetkormány székhelyét Petrográdból Moszkvába helyezik át. A szovjetfővárost biztosítani kellett az intervenciós kísérletek ellen; az államhatalom központi apparátusa számára nyugodtabb munkafeltételeket és jobb kapcsolatokat kellett teremteni az országgal.

Ellenforradalmi eszer összeesküvők levegőbe akarták röpíteni a vonatot, melyen Lenin, a bolsevik párt Központi Bizottsága és a kormány utazott. A szovjet felderítő szolgálat és a petrográdi munkások ébersége azonban meghiúsították a terroristák terveit.

Lenin 1918 március 10-én hagyta el Petrográdot. Moszkvába március 11-én érkezett. Moszkva lett a szocialista állam fővárosa. A Kreml lett a felszabadult nép agya és szíve, az egész világ elnyomott tömegeinek útjelző csillaga.

Az ország lélegzetvételi időhöz jutott. Ezért a lélegzetvételi időért, a békéért vívott harcban teljes nagyságában mutatkozott meg a lenini sztratégia zsenialitása, melynek célja volt: időt nyerni, bomlasztani az ellenséget és erőt gyűjteni, hogy áttérhessünk a támadásra.

„Ha az erő nyilvánvalóan elégtelen, akkor a védelem legfontosabb eszköze a visszavonulás az ország belsejébe”**) —, ez a bölcs lenini útmutatás segített abban, hogy a breszti béke időszakában a visszavonulás a legszervezettebben menjen végbe és a legrövidebb idő alatt összeszedjük erőinket, hogy elszánt ellenállást fejtsünk ki a német hódítókkal és a szovjetek országának egyéb ellenségeivel szemben.
**) Ugyanott, 511. old.

„Az októberi forradalom szakaszában Lenin arra tanította a bolsevik pártot, hogyan kell eltökélten és félelmet nem ismerve előrenyomulni, mikor megvannak az erre szükséges előfeltételek. A breszti béke szakaszában Lenin arra tanította a pártot, hogyan kell rendben visszavonulni, amikor az ellenfél erői nyilván felülmúlják a mi erőinket és ugyanakkor minden energiával előkészíteni az új támadást az ellenség ellen.

A történelem megmutatta a lenini irányvonal feltétlen helyességét.”*)
*) A SzK(b)P története. Rövid tanfolyam, 225. old. (magyarul).

Lenin azt tartotta, hogy a lélegzetvételi időt maximálisan ki kell használni a szovjethatalom megerősítésére, a szocialista építőmunka megindítására, a Vörös Hadsereg megszervezésére.

Röviddel a békekötés után Lenin „Napjaink főfeladatai” címen cikket írt. Ez a cikk lángoló felhívással fordult a néphez, hogy fáradhatatlanul erősítse a szovjetország gazdasági és katonai hatalmát. „Nem kell az önámítás, — írta Lenin — legyen elég bátorságunk ahhoz, hogy egyenesen szemébe nézzünk a leplezetlen keserű igazságnak. Teljes mértékben számot kell adni magunknak arról, hogy a vereség, széttagoltság, rabság és a lealázás milyen mély szakadékába taszítottak most bennünket. Mennél világosabban megértjük ezt, annál szilárdabbá, edzettebbé, acélosabbá válik akaratunk, hogy fölszabaduljunk, törekvésünk, hogy a rabságból ismét önállóságra emelkedjünk, hajthatatlan elszántságunk, hogy bármi áron elérjük, hogy Oroszország ne legyen többé szűkölködő és erőtlen, hogy a szó szoros értelmében hatalmassá és gazdaggá váljék.

Hatalmassá és gazdaggá lehet, mert mégis maradt elegendő terünk és természeti kincsünk ahhoz, hogy mindenkit ellássunk, ha nem is bőven, de elegendő mennyiségben a megélhetés eszközeivel. Természeti kincsekben is, emberi erőtartalékokban is, nagyszerű lendületben is, melyet a nagy forradalom kölcsönzött a nép teremtő erejének, van elég anyagunk ahhoz, hogy létrehozzuk a valóban hatalmas és gazdag Oroszországot.”**)
**) Lenin összes Művei, XXII. köt., 376. old. (oroszul).

Lenin megjelöli az utat, melyen a szűkölködő és erőtlen Oroszország hatalmas és gazdag szocialista szovjethatalommá válik. Kidolgozza a szocialista építés megkezdésének tervét. „Mi, a bolsevikok pártja, meggyőztük Oroszországot. Elhódítottuk Oroszországot a gazdagoktól a szegények számára, a kizsákmányolóktól a dolgozók számára. Most igazgatnunk kell Oroszországot.”*)
*) Lenin összes Művei, XXII. köt., 441. old. (oroszul).

A legfőbb láncszemet az ország igazgatásának megszervezésénél Lenin abban látta, hogy a nép összessége a termékek termelését s elosztását a legszigorúbban számontartsa és ellenőrizze. A munka termelékenységét mindenképpen emelni kell, új, szovjet, szocialista munkafegyelmet kell teremteni. Ezzel kapcsolatban, egyrészről meg kell szervezni a szocialista versenyt és másrészről elszántan, kíméletlenül harcolni kell a kispolgári fejetlenség, a henyék, a naplopók, a spekulánsok ellen. A kapitalizmus alatt — mondotta Lenin, — éhséggel, erőszakkal, kaszárnyamódszerekkel tartották fenn a fegyelmet. Másképp áll a dolog a szovjetrendben. Az új fegyelmet, a szocialista fegyelmet, az elvtársias kapcsolat fegyelmét, a szovjetfegyelmet a dolgozók milliói a mindennapi gyakorlati munka során sajátítják el.

Lenin megmutatta, hogy a gazdasági élet kérdései új módon vetődtek fel. „Pontosan és lelkiismeretesen kezeld a pénzt,— írta — takarékosan gazdálkodj, ne lustálkodj, ne lopj, a munkában a legszigorúbb fegyelmet tartsd, — ezek a jelszavak, melyeket joggal nevettek ki a forradalmi proletárok akkor, amikor a burzsoázia, mint a kizsákmányoló osztály, ilyen beszédekkel leplezte uralmát, most, a burzsoázia megdöntése után, a pillanat aktuális és főjelszavaivá lettek.”**)
**) Ugyanott, 443. old.

Lenin azt mondta, hogy a szocializmus győzelméhez szükséges és elegendő az, ha a szovjethatalom, a saját módszereivel, a saját törvényei alapján gyakorlatilag megvalósítja ezeket a jelszavakat.

Lenin a szocialista építés megkezdésének tervét vázolva, hangsúlyozta a nagyüzemű gyáripar döntő jelentőségét az egész népgazdaság szocialista átépítésében. Lenin már akkor azt a feladatot tűzte ki az ország tudományos erői elé, hogy „lehetőleg gyorsan állítsák össze a tervet Oroszország iparának újjászervezésére és gazdasága fellendítésére. E terv kidolgozásában azt az irányelvet kell követnünk, hogy „önállóan lássuk el magunkat a nyersanyag és az ipar valamennyi legfőbb fajtájával,*) hogy elérjük országunk technikai és gazdasági függetlenségét.
*) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 434. old. (oroszul).

Lenin rámutatott arra, hogy a szocialista népgazdaságnak a villamosítás modern technikai alapján kell épülnie. Lenin útmutatásai alapjául szolgáltak a szocialista állam egész építő és átalakító tevékenységének.

Lenin már a szocialista szovjetállam megalakulásának első napjaiban felvetette az egységes állami gazdasági terv gondolatát. A szocialista társadalom első alapköveit lerakva, fáradhatatlanul hangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy a szocialista építés sikerüljön „egységes akaratra van szükségünk, arra, hogy minden gyakorlati kérdésben valamennyien egy ember módjára cselekedjünk”.**)
**) Lenin összes Művei, XXVI. köt., 143. old. (oroszul).

Lenin ismételten rámutatott arra, hogy „sem a vasút, sem a közlekedés, sem általában a nagy gépek és üzemek nem működhetnek helyesen, ha nincsen meg az akarat egysége, mely az óraszerkezet pontosságával működő gazdasági szervbe foglalja az összes dolgozókat.”***)
***) Lenin Összes Művei, XXII. köt., 420. old. (oroszul).

A szocializmust építő milliók akaratának és cselekedeteinek ez az egysége kell, hogy biztosítsa a szocialista állami tervet. „Az egész állami gazdasági szerkezet átváltoztatása egy egységes gazdasági szervezetté, hatalmas gépezetté, mely úgy dolgozik, hogy százezreket egy terv vezényel, ez a gigászi szervezeti feladat hárul ránk”****) — mondotta Lenin 1918 márciusában a párt VII. kongresszusán.
****) Ugyanott, 316. old.

Ezeket a gondolatokat fejtette ki Lenin 1918 tavaszán a szovjethatalom legközelebbi feladatairól. Április 26-án felszólalt ebben a kérdésben a Központi Bizottságban, mely jóváhagyta téziseit. Április 28-án az „Izvesztijában” megjelent Lenin híres munkája, „A szovjethatalom legközelebbi feladatai” címen. Másnap ugyan-e kérdésről előadást tartott az összoroszországi Végrehajtó Bizottság ülésén.

Lenin tézisei alapjául szolgáltak a párt és az állam egész munkájának. Elkezdődött a szocialista építés. Megtörtént az átmenet a munkásellenőrzésről a munkásigazgatásra. Június 28-án Lenin aláírta az egész nagyipar nacionalizálását elrendelő dekrétumot.

Lenin fáradhatatlanul építi a szovjetország védelmét. Felhívja a tömegeket arra, hogy teljes mértékben használják ki a lélegzetvételi időt egy erős Vörös Hadsereg létesítésére.

A Szovjetoroszország és Németország közötti békeszerződés ellenére, a német imperialisták megszegvén a szerződést, minden lehetőt elkövettek, hogy a szovjetországot gyengítsék és tönkretegyék. A német hordák elfoglalták Ukrajnát, Bjelorussziát és más területeket, a megszállott területeken visszaállították a burzsoá-földesúri rendet, fosztogatták és elnyomták az ukrán és bjelorussz népet, elpusztították a falvakat és községeket, ezrével gyilkolták meg a munkásokat és parasztokat.

Lenin könyörtelenül rablóknak és gyilkosoknak bélyegezte a német megszállókat. „A német haramiák rekordot értek el a háborús kegyetlenkedés vadságaiban,”*) — mondja levelében „Az amerikai munkásokhoz”.
*) Lenin Összes Művei, XXIII. köt., 180. old. (oroszul).

Az ukrán és bjelorussz nép honvédő felszabadító háborúra kelt a külföldi hódítók ellen. A megszállott területeken lángralobbant a partizánháború, mind gyakrabban robbant ki a munkások és parasztok fegyveres felkelése. Az intervenciós hadseregek nem tudtak megbirkózni az állandóan növekvő honvédő háborúval. Ez a háború gyengítette a német háborús gépezetet és gyorsította a német hadsereg bomlását. A német megszálló hadsereg — mondja Lenin — „fosztogató bandává, idegen népeken erőszakot tevő bandává lett”.**)
**) Ugyanott, 80. old.

Amikor a német rablók és az ukrán fehérgárdisták arcátlanságukban Ukrajna határán túl akartak előnyomulni, Lenin a Hadügyi Népbiztosságnak meghagyta, hogy „késedelem nélkül minden lehető intézkedést megtegyen a charkovi kormányzóság keleti határának védelmére”. A konkrét utasításokat Sztálin elvtárs dolgozta ki. „A részletekről Sztálinnal tárgyalni” — írta Lenin a Hadügyi Népbiztosságnak szóló utasításában.

Figyelembe véve Ukrajnában a német megszállók elleni harcban szerzett tapasztalatokat, Lenin 1918 június 2-án azt a szigorú utasítást adta a szovjethatalom összes helyi szerveinek, hogy kíméletlen irtó háborút folytassanak az intervenciósok és fehérgárdisták ellen, akik a szovjetek országára rontottak.

„Ukrajnában nem egyszer a parasztok és a munkások ellene szegültek annak, hogy az ingóságot elszállítsuk, vagy megsemmisítsük. Azt remélték ugyanis, hogy megmenthetik a maguk részére. Kegyetlenül megbűnhődtek. A betolakodók mindent elraboltak és magukkal vitték a gabonát, a jószágot, a szenet, a fémeket, a gépeket. Ukrajna példája szörnyű lecke egész Oroszország számára.”*)
*) „Právda”, 54. sz. 1942 február 23.

Lenin felhívta a veszélyeztetett területek egész népességét arra, hogy ne hagyjanak hátra élelmiszert az ellenségnek és az ország belsejébe szállítsák előle a gabonát, hajtsák el a jószágot. Elsősorban a hadiszereket kell elszállítani, a gépeket, a felszerelést, a mozdonyokat és vasúti kocsikat, fel kell szedni a síneket, fel kell robbantani a hidakat, mindent fel kell gyújtani, amit elvinni nem lehet; el kell pusztítani az erdőket és a vetést, el kell ásni az el nem szállított fémeket.

„Minden erővel és minden eszközzel meg kell nehezíteni az ellenség előrenyomulását. Lesállásokat kell készíteni. Lőfegyverrel és szuronnyal kell ellenállni.

Biztosítani kell a magunk számára a mögöttes területet. E célból mind egy szálig ki kell irtani a kémeket, a provokátorokat, a fehér gárdistákat, az ellenforradalmár árulókat, akik közvetlenül, vagy közvetve támogatják az ellenséget.”**)
**) Ugyanott.

Lenin utasításai fokozták a dolgozók mozgósítási készségét. Útmutatásai alapján az idegen hódítók megszállta területeken a munkások és parasztok tűrhetetlenné tették az ellenség helyzetét. A német rablók és fosztogatók hadseregét a felfegyverezett nép rövidesen kikergette a szovjetország földjéről.

Sok figyelmet szentelt Lenin az élelmezés kérdésének. 1918 május—júniusában ez volt a fő kérdés. Az országot az éhínség veszélye fenyegette. A kulákok, a spekulánsok elrejtették a gabonát, éhséggel akarták megfojtani a forradalmat. A faluban tombolt a harc a szegény parasztság és a kulákság között.

Lenin lángoló felhívással fordult a munkásosztályhoz, elsősorban a petrográdi munkásokhoz. A szegényparasztság megszervezése és a kulákság elleni sikeres harc céljából meghirdette a munkások kiszállását a falvakba.

„Munkás elvtársak! — írta Lenin — Ne felejtsétek el, hogy a forradalom helyzete válságos. Ne felejtsétek el, hogy a forradalmat csak ti tudjátok megmenteni! Senki más.

A válogatott, haladó gondolkozású, a szocializmushoz hű munkások tízezrei — akiket nem lehet megvesztegetni, akik nem lopnak, akik acélos erővel tudnak fellépni a kulákok, spekulánsok, fosztogatók, vesztegetők, dezorganizátorok ellen, — ez az amire most szükség van,”*)
*) Lenin Összes Művei, XXIII. köt., 25. old. (oroszul).

Lenin kíméletlen harcot követelt a kulákság ellen. „A kulák a szovjethatalom ádáz ellensége” — írta. „Kíméletlen harc az ilyen kulákok ellen! Halál reájuk!”**)
**) Ugyanott, 206., 207. old.

Lenin a nép ellenségeinek nyilvánította azokat, akiknek gabona fölöslegük van s mégsem adják át szabott áron az államnak. Javaslatára szigorú élelmezési diktatúrát vezettek be, melyet egy külön népbiztosság, az Élelmezésügyi Népbiztosság szervei gyakoroltak. Június 11-én Lenin és Szverdlov aláírásával kibocsátották a szegényparasztság bizottságairól szóló dekrétumot.

A forradalom sorsát a gabonakérdés döntötte el. „A harc a gabonáért: — harc a szocializmusért” — mondta Lenin. E harc főképpen az ország gabonában gazdag déli részén dőlt el. A párt és a kormány ide Sztálin elvtársat küldte. 1918 május 29-én Sztálint, rendkívüli teljhatalommal felruházva, kinevezik az élelmezési ügyek vezetőjévé Dél-Oroszországba. Június 6-án Sztálin megérkezik Cáricinbe. Lenin szükségesnek tartja, hogy Sztálin erélyes munkájának eredményét a munkások és parasztok tudomására hozza. A felhívásban, melyet a Népbiztosi Tanács június 10-én az összes dolgozókhoz intézett, Lenin ezt írta: „az orosz, francia és csehszlovák imperialistáknak nem sikerül éhséggel letörni a forradalmat. Az éhező északnak segítségére siet a délkelet. Sztálin népbiztos, aki Cáricinben tartózkodik és onnan vezeti a Don- és Kubán-vidék élelmezési ügyét, azt sürgönyözte, hogy ott óriási gabonatartalékok vannak, melyeket a legközelebbi hetekben északra akar irányítani.”*)
*) „Právda”, 116. sz. 1918, június 11.

Sztálin elvtárs délről gabonával, hússal, hallal megrakott vonatokat küld Petrográd, Moszkva és a többi központ éhező munkásainak.

A munkások kiszállása a falvakba és a szegényparaszt-bizottságok megszervezése megszilárdították a szovjethatalmat a faluban és segítségére voltak a középparasztnak abban, hogy a kulákok, fehérgárdisták és intervenciósok ellen, a szovjethatalom védelmére keljen.

A „baloldali” eszerek a kulákok mellett foglaltak állást. Elkeseredett harcot indítottak Lenin és a bolsevik párt ellen, a szovjetkormány ellen.

1918 július 4-én nyílt meg a szovjetek V. kongresszusa.

A „baloldali” eszerek, a „baloldali” kommunistáktól támogatva, azt követelték a kongresszuson, hogy háborút üzenjünk Németországnak. Azzal próbálták megfélemlíteni a bolsevikokat, hogy ha nem semmisítik meg azonnal a breszti szerződést, a ,,nép” maga fogja azt megsemmisíteni. Azt követelték, hogy szüntessük meg a kulákság elleni harcot és ne küldjünk munkás élelmezési-osztagokat a faluba. Lenin azt felelte nekik, hogy a népben semmiféle talajuk nincsen, hogy „ügyük a népnél reménytelen!”, hogy a munkások és parasztok szövetsége napról-napra sziláidul és „ezt a szövetséget nem szakítják szét a pártunk ellen irányuló hisztériás kiáltozások”.**)
**) Lenin Összes Művei, XXIII., köt., 116., 130. old. (oroszul).

Mikor a „baloldali” eszerek meggyőződtek arról, hogy a kongresszuson teljesen megbuktak, július 6-án lázadást kezdtek a szovjethatalom ellen. Moszkvában megölték Mirbach német követet, ilymódon akarták kiprovokálni Németország háborúját Szovjetoroszország ellen. A „baloldali” eszerek összeesküvésében a szovjetkormány ellen resztvettek a buchárinisták és a trockisták is. Meg akarták hiúsítani a szocialista forradalom győzelmét, tönkre akarták tenni a szovjethatalmat. Lenin azonnal a legerélyesebb rendszabályokat foganatosította a lázadás likvidálására. Telefonüzenetet küldött az összes kerületi pártbizottságokhoz, az összes kerületi szovjetekhez, a Vörös Hadsereg összes parancsnokságaihoz. Követelte, hogy „minden erőt azonnal mozgósítsanak, mindenkit azonnal állítsanak talpra a bűnösök kézrekerítésére.”*) A lázadás a szó szoros értelmében néhány óra alatt le volt verve.
*) Lenin Összes Művei, XXIX. köt., 485. old. (oroszul).

Ugyanakkor Lenin éber szemmel figyeli a német imperialisták intrikáit, akik a Mirbach-féle incidenst az intervenció céljaira akarták kihasználni. A szovjetkormány erélyesen visszautasította a német ragadozót. Válaszul a német kormány abbeli követelésére, hogy engedjenek Moszkvába egy zászlóalj német katonát, állítólag a követség védelmére, Lenin kijelentette, hogy német katonaság beengedése Moszkvába „Oroszország idegen katonasággal való megszállásának kezdetét jelentené” és figyelmeztette az elbizakodott német imperialistákat arra, hogy a szovjetkormány egy ilyen lépésre „fokozott mozgósítással válaszol majd, az összes felnőtt munkásokat és parasztokat mind egy szálig fegyveres ellenállásra szólítja… Oroszország munkásai és parasztjai ezt a forradalmi háborút a szovjethatalommal együtt utolsó leheletükig fogják folytatni.”**)
**) Lenin Összes Művei, XXIII. köt., 143. old. (oroszul).

A „baloldali” eszerek lázadásáról Lenin azonnal értesíti a Cáricinben időző Sztálint: „Még a mai éjszaka folyamán kíméletlenül elfojtjuk és megmondjuk a népnek az egész igazságot: egy hajszál választ el bennünket a háborútól… Mindenütt könyörtelenül el kell nyomni ezeket a nyomorult és hisztériás kalandorokat, akik az ellenforradalmárok eszközévé lettek.” Sztálin azt felelte: „Ami a hisztériásokat illeti, — legyen meggyőződve arról, hogy a mi kezünk nem remeg. Az ellenséggel ellenségként fogunk elbánni.”*)
*) „Bolsevik” 1936, 2. sz. 74: old.

Az V. szovjetkongresszus befejezte munkáját. Elfogadta az Oroszországi Szövetséges Szocialista Köztársaság alkotmányát — az első szovjetalkotmányt. Lenin, Sztálin, Szverdlov a legaktívabban résztvettek a szovjetalkotmány kidolgozásában. Az alkotmány elfogadása a szovjet államépítés egy egész történelmi szakaszának lezáródását jelentette. Lenin a legnagyobb örömmel, büszkén írta 1918 júliusában Zetkin Klárának: „Éppen most hozták el hozzám az új állampecsétet. Itt a lenyomata. A felirat így szól: Oroszországi Szocialista Szövetséges Köztársaság. Világ proletárjai egyesüljetek!”**)
**) Lenin Gyűjtemény, XXI, köt., 249. old. (oroszul).

Eközben egyre közeledett az imperialista államok fegyveres intervenciója a szovjetek országa ellen. Május végétől — június elejétől fogva mind élesebben mutatkoztak a lélegzetvételi idő végét jelző tünetek. Lenin a már említett levelében Zetkinhez ezt mondja: „Mi, most itt talán az egész forradalom legnehezebb heteit éljük át. Az osztályharc és a polgárháború a népesség mélyébe hatolt: a falvakban mindenütt szakadás megy végbe, — a szegényparasztság mellettünk van, a kulákok dühödten ellenünk. Az antant megvásárolta a csehszlovákokat, tombol az ellenforradalmi felkelés, az egész burzsoázia minden erejét megfeszíti, hogy megdöntsön bennünket. Mindamellett szilárdan hisszük, hogy elkerüljük a forradalomnak ezt a »rendes« (1794 és 1849-hez hasonló) menetét és legyőzzük a burzsoáziát.”

Az oroszországi szovjetforradalmat nem érte a 18. és 19. század európai forradalmainak „rendes” sorsa. Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy biztos kézzel vezette a bolsevikok harcokban kipróbált és megedzett marxista pártja élén olyan vezérrel, mint Lenin.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .